Petőfi Népe, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-10 / 291. szám
4. otds! 1965. december Mi, pánté# ,oV *J&1Z*'*>* ímmem Ver \ •radP*0^ hC% '■ ^»;\^oJL°S? Ví&otfSS Teljesítette éves tervét a Bács-Kiskun megyei Nyomda Vállalat Ejnye, ejnye persely es! Szerdán este negyed hatkor történt. Egy idősebb, szemüveges asszony száll fel a kecskeméti 2/A jelű autóbuszra. Bedobja a pénzdarabot, a perselybe, s helyet foglal. Néhány pillanat múlva ott terem előtte a gépkocsivezető és figyelmezteti: 20 fillérest dobott be egy forint helyett. Az utas mentegetőzik, hogy rosszul lát, és szó nélkül bedob egyforintost. Hiába, megesik az ilyesmi, s a sofőr nem fizethet rá. A Lenin kőrúthoz érve megáll a busz. Sokan szállnak le, s a végére maradva egyidősebb néni is egy kisgyerekkel, talán az unokájával. A gyerek már lent van, segítenek is neki, de a néni egeik lába még a lépcsőn, amikor megindulaz autóbusz. A néni majdnem hanyatt vágódik, szerencsére akad, aki elkapja. Nem irigylem a perselyes járművek vezetőit. Különösen este és tömött buszoknál, mint ez esetben is. De azért az jutott eszembe; legalább olyan figyelmet kérünk a leszállásoknál is, mint amikor perselybe dobjuk a pénzt. NAPTAR 1965. december Iá. péntek. Névnap: Judit. Napkelte: — Értelmiségi ankétet rendeznek ma este 6 órai kezdettel a mélykúti iskolában. Oláh György tart vitaindító előadást „Az ideológiai munka feltételei. megyénk politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális eredményei a második ötéves terv időszakában” címmel. — Tegnap engedték szét a kínai halakat, a kunfehértói és a har- kabötönyi halastóban, összesen 15 ezret. A különleges, növényevő. ezüstpikkelyes fehér amurok, a csukával azonos ízű húst adnak, de 30—10 kiló súlyúra is megnőnek. Drága siker Vima lisi olasz film! színésznő Hollywoodban működik nagy sikerrel. Az utóbbi néhány esztendőben világhírt szerzett és meggazdagodott filmszínésznő sóhajtva mondta a riportereknek: „Sikereim az elmúlt két esztendőben olyan mértékben emelték az élet- színvonalaimat, hogy ma már tele vagyok adóssággal, holott korábban ilyesmi sohasem fordult elő velem. Béna István: AUSZTRIA Az ismert újságíró, a Magyar Nemzet munkatársa amolyan népszerű kis monográfiát írt a szomszédos országról. A történelmi, politikai, gazdasági kérdések felvázolása mellett, érinti az osztrák kulturális és szellemi élet mai állapotát is. Kitöréssel fenyeget a Vezúv 1944. márciusában tör* ki utoljára Nápoly büszkesége, a Vezúv, amely nek füstcsóvája már hagyományosan hozzátartozott a városképhez. Azóta a vulkán nem működött, amit a nápolyiak némi kiábrándultsággal vettek tudomásul, annyira hozzászoktak a füstölgő kráter látványához. A helyi obszervatóriumban most újra lökéseket észleltek és Nápoly lakossága vegyes érzelmekkel, némi aggodalommal, egyben büszkeséggel figyeli „vulkánja’! reaktiválődá- sát, — 346 vagon gabona termelésére, illetve értékesítésére kötöttek eddig termelési szerződést megyénk szövetkezeti gazdaságai. Még mintegy 120 vagon gabona lekötése van hátra, amire a napokban kötik meg a szerződéseket. — Alaptérképet rendelt Kalocsáról a városi tanács építési osztálya, amelyen feltüntetik a romos, lebontásra ítélt épületeket, a város belsőség! határait, az építési tilalom alatt álló területeket és a védett városrészeket, illetve épületeket. A térkép segítséget nyújt a város fejlesztéséhez. — OLASZ RENDSZERREL telepítik a nyárfát a balotaszállá- si Balassi Tsz-ben, közel 200 holdas táblán. A helybeli erdőgazdaság irányításával kezdték meg a megye legnagyobb termelőszövetkezeti nyárfásának telepítését. — Az évi munkáról ad jelentést a Duna- vecsei Járási Tanács Végrehajtó Bizottságának mai ülésén dr. Kovács László vb-tit- kár. Az ülés második napirendi pontja a járási ügyészség és bíróság munkájáról szóló tájékoztató. — DUNAI HALÁSZAT című könyvéről beszél dr. Sólymos Ede kandidátus ma este Baján, a József Attila Művelődési Ház klubjában. A klubest résztvevői előtt beszámol arról, hogyan készült a nemrég megjelent. tanulmánykötet. Hangverseny a Kőire Dame-ban Hosszú idő óta nem volt világi hangverseny a párizsi Notre- Dame székesegyház orgonáján. Most azonban 6 ezer főnyi hallgatóság előtt Pierre Coche- reau a 6 ezer sípos, 109 regiszteres nagyorgonán csodálatos hangversenyt adott Couperin, Bach. Mozart és César Franck műveiből és saját improvizációiból. A székesegyház fő orgonistája egyben a nizzai konzervatórium tanára. 5102 pályamű — 103 tárgynyeremény A megyében te sikerrel zárult az a pályázat, amit az Országos Fogászati Hét alkalmából a Vöröskereszt megyei elnöksége hirdetett meg &z általános iskolákban. A helyes fogápolással kapcsolatos keresztrejtvényt 5102 iskolai tanuló kivétel nélkül helyesen fejtette meg, s közülük 103- an részesültek különböző értékes tárgyjutalomban. A nyereményeket valamennyi diák még decemberben kézhez kapja iskolájában. A rejtvénypályázat sikere alapján a Vöröskereszt megyei elnöksége jövőre újabb egészségügyi témával kapcsolatos pályázatot kíván meghirdetni az általános iskolák körében. 110 éve, 1855. december Lü-én halt meg Bem József, a szabadságharc legendás hírű hőse. A vargól tüzérakadémia tanára volt, amíg forradalmi magatartása börtönbe juttatta. Az 1830. évi lengyel nemzeti felkelésben érdemelte ki ,,az ágyú- harc nagymestere” jelzőt. Emigrációjából 1848 szólította újból a küzdőtérre. Bécsben harcolt a zsarnokság ellen, majd az élet-halál harcát vívó Magyarországra jött és felajánlotta kardját Kossuthnak, aki a lengyel tábornokot az erdélyi hadsereg élére állította. Bátorságával példát mutatva lángra gyújtotta katonái szívét, akik bálványozták. Hatalmas katonai, hadászati tudásával, rendíthe- teüenségével, vasakaratával és határtalan sza- badságszerete tével csatát csata után nyert. Az a nyolc hónap, amelyet Erdélyben harcban töltött, elég volt ahhoz, hogy az egész világ visszhangozza hadvezér! hírét. A szabadságukért harcoló népek reménysugár! láttak benne, a reakció rettegte, a magyar nép pedig örökre szívébe zárta Bem apó nevét. — JÖVÖRE a Dunavecsei Vegyesipari Szolgáltató Vállalat szabó- és kárpitosrészleggel is megkezdi működését. A részlegek 280 ezer forintos termelési tervet kaptak. Azelőtt csak maszek szabók és kárpitosok álltak a községben a lakosság rendelkezésére. Egy kerékkel kevesebb Londonban ügye« megoldást találtak a „forgalmi dugók” elkerülésére: háromkerekű kis taxikat állítanak forgalom ua, amelyek könnyen kikerülik a nagyobb jármű“ veket. — Sorozatos csalásokat követett el Vi- dákovics István bajai lakos, segédmunkás. Ismerőseitől kölcsön- képpen, vagy építkezési anyagok szerzésére pénzösszegeket vett fel. amelyekkel azután sajátjaként bánt. és főként szerencsejátékra költötte. Szerencséje azonban nem volt, a pénzt elvesztette, és végül a járásbíróság előtt kötött ki. A csalásokért nem jogerősen négyhónapi szabadság- vesztésre ítélték. Kecskemét kulturális programja ELŐADÁS: Városi művelődési házban esite 6 órakor Czine Mihály irodalomtörténész tart előadást Nagy László kétszeres József Attila-dí- jas költő munkásságáról. Bevezetőt Buda Ferenc költő mond. Közreműködnek: Halda Aliz, Berek Kati és Márai Enikő. TIT-előadás: Megyei bíróságon, a Bányai Júlia kollégiumban és a Mátyástéri Általános Iskolában lesz. KIÁLLÍTÁS: Katona József Múzeum: Megyei képzőművészeti kiállítás. Művészklub: Szalay Ferenc hódmezővásárhelyi festőművész új képeinek bemutatója. Ü j kollégium: Kertészeti és növényvédelmi kiállítás. — VÁRAKOZNAK a szalonkák. Megyénk déli részén, Bácska szántóföldjein a vadászok megfigyelése szerint még mindig sok szalonka tartózkodik. Más években ilyenkor már elvonultak. de most, úgy látszik. bőven találnak élelmet és ezért „kivárnak”. — Exportálják a karácsonyi almát. Legtöbbet a svédek rendeltek az ünnepekre, mintegy 25 vagonnal, amelyet 17-én kell szállítani. A két ünnep közötti héten a finnek kértek ebből a gyümölcsből 10 vagonos szállítmányt. Eltévedni lehetetlen A londo-ni autókiállításon a Ferranti autógyár bemutatott egy autótérképet, amely lehetetlenné teszi, hogy az autóvezetők eltévedjenek. Az autóban egy 15x15 centiméteres kis ernyőre rávetítik az adott terület térképét és az elektronikus irányjelző tű állandóan mutatja az autó tartózko" dási helyét. Ilyenformán a vezető ellenőrizni tudja, hogy betartotta-e a megfelelő útirányt. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: December 8-án a középhőmérséklet 3,6 (az ötvenéves átlag 3,7) a legmagasabb nappali hőmérséklet 5,9 Celsius-fok volt. Napsütés nem volt. December 9-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet — 0,1, a délután 2 órakor mért hőmérséklet 4,8, a legalacsonyabb nappali hőmérséklet —0,1 Celsius- fok. Várható időjárás péntek estig: borult idő, havasesővel, havazással, megélénkülő délnyugati széllel. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken nulla—plusz öt fok között. Gyár — két négyzetmeieren A ZIM Kecskeméti Gyáregységében „üzembe helyezték’’ a most épülő 60x60 méteres automatizált fürdőkádöntő munkacsarnok gépsorának makettjét. Markovics András. a KGM tervezőmérnöke több mint másfél évig dolgozott a hatalmas üzemrész korszerű gépeinek, szállító- és munkaeszközeinek kicsinyített másán. A kis gyárat, amely 2 négyzetméter területet foglal el, több mint 5 ezer alkatrészből szerelte össze a tervrajzok alapján, mérnöki pontossággal. A gépek egy része üzemképes is. A látványos makett segítséget nyújt majd az új munkacsarnokok felszereléséhez, a gépek elhelyezéséhez. December 8-án teljesítette 41 millió forintos éves termelési tervét a Bács-Kisikun megyei Nyomda Vállalat. A nyomda üzemei minden negyedévben túlteljesítették előirányzataikat, s a még nem végleges adatok szerint a tervezett 8 százalékos termelékenység-emelkedést is túlszárnyalták. A forintterv teljesítése természetesen, nem vonatkozik a gyártmányprogram maradéktalan végrehajtására. Az év végéig azonban a vállalat valamennyi megrendelőjének leszállítja az árut. A nyomda ebben az évben 160 tonna könyvet készített. A vállalat ügyfelei közé tartozik a Mezőgazdasági Kiadó, Szépirodalmi Kiadó, Műszaki Kiadó, Közgazdasági és Jogi Kiadó, valamint a Medicina Egészségügyi Kiadó Vállalat. Kecskeméten készítik az országban megjelenő valamennyi sakk-könyvet és egyéb sakk-kiadványt. A Bács-Kiskun megyei Nyomda Vállalat idő előtti tervtelje- sítéséhez elsősorban a bajai, kalocsai, kecskeméti és kiskunfélegyházi nyomdai dolgozók járultak hozzá. Igen jó teljesítményt ért el a lajosmizsei dobozüzem, a kerekegyházi részleg, amely gumigyűrűk és a jánoshalmi nyomda, amely iratrendezők gyártásával foglalkozik. A legfiatalabb, a kiskunhalasi dobozüzem is felfejlődött már a többihez, s november havi tervét 128,8 százalékra teljesítette. Befejezték tanácskozásukat a Hazafias Népfront I ■■ / ■ községi Tegnap délután befejeződött az a kétnapos tanácskozás, amelyet a Hazafias Népfront megyei titkársága rendezett a mozgalom községi vezetői részére. Kecskeméten a városi művelődési ház nagytermében a nagyszámú jelenlevőnek Zala Tamás, a Magyar Nemzet külpolitikai munkatársa tartott előadást a nemzetközi helyzetről, az időszerű feladatokról. A tájékoztató jellegű előadás után konzultáció következett, majd a hallgatóság csoportos foglalkozások keretében tárgyalta meg részletesebben az elhangzottakat. vezetői A tanácskozás második felében Farkas József, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára beszélt a népfrontmozgalom eddigi eredményeiről. Felhívta a figyelmet arra. hogy a jövőben még fokozottabban kell érvényesülnie a mozgalmi munkában a kollektív tevékenységnek. Farkas elvtárs beszédét csoportonkénti konzultáció, vita követte, amelynek során a községi népfrontvezetök szervezeti kérdéseket, aktuális problémákat beszéltek meg. December 23-tól január 10- te téli szünet az iskolákban Az általános és középiskolákban december 22-én zárul az oktatási év első része, s ugyanezen a napon zárják le a tanulók osztályzatait. A téli szünidő 23-án. csütörtökön kezdődik. A szünet utáni első tanítási nap január 10-e lesz. Ekkor értesítik a szülőket az ellenőrző könyv útján az osztályzatokról. A diákok magatartását, szorgalmát és tanulmányi munkáját az osztályfőnökök vezetésével tartandó értekezleten bírálják el a pedagógusok. Az osztályozó értekezlet időpontját az iskola igazgatója határozza meg. A huzamosabb ideig tartó példamutató kötelességteljesítést, a kiváló tanulmányi eredményt, segitőkészségeit — az osztályban tanító pedagógusok határozata alapján — az ellenőrző könyvbe írt dicsérettel jutalmazzák. Felelőtlen gépkocsivezetők Rossz volt a fék, nekirohant a sorompónak Társadalmi tulajdon gondatlan rongálása miatt eljárást indítottak Tóth János gépkocsi- vezető dunaszekcsői jakos ellen. Tóth a 11-es számú Autókr.Zie kedési Vállalat YA 68—68. rendszámú tehergépkocsijával Soltvadkert határában a közút vasútkereszteződését lezáró sorompónak rohant. Az anyagi kár meghaladja az ötezer forintot. A baleset okainak vizsgálata közben kiderült, hogy a tehergépkocsinak a fékberendezése üzemképtelen volt. A részleges vizsgálat megállapííasa szerint a fékolaj tartályban nem volt fékolaj, s emiatt történt a könnyen végzetessé válható ba,- eset. Miután a tartályt feltöi- tötték olajjal a fék kifogástalanul működött. A felelőtlen gépkocsivezetőt bizonyára kötelezik az okozott kár megtérítésére. Figyelmetlen vezetés, négyes korámból Lajosmizse határában vezető 5-ös számú főútvonalon egy osztrák állampolgár által vezetett pótkocsis teherautó figyelmetlen vezetés következtében nekiütközött az út jobb szélén álló JL 01—72. rendszámú személygépkocsinak. Az ütközés olyan nagymérvű volt, hogy a gépkocsi előrelendült és nekiütközött az AC 77—63. rendszámú személygépkocsinak. Ez a jármű szintén előregurult az ütközés folytán és nekiszaladt az előtte az úton keresztbe álló VD 17—18. rendszámú nyerges vontatónak. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de a járművekben több mint 25 ezer forint anyagi kár keletkezett. G. G.