Petőfi Népe, 1966. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-30 / 25. szám
P . . « m'm-itnTCVDfN \\f Alperes a szeryezetlenség Az Alsó-Dunavölgyi Vízügy! Igazgatóság bajai székházából indulunk kísérőinkkel, az igazgatóság munkatársaival a Dunához, amelynek hátán, az irdatlan jégtáblák között békés csata tombol. Különös módon, a tudat őrizte képzetekkel szemben negatív, s ugyanakkor a szó legszorosabb értelmében véve mégis pozitív ez a két hét óta nap nap után megújuló ostrom. Eszköze ugyan a rombolás, célja azonban nem pusztítás, hanem messzemenően az értékek, házaink, földjeink védelme. ... A felsugárzó déli nap fénye milliárddá sokszorozódik az egymás hátára torlódott, néhol csaknem ház nagyságú jégdarabokon. s a közöttük kicsillanó sötét vízen. A kikötőben, a város felőli partrészen várakozik a 11 hajóból álló flottllla egyik egysége: a Jégtörő IV. Imbolygó pallón át jutunk a 600 lóerős, karcsú hajó fedélzetére. A parancsnoki hídon Leveszy Ottó adja meg a jelt az indulásra. Felfelé. Érsekcsa- nádnak tartunk majd. Sárosdi Ferenc vitorlás és Vitéz István matróz „engedik el” a hajót. s a húsz milliméter vastag orrpáncélzat harsogva fúródik a jég közé. Az út egyáltalán nem hasonlít ahhoz, amit romantikus ha- jókázásnak nevezünk. Számomra, aki mindeddig a nyári Tisza szőke habjain szereztem nautikái élményeket, különösen érdekes -a fenségesen zord téli Dunát járni. Mert leginkább ezek a jelzők illenek hozzá. Bár a hajós számára egyáltalán nem a táj az érdekes, hanem a kiszabott feladat teljesítése. Amelyet lépten-nyomon tarkít, tetéz az izgalom is. Hiszen amikor a parancsnokot afelől kezdem faggatni, milyen is a tengerészélet egy jégtörőn, markáns, elszánt mosolyra derül a napbarnított arc: — Az életünkről meséljek? Két napja ugyancsak lett volna mit! Fajsztól, az 1508-as folyamkilométertől lefelé az álló jégben vágtunk aznap csatornát. A folyószakasz azonban annyira torlaszos volt, hogy kénytelenek voltunk visszafordulni a fajszi hajóállomásig. Itt megálltunk ebédelni. MenetKanczler Ferenc elsőkormányos gyakorlott kézzel tankja az irányt közben ugyanis alaposan éhen- maradnánk, alig maradna valami a levesből. Szinte az elmondottak szemléltetésére lép be a hajószakácsnő. tálcán hozva a párolgó, méregerős feketét. Az asztalkára helyezve, a készlet olyan boszorkánytáncba kezd, hogy sürgősen élnünk kell a kellemes alkalommal, amíg nem késő. Hogyne ficánkolnának a csészék, mikor néhány méternyire alattunk akkora jégdarabok recsegnek-ropognak. hogy a tízfőnyi személyzet a látogatókkal együtt is kényelmesen elférne egyen-egyen... — Egyszóval, amíg falatoztunk, a jég körülzárt bennünA hajó szíve: a gépház. két. Borzalmas, titánt erő működött a hajótest körül. A feltorlódott torlasz tetején a Jée törő IV. már-már dőlni kezr. dett. A „IX.” sietett a segítségünkre. de az is beszorult. A parancsnokkal megállapodtunk, hogy a gépeket egész éjjel járatjuk. reggel pedig megpróbálunk kitörni. Pirkadatkor megcsináltuk a fordulót de délelőtt az előző napi „színjáték” kísértetiesen megismétlődött, ösz- sze-vissza 24 órán át voltunk jégbortönbe zárva, amíg nehéz manőverezés árán sikerült kiverekedni magunkat. Gépek és emberek megfeszített, óramű pontosságú együttműködése vezetett végül is eredményre. A hajó szívében, a gépházban Fedgl József főgé- oész irányításával most is tel- ies az, üzem. Fekete János és Hajba Csaba gépkezelők ápolják, tartják üzemben az ezernyi rémalkatrészből álló. dübörögve járó motort... A lenti kánikulából szinte jól esik újból felsétálni a hajó >rrába. Sétáról ugyan aligha lehet szó. hiszen döcög, rázkódik, vonaglik minden, és szót érteni is nehéz, men. mintha tízezer roppant hordót görgetnének a közelünkben. Az óriási jégtáblákon utunk nyomán szeszélyes repedések futnak végig, s kemény súrlódással csúszik egymásra a hófehér lapok, tömbök, rögöfc tömege. Fejünk fölött, a széles üvegfülke belsejében Sárosdi József másodkormányos most emeli le szeme elől a látcsövet. A távolba pillantunk mi Is: a kékes párafátyolból három „testvér” bontakozik ki, a Jégtörő III., V. és IX. Méterről méterre vágják, törik magukat előre. Aztán körözni kezdenek a darabos, kietlen, marsbeli tájhoz hasonlatos „terepen”... Mint a mozaik alkotórész»:, mint egy széttört üveglap csereped, úgy aprózódik szét a jégbirodalom, úgy szűnik a táblák, a mező folyamatossága. A flottilla ezt a munkát végzi reggel hattól este hatig, s ez vár rájuk mindaddig, míg csak nem végeztek tennivalójukkal. Leveszy Ottó parancsnok — a jégtörősök „úttörője”, aki már 58-ban is ott volt az első jégtörőhajón, mikor tengerészeink a „szakma” alap ismereteinek elsajátításához fogtak — már ki •s jelöli a következő útioélt: — Irány: az 1498-as folyamki- ' ómé tér. Feladat: az álló jég •ombolása. A gépészek odalent „egész rőre” állítják a sebességszabá- • ozó kart. S a hajók dohogva, ■ jégnek szembe szegülve, indulnak a Sió-torkolat felé ... Jóba Xibor A két per jogerősen befejeződött Mindkét esetben a Bács- Kiskun megyei Építési és Szerelőipari Vállalat volt az alperes. felperesként pedig megyénk két termelőszövetkezete, a mélykúti Béke és a kiskunhalasi Vörös Október szerepelt Mind a két perben az említett vállalatot marasztalták el és kötelezték, hogy a közös gazdaságoknak meghatározott összegű kötbért fizessen meg. Nem az első eset, hogy a rossz munkaszervezés, bizonyos fokú könnyelműség, hanyagság miatt a fenti vállalat kiszalad a korábban általa is elfogadott batáridőből, s amikor a megrendelő — jogával élve — kötbérigényével a bírósághoz fordul. bizony nem tudja kimenteni magát a szerelőipari vállalat. Egy év : 10 milliós kér Az elmúlt esztendőben több mint 10 millió forint kötbért kellett kifizetnie a vállalatnak. Ez a hatalmas összeg feltétlenül és egyértelműen bizonyítja, hogy rossz volt a munkaszervezés. ami miatt a kötelezettségeket határidőre nem tudják teljesíteni. így történt a két termelőszövetkezetnél vállalt beruházással kapcsolatban is. A mélykúti Békével 1964. április 7-én szerződésileg állapodtak meg abban, hogy ugyanez év október 31-ig a vállalat elkészít egy 126 férőhelyes borjú- nevelőt, összesen 1 millió 106 ezer forint beruházási költséggel. A kivitelező a határidőt nem tartotta be és az épületet csak hat és fél hónapos késedelemmel, 1965. május 18-án adta át. A Béke Tsz bírósághoz fordult. A Kecskeméten megtartott elsőfokú tárgyaláson a vállalat képviselője azzal érvelt, hogy azért nem tudták határidőre átadni a borjúnevelőt, mert nem volt elegendő hullámpala. A szükséges 49 ezer négyzetméter helyett a központi ellátmányból csak 33 ezer négyzetmétert kaptak. Ez valóban komoly érv. s ha egyéb körülmények nem merültek volna fel, a kivitelező bizonyára mentesül a kötbér fizetés alól. Sőt, némi igyekezetét, késői lelkiismeretességet is láthatunk abban, hogy a vállalat — amikor már minden kötél szakadt — a tetőfedést egy alvállalkozónak. az SM Országos Szakipari Vállalatnak adta ki. amelynek munkásai 1905. február közepére — tehát jóval a határidő után — felrakták a palát a tetőre. A szerződési vállalkozó azonban ezután sem törekedett arra, hogy a még befejezetlen épületen levő munkát elvégezze, a borjúnevelőt átadja a megrendelőnek. Ügyszólván semmit sem tett, hogy a lehetőségekhez mérten minél gyorsabban megoldja a feladatot A közös gazdaságnak természetesen szüksége lett volna arra, hogy még a tél beállta előtt átvehesse az épületet, abban elhelyezhesse a jószágokat. Ezt azonban csak 1965. májusában tudta megtenni. Határidő-tologatás A per során megállapította a bíróság, hogy az építési és szerelőipari vállalat a hullámpala beszerzése tekintetében sem tett meg minden szükséges intézkedést. Felettes szervét nem tájékoztatta időben arról, hogy a kiutalt hullámpala kevés, abból nem futja minden beruházásra. Ha ugyanis — hangzik az ítélet indoklása — a hiányról 1964. május—júniusában értesítik a beruházási irodát, megkapják a pótkeretet. De mulasztást követett el a vállalat fezt megelőzően már azzal is, hogy évi hullámpala szükségletét nem az előírtaknak megfelelően igényelte- A tetőfedő anyagon túl a kivitelező hivatkozott egyéb, az építkezést akadályozó anyagok — mint például a kavics, fa. vas stb. — hiányára is, mint amelyeket nem tudott beszerezni. Igaz, hogy a felkutatása r.émi utánajárást igényelt volna, viszont azt is meg kell állapítani, hogy az említett anyagokat be lehetett szerezni, a „hiány” tehát nem befolyásolhatta az építkezés menetét. De a vállalat felületességét láthatjuk abban is. hogy a hullámpala hiányáról — azon túl, hogy az építési naplóba bejegyezte — nem értesítette a tsz vezetőségét. Ehelyett újabb és újabb ígéretekkel egyre távolabb tolta az átadási határidőt. Egy október 2-án kelt jegyzőkönyvben november 30-át jelölik meg. Ugyancsak 1964 októberében nyilatkozott a vállalat akkori igazgatója ezeiken az oldalakon arról, hogy a tervezett évi tsz- beruházásokat határidőre átadj ál*. Keserű tanulságok A fenti szerződéskötéssel szinte egyidőben. pontosabban 1964 • március 19-én állapodott meg az építéjsi és szerelőipari vállalat ugyancsak írásban, hogy november 10-re elkészít a kiskunhalasi Vörös Október Tsz- nek egy 98 férőhelyes tehénistállót 1 millió 284 ezer forintos beruházási költséggel. Ez a termelőszövetkezet még kacska- ringósabb utat járt meg addig, amíg végül is 1965. április 13-án — négy és fél hónapos késéssel — átvehette az épületei. Közben háromszor módosult a határidő. A vállalat kétszer is megkísérelte az átadást, de a tsz műszaki hiányosságok miatt nem vette át az istállót. A hibákat maga a kivitelező is elismerte. Az ez ügyben tartott tárgyaláson ugyanazokra a „nehézségekre” hivatkozott a vállalat képviselője, mint a mélykúti Béke esetében. A bíróság azonban itt sem fogadta el az érveket a fentebb már részletezett okok miatt, sőt megállapította, hogy a vállalatot maximális mulasztás terpeli. A két ügy fellebbezés folytán a megyei bírósághoz került, ahol a napokban tartott tárgyalásokon meghozták a jogerős ítéleteket. A mélykúti Béke Tsz-beli építkezéssel kapcsolatban a megyei bíróság helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, s eszerint a Bács-Kiskun megyei Építési és Szerelőipari Vállalat 15 napon belül köteles; megfizetni a tsz- nek 30 ezer forint kötbért. A kiskunhalasi Vörös Október Tsz kárára megállapított késedelem miatt — a kiskunhalasi járás- bíróság 57 ezer forintos ítélete után a megyei bíróság 64 ezer forint megfizetésére kötelezte a vállalatot Közel százezer forint tehát — a perköltséget is beleértve — az az összeg, amit a helytelen, felületes munka- szervezés miatt „elveszített” ä vállalat Ilyen körülmények között nem lehet csodálkozni, hr. nincs nyereség. Reméljük azonban. hogy ez már a múltté. A vállalat vezetésében bekövetkezett személyi változások bizonyára meghozzák a kívánt javulást. az igazi eredményeket Gál Sándor
