Petőfi Népe, 1966. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-20 / 16. szám
t * 1966. jantiár 26. csütörtíSk Ródli és Aki azt mond ja, hogy baj van a sajtó tekintélyével, az rosszul tájékozott a közdolgokban. Mert igenis a sajtónak van tekintélye. Csak egy példát erre. A csúnya hózdmankóban, amikor az ember még a gépkocsiját sem futtatja ki a hóbuckás országutakra, ültem bent szerkesztőségi szobámban. Sistergő lendülettel kicsapódott az ajtó és beviharzott rajta egy tűzrőlpattant kisfiú. Pofikája csattanó piros, hósipkáján ott a kinti rút idő csillogó nyoma. Szuszog a rohanástól, alig bir köszönni. Nem kell hogy bemutatkozzék, régi ismerősök vagyunk. Király Laci harmadik osztályos tanuló állandó külső munkatársam, már több ízben ráirányította figyelmemet komoly kérdésekre. Hogy — teszem azt — miért nem cserélik gyakrabban az uszoda vizét, vagy: hogy miért locsolják az utcát akkor is, ha nemrégen esett az eső. — Hát most is ilyen közérdekű ügyben robbant be szerkesztőségbe. — Tessék csak megírni az újságba, végre elértük azt, hogy Kecskeméten van korcsolyapálya. Ott kinn a KTE-pályán. Van, de mégsincs. Mert csak délután tart nyitva. Igen ám, de az általános iskolások alsó tagozatos tanulói délután iskolában vannak. Akkor mikor korcsolyázzanak? Tessék ezt megírni az újságba! Foglalkozásom folyamán elég sok hájat rám pazaroltak már, így tudom, hogy nem szabad fejjel menni a falnak. Majd előbb megkérdezzük az „Illetékes”-!. így is történt. A választ rögtön tovább is adtam Lacj pajtásnak. — Lacikám, azt a pályát rendben is kell tartani. Hizlalni a jeget, letisztítani, aztán leönteni vízzel, hogy másnap megint jó síkos legyen délutánra. Ezért van nyitva csak délután. Mert délelőtt kezelik, gondozzák, hizlalják a jeget. Az érv elfogadható, gondoltam, De csak én gondoltam így. a rózsák ' — Jó, jó. De akkor mért nem j csinálnak két korcsolyapályát, hogy jusson délelőttre is, meg délutánra is. Ebben a lurkóban egy politikus szunnyadozik! Vagy ébredezik inkább? Mindenesetre nem hagyja annyiban a dolgot. — Akkor tessék ezt megírni az újságba. Mit csináljanak az alsóosztályosok? Azoknak nem szabad korcsolyázni? Diadalmasan néz rám, mint aki sikerrel megvédte társai érdekeit. Meg a sajátját is. — Aztán meg tessék azt is megírni, hogy én nagyon szere- I tem a rózsákat. — Azt miért írjam meg Lacikám? — Azért mert mégis kénytelen vagyok letaposni. Nemeseit én, mások is. Mert nincs Kecskeméten egy ródlipálya. Osaka színháznál, a dombon lehet szánkózni. De 1 ott letapossuk a rózsákat. Téssók megírni, hogy J nem azért, mert rosszak va- | gyünk, hanem mert ródlizni olyan jó. Se korcsolyapálya, se j ródlipálya. Mit csináljunk? ... j Hát ennek a ró'dlipálya-gond- nak megint csak utána kell nézni. Majd a TS megmondja. Meg is mondja. Az Alföld kellős közepén, Kecskemét városának területén nincs lejtős szabad hely, ahol kedvükre szánkózhatnának a szilaj kis- csikók. Ezt egyelőre nehéz is megcsinálni. Közlöm a panaszossal. Laci pajtás mély gondba merül, mérlegeli az „illetékes” vá- ! laszát. Aztán dönt. —1 Hát ezt sem tetszik meg- írni? Ezt a ródli-ügyet a rózsákkal? Mert ez komoly dolog. Megegyeztünk abban, hogy | megírom. Laci szeme nagyot csillant, aztán villám-hát faarccal rohant ki az ajtón. Kikísértem. A falhoz támasztva ott várta a j havas ródli. — Hová rohansz, Laci pajtás? — A színházhoz! De a rózsákra vigyázok! De jó is ez a friss hó, de jó! ' Balogh József ' XXX. Úgy látszik nem nagyon akart szóra bírni a férje válásának ügyében. — Közepesen — mondtam bólogatva, vállvonogatva, mintha nem nagyon érdekelne az egész. — Mikor vizsgázol? — Egy hónap múlva. — Akkor kevés az idő. Tudod mit? Ezután többet tanulunk. Elolvasod hangosan, aztán megmagyarázod nekem, mert csudaérdekes az a darukezelés, meg a betonkeverőgép. Klárinak ez a tanácsa csakugyan nagyon jó volt, mert amikor neki magyaráztam, akkor minduntalan olyan kérdésekkel állított meg, amire csak hallgatással tudtam felelni. Újra fel kellett lapoznom a könyvet megnézni, hogy mi is az a Volt. Watt, meg lóerő, mert Klári nem tudta és makacsul ellenkezett, hogy nem érti. Amikor megértette, én már úgy tudtam, mint a Miatyánkot. Szóltam Vas Gyurinak, hogy szerezzen már egy kis munkát, mert kellene a pénz, és én a tanfolyam miatt nem tudok maszek-munkát keresni. Néhány nap múlva szólt, hogy vegyek ki két nap szabadságot, mert az egyik maszek kereskedő üzletét kell rendbe szedni. — Három nap alatt megcsináljuk ketten — mondta. —• Kétezerötszázért vállaltam. Pénteken hajnalban kezdenénk és úgy gondolom, hogy vasárnap este végzünk. Ha nem, akkor te még maradsz, bent én elintézek mindent. Szó nélkül beleegyeztem. Hamm nap alatt ezerkétszázötven. Ez igen! Ezret hazaküldök, kétszázötven meg nekem marad, Erről a pénzről Eözsinek nem is kell tudni! Ha megtudná, hogy ennyit magamnál tartottam, elszámoltatna az utolsó fillérig, amilyen hangulatban van most. A munka nem volt könnyű. Egy közfalat kellett lebontani és bevakolni az üzlet belsejét. Pénteken hatkor már az üzletben voltunk. Szerszámokat Gyuri hozott az építkezésről. Fél nap alatt szétvertük a közfalat, aztán kihordtuk a törmeléket az udvarra. Este tizenegykor hagytuk abba a munkát. Szombaton megint korán keltünk és egész nap dolgoztunk. Reggelit, ebédet, vacsorát a tarisznyából ettünk. Én a maltert csináltam és hordtam be Gyurinak, ő meg kente a falra a símítóval. Később én is segítettem neki. Még egy napot kibírok — gondoltam —, de többet nem csinálom. Nem akarok belerokkanni abba, hogy Bözsinek gangos ház kell. Az isten szakítsa rá az eget, hát se A legjobbak A megye 17 művelődési otthonában és klubjában a politikai nevelés sajátos népművelési módszereinek és tormáinak kikísérletezése folyik. Különösen a csoportos televízió nézések és viták lefolyását, az ország-világjárók mozgalmának fejlesztését, a honismereti mozgalmat, valamint a politikai könyvek és filmelőadások megvitatását kísért figyelemmel a megyei tanács művelődésügyi osztálya. A kiemelt művelődési otthonok és klubok programjának végrehajtását havonta ellenőrzik. az eredményeket és módszereket értékelik. A tapasztalatokról 1966. novemberében szakkiadványt jelentet meg a Népművelési Tanácsadó. I 5. oldal Huszonkét éves volt... I assan tiz éve már, hogy Magyarországon kitört az ellenforradalom, de emléke még mindig kísért. Ezt bizonyítja az a megbízatás is. amelyet tavaly télen kapott a Kecskeméti Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum. A KISZ-bizottság felkérte a technikum KISZ-tagjait, hogy keressék meg Danilevszkaja Natalja Illarionova fiát, Va- szilijt, aki az ellenforradalom idején megsebesült Dunaföld- váron, majd meghalt a kecskeméti kórházban. A KISZ-esek meg is találták a sirt. Szépen rendbe hozták, majd lefényképezték és a fényképet elküldték az édesanyának. Azóta is gondozzák, ápolják úgy, mintha az ő hozzátartozójuk lenne. Egy év telt el azóta hogy megtalálták a 22 éves Vászja sírját. Tegnap délután pedig kedves vendéget fogadtak a technikum klubhelyiségében. Az idős asszony meglátogatta fia sírjának gondozóit. A zsúfolásig megtelt klubteremben a technikum igazgatója üdvözölte Danilevszkaja lllarionovát, a KISZ-titkár pedig Ígéretet tett arra: nem feledkeznek meg Vászja sírjáról. A könnyes szemű édesanya csak ennyit tudott mondani: j — Köszönöm ... Nagyon köszönöm nektek gyerekek!... K. Zs. Fotoszakkör ok, fotoklubok a karomat, se a lábamat nem érzem — káromkodtam magamban. Vasárnap éjfél után végeztünk a vakolással. Amikor hazafelé mentünk, csak vonszoltuk magunkat az utcán. Fáradtak voltunk mind a ketten. — Mikor kapjuk meg a gubát? — kérdeztem Gyuritól. — Itt van nálam. — Hogyhogy? — Nyolc órakor, amikor a tulaj ott volt, ideadta. Mi is kerestünk, ő is. Ezt, egy kisiparos kétszer ennyiért csinálta volna meg. Itt a guba. — Akkor jó — bólintottam, és arra gondoltam, hogy holnap rögtön feladom "Bözsinek és megírom neki, hogy ez a vasárnapi különmunkáért esett le. Biztosan boldog lesz. arra nem gondol, az biztos, hogy mennyit kellett ezért gürcölnöm, ő nem érti, nem érzi ezt. Neki most csak a ház a fontos. Gyönyörű idő volt akkoriban. Hej, most szépen érik a búza, a tengerit lehet kapálni másodszor, a répát is — néztem a tiszta, kékesfehér égboltra. Megint nem volt kedvem tanulni. Ha egy kis szabad időm volt, mentem Klárihoz. Panaszkodtam, hogy hiába tanulok, semmi sem marad a fejemben. — Olyan a fejem, mint a feneketlen hordó, minden kifolyik belőle. — Mert más jár a fejedben. — Dehogy. — A feleséged nem tudott meg valamit? — kérdezte. — Ugyan mit? — Ne csacsiskodj. hogy... hogy idejársz. Tudod, az asszonyok megérzik... — Ugyan — nevettem. — Hát honnan tudná meg? Nem tudja ezt senki. — Ezt sosem tudhatod. — Nem. nem erről szó sincs. Nem szólt, amikor otthon voltam és nem is vettem észre semmit. Nem ez a baj. — Hát mi? — Mondtam már neked ugye. hogy építkezünk. És most írt a feleségem, hogy szerezzek pénzt, mert ötezer még hiányzik, és most ott uzsorakamatra sem kap. Falun nem olyan könnyű pénzt szerezni. Akinek van, vásárol, építkezik, azért nem ad, aki adna, annak jneg nincs. —• Ez a baj? — nevetett Klári. — Hát segíthetek én rajtatok. — Hogyhogy? — Adok ötezret kölcsön, majd megadod, részletekben. Mikor kell? — Már tegnap kellett volna. — Értem. Holnap kiveszem az OTP-bői. Gyere el érte. Nem akartam hinni, amit Klári mond. Hogy ő adjon kölcsön Bözsinek, arra gondolni se mertem volna! — Komolyan gondolod? — kérdeztem, mert még mindig azt hittem, hogy ugrat. — Hát persze, te csacsi. Nem bízol bennem? Pedig nekem lenne okom a gyanakvásra. Na, ne beszéljünk erről többet. Holnap eljösz, megkapod a pénzt. Sőt, rögtön el is visszük a postára. és elküldöd. Rendben van? — paskolt a kezemre. — Ha csakugyan kölcsön adod — nyögtem bizonytalanul. — Csak he írd meg, hogy én adtam, mert gyanút fog és... — Dehogy írom — álltam fel riadtan. — Mi írnék neki, hogy ki vagy, honnan ismerlek? Úristen, rágondolni is rossz, hogy mi lenne, ha megtudná. (Folytatása következik.) Bács-Kisikun megyében az év végén mintegy 25 ezer fényképezőgép volt magánkézben. A szervezett formában fotózok száma ennél kevesebb: a művelődési háziak keretében 68 fotoszakkör működik, de számos gyár, vállalat, iskola és intézmény is tart fenn foto- szakkört. Ezeknek a fényképezés megszerettetésében és az ízlésfejlesztésben számottevő szelepük van. A felszabadulás 20. évfordulójára rendezett kiállításokon láthattuk, milyen hasznos munkát végeznek a fotószakkörök. Elmondhatjuk, hogy a fotósok közreműködése nélkül aligha lehetett volna a kiállításokat eredményesen megrendezni. A művelődési házak támogatásával több helyen a szakkör fofoklubbá fejlődött. Ilyen a kecskeméti, a kiskunhalasi és bajai fotoklub. Ezek jogosultak arra, hogy országos és nemzetközi kiállításra is küldjenek képet. A tavalyi nagy sikerű jubileumi megyéi fotókiállítás után az i idén is megrendezik a fotoszak- I körök felszabadulási »kiállítását, | amelyen a művelődési házak és j megyénk középiskoláinak foto- | szakkörei vehetnek részt. A be- I küldött pályaműveket január | 24-én értékeli a bíráló bdzott- i ság. Az általános iskoláik egyébként jól működő fotoszakkörei részére is rendeznek a tavasz- szal megyei kiállítást. Több helyen a felnőtteket is túlszárnyaló lelkesedéssel dolgozóiak a kis fényképezők. Ez mondható el a kecskeméti Béke téri Általános Iskola és a kecskeméti Ü ttörőház fotoszakköréről. A művelődési házak szakkörei közül a vaskúti, keceli és bácsalmási vívott ki eddig különös elismerést. Ezzel szemben nem szolgál rá a dicséretre a lajosmizsei. jászszentlászlói tiszakécskei és soltvadkerti fotoszakkör. A népművelési tanácsadó nagy súlyt helyez a kiemelkedő munkát végző amatör fotósok továbbképzésére. A járási és megyei tanfolyamokon túl többen már országos továbbképzésen vettek részt, így Horváth Péter és Kocsis Béla Bajáról, László Sándor alpári fotós és Krisch Béla megyei szak- referens. A fotózás minőségi fejlesztésének egyik legeredményesebb formája a kiállítás. A szakkörök rendeznek egyéni és kollektív bemutatót, több szakkör egymással is társul kiállításra, a kiskunfélegyházi fotoszakkör pedig nemrégiben Tolna megyei és szolnoki fotosznkkörökkel közösen rendezett meghívásos kiállítást, aminek viszonzásaképpen majd ők viszik el anyagukat a többi megyék fotoklub- jaiba. a j.
