Petőfi Népe, 1966. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-27 / 22. szám
Kevesebb volt a hiánycikk... A Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Válalat a múlt évben 390,6 millió forint forgalmat bonyolított le a megyében. Pontosan 9 tized százalékkal jobb a vállalati szinten elért forgalmi eredmény az 1964, évinél, s ezzel országos viszonylatban- a második helyre került a vállalat. Kielégítő volt az el- látás belföldi gyártmányú motorkerékpárból, mosógépből, padlókefélőből, centrifugából, villanyvasalóból, gáz- és villany- tűzhelyből. valamint rezsóból. A megyei helyiipar a tavalyi évet megelőző időszakhoz viszonyítva lényegesen jobban segítette gyártmányaival a vases műszaki hiánycikkek pótláNaponta ötven autóbuszjárat bút. Ennek köszönhető, hogy például a múlt évben füstcsőből. szeneskannából, lemeztepsiből. kerítéselemekből, vödörből, hordozható cserépkályhából. ereszcsatornából, gépfonatból, szerszámnyélből — hogy csak néhány példát említsünk —, lényegesen javult az ellátás. Tartós hiánycikknek bizonyultak azonban — többek között — az izzólámpa, a kerékpár- és zseblámpa, az Unipressz kávéfőző, a lakat, a kulcs, a zár, s bizonyos edényféleségek. Az iparon és az importon múlik, hogy ebben az évben jobb legyen az ellátás ezekből a „klasszikus" hiánycikkekből is. \övekedett a falusi áruforgalom Kecskeméten a füldműves- szövetkezetek megyei központjánál most készítik a múlt esztendő munkájának, eredményeinek mérlegét. Néhány érdekes adatot azonban ettől függetlenül máris rendelkezésünkre bocsáj- tott a MÉSZÖV üzemgazdasági osztálya, s ezekből kitűnik, hogy az 1965r-ös évben is jól gazdálkodtak. sokat dolgoztak a megye íöldmüvesszövetkezetei. A boltokban és vendéglátó egységekben több mint 1 milliard 920 millió forintot forgalmaztak, s ebből az összegből csupán a kiskereskedelemre egy milliárd 648 millió forint esik. Ezen belül a legnagyobb emelkedést a vegyes iparcikknél érték el, ami az 1964-es eredményekhez viszonyítva 5,9 százalékos fejlődést jelent E)e jelentősen emelkedett az élelmiszer, a vendéglátó egységek forgalma is. Egyre többen megkedvelik az fmsz-ek által forgalomba hozott saját készítésű ételeket, amiből az elmúlt esztendőben összesen 41 millió 255 ezer forintot árultak a megye területén. (Tudósítónktól.) Egy évtizedet kellett várniuk a nagy kiterjedésű Zsana és Eresztő puszták lakóinak arra, hogy rendszeres autóbuszjárat kösse össze őket Kiskunhalassal. Igaz, a Csongrád megyei AKÖV már 1951-ben indított járatokat az egymás után önállóvá váló községekbe, de hetenként csak kétszer. Az igények azonban évről évre növekedtek, s így ma már csak Zsanára négy járatpár indul naponta, . A kiskunhalasi MÁVAUT állomásra -egyébként naponta 14 távolsági járat érkezik, a várost közvetlenül határoló községekbe pedig 33 autóbusz szállítja az | utasokat. Ám, ha a helyi járatokat is figyelembe vesszük, akkor 50 autóbusz érkezik és indul kora reggeltől késő estig a központban levő autóbuszállomásra. illetve Indul onnan a járás és a megye városaiba, községeibe és falvaiba. N övényvédelmi szakmunkásokat képeznek ki Az 1965—1966, tanévi girrtná áumi szóbeli és gyakorlati érettségi vizsgák anyagát — amely a tételek alapjául szolgál — megküldték az iskoláknak. Ebből a központilag kijelölt anyagból állítják majd össze az érettségi tárgyakat tanító tanárok a vizsgatételeket. A kidolgozásra most egy hónappal több idejük lesz, mint az előző években. Az érettségi vizsgaszabályzat előírása szerint az A-tételeket legkésőbb március 15-ig kell a diákokkal ismertetni. A vizsgaanyag előbbre hozott közreadása azonban remélhetőleg azt eredményezi. hogy a tanulók is előbb kapják kézhez a tételeket, s kellő időben hozzákezdhetnek a felkészüléshez. Ugyancsak elkészült és megküldték a szóbeli érettségi vizsgaanyagot a szakközépiskoláknak is a közismereti tárgyakból. Ezek a tanintézetek és a különböző technikumok a szakmai tételeket a Művelődésügyi Minisztériumtól, illetve az érdekelt szaktárcáktól kapják meg. (MTI) A legutóbbi néhány év alatt erőteljes fejlődésnek indult az úgynevezett üzemi növényvédelem. A termelőszövetkezeteknél a, növényvédelmi szakmunkások száma az 1961. évi 324- ről 3028-ra emelkedett, de ez a létszám még korántsem felel meg a szükségleteknek. Most országszerte tanfolyamokon képeznek szakmunkásokat a növényvédelmi brigádok részére. A nagyüzemi motoros permetező gépek számát ugyancsak megnövelték: 1961-ben 2000, jelenleg 7500 áll rendelkezésre a közös gazdaságoknak. A tervezőidőszakban az egy gépre jutó munkatelesítmény 580 holdról 911 holdra nőtt. Az idei növényvédelmi tervek 1 100 000 hold kalászos terület vegyszeres gyomirtását, továbbá 800 000—850 000 hold kukoricavetésterület hungazinozását irányozza elő. A növényvédelmi laboratóriumok jelzése szerint az idén tavasszal igen nagyarányú cserebogárrajzása kell számítanunk. Ez egyúttal jó alkalmat ad az egyik legkárosabb és legnagyobb tömegben előforduló tia- lajlakó-kártevő a pajor, vagy más néven csimasz gyérítésére: a kirajzó cserebogarakat még peterakás előtt viszonylag köny- nyen, s nagyszámban pusztítják el. Mindenféle lakatos, bádogos, vízvezetékszerelö munkát lakosságtól és közü lettől soron kívül határidőre vállalunk. Gépjárművek I„ és II. számú szemléjét, valamint motor- kerékpárok felújítását vállalja a KISKUNHALASI VEGYESIPARI ÉS J A VÍTÖ-S ZOLG A LTATÖ VÁLLALAT KISKUNHALAS. Mátyás tér 6. szám. Telefon: 456. 7605 Eredményesen hirdethet lapunkban! 1 Belügyminisztérium közlekedésrendészeti csoportfőnökségének közieménye A belügyminiszter és a közlekedés- és postaügyi miniszter 1 1365. (I. 9.) számú együttes rendelete, a közúti közlekedés szabályairól szóló 1 1962. (IX. 29.) BM—KPM. számú együttes rendelet egyes rendelkezéseinek módosításáról, illetőleg kiegészítéséről, 25. paragrafusa meghatározta a különleges gépjárművek fogalmát. E rendelet szerint különleges gépjárműnek minősülnek: a) A háromnál több tengelyű, Illetőleg lánctalpon vagy féllánctal- pon haladó gépjárművek; b) A nem kormánykerékkel vagy kotrmánykarral, (botkormánnyal) illetőleg nem a jármű elejéről kormányozott gépjármüvek; c) A szokványos gépjárművektől eltérő felépítésű szerkezetű (emelődarus, fúró tornyos, létrás, hóekés, seprős stb.) gépjárművek, ha az eltérő felépítés, illetőleg szerkezet a járművek memettulajdonoságait olyan mértékben befolyásolja, hogy vezetésükhöz a szokásos meghaladó ismeretekre, illetőleg gyakorlatra van szükség. E rendelkezések alapján a különleges gépjármüveket 1966. január 31-ig új rendszámmal látják el, és ez időtől kezdve azokat csak olyan személyeik vezethetik, akik különleges gépjárművezetői vizsgával és különleges gépjármű vezetésére érvényesített vezetői engedéllyel rendelkeznek. A B elüg yminísztéri tun közlekedés - rendészeti csoportfőnöksége ismerve, hogy azon gépjárművezetők közül, akik jelenleg különlegesnek minősülő gépjárművet vezetnek sokan neon rendelkeznek különleges gépjárművezetői vizsgával, a termelés zavartalansága érdekében módot és lehetőséget nyújt az érdekelteknek, hogy a szükséges vizsgát 1966. július. 1-ig le tudják tenni. Ez időtől kezdve a rendőri közegek szabály- sértés miatt eljárást indítanak azok ellen, akik érvényes vezetői engedély nélkül vezetnek különleges gépjárművet. Az ilyen személyek a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 57/1962. (IX. 29.) számú rendelet 1. paragrafusa 1. bek. C.- pontja alapján 3000 forintig terjedhető pénzbírsággal büntethetők. A különleges gépjárművezetői vizsgával kapcsolatosan az érdekeltek további felvilágosítást a KPM Autóközlekedési Tanintézeténél, illetve kirendeltségeinél kaphatnak. (MTI) Gyakorlattal rendelkező villanyszerelőt felvételre keres a villamosságszigetelő és Műanyaggyár Kiskunfélegyházi Gyáregysége. Jelentkezés személyesen vagy írásban a munkaügyi osztályon. 7707 A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZINUVi. MCSORA Január 27-én, csütörtök este 7 órakor Oláh—Romhányi—Horváth: NÉZD MEG AZ APJÁT Zenés vígjáték. D ér y né-b ér let. Apróhirdetések i KERESEK egv szoba komfort«*», ; szabadrendelkezósü lakást megvételre. Lehet OTP-vel is. Leveleket ,,Azonnal fizetek’ jeliére a kiadóhivatalba kérek. &G ÉRTESÍTEM darálóimat,, hogy kedd és pénteki napokon darálok. Ugyanott mangalica hízók eladók. Kecskemét, Csongrádi út 65. Horváth. 7T51 Január 27-én. csütörtökön: Baja Központi: A híd, Baja Uránia: A közönyösök, Kalocsa: Amerika — Amerika I—II., Kecskemét Városi: A zöld fény és Butaságom története, Kiskőrös: I boly ás nő, Kiskunfélegyháza: Butaságom története, Kiskunhalas: Fántomas, Lajosrni- zse: Az óceán vándora. Közlemény A Kiskunhalasi Vegyesipari és Javító Szolgáltató Vállalat felkéri azokat a megrendelőket. akik óráikat javítás céljából 1965. január 1-ét megelőz/; időben az órás- részleg Eötvös utca 2. sz. alatti üzletébe leadták, hogy azok átvétele ügyében 1966. január 31-ig az órásszaküzletünkben megjelenni szíveskedjenek. Amennyiben az átvétel január 31-ig nem történik meg, a fennálló rendelkezések értelmében az órák értékesítéséről a Bizományi Áruházon keresztül fogunk intézkedni. 7606 fajdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó édesapáink, nagyapánk, id. Czirkos Ferenc f. hó 23-án rövid szenvedés után elhunyt. Hálás kösz öné tünket fejezzük ki mindazon rokonoknak és jó ismerősöknek, akik sírjára koszorút, vagy virágot helyeztek. Mélységes fájdalmunkat részvétükkel enyhítették. Gyászoló család. 97 Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Vörös Erzsébet (anyja neve: Bakos Erzsébet), Zinhó-ber Csilla (Kökény Lujza). Kósa Zoltán (Virágh Lenke), Csonka Gábor (Üj- vári Julianna), Rá ez Tünde (Kovács Piroska), Kovács Zoltán (Veszelsz- ki Roaália), Fück Tünde* (Bordi Erzsébet), Palkó Tamás (Balázs Mária), Cseh Adrien (Galamb Mária), Barcsik István (Göngyi Mária). Mizsei László (Faragó Rozália), Fenyvesi Zoltán (Ladja-niszky Mária), Dienes Tamás (Veszeiszki Erzsébet). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Szabó János és Mikó Klára, Szalonta* Sándor és Gáspár Franciska, Nagy András és Szabó Ilona, Sarkad! Gyula és Török Erzsébet, Menyhárt András és Raschka Margit, Axísai Gergely és Mócza Ildikó, Antal István és Rékásd Márta. MEGHALTAK: Holló Jánosmé Pataki Terézia 79 éves, Pető Imrémé Virág Etelka 49 éves, Várad! Sán- domé Kasza Julianna 79 éves, Tormási Jánosmé Nagy Erzsébet »6 éves, Tóth István 69 éves, Kőszegi János 72 éves, dr. Kecsikeméti Lajosné Nyíri Berta 90 éves, Bakó Mihály 79 éves, Tóth Katalin 16 hónapos. Jelentős tööhietbevéSelhez juthat, ha átadja a felesleges füstöitliúsárut és étkezési szalonnát a földművesszövetkezeteknek. felvásárolják minden mennyiségben! A felvásárlás feltételeiről és az egészségügyi előírásokról részletes felvilágosítást ad a helyi földművesszövetkezet. 7705 Felhívjuk mindazon fiatalok! figyelmét, akik kisiparossal kívánnak iparitanuló' szerződést kötni{ jelentkezzenek a KIOSZ járási helyi csoportjánál. Kecskemét, Csokonai utca 9. szám. 7725 Felhívjuk azoknak a kisiparosoknak a figyelmét, akik ipari tanulót kívánnak szerződtetni hogy igényüket szervezetünknél jelentsék be. KIOSZ járási helyi csoportja, Kecskemét, Csokonai utca 9. szám. 7724 A lakosság és közületek részéire villany- és vízvezeték-szereléseket, hádo jós műn kákát, tűzhelyek, kályhák javítását vállalja, vaskapukat, kerítéseket tetszés szerinti kivitelben készít a Szabadszállási Gépjavító Mezőgazdasági Ktsz. Telefon: 8. 7688 Néhány hét és Itt a tavasz! Gondoljon ragyogó autótúra-Iehetőségekre. A legújabb Moszkvicson. Wartburgon, Trabanton ön is megteheti. A Szerencse-sorsjáték jövő havi húzásán (4,— Ft-ért) bármely autót ön is megnyerheti. Vegyen Szerencse-sorsjegyet még ma /—. szerencséje lesz! válogathat kényelmes fotelekben JUMT-fotel 930—1160,-— Ft-ig SZIREN-fote) 910—1170,— Ft-ig MATRA-fote) 660— 900,— Ft-ig AßRAND-fotel 830—1130,— Ft-ig DOMINÖ-fqtel 670— 870,— Ft-ig ANGELA-fótel 720— 910,— Ft-ig ÉVA-fotel 720—1050,— Ft-ig szövetminőségtől függően. Tekintse meg a bútorboltokban. 7703