Petőfi Népe, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-19 / 273. szám

KÖDÖS REQQEL Huszonhárom édesanya alá­írásával a napokban Orgovány- ról hozott levelet szerkesztősé­günkbe a posta. A levélírók el­sorolják, hogy községükben 19S2-ben 1 millió 300 ezer fo­rintos községfejlesztési beruhá­zásból korszerű, új óvoda épült. Korábban egy bérelt épületben huszonöt kisgyermek felügyele­tét tudták ellátnij. az új óvoda felépítése azonban lehetővé tet­te nemcsak a korszerű elhelye­zést, de az óvodáslétszám nö­okollak gondot, hanem az osztály munkatársainak is. Ismerték a panasz és kérés min­den részletét —. s jogosnak is tartották. Segítő szándékuk bizo­nyítéka pedig abban nyilvánult meg, hogy nemrégiben egy fő- zőnő állandó foglalkoztatásához biztosítottak létszámkeretet az óvodának. Ennek köszönhető, hogy az egyik óvodai csoport részére most már télen is tud­nak étkezést biztosítani. A má­sik csoport számára — újabb státus hiánya miatt — tovább­ra is csak nyolc hónapos, idő­szaki jelleggel tudnak napközis ellátásról gondoskodni. A jövő őszig. Mert ők is remélik, hogy addigra sikerül ezt. a hiányzó álláskeretet is megszerezni az orgoványiak számára. Addig sem türelemre intenek, hanem áthidaló javaslatként ajánlották — s kérik — hogy ebben a négy kritikus téli hó­napban legyein a helyi termeló- szövetkezet is a kisgyermekes anyák segítségére egy munka­egységre dolgozó konyhai kise­gítő alkalmazásával. Nem első példa lenne ez a tsz-ek által nyújtott segít­ségre, hiszen Tiszakécskén évekig az egyik tsz munkaegységre dolgo­zó tagja főzött a napközisekre. Az orgoványiak esetében csak néhány hónapról lenne szó — de nagy gondot oldana meg az ilyenfajta segítség. Köztük olyan édesanyákét is, akik a tsz-ben dolgoznak. E. É. velését is. A levélírók tudomá­sa szerint ma már ötvennégy óvodás van. Az új csoport fog­lalkoztatásához és ellátásához azonban nem kapták meg az óvónői és konyhai személyzeti státust, ez utóbbi miatt 1-től harminckét kisgyermek nem ré­szesülhet étkezésben. „Számunkra, akik egész nap dolgozunk, nagyon nagy gondot jelent ez, mert az év legnehezebb időszaká­ban kell nélkülöznünk azt a könnyítést, segítséget, amit a gyermekek óvodai ellátá­sa, gondozása jelent.” — írják a szülők levelük vé­gén. sürgős választ várva. A sorokat olvasva úgy érez­tük: jogos az édesanyák kérése. Hiszen a gyerekek ellátását nem helyhiány, s nem is az étkezte­téshez szükséges pénzügyi fe­dezet akadályozza — hiszen ez utóbbiról is gondoskodott a községi tanács vb és az iskola igazgatósága —. hanem az, hogy nincs aki főzzön rájuk. Azt is átérezzük, hogy egész nap dol­gozó szülők esetében télen ez sokkal nagyobb gondot jelent, mint az év más időszakában. Hiszen most nemcsak főzni, de fűteni is kell a kicsikre. S ha mindezt valamiképpen meg is tudnák oldani, melyik édesanya az. aki három-hat éves korú kisgyermekét nyugodt lélekkel bezárná a délutáni órákra a la­kásba? Különösen akkor, ha más megoldást is lehetségesnek tart.! Mi lenne ez? Az édesanyák szerint, az. ha az illetékesek ha­logatás nélkül, gyorsan adnának kisegítői státust az óvodai kony­hának. Ez volna a legkézenfek­vőbb, s ezért mi is a járási ta­nács művelődési osztályához for­dultunk. Itt derült ki. hogy az eddig leírtak nemcsak az orgoványi édesanyáknak A „Piri bár“ elpusztíthatatlan? Belügyminiszteri rendelet ír­ja elő, hogy iskola környékén 300 méteren belül nem szabad kocsmát üzemben tartani. Ért­hető ez, hiszen a kocsmai jele­netek egyáltalán nem szolgál­ják a fiatalság erkölcsi és jel­lembeli épülését. A Kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnázium főbejáratától 30 méterre hosszú évek óta dísze­leg egy kocsma, ami — egyik volt vezetőjéről — a sokatmon­dó „Piri bár” nevet kapta. Jel­legénél fogva a kocsmaranglista legvégéről kellene szót kölcsö­nöznünk, hogy fején találjuk a szöget. Talponálló — a „javá­ból”. Évek óta folyik a harc az is­kola és a földművesszövetkezet között, hogy ezt a csúf „intéz­ményt” megszüntessék. Leg­utóbb már tanácsi határozat kö­telezte az fmsz-t, hogy a kocs­mát diákok reggeliztetésére al­kalmas falatozóvá alakítsa át. A sok terminus közül az utolsó már két hónapja lejárt. A kocsma még mindig él és működik. Illemhelye nincs, a dülöngélő részegek elképzelhető mit művelnek a nyílt utcán, szemben uz iskola főbejáratá­val. _ A Kiskőrös és Vidéke Körzeti Földművesszövcíkezetnek ez a lebúj havonta 36—40 ezer fo­rintot hoz a konyhára. Feltennénk egy kérdést: ez a földművesszövetkezet je}ent?" kény összegeket áldoz művelő­dési célokra, sőt nemrégiben mintaként emlegették e téren a megyei szövetkezetek között. Miféle gondolkodás lehet az, amelyik ugyanakkor ^ ennyire mindenáron ragaszkodik az üz­leti szempontokhoz. Méltatlan ez a Kiskőrösi Földművesszö­vetkezethez/ Persze, szóvá kell tenni a kis­kőrösi tanács erélytelenségét is: nem tudnak érvényt szerezni saját jogerős hatarozatukoakí Iskolatelevízió Bácsalmáson is eredményesen alkalmazzák az iskolai oktató­nevelő munkában a televíziós adásokat. A pedagógusok, az al­só- és felsőtagozatos tanulók ré­szére egyaránt segítséget nyúj­tanak a magyar, a történelem, az élővilág, az orosz, a szám­tan és a kömyezetismereti adá­sok. A minap egyik délután a tv magyaróra műsorában „Ho­gyan mondjunk mesét?” cím­mel a Jámbor úr és a balga szolga című mese elevenedett meg. Az ötödikes Szuhai Esőit, Morvái Franciska, Lehotai Ma­rika, Bilinovics András és a többiek, valósággal együtt él­tek a képernyőn látható esemé­nyekkel. — Délelőtt már láttuk az adást, de annyira megtetszett, hogy ismét megnéztük és na­gyon sokat tanultunk belőle — mondották. — Otthon nincs televíziótok? — kérdeztem tólük. — Osztályunk harmincnégy tanulója közül tizennégy tanuló családjában van készülék, itt tehát főként azok ülnek, akik­nél még nincs televízió. Adás után mindig megbeszéljük a lá­tottakat — felelte szabatosan Schaffer Borbála. A bácsalmási iskolákban si­kerrel alkalmazzák az audiovi­zuális oktatási formát is. Ennek megfelelően a tv mellett sok­szor szerephez jut a rádió, a lemezjátszó és a magnetofon is. Molnár József (Pásztor Zoltán fe, .érele) Műanyagpalackba kerül az étolaj, margarin és pipereszappan újdonság Jó csalétek a kukorica Martonosi Ferenc, a kunszál­lási Újvilág Tsz volt agronó- musa különböző személyektől kukoricavásárlás címén nagyobb összegeket csalt ki. majd a so­rozatos csalás elkövetése után ismeretlen helyre távozott. A kiskunfélegyházi rendőrkapi­tányság Martonosi Ferenc ellen magánszemély sérelmére elköve­tett többrendbeli csalás bűntette miatt eljárást indított, és kézre- kerítésére a szükséges intézke­déseket megtette. Az Élelmezésügyi Miniszté­riumban érdekes kezdeménye­zés indult, amellyel egyrészt az élelmiszeripari termékek kor­szerűsítését, másrészt a közön­ség igényeinek jobb kielégítését igyekeznek megvalósítani. A minisztériumban rendszeresen tartanak bemutatóval egybekö­tött házi ankétokat, amelyeken egy-egy iparág termékválaszté­kát, gyártmányainak minőségét bírálják meg az élelmezésügy és a kereskedelem illetékes szakemberei. A napokban a növényolaj­ipari, a kozmetikai és a háztar­tás—vegyipari termékek kerül­tek „terítékre” a bíráló bizott­ság előtt. A „zsűri” döntése sok újdonságot ígér a lakosságnak. Elhatározták egyebek között, hogy a 0,75 literes étolaj 1966- ban már nem üvegben, hanem műanyagpalackban, eldobható csomagolásban kerül forgalom­ba. Emellett továbbra is meg­marad a 3 decis különleges mi­nőségű étolaj. A bírálat meg­A minap kissé meg­fáz i a kóvályogtam az élet országútién, azon tűnődve, vajon med­dig óhajtanak fejem­ben tanyázni a mé­hecskék, amikor sor­som összehozott Paco- laival. — Na, mi van? Be­tegek vagyunk, bete­gek? — harsogta ordító egészségesen, hogy leg­szívesebben injekciós tűt szúrtam volna a nem ordító felébe. —- Nem vagyunk, csak vagyok — mo­tyogtam, mert valóban, rendkívül kutyául éreztem magam. — Oda se neki — mondta Pacolai — itt van két szem hiper- szupraszeplil. Beve­szed, komám, s fél óra ( múlva bukfencezhetsz * WfiWúds«». Segítség — segítenek Bukfencezni ugyan nem óhajtottam, de meggyógyulni igen, el­vettem hát a két szem hiperizét és nyelőcsö­vembe helyeztem. Per­cek múlva kivert a hi­deg veríték. — Hűha, de rosszul nézel ki — csapott a vállamra Puszpáng, akit mindig akkor hoz felém a sorsom, ami­kor látása is idegzava­rokat vált ki belőlem. — Ejnye, na, a múlt héten a nagybácsikám nézett így ki és estére meghalt. Mert nem hallgatott rám — tar­totta jel figyelmezte­tően az ujját. — S miben nem hallgatott rád? — nyö- aziftöatp.rn. és kerek kis tócsa képződött körü­löttem a hideg verí­tékből. — Mondtam, hogy vegyen be három szem bizotetramicidet és mintha elvágták vol­na... Nesze, éppen van nálam! S miután én még reggelre sem akartam meghalni, elvettem a bizotetrailit, vagy mi­éit, szóval azt a nő­végű orvosságot és gyorsan lenyeltem, hogy mielőtt talpra álihassak, mert már a földön ültem. Nagyon jó orvosság volt: a mé­hek kimentek a fejem­ből és helyettük kis vörös karikák ugráltak m szemem elüti, pia» gyón szépek voltak és | hiába kapkodtam úti- I nuk, mindig elkarikáz- tak előlem. — Neked vitustán- cod van — húzott fel a földről Bohonya és a hónom alá nyúlt jobb kézzel, míg bal­lal valamit a számba gyömöszölt. — Ne félj, ez jót tesz — kiabálta a fü­lembe —, nitroglice- rinszvlfát egy kis cián­nal keverve. — Nem­csak jóízű, de azon­nali hatása van. Volt. Bohonya megelége­detten dörzsölte kezét a tetemem felett: „Meglesz a prémium.” A temetkezési válla­lat anyagbeszerzője volt! Ey.JB.. Gy.CS. ^ állapította, hogy a margarinok minősége ugyan javult, de a „Ligát” és a „Vénust” a követ­kező években még finomabbá kell tenni. Ezenkívül újdonság­ként bevezetik a vajszerűbb teamargarin gyártását, s kidol­gozzák a tejes margarint. A mosószappant fokozatosan felváltják a korszerű, szinteti­kus mosóporok, a külföldi gyárt­mányokkal egyenértékű, nagy aktívanyag tartalmú, szenny ol­dó képességű mosószerek. Már a közeljövőben csökken­tik az azonos minőségű pipere- szappanok feleslegesnek talált nagy választékát, viszont egy új, magas illattartalmú parfüm­szappan bevezetését határozták el. A szintetikus alapanyagú fehérneműk, ingek elterjedésé­vel felmerült az igény az ilyen fehérneműk fehérítésére is, s erre ugyancsak készítenek meg­felelő szert. A vállalat korsze­rűsíti a jelenleg forgalomban levő súrolószereit és cipőkré­méit. A cipőkrémek csomagolá­sánál előtérbe kerül a tetszető­sebb. s könnyen nyitható tubus. Az igényeket figyelembe véve az ajándékozási lehetőségek nö­velésére bővítik a kozmetikai díszdobozok választékát. (MTI) PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadta * Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Mezei István Igazgató Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsiiá? Szerkesztőségi telefonközpont 26-19, 25-16. Kladóhivatali Kecskemét, Szabadság tér i Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a helyt postahivataloknál et kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 15 fon:, Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefoni U49< w «ade»; Zi Kit "® T 1 1 f * tiszakécskei példa V an-e megoldás f i

Next

/
Oldalképek
Tartalom