Petőfi Népe, 1966. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-01 / 1. szám
4. oldal fi maisai cigányvajda —- Te, Sándor holnapra írsz egy kérvényt, és beadod sí üzembe. Az elnök elvtárs azt mondta, hogy támogatni fogja a kérésedet. Te pedig Kálmán, reggel visszautazol Szolnokra és megmondod, hogy helyezzenek át legalább ide, Halasra. Neked fiam hét gyereked van, nem lehet, hogy egész héten távol legyél tőlük ... A nyolc—tíz főnyi cigánycsoport egy szót sem szól, szemükben tisztelettel és kíváncsisággal hallgatják Rácz Szilárdnét a kiskunhalasi tanácsháza folyosóján. A két fiatalember illedelmesen megköszöni az útbaigazítást és asszonyoktól, gyerekektől kisérve elindulnak a kijárat felé. Mi pedig Rácz nénivel hazafelé igyekszünk a kavargó hóesésben. Ott jobban tudunk beszélgetni. Az utcán még utánunk szalad a tizenkilenc éves Sándor és megkérdezi: — Tessék mondani, mit írjak a kérvénybe? — néhány perc alatt erre is megkapja a választ. Mikor leülünk a tiszta szobában, felfedezem a letakart cimbalmot a sarokba állított nagybőgőt: a muzsikálásból kiöregedett házigazda valamikori „műszereit”. — összesen három éve vagyok Kiskunhalason a cigányok telepfelügyelője, ami nem egészen azonos a vajda „munkakörével”, de sokban hasonlít hozzá. Nem is tudnám elsorolni, mennyi mindenen kellett keresztül menni, amíg eddig eljutottunk. Ma már örömmel mondhatom, hogy például az asszonyok rendszeresen eljárnak a terhességi tanácsadásra, a gyerekek iskolába mennek, könyvtárat látogatnak — sorolja az ötven év körüli jól megtermett asszony. Az eldugott gyerek A kiskumtmajsai cigánytelep is — hasonlóan a többiekhez — fokozatosan elnéptelenedik, megszűnik. Valamikori lakói emberi körülmények közé jutnak, új házakba költöznek, beleilleszkednek a dolgozók társadalmába. Majsán azonban még mindig 44 család lakik a telepen épült 31 „házban”. A ; 230 lelket számláló kis közös- j ség tulajdonképpen egy külön j falu sajátos problémákkal, gondokkal. Nem azt akarjuk ezzel mondani, mintha magukra volnának hagyatva a cigányok. Erről egyáltalán nincs szó, sőt a tanács, a község vezetői nagyon lelkiismeretesen, a lehetőségeket maximálisan kihasználva igyekeznek kiemelni az elmaradottságból őket. Ehhez nyújt nagy segítséget Rácz Szi- lárdné. — Bizony, még 1962-ben is előfordult, hogy amikor az orvosnővel kimentünk a telepre — a gyerekeket oltottuk — némelyik szülő eldugta, letagadta. Én aztán megmondtam az egyik asszonynak — hiszen tudtam, hogy hány gyereke van, előttem nem tudja letagadni. Szóval mondom neki: bolond vagy te, Mári, a saját gyereked rosszakarója. A doktornő itt ingyen beoltja a drága gyógyszerrel, hogy ne támadja meg a betegség és te még eldugod? Nyisd csak ki az aj- tót. Hát kérem ott az ágyon pokróccal letakarva lapított a három csávó. így aztán beoltottuk őket. í szökött. Azt mondta, hogy jobb odahaza, nincs őneki semmi baja. Én oszt mondom neki. hogy látod Panna, milyen buta vagy te... Ebben a piszokban olyan fertőzést kaphatsz, hogy egész életedben nyomorult leszel, hát kell ez neked? Szépen visszamentünk a szülőotthonba, ahol délután világra jött a gyerek. Rácz néni erélyes, temperamentumos asszony. Ma már úgy hallgatnak rá a cigányok, mint senki másra. Tisztelik, becsülik, mert sok mindent elintézett nekik, érzik, hogy a javukat akarja. Természetesen Rácz Szilárdnét támogatja a tanács, az egész község vezetősége. Bármikor és bármilyen kéréssel megy, a lehetőségek szerint teljesítik. Ma már, ha egy öreg cigánynak fáj a foga — mégy Rácz nénihez: intézze már el a kihúzatást. A másikat, aki tbc-s volt, szanatóriumba deíte. És sok köze van ahhoz, hogy ma Majsán hatvannál több cigánygyerek jár iskolába, s közülük többen tagjai a községi könyvtárnak. Persze a fejlődés nem érvényesül azonos mértékben az élet minden területén. Mert. ha meg is van már az igénv a szép ruhára, a jó lakásra, a keresetre, s az igényen túl so- „ak számára valósággá váltak mindezek, akadnak, akik ma is azokat az erkölcsi, nevelési szabályokat vallják, amelyek évszázadokkal ezelőtt kialakultak és uralkodóvá váltak a cigányoknál. Tizennégy éves asszony — K. I.-nak két gyereke van. Az egyik négy, a másik hat éves. Mikor a napokban kimentem hozzájuk, benyitok, hát látom, hogy a két lurkó ül a földön és pipál. Majdnem meggyújtották a putrit. Kivettem a kezükből a pipát és a fenekükre vertem. Persze megmondtam a magamét az anyának is. Sok ilyen és ehhez hasonló problémával kell naponta szembeszállni. Itt van például K. A.-nak az esete. Ez a lány alig volt tizenhárom éves. amikor odaköltözött egy férfihoz. Mire betöltötte a tizennegyedik évét, már a harmadikkal élt együtt, az iskolából persze kimaradt. Nem mondom, hogy gyakori ez, de előfordul és feltétlenül szembe kell szállni .vele, küzdeni ellene. Ebben a tevékenységben Rácz Szilárdné nincs magára hagyatva. A község vezetőin kívül egyre többen vanak a cigányok között is, akik vállalkoztak a „nevelői” szerepre. Kolompár István és Kolompár László például tisztaságőrök, de a telep sok lakója szintén megértette már, mennyire fontos a tisztaság, a rend, az, emberi környezet. Legtöbbet természetesen Rácz néni tette értük. Nincs az életnek olyan területe, amelyről szólva az idős asszony ne tudna említeni eseteket. Kezdve a gyerekek iskolába járásától a tüzelő beszerzéséig, orvosi ellátásáig, az analfabéták tanfolyamának megszervezéséig. Neki az a legnagyobb öröm. ha segíthet, ha látja munkájának eredményét. Gál Sándor bályozó és az 1966. január 1-én életbe lépő új egyetemes postaegyezmény több fontos változást közöl, amelyre a postavezérigazgatóság felhívja a közönség figyelmét. Az „áruminta” Jküldemény ezentúl kisebb áruk továbbítására nem használható. Árumintának ezentúl csak valamely áru mintapéldánya, vagy annak egy része küldhető azzal a céllal, hogy az eladásra szánt árut ismertessék. Ezért az áruminta-küldeményre az „ingyenes áruminta” vagy „ingyenes mintapéldány” megjegyzést kell írni. Az „ügyviteli papír”-küldemény megszűnik. Az eddig ügyviteli papírként feladható, kézzel írott zenepartitúrák és zenedarabok, írásművek és hírlapok kéziratai a külfödi forgalomban nyomtatványként adhatók fel. A többi, eddig ügyviteli papírnak kezelt küldeményeket a levelekre megállapított díjszabás szerint díjazzák. Megszűnt az a lehetőség, hogy a nyomtatvány díjszabás szerint feladott fényképre és metszetekre magyarázó jegyzetet, vagy rövid feljegyzést írjanak. Ha ilyen feljegyzés a szóban forgó küldeményeken szerepel, a levelekre megállapított díjat kell leróni, mert egyébként a posta megportózza. A posta-vezérigazgatóság közleménye A nemzetközi forgalmat szaÚjabb 34 000 óvodahely Több mint 12 OOO-rel emelkedik as általános iskolai napközisek ssámu Szőkéül a szülőotthonból — Történt ennél cifrább eset is. Mindenórás volt az egyik fiatalasszony, amikor egyszer kimentem hozzájuk. Ott fekszik az ágyon rongyok között. Hirtelen nem tudtam mihez kezdjek. Beszaladtam az orvoshoz, majd a tanácselnökhöz. Fél óra múlva már kocsival vittük Pannát a szülőotthonba. Ott tiszta ágyat kapott, megfürdették, megvizsgálták. Másba p ismét kimegyek a telepre, r- az asszony otthon van. MegA Művelődésügyi Minisztérium költségvetési előirányzata 1966-ra meghaladja a hat és fél- milliárd forintot, s 3,5 százalékkal magasabb az 1965. évinél. A tanácsi óvodák költségvetési előirányzata az 1965-ös 665,8 millióval szemben 691,5 millió forint. Az óvodai helyek számát 3400-zal növelik. 310- zel emelik az általános iskolai napközi otthonos csoportok számát, s ennek eredményeként mintegy 12 400 tanulóval több részesülhet napközis ellátásban, mint az idén. A körzete- lítés során további 1000 fiatalnak biztosítanak majd helyet az általános iskolai diákotthonokban. A diákotthoni helyek száma 23 962-ről, 25 162-re növekszik, a fejlesztés azonban nem szünteti meg a zsúfoltságot. A nevelőotthoni helyek száma 400-zal emelkedik és ösz- szességben megközelíti a 14 ezer 600-at. A gyermekvédő otthonokban és a nevelőszülőknél elhelyezett 20 600 állami gondozott ellátására az ideinél 7,7 millióval többet, összesen csaknem 114 millió forintot irányoztak elő. 1966. január 1, szombat NAPTÁR 1966. január 1, szombat. Üjév. Napkelte: 7 óra 32 perc. Napnyugta: 16 óra 3 perc. — A Debreceni Orvostudományi Egyetem szülészeti klinikáján két héttel ezelőtt Szabó Lajosné 20 éves debreceni fiatalasz- szony, a Debreceni. Ruhagyár dolgozója hármasikreknek adott életet. Újévi ajándékként a Debreceni Városi Tanács ötezer forintos takarékbetétkönyvet és ajándékkosarat adott a fiatalasszonynak. — 3 millió 700 ezer forint értékű hímzett kisruha készült az 1965-ös évben a Bajai Háziipari Szövetkezet varrórészlegében. Az ízléses, újszerű motívumokkal díszített kisruhák a világ minden tájára eljutottak. A varrórészleg már újabb megrendelésen dolgozik. A tervek szerint az új esztendőben is hasonló értékben készítenek majd gyermeferuhá- kat. Petőfire emlékeztek Bunavecsén Szilveszter estéjén a dunavecsei tájmúzeumban — az egykori Petro- vics mészárszékben — Petőfire emlékeztek a nagy költő tisztelői, a helyi irodalmi kör tagjai. A költő születésének évfordulóján felelevenítették azokat az emlékeket, legendákat, amelyek a költővel kapcsolatosak abból az időből, amikor Petőfi Dunavecsére látogatott. Négy öröklakás, két személy* gépkocsi Az év első lottóhúzása ezúttal jutalomsorsolás lesz. A lottó decemberi tárgynyereményeit január 3-án, hétfőn, a Nádor utcai székházában sorsolja a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A decemberi szelvényekre összesen 1006 tárgynyeremény jut. A legszerencsésebb lottózók közül négyen azonnal beköltözhető öröklakást és ketten személygépkocsit kapnak Fortunától. H lottó e heti nyerőszámai: 4,16, 37,41,69 A január 3.-i tárgynyereménysorsoláson az 51. hét szelvényei vesznek részt. — KÓSTOLÓKÉNT palackozott olaszrizling, kadarka, ezerjó került az üzletekbe az idén először a Kunbajai Állami .Gazdaságból. A kellemes ita- lú asztali borok iránt azóta is nagy az érdeklődés. A kisüzemi palackozó azonban nem tudja kielégíteni az igényeket, jövőre azon, ban új nagyüzemi palackozót helyeznek üzembe és mintegy ötféle palackozott bor kerül innen az üzletbe, illetve a fogyasztókhoz. Újévi malacok Jánoshalmán Megyénk legnagyobb tsz-közi sertéskombinátjában, a jánoshalmiban, most is fialnak az anyakocák. Az újévi szaporulattal 7200 kismalac a szaporulat, ennek nagyrésze már hizlalásra került az 1965-ös évben, a most alom alatt levők pedig az idén kerülnek majd a hizlaldákba. — Elkészült a 600 férőhelyes jubho- dály a szabadszállási Lenin Termelőszövetkezetben. A jühtartás továbbfejlesztése végett az idei évben újabb korszerű juhhodály építését tervezik a tsz vezetői. Másfél millió forint virágra A kecskeméti Boldogulás Termelő- szövetkezet virágszalonjában az év utolsó napján is nagy a forgalom. Az új év köszöntői hajtatott gyöngyvirággal és hófehér orgonával kedveskedhetnek ismerőseiknek, Ezenkívül vágott szekfü, ciklámen és egyéb cserepes dísznövény közül válogathatnak a vásárlók. Az ízléses virágszalonban egyébként az idén több mint másfél millió forintos forgalmat bonyolítottak le. — ÉVEK ÓTA gyártják a Kiskunfélegyházi Vas- és Fémipari G épj avító Ktsz fafeldolgozó izemében a szegedi Ifubikos és az úgynevezett MÁV-ta- iicskákat, valamint a malterhordó ládákat. A ktsz 1966- na többek között ifjabb ezer MÁV, talicska készítésére, es az egyéb talicskaféléből ugyancsak több . ezerre kapott megrendelést. — Megyénkben az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal szakemberei öt éve dolgoznak a községha- tárok feltérképezésén. A szerteágazó munkát már nagyobb részt befejezték. Az utolsó fázisként tavaly mintegy 60 községben végezték el ezt a műn«, kát. A földmérő szakemberek több ezer hold „rejtett” szántóföldet találtak. Ezen a területen vagy jelentés nélküli művelési- ág-változásokat hajtottak végre, vagy egyeli clélokra vették igénybe a mezőgazdasági termelésre alkalmas földeket. A földmérés Után talaj térképek készülnek majd a köz- s-éghatárok részére, ahol, hosszú időré megszabják a termőtalajok hasznosítását, s javaslatot tesznek a talajerőpó Másra. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: December 30-án a közép- hőmérséklet mínusz Ofí, (az 50 éves átlag mínusz 0,2), a legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 4,5 Cél* sjus-fok, a napsütéses órák száma 5. December 31-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet mínusz 0,3, a délben mért hőmérséklet plusz 2,5 fok völt. Várható időjárás stambat estig: átmenetileg csökkenő ffelhőzet, majd holnap nyugatról Újabb felhősödéssel, több helyen eső, havaseső. Megélénkülő délnyugati szél, gyenge éjszakai fagyok, sokfelé köd. Az évszakhoz képfest enyhe idő tovább tart. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet njulla—plusz 5 fok között, az erősen ködös területekén kévéssel nulla fókájáét. Hidegvérnek ... Stockholmban működik a „Bromma Track- Finders” nevű klub, amelynek tagjai 193(1 óta az év első napján a szabadban füröd- nek. Ha történetesen léket kell vágni, attól seam riadnak vissza. A képen: Íme a klub két bátor tagja vidáman lubickol a jeges vízben. (MTI Külföldi Képszolgálat.)