Petőfi Népe, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-07 / 263. szám

Felelősség KÉPLETESEN szólva, igen mélyre vezet az a lépcső, ame­lyen még gyerekkorában elin­dult Adorján Imre, Kecskemét, Felsőcsalános 38/a szám alatti lakos. Mint kiskorú tört be egy tanítónő lakásába, s onnan órát lopott. Ezért az aszódi fiúneve­lő intézetbe került, ahol egy évet töltött el. Onnan kiszaba­dulva különböző helyeken dol­gozott, de mindenütt csak rö­vid ideig. Ez a vándorló, talaj- talan életmód aztán újra és újra a bűnözés útjára sodorta. Húszéves korában, tavaly már egy év egyhónapi szabadság- vesztés büntetéssel sújtotta a kecskeméti járásbíróság lopások miatt. Amikor a börtönből — kedvezménnyel — szabadult, tovább folytatta útját a lejtőn. Mostani ügyének iratait tanul­mányozva már szinte gátlásta­lan bűnözőként áll előttünk a vékony, jelentéktelen külsejű Adorján Imre. SZÜLEI nem jöttek el a tár­gyalásra. Talán szégyelltek a dolgot. S erre bizony, elegendő okuk van. A kihallgatott tanúk elmondották, hogy a fiatalem­bert szerették odahaza, aggód­tak érte mindig, de — úgy lát­szik — ennél többet már nem tettek az érdekében. A szeretet viszont egymagában nem bizo­nyult elegendőnek ahhoz, hogy visszatartotta volna a fiút a kínálkozó, vagy az általa kere­sett alkalmak kihasználásától: ajtók feltörésétől, a lopásoktól. Mert Adóján ezekre specializál­ta magát, s rövid két hónap alatt tizenhárom bűncselek­ményt követett el. A bíró kérdésére, hogy miért tette, azt válaszolta: szeretett volna úgy élni, mint testvérei. Szépen öltözködni, szórakozni, ezért a lopott, sikkasztott tár­gyakat eladta. Csak azt felej­tette el, hogy testvérei becsü­lettel dolgoznak, s erre neki is számtalan lehetősége kínálko­zott volna, de ő a könnyebbik megoldást választotta. TUDTAK-E erről közvetlen hozzátartozói, a családtagok? . Akartak-e segíteni Adorján Im­rének abban, hogy a rendes emberék életmódját válassza, dolgozzon, s a becsülettel szer­zett pénzből ruházkodjon, szó­rakozzon? Kétségtelenül tudpiok kellett sok mindenről, főleg a szülőknek, de csak „aggódtak”, ahelyett, hogy komolyan elővet­ték volna a gyereket, még a kezdet kezdetén. A tárgyalás során kiderült, hogy Adorján Imre cselekmé­nyeivel közel 1L ezer forint kárt okozott. Az ítélet meghozatalá­nál azonban enyhítő körülmény­ként értékelte a büntető tanács, hogy a kár nagyobb része meg­térült, s Adorján megbánta tet­teit. Súlyosbító tényezőként vet­te viszont figyelembe a bünte­tett előéletet, a többszörös hal­mazaiét és hogy cselekményei közül többet betöréssel követett el. MINDEZEKRE tekintettel há­romévi szabadságvesztésre ítél­te. három évre eltiltotta a köz­ügyek gyakorlásától és kény­szerelvonó kezelésre kötelezte, mivel az orvosszakértő megál­lapította, hogy a bűnöző élet­módja kapcsolatban volt alko­holfogyasztásával. Az ítélet nem jogerős. Gál Sándor Háromnapos ünnepségsorozat Kalocsán Kétszázéves az I. István Gimnázium Háromnapos ünnepségsorozat­tal ünnepli fennállásának 200 éves jubileumát a Kalocsai I. István Gimnázium. Az ünnep­ségek bevezetőjeként pénteken felavatták az iskola új KÍSZ- tagjait, majd megnyitották a 200 éves jubileum alkalmával rendezett kiállítást. A kiállítás előkészítése során számos olyan emlék került elő, ami a hely- történészeknek alapul szolgál­hat újabb kutatások elindításá­ra. A kiállításon megemlékez­nek az iskola nagynevű taná­rairól: Simái Kristófról, akinek színdarabjával nyitott az első magyai- nyelvű színház, Erdélyi Jánosról, az első magyar nyel­vű színháztörténeti munka szer­zőjéről, továbbá Fényi Gyula csillagászról. Tóth Mike termé­szettudósról, Menyhárt Gyulá­ról, valamint a neves tanítvá­nyokról, többek között Stein Aurélról és Magyar László Aí- rika-kutatóról. Szombaton délelőtt 10 órakor tartották az iskola dísztermében a jubileumi ünnepséget, ame­lyen megjelent Pozsgaá Imre, a megyei pártbizottság propagan­da és művelődési osztályának vezetője, Madarász László, a megyei tanács vb elnökhelyet­tese, valamint a helyi társadal­mi és politikai élet vezető sze­mélyiségei­Az ünnepség után felavatták az iskolaépület főbejáratánál el­helyezett emléktáblát. A jubileumi ünnepségeket va­sárnap délelőtt az iskolák kö­zötti vetélkedőkkel folytatják. Ugyancsak vasárnap kerül sor a húsz évvel ezelőtt érettségi­zett öregdiákok találkozójára, este pedig műsoros Ifjúsági klubesttel zárul a nagyszabású ünnepségsorozat. Ny. L. rf) elüli a határún innen éj táL... Ki a legnépszerűbb költő Ma­gyarországon? Petőfi! Első ver­seskötete óta — amely „Versek” címmel, Vörösmarty javaslatára a Nemzeti Kör anyagi segítsé­gével látott napvilágot 1844-ben — több mint 100 kiadásban, 1 millió 500 ezer példányban je­lentek meg hazánkban a költő művei. Még a legeldugottabb falvakban, s a legtávolibb ta­nyákon is ha volt két „könyv” a háznál; az egyik a kalendá­rium, a másik az „Összes költe­mények” volt. A felszabadulás után a köl­tő népszerűsége még tovább nö­vekedett. Húsz esztendő alatt csupán az „összes költemé­ny ek”-et tizenkilencszer adták közre, mintegy 450 ezer pél­dányban. 1955-ben például 90 ezer, 1960-ban pedig 100 ezer példányban jelentek meg Pe­tőfi összes versei. Ki a legnépszerűbb magyar költő külföldön? Petőfi! 1846 és 1960 között 770 verse 50 nyel­ven, mintegy 20 ezer fordítás­ban jelent meg. Németül 42, olaszul 18, oroszul 13, franciául 10, angolul 8 kiadást értek meg eddig versei. Több költeményét — antológiákban és folyóira­tokban — ógörög, újgörög, iz­landi, latin, réto-román, rorna- nid, török, maláj, türkmén, vietnami, volapük, héber, kir­giz, kínai, eszperantó, arab és perzsa nyelvre is lefordították. PORT Sportsikerek kovácsai A megyei TS nagytermében rövid ünnepségre gyűltek össze a megye legkiválóbb sportveze­Dr. Kákonvi József A Bács-Kiskun megyeiLab­darúgó Szövetség JT titkára. Bizonyára sokan emlékeznek még rá, mint kitűnő labdarú­góra, aki 1928-tól 1940-ig volt az akkori KTE játékosa és tíz éven át csapatkapitánya, ugyan­akkor az egyesület jegyzője, titkára, sőt a 40-es évek ele­jén edzője is. 1945-től már csak mint játékvezető műkö­dött. Tizenöt éve a JT' titkára és minden ügyes bajos dolgá­nak intézője. Munkája elismeréseként most a Sportérdemérem bronz fo­kozata kitüntetésben részesül. Kitüntetésének értékét csak növeli, hogy munkahelyén, a Kecskeméti Városi Tanács dol­gozói közül, november 7-e al­kalmából elsőnek kapta meg a Minisztertanács által most ala­pított „Kiváló dolgozó” kitün­tetést. Sok ilyen sportvezetőre van szüksége megyénknek. tői. Az ünnepségen részt vett Endre István, az MSZMP me­gyei bizottságának munkatársa és a megyei TS elnökségének több tagja. Először Borszéki Lajos, a megyei TS elnöke üd­vözölte a kitüntetetteket. Meg­emlékezett arról, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tette lehetővé, hogy hazánkban is kibontakozhasson és hatal­mas eredményeket érhessen el a sportmozgalom, amely ma je­lentős szerepet visz a- szocializ­must építő társadalmunkba. — Ha a megyei eredményein­ket igazán értékelni akarjuk — mondta többek között Borszéki elvtárs —, akkor látnunk kell azt is,’ hogy honnan indultunk ki 20 évvel ezelőtt, vagy akár csak azt, hogy az utolsó öt év­ben mit értünk el. Megyénk sportmozgalmának legkiemel­kedőbb társadalmi munkásai, az említett sikerek legfőbb , ková­csai azok, akik ma itt összejöt­tek. Az ő munkájukért kívánja leróni köszönetét a sportmoz­galom a most átnyújtandó ki­tüntetésekkel. Ezután Endre István, az MSZMP megyei bizottságának munkatársa nyújtotta át a ki­tüntetéseket. „A testnevelés és sport ki­váló dolgozója” kitüntetést kap­ták Szabó Gyula, Laczi Endre, Guóth Iván, Csányi János, Sze- rendse István, Csepregi Imre, Horváth István, Horváth Máté, Szabó Lajos és Ormos József. „A testnevelés és sport érde­mes dolgozója” kitüntetést kap­ták Adamik Ferencné, Lember- ger Jenő, Molnár László, Deák János, Somkutas Lajos, Antal Pál, Marton István, Makó Gyu­la, Barta József, Magony József, dr. Király Benő, Ihos Sándor, Pálmai István, dr. Huszár Lász­ióné, Kiss Mihály, Németh Do­mokos, Üjhelyi József, Hámori István, Miskovich Gyula és Wingert Márton. A fentieken kívül 15 sportvezető részesült „díszoklevél” kitüntetésben. Bogdán ovi cs Endre A Megyei Testnevelési és Sportszövetség módszertani elő­adója aktív sportoló volt, majd fiatalon, 27 éves korában már a sportvezetők közé állt. 1947- től 1951-ig mint társadalmi munkás dolgozott a sportmoz­galomban, majd 1951-ben a TSB-rendszer megalakulásakor a hivatásos sportvezetők sorá­ba lépett. Mint sportoktatási előadó, később pedig módszer­tani előadóként egyike volt a megye legaktívabb sportveze­tőinek. Legnagyobb érdeme a sportági szakszövetségek meg­szervezése, munkájuk irányítá­sa volt. Sok, megyénkben az­előtt ismeretien sportág kezdte meg működését az ő szervező munkája nyomán. Közel 20 éves sportvezetői munkája elismeréseként most forradalmi munkás—paraszt kormánytól a Sportérdemérem ezüst fokozatát kapta. Az ifjúsági kosárlabdázok országos seregszemléje Az októberi megyei döntők után november 20—21-én az or­szágos középdöntőkkel folytató­dik az ifjúsági kosárlabdázók országos seregszemléje. A két megyei győztes csapatunk, a Kecskeméti Dózsa női és a Kecskeméti Petőfi férfi csapa­ta a csütörtökön Budapesten megtartott sorsoláson kedvező beosztást kapott. Mindkét ifjú­sági együttes a budapesti cso­A Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium leánycsap>ata részt vett a megyei kézilabda-bajnok­ságon, sőt nemcsak részt vet­tek, hanem a Déli csoportban biztosan nyerjék a csoportbaj­nokságot. Vereséget egyszer sem szenvedtek és csak döntetlennel vesztettek pontot. A siker tit­káról érdeklődtünk Patkó Jó­zsef tanártól, a csap>at edzőjé­től. — Örömmel számolhatok be az eredményekről. Több éves szorgalmas munka jutalma ez, hiszen a lányok közül néhányan már két, sőt három éve is ját­szanak. Természetesen, közben állandóan fiatalítunk és rend­szeresen foglalkozunk az első osztályosokkal. A lányok szorgalmasan járnak edzésekre, igazi közösséggé forr­tak egybe. Meg aztán azt is el kell ismerni, hogy nem is volt olyan nehéz ez a Déli csoport­Vannak tehetséges játékosok! px>rtba került, ahol a lányok­nak a Szekszárdi Petőfi, Salgó­tarjáni BTC és Vas megye győztes csapata, a fiúknak a Váci Vasas, Szegedi AK és a Tolna megye győztese lesz az ellenfele. Remélhetőleg mind­két csapatnak sikerül majd ki­harcolnia a csoportgyőzelmet és ezzel a decemberben Tatán sor­ra kerülő országos döntőbe való jutást. — A legügyesebb köztük ta­lán Prikidanovics Klára, őt már megyei válogatottban is figye­lembe vették. Azt hiszem, hogy érettségi után nagyobb csapat­ban is jól megállja majd a he­lyét. Eddig tartott a beszélgetés az edzővel, s Patkós József siet a csapathoz, mert az ed'lseket most a bajnokság befejezése után is folytatják. Molnár József A Kecskeméti Bamevál, Hunyadiváros 10. női segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezni min­den reggel 7 órától 9 óráig lehet a munkaügyi osztá­lyon. 6359 Sikeresen szerepeltek a bácsalmási lányok

Next

/
Oldalképek
Tartalom