Petőfi Népe, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-10 / 291. szám

19®. december 1#, péntek 3. oldal őrködnek a közös vagyon felett Hozzászólás Több mint fél éve aia_ kították újjá az uszódi Egyet­értés Tsz gazdái a közös vagyon megőrzését, fokozott védelmét szolgáló szerveit, az ellenőrző bizottságot. Nagy szükség volt már erre, hiszen az előbbi bi­zottság elnöke hiábá állt hiva­tása magaslatán, ha munkatár­saitól alig-alig kapott segítsé­get. támogatást. A bizottság most — talán a „több szem többet lát” elvét is figyelembe véve — öt helyett hét tagból áll, elnökévé pedig Balázs Jó­zsef fogatost választották. — Nem érdemtelent tüntetett ki bizalmával a tagság — mond­ja Nagy Zoltán, a tsz üzemgaz­dásza, akinek egyik pártmegbí­zatása, hogy patronálja, irá­nyítsa, támogassa a fél éve tevékenykedő bizottságot. — Józsi bácsi elsődleges beosztá­sában. mint fogatos is arról ismert, hogy a gondjaira bí­zott értékkel gazdaságosan, ész­szerűen takarékoskodva bánik. Ráadásul népi ellenőr is, és ebben a minőségében időnként a szomszédos községek tsz-eiben is ellenőrzést végez. Az Egyet­értésben a megalakulás óta, im­már öt éve vezetőségi tag, — Bizony, nyitott szemmel kell járni a határban, s ha va­lami rendellenességet tapaszta­lunk, azon nyomban intézkedni — összegezi egy mondatban te­vékenységüket Balázs József. — A legtöbb baj a jószágkártéte- lekkel van. Előfordul például, hogy a pulykák dézsmálják a kukoricát. Ilyenkor a gondat­lan gazdával megtéríttetjük az ellenértéket. Nemegyszer a ju­hok is tilosba tévednek. Az oko­zott kárt könyörtelenül levon­juk a juhász munkaegységéből. — Lopás akad-e? — Nem mondom, régebben igen. Egyszer még magát a csőszt is tetten értük. A néhány ritka esetben azonban példás büntetést szabtunk ki. s a vét­kest közgyűlésen is megróttuk. Ennek meg is volt a hatása. Előkerül a dossziéból a körültekintően elkészített mun­kaprogram. A cséplési ered­mény, a tisztítási veszteség majd a természetbeni osztások számbavételét követően a gön­gyölegek ellenőrzésére került sor. Hiány — egy darab sem volt. Fontos ez. hiszen a válla­latok meglehetősen magas ösz- szeggel terhelik a tsz-t egy-egy kikölcsönzött láda, vagy zsák fejében. — A legközelebbi tennivalónk a leltározó bizottság munkájá­nak. majd a második félévi leltárnak az ellenőrzése lesz. Ezt megelőzően, részint a lel­tározással egy id őben, az őszi mélyszántás szakszerűségét, az erő- és a munkagépek téli tá­rolását is vizsgáljuk. A szem­léhez szakembert is segítségül hívunk: Szabó Mihályt, a tsz traktorosát. Hogy értékben mennyit „fog meg” az ellenőrző bizott­ság, azt pontos számszerűséggel majd csak az év végén mond­hatjuk meg. Mindenesetre: sok kicsi sokra megy. És ahol lelki- ismeretesen végzik feladatukat a bizottsági tagok, ez még a iövedelemre is kihat. Egy bizo­nyos: az ellenőrzésnek is van ab­ban némi része, hogy az idei zár­számadáskor egy munkaegység — pár fillér híján 60 forintot ér J. T. Album a kukoricára! A Bajai Járási Tanács V. B. mezőgazdasági osztályán sok tü­relmet és nagy áldozatkészséget igénylő munkával készül az al­bum — a járás kukoricatermesztéséről. Az osztály munkatársai a megyei és az országos szakigazgatási szervek mezőgazdászai számára ötven példányban készítik el az albumot, s mindegyikbe 56 fényképet ragasztanak, rövid ismertető szöveggel. A fotókat — amelyek a kukoricatermesztés minden mozzanatát megörökítik, a talajelőkészítéstől a termés tárolásáig — Vuity József, a me­zőgazdasági osztály vezetője és Csók János, a Talajjavító Vállalat dolgozója készítette. Képünkön: Gál Pál és Takaró Béla, az osztály munkatársai készítik az albumot. Középen Vuity József osztályvezető a már elkészült példányban gyönyörködik. Szakbíró a baleseti kártérítésekről November 12-i számunkban foglalkoztunk az üzemi balese­tet szenvedett dolgozók kár­térítését szabályozó rendelet megyei végrehajtásával. Cik­künkkel kapcsolatban számos olvasónk nyilvánított véle­ményt levélben. A hozzászólá­soknak a következő hetekben helyt adunk. A PETŐFI NÉPE nemrégiben foglalkozott az üzemi balesetet szenvedett dolgozókat, vagy azok családtagjait érintő kárté­rítési kérdésekkel. A cikk meg­állapításait a kecskeméti járás­bíróság — amely ilyen ügyek­ben az egész megyében illeté­kes —' tapasztalatai megerősí­tik. A november 12-én megje­lent A törvény szellemében cí­mű cikk néhány olyan problé­máról ír, amelyek miatt a jog­szabály nem érvényesülhet ma­radéktalanul, törekvései eltor­zulnak. Tájékozatlanság, rosz- szul felfogott vállalati érdek, közömbösség és még számtalan tényező hatásáról van itt. szó. Nehéz lenne ezeket teljességük­ben feltárni, de nem is ez a mostani szándékunk, hanem, hogy megvizsgáljuk az ide vo­natkozó jogszabály célját, ren­deltetését. Ügy véljük, hogy ezek ismerete segítséget nyújt alkalmazásához. Az alapvető baleseti kártérí­tési rendelkezés valójában nem a 2/1964. MüM. sz. rendelet, hanem a Munka Törvényköny­vének 123/A paragrafusa, amely a kárfelelősség kérdését tár­gyalja. Ennek a szakasznak fel­ső bekezdése szerint: „A válla­lat köteles megtéríteni dolgozó­jának — halála esetén hozzá­tartozóinak — azt a kárt, amely a dolgozó életének, egészségé­nek, testi épségének a munka- viszonya keretében történt megsértésével kapcsolatban ke­letkezett. Ez nem vonatkozik a munkába menet és onnan jövet a dolgozót ért kár megtérítésé­re, kivéve, ha ez a vállalat szál­lítóeszközén történt utazás so­rán következik be.’’ Ez egysze­rűbben megfogalmazva vétkes­ség nélküli felelősséget jelent. A MUNKAÜGYI döntőbizott­ságok határozatainak felülvizs­gálása során azt tapasztaltuk, hogy igen gyakran azért utasít­ják el a balesetet szenvedett dolgozó igényét, mert a válla­lat nem volt vétkes annak be-, következésében. Nagyon fontos tehát, hogy ezek a döntőbizott­Cél: a világszínvonal | MINT | sportnemzet fiai, túlságosan azt szoktuk meg, hogy ha világszínvonalról esik szó, mindenekelőtt öttusázóink, vízilabdásaink, vívóink, s többi, egyéni aranyérmeseink jutnak , eszünkbe. Ha aztán időnként arról ol­vasunk, hogy egy-egy világki­állításról gyártmányaink is „hoz­nak” aranyérmeiket, ez is jól­esik nemzeti önérzetünknek. De ilyen munkasikereink gyorsab­ban kiesnek emlékezetünkből, mint a testi ügyességgel elért, világszínvonalú eredményeink. Bizonyos mértékig érthető is ez. Más a munka — más a játék. A munka még ' korunkban is sok vonatkozásban tartalmazza a küzdelemnek olyan elemeit, melyek egyáltalán nem látvá­nyosak, s távol állnak attól, hogy olyan közvetlen személyi siker járna velük, mint amit a versenyző az arénában élvez — a nézők százezreitől. A meglepetések azonban a termelés nagy nemzetközi ver­senyében is figyélemkeltők. Még a mi sportsikerektől elkényez­tetett önérzetünknek is egész váratlanul jött az értesülés, amely legutóbbi országgyűlé­sünkön elhangzott. 12,5 mázsa búzát termeltünk holdankénti átlagban, s ez hek­tárra átszámítva megközelíti a 22 mázsát. A magyar mezőgaz­daság történetében ilyen búza­termésünk nem volt még, mint 1965-ben. Szinte kétszer meggondoljuk, mire kimondjuk, annyira nem vártuk, magunk se: sikerült fö­löznünk az európai átlagot, amely 18,4 mázsa hektáronként. Miért ez a kellemes meghökke­nés? Talán éppen az az oka, hogy nagyon kemény esztendők vezettek el idáig. Annyira küz­delmesek, hogy jóformán ön­magunkra is a kelleténél na: gyobb mértékben hatottak visz- sza a kishitűek meglehetős tá­borának olyan véleményei, hogy: „No hiszen, míg a magyar paraszt megtalálja helyét a kol­lektív gazdálkodásban!” „Míg a magyar paraszt „szü­letett” magánakvalóságával be­le tud illeszkedni a közös mun­kaszervezetekbe !” „Azt aztán várhatjuk, míg a magyar paraszt megszereti a gépet, elfogadja a modern agro­technikát, s nem sajnálja a pénzt műtrágyáért, növényvéde­lemért!” | ILYEN | fordulatokkal talál­koztunk azután. Ráébredtünk, hogy már rég nem „természe­tes”, ha egy állami gazdaság ráfizetéses, sőt ilyen már nincs is. Meg, hogy termelőszövetke­zeteink túlnyomó részében el­felejtett probléma a munkafe­gyelem, a tsz-gazdák „majd ki­húzzák” a vezetőket a mun­káért. „Veszekednek” a több gépért, műtrágyáért, szakembe­rekért. Bőven megtérül minden pénz, amit tapasztalatcsere-láto­gatásokra, növénytermelési, ál­lattenyésztési, s egyéb bemuta­tókra áldoznak. A párt és kormányzat szívós, következetes törekvése, a rend­szer értelmét jelentő embersé­ges politizálás megtenni gyü­mölcseit. Mindjobban formálód­tak, arccal a jövő, a haladóbb célok irányába indultak meg a közös gazdálkodásra tért parasz­tok. Egyre okosabban, bízóbb hittel gazdálkodnak. Eddigi eredmény: túljutottunk az euró­pai szinten. Ez egyben azt is magával hozta, hogy végre sa­ját termésünkből tudjuk fedez­ni az ország kenyérgabona-szük­ségletét. | EDDIG~| az átlagról be­széltünk. De tudunk már írni még nagyszerűbb versenyhelye­zésről is. Itt van egy sor: a Gö­döllői Tangazdaság, aztán Szent­tamás, Hék, Csorba, Mezőhe­gyes, Solt, Szolnok, Kanacs, Alsótengelic, Bánkút. Dombegy­háza, Szöllős és a Szabadkígyós: Tangazdaság negyvenmázsás hektáronkénti kenyérgabona-ter­mést takarított be. Ez pedig — ezekben a gazdaságokban már világszínvonal. S ha nö­vekszik például a mi megyénk­ben Is a kisszállási ter­melőszövetkezetekhez hasonló közös gazdaságok száma, me­lyekben 17—18 mázsás holdan­kénti átlagot értek el, talán nem alaptalanul bizakodhatunk, hogy az NDK és NSZK 30 mázsás, a hollandok és dánok 40 mázsás hektáronkénti átlaga, tehát a világszínvonal felé egy-egy ki­adós lépéssel közelítünk az el­következő években. Ehhez — gondoljunk csak bele a hátunk mögött levő évek ezernyi gondjába-bajába — a legfontosabb feltételünk már érés alatt van: A dolgozó pa­rasztság egyre magasabbra me­legedő földszeretete. Ez a kul­csa eddig is, hogy sajátmaguk- kal, tanult és képzés alatt álló szakembereikkel szemben, akik fiatalabb évjárataikban már a „közös” világából kerültek isko­lákba — egyre nagyobb köve­telményeket támasztanak. Ter­mészeti adottságaink és a pa­rasztság szenvedélyes földszere­tete, szorgalma társultak eddig a szocialista társadalom nyúj­totta technikai segítséggel. Gé­pek, műtrágya, növényvédősze­rek dolgában még csak távlatos lehetőségeinken munkálkodunk, hogy befogjuk például Dániát, Hollandiát. De, hogy szaporod­nak az ő színvonalukat ostrom­ló gazdaságok nálunk, ez Is ta­núsítja, hogy utolérésük idő­pontja jóval közelebb esik már hozzánk, mint az eddig megtett utunk időtartama volt. | MOST MÁR | kézzelfogható érvek győznek meg bennünket: minden rajtunk múlik. Tóth István Ságok megértsék ennek a ren­deletnek a lényegét, felismerjék azt, hogy a kártérítési felelős­ség megállapításához nem szük­séges a vállalat vétkességének bizonyítása. Természetesen in­dokolt esetben van lehetőség arra, hogy a munkáltató men­tesüljön a felelősség alól. Ezt a Munka Törvénykönyve emlí­tett paragrafusának második bekezdése szabályozza: „Nem felel a vállalat, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok, vagy kizárólag a károsult dol­gozó elháríthatatlan magatartá­sa okozta.” Ezt azonban min­den esetben a vállalatnak kell bizonyítania. Teljesen helytelen példáid, amit a 9. sz. AKÖV mellett működő Munkaügyi Döntőbizottság egyik határoza­tában olvashatunk, nevezete­sen azt, hogy a baleseti sérült „nem tudta igazolni vétlensé­gét ...” Nem győzzük hangsú­lyozni, hogy a törvény szerint erre nem kötelezhető a dolgozó. Ez a szigorú felelősségi rend­szer éppen azt célozza, hogy a hibáján kívül balesetet szenve­dett dolgozó és családja a le­hető legkisebb mértékben érez­ze a baleset következményeit, A JOGSZABÁLY félreértése és félre magyarázása ugyaneb­ben a vonatkozásban okoz ko­moly károkat. Most már nem­csak arról. van szó — amint ezt a hivatkozott cikk írta —, hogy „o munkaközben önhibáján kí­vül balesetet szenvedett dolgo­zó megkapja azt, ami jogosan megilleti”, hanem arról is, hogy ha hosszas huzavona után kü­lönböző fórumok segítségével lehet csak eredményt elérni, ez politikailag is káros és a ter­melésre is komoly fékezőerő­ként hat. El kell azonban mondanunk, hogy sajnos, sokszor maga a dolgozó is oka a balesetnek. Igaz, ugyan, hogy a munkfkíp- telenség idejére mindenképpen megkapja a táppénzt, ami leg­inkább az átlagkereset 75 szá­zaléka. Viszont, ha az illető mondjuk 25 százalékban hibás a baleset bekövetkezésében, ez már elegendő ahhoz, hogy a táppénz és az átlagkereset kö­zötti különbözőiét ne kaphassa meg. A KÄR MÉRTÉKÉT és ki­számításának módját a 2 1964. MüM. számú rendelet tartal­mazza. Ennek a jogszabálynak az a törekvése, hogy a sérült ugyanolyan helyzetbe kerüljön, mintha nem szenvedett volna balesetet. Éppen ezért intézke­dik az elmaradt jövedelem megtérítéséről, ha pedig a bal­eset tartós munkaképtelenséget, munkaképesség-csökkenést oko­zott, havi járadékot köteles fi­zetni a munkáltató. Halál ese­tén a hozzátartozóknak ki kell fizetni mindazt, ami ilyenkor szükségszerű kiadást jelent (te­metkezés. gyászruhák, stb.). Kö­teles kártérítést fizetni a vál­lalat — ugyancsak halál esetén — az elvesztett tartás erejéig. Meg kell fizetnie a munkáltató­nak például a betegség folytán szükséges jobb élelmezés költ­ségeit, az ápolással járó több­letkiadást stb. is. RENDEZI az említett jogsza­bály a kár megtérítésének mód­ját is. A vállalatnak kötelessé­ge a dolgozó figyelmét felhív­ni arra, hogy kérheti a baleset folytán keletkezett károk meg­térítését. Viszont ha ezzel az igénnyel, illetve annak mérté­kével a vállalat nem ért egyet, erről is tájékoztatni kell a munkavállalót. ’ Ez esetben mun­kaügyi vita keletkezik, amely? döntőbizottsághoz tartozik. Ha a munkaügyi döntőbizottság ha­tározatával valamelyik fél nem ért egyet, felülvizsgálati kérel­met terjeszthet elő a kecske­méti járásbírósághoz, amelv végérvényesen eldönti a vitá+ Dr. Falu György, a kecskeméti jái’ásbíróság helyettes elnöke

Next

/
Oldalképek
Tartalom