Petőfi Népe, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-02 / 284. szám

5. oldal Í96S. december 2. csütörtök Még gondosabb témaválasztást Egy munkásakadémia tapasztalataiból Megyénk ipari üzemeiben idejében megindultak az idén is a munkásakadémiák. Célki­tűzésükben igen változatosak, csaknem valamennyinél az elő­ző évek tapasztalataiból leszű­rődő tanulságok adtak ösztön­zést a minőségi változtatások­ra. A Kecskeméti Konzervgyár mindkét üzemében folynak már az előadások. Ez a gyár külön­leges körülmények között dol­gozik, így az itteni jelenségek­ből több érdekes tapasztalat le­szűrhető. A konzervgyár dolgozóinak létszáma jelenleg 2300, nyolc­van százalékuk nő. A gyár há­rom műszakban dolgozik, en­nélfogva a művelődési munka megszervezése a közismert ne­hézségekkel vívódik. A munkásakadémiára hetven dolgozó jelentkezett. Legna­gyobb részük családanya, akik­nek napirendjét az otthoni „má­sodik műszak” jelentősen befo­lyásolja. A héttagú vállalati kul­turális bizottság, amelynek há­rom fizikai dolgozó tagja van, állította össze a tematikát. A kiválasztott kilenc előadás csak­nem teljes egészében egészség- ügyi témájú. Az első előadáson a szocialista ember tulajdonsá­gairól volt szó, a következőn az üzemen belüli munkatársi kapcsolatok és társadalmi együttélés szabályait tárgyal­ják. Később szó lesz az időjá­rásnak a szervezetre gyakorolt hatásáról, a munka és pihenés viszonyáról, a személyi és kör­nyezet-tisztaság fontosságáról, a nők védelméről, a rákbetegsé­gekkel kapcsolatos szűrővizsgá­latokról és a bőrbetegségekről. Valamennyi előadást a témához szorosan kapcsolódó ismeretter­jesztő vagy játékfilm kíséri. A munkásakadémia temati­kájának megválasztása 'alkal­mával felmerült még számos téma, amelyeket ismeretterjesz­tő előadás formájában visznek év közben a hallgatóság elé. Ezekben — hasonlatosan a munkásakadémia témáihoz — a konzerviparban előfordulható bőrbetegségekről lesz szó, majd a lakáskultúra egészségügyi kér­déseiről, a munka és pihenés viszonyáról, a személyi higié­niáról, a gyakori népbetegsé­gekről, az áramütés elleni vé­dekezésről, valamint a szeszes­ital romboló hatásáról. A felsorolt két tematika kö­zé akár egyenlőségi jelet is le­hetne tenni: csaknem teljes egé­szében egészségügyi vonatkozá­sú témát vett fel évi program­jába a Konzervgyár kulturális bizottsága. Helyes-e ez így? Igaz, hogy az előadások hall­gatóságának legnagyobb része nő és az említett témák a nő­ket különösen érdeklik. De joggal kérdezheti az ember: népszerű hangvételű természet- tudományi és társadalomtudo­mányi, irodalmi és művészeti kérdések nem érdekelték vol­na-e a hallgatóságot? Nyilván a témák kiválasz­tásának demokratizmusával le­het baj. Hadd említsük fed pél­dának a Kiskunfélegyházi Asz­talosipari Ktisz-t, ahol a mun­kásakadémia témáit úgy vá­lasztották ki, hogy a hirdető- táblára rátűzték a lehetséges témák bőséges listáját, és a dol­gozók megvitatták, megszavaz­ták, mit szeretnének hallani. Vagy említsük meg a Bajai Fi­nomposztó Vállalatot, ahol kér­dőíven tudakolják meg a dol­gozóktól, mit óhajtanak a mun­kásakadémia napirendjére tűz­ni. Biztosak vagyunk abban, hogy a Konzervgyár dolgozód is érdeklődnének egy ilyen széle­sebb skálájú tematika iránt. Mert az érdeklődés az elő­adások iránt a három műszak­ból adódó nehézségek ellenére is, kielégítő. Az első előadásra számos olyan hallgató ment be a gyárba, aki éjjeli műszakban dolgozik. Olyan is előfordul, hogy az előadás idejére műsza­kot cserélnek. Ilyen igény mellett kell, hogy a legjobbat nyújtsa az előadó is, a kulturális bizottság is. A hallgatók azt kérték a TIT-től, hogy az előadás ne le­gyen félóránál hosszabb. Ha ehhez az előadók igazodnak, tekintetbe véve a kísérő filmet és az előadást követő kérdóse- ket-válaszokat, egyre népsze­rűbb lesz a gyár munkásakadé­miája. Ha gondossággal és kel­lő körültekintéssel végzik a to­vábbi szervezést is, nem lesz lemorzsolódás. Jövőre azonban szélesebb perspektívával és na­gyobb rugalmassággal kell a té­mákat kiválasztani. B. J. A kommunista sajtó megyei hagyományai A földmunkások kongresszusa IÍÍÍKÍJÉés JÄRASA C sizmás, tarisznyás, kérges- kezű, napbarnított arcú föld­művesek gyűltek össze vasár­nap tanácskozásra a Városi Színház óriási embertömeget be­fogadó csarnokaiban. A forra­dalmi kormányzótanács hívta egybe a vármegyei direktóriu­mok, termelőszövetkezetek és ezer holdnál nagyobb gazdasá­az emberi szenvedésnek nagy iskoláján. A sokezer főnyi közönség óriási érdeklődése közt indult meg a tanácskozás. Zúgó taps­sal fogadták Kun Béla népbiz­tos elvtárs bejelentését a Vörös Hadsereg diadalmas előnyomu­lásáról, mely végleg megszilár­dítja a földmíves proletárok uralmát a magyar földön. Fe­szült figyelemmel hallgatták mindvégig Hamburger Jenő földmívelésügyi népbiztos elv- tára előadását, aki az új birtok- szervezet tervét mutatta be. Hét­főn indul meg a részletes vita a beterjesztett javaslat fölött. gok főmegbízottait — kérgeske­zű munkásokat — az egész or­szágból, hogy a proletárállam tulajdonába vett sok millió hold föld kezelési módját velük álla­pítsa meg. A kormányzótanács ezekben a nagy fontosságú ügyekben nem akart a zöld asz­talnál határozni, amíg meg nem kérdi előbb a földmíves szegé­nyeket, akik mindnyájan át­mentek a gyakorlati életnek és Páratlan volt az a kép, ami itt elénk tárult. Ez a sokezer főnyi embersokaság, a Dózsa György népe hihetetlen megér­téssel hallgatta az előterjeszté­seket. Tudta, hogy az ő sorsá­ról. a magyar földműves nép millióinak jövőjéről van szó. Megérezte, hogy az ipari prole­tariátus forradalma meghozta az ő számára is a szabadság nap­ját, hogy mások munkájából élő kizsákmányolok nem fognak Megilletődötten, félszegen a magát, s a raktárba hangosan felszolgálójának, hogyan kell nehéz katonaládát cipelve gyűl- magyarázta Kozla Kálmánnak, becsatolni a bokaszíjat, tek össze a civilruhás fiataléin- a tompái földművesszövetkezel — Kifelé kell állni a csat­berek a laktanya ebédlőjében. Elérkezett életükben az a pil­lanat, amikor felöl tik a katona­ruhát. s két évig a legszentebb kötelességnek, a haza védelmé­nek tesznek eleget. A megillető- döttség nemsokáig tartott, hi­szen az idősebb katonák gyor­san átsegítik az újoncot a kez­deti félelmen. Barátságos han­gulat teremtődött a különböző bizottságoknál, ahol ismét ki­faggatták a fiúkat gondjaikról, ahol elosztották őket alkalmas­ságuk szerint a katonai szak- szolgálat különböző ágaiba. Régen lealázó volt a felsze­relés. Az idősebbek közül ki ne emlékezne a múlt hadsereg régi szolgálatvezetőjének bömbölésé- re, s az „egy gatya, egy nadrág, egy zubbony”-féle ruhakiosztás­ra. A kiskunhalasi határőrlak­tanya raktáraiban nyomon kö­vettük a bevonuló fiatalokat en­nél az első, valóban katonai ak­tusnál. Fürdés után szinte szü­lői gondoskodást tapasztaltunk. Varga Pál, a kecskeméti építő­ipari vállalat fűtésszerelője az első zubbonyt próbálta. Vállas, tömzsi fiú szűknek érezte a „ka­bátot”. — Kicsi — állapította meg szakértő szemmel Berta István szakaszvezető, s eggyel nagyobb számú zubbonyt adott át a fiú­nak, aki mikör felvette úgy állt rajta, mintha csak rászabták volna. Bori János, .)ászszen11 ászlóról vonult be. Gyorsan feltalálta Magasra nőtt Béni István- Berta István szakaszvezető nem tudta fejére próbálni a sisakot nák..., így ahogy az enyém! — mutatta újdonsült barátjának, aki a világért sem találta meg a szíj helyét a csizmáján. Egy tizedes segített végül is neki. s a szőke, lányosarcú fiú néhány perc múlva jól öltözött katona­ként hagyta el a raktárt. Nem is volna igazi felszerelés humor nélkül. Béni István szen­tesi villanyszerelő 192 centimé­ter magas, s a parancs úgy szólt álljon egyenesen, hogy a fejé­re próbálják a rohamsisakot. A fiú nevetett, kihúzta magát, s az aprótermetű Eerta szakasz­vezető még lábujjhegyre állva sem érte fel a magasra nőtt határőrt Leleményesen oldotta meg végül is a dolgot. Felállt egy katonaládára, s így tette fél a sisakot, az újoncok, s a rak­tárban levő „öreg” katonák ne­Milyen a határőr élete? Err ől beszél Südi Bertalan főhad­nagy a fiatal harcosoknak. többé uralkodni felette, hogy a magyar föld annak fog teremni ezután, aki azt a maga verejté- kes munkájával megműveli. Hogy színház, művészet, tudás, tisztesség, élvezet, emberhez méltó életmód nem lesz egyné­hány dologtalan henyélőnek a kiváltsága, hanem megnyílik mindnyájuk előtt, a falu és a város dolgozó népe előtt. A földesúri elnyomás igájából kiszabadult munkásdelegátusok előtt egy példátlanul álló, nagy­szabású tervet mutatott be Hamburger elvtárs. A Tanácsköztársaság mező- gazdasági birtokai, vagyis a volt kincstári birtokok, a volt egyházi és alapítványi birtokok és minden száz holdnál nagyobb mezőgazdasági birtok, tekintet nélkül arra, hogy az termelő- szövetkezetté alakult-e, vagy a volt tulajdonos (bérlő) kezelésé­ben maradt — a tervezet értel­mében — a földművelésügyi népbiztosságnak, mint az Or­szágos Népgazdasági Tanács fő­osztályának egységes vezetése és ellenőrzése alá kerülnek. Köz­beeső szervek a kerületi köz­pontok, a körzeti felügyelőségek és birtokok helyi vezetőségei. A birtokok helyi vezetője az inté­ző, akit a földművelésügyi nép­biztosság nevez ki 5 évnél hosz- szabb gyakorlattal bíró akadé­miai oklevelű gazdászok, vagy 10 évnél hosszabb gyakorlati idejű gyakorlati nagybirtokke­zelő gazdák sorából. Az állandó munkások bizalmi testületé sze­mélyi és fegyelmi ügyekben működik közre, a gazdaság ve­zetésére nézve, gazdasági termé­szetű kérdések eldöntésére ha­tásköre nincs. Az állandóan alkalmazott munkások járandóságait a ke­rületi felügyelőség állapítja meg. Óriási perspektíva nyílik meg a többtermelés számára, mihelyt egységes irányítás alá kerül a nagybirtokok üzemtervének megállapítása, gépfelszerelések­kel és új befektetésekkel való gyarapítása, mihelyt az egész proletáriátus érdekében a legna­gyobb tőke és a legnagyobb tu­dás fog közreműködni, hogy a legnagyobb termést vegye ki a földből. Ezeket az óriási befek­tetéseket és az első évek elke­rülhetetlen ráfizetéseit nem a földműves proletárok bérének a leszállítása útján, hanem az or­szág összes segédforrásainak fel- használásával fogják eszközölni. A proletárállam kezelése, a nagybirtokok proletárállamosí­tása teszi teljessé a forradalom munkáját. így fognak végleg egymásra találni falu és város, gyárimunkás és földműves sze­gény. — Kiskőrös és Járása 1919. június 8.. (Kiskőrös és Járása — a kiskőrösi járás hivatalos lapja.) vetése közben. Délutánba hajlott az idő, s a felszerelés, az ebéd, a körlet­rendezés elfárasztotta az újonc katonákat. S a fiatal harcosok­nak nagyon jólesett, amikor Sü­di Bertalan főhadnagy közéjük ült, arról beszélgetett velük mi­lyen is a határőr élete. Az első nap élményektől dús volt Gye- nes Gábor szalkszentmártoni, Bukovszki László bócsai, Szen­tesi Mátyás kecskeméti és va­lamennyi újonc számára. Az őket körülvevő gondoskodás,, az első talán idegen benyomáson átsegítő szeretet, a sok baráti szó éreztette velük: olyan kö­zösség tagjaivá váltak, amely a fiatalokat férfivé, katonává ne­veli! Gémes Gábor Huszonkétezer véradó Megyénkben az idén tovább szélesedett az életmentők tábo­ra. A tavalyinál ezerrel töb­ben, összesen 22 ezren adnak rendszeresen vért. Eddig negy­venhat faluban és üzemben szervezett véradónapot a Ma­gyar Vöröskereszt, s egy-egy alkalommal 200—300-an jelent­keztek véradásra. A tavalyinál mintegy 300 literrel több, ösz- szesen 8600 liter vért adnak a Bács megyei életmentők. BEVONULOK KÖZÖTT

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom