Petőfi Népe, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-12 / 267. szám

Épül Közép-Európa legmodernebb fedett uszodája ígéretünkhöz híven a napok­ban ismét kint jártunk az Izsá­ki út mellett épülő fedettúszo- dában, hogy tájékozódjunk, va­jon mennyire haladtak már a nagy munkákkal? Elmondhat­juk, hogy az ott látottak meg­elégedést okoztak... Jól halad a munka Az egyik 25 méter magas to­ronydaru lábánál találkoztunk Losonczi Imre építésvezetővel, aki érdeklődésünkre többek kö­zött elmondta, hogy még a múlt hónap elején megkezdték a te­tőszerkezet 43 méter hosszú és nem kevesebb, mint 16,5 tonna súlyú főtartóinak beemelését. Eddig négy ilyen hatalmas, híd- felsőívnek is beillő vasszerke­zetet tettek a helyére, s mind­járt — lépcsőzetesen — végzik a merevítő rácsok, valamint a közbeeső födémgerendák besze­relését is. November közepén megkezdhetik a méreteiben im­pozáns tetőzet befedését. Köz­ben az ácsbrigád már végzi az 50 méter hosszú úszómedencé­ben a soron következő beton­munkák zsaluzását, de szerelik a víz- és gőzvezetéket, a fűtő­testeket és hozzáláttak a szenny­vízlevezető csatornák építéséhez is. Az ÉM Burkoló Vállalat szak­munkásai megérkeztek és — szaknyelven szólva — megkezd­ték a felvonulást. A Fémmun­kás Kecskeméti Vasszerkezeti Gyára is szállítja az ablakokat és ajtókat Ezek beépítése gyor­san halad. Az egyes szakipari ágak munkacsapatai szinte fej fej mellett haladva végzik mun­kájukat. A jó szervezés ered­ménye meglátszik az egész épít­kezés menetén. Elmondta az építésvezető, hogy különösen a Szögedi ács- brigád gyors és pontos munká­ja érdemel sok elismerést, dp ; kántor Lajos vasbetonszerelő, 1 Szabó Sándor kőműves és Zsí­ros Imre kubikos is az élmun­kások közé tartozik. Méltányta­lanság lenne azonban, ha a töb­bi szakember és segédmunkás szorgalmát, fegyelmezett maga­tartását nem dicsérnénk, hiszen valamennyien kiérdemelték már eddig is. Ezer néző a lelátón — A negyvenezer légköbmé­ter belterületű és közel három­ezer négyzetméter alapterületű fedettúszoda építésében eddig 2000 köbméter vasbetont, 300 tonna betonacélt, illetve vas­szerkezetet, valamint 200 ezer téglát, 600 tonna cementet, a zsaluzáshoz pedig több tízezer négyzetméter különféle faanya­got használtunk fel — tájékoz­tat még bennünket Losonczi Imre — és jelenleg is 250 köb­méter faanyaggal dolgozik a Szögedi brigád. — A lelátón körülbelül ezer néző foglalhat majd helyet az úszóversenyek alkalmával. A kecskeméti fedettúszoda egyéb­ként — már több külföldön járt szakembertől is hallottuk — Kö­zép-Európa legmodernebb úszó­dé ja lesk Hazánkban minden­esetre ez lesz az első ilyen épít­kezés, mert az eddig megterve­zett fedett sportuszodák költség- vetése jóval meghaladta a 60 millió forintot, éppen ezért nem is valósulhattak meg! A kecs­keméti létesítmény ezekkel szemben 25—30 milliós beruhá­zást igényéit. Nem érdektelen talán, ha ,még megemlítem, hogy a fedettuszoda tisztasági fürdővel is rendelkezik maid és naponta 500 férfi és 500 nő ve­heti igénybe. Verseny — egy év múlva Utolsó kérdésünkre, hogy az épülő fedettuszoda átadására mikor kerülhet sor, Losonczi Imre építésvezető mosolyogva í válaszol: Sok versenyző — kis terem Egy nappal az indulás előtt úgy látszik, hogy a szombaton és vasárnap Kecskeméten sor­ra kerülő országos kötöttfogású ifjúsági vidékbajnokság az évad egyik legnagyobb tömegverse­nye lesz. Csütörtökön délig 39 6Portegyesület 160 ifjúsági bir­kózó nevezését küldte el a ren­dezőbizottsághoz. A verseny elő­készületei már hetek óta tarta­nak. Egyik legnagyobb gond a nagy létszámú versenyzőgárda elszállásolása, már sikerrel meg­oldódott, a másik azonban még most is fejtörést okoz a ver­senybíróságnak. Nem mondunk újat azzal, hogy Kecskeméten nincs megfelelő terem Ilyen nagyszabású ver­seny lebonyolításához. Nemcsak a kosárlabdázók, kézilabdázók és röblabdázók érzik ezt, ha­nem valamennyi képviselője a teremsportnak, az ökölvívók, cselgáncsozók. és most éppen a birkózók. Szombaton a selej­tezők során három szőnyeget kell felállítani. Ha ez a Bányai Júlia Gimnázium tornatermében egyáltalán lehetséges, akkor hova teszik a közönséget? Mert hisz nyilván „néhányan” látni is szeretnék a versenyt. Vajon mikor jut oda Kecskemét — amely ezen a téren, sajnos, az ország utolsó városa —, hogy a sok magas szintű szakosztálya számára legalább valami ideig­lenes, de elfogadható teremhez jusson. Sz. Z. Vívás A Báes-Kiskun megyei Vívó­szövetség vasárnap november 7. tiszteletére tájékoztató jellegű férfi tőrversenyt rendezett az ifjúsági versenyzők részére, amelyen 18 versenyző indult. A döntő mérkőzései igen szép és izgalmas sportot nyújtottak. A versenyt hármas holtverseny után Kutasi István Sportiskola nyerte 6 győzelemmel. 2. Kovács Sándor Sportiskola 6 gy., 3. Sza­bó Mihály V. Meteor 6 gy., 4. Almási János Sportiskola 5. gy., 5. Schober Ottó V. M. 5 gy., 6. Halasi István V. M. 5 gy., 7. r ehér József Sportiskola 2 gy., Horváth János Sportislfcla 2 gy., 9. Buries Oktáv V. M. 1. gy. A verseny meglepetése Buzin- kay György V. M. kiesése volt. Az idei első versenyen mutatott formák biztatóak, a soron kö­vetkező országos versenyekre. Itt jegyezzük meg. hogy az Or­szágos Vívószövetség az ifjúsági világbajnoksággal kapcsolatos ellenőrző versenyre hívta Ku-; tasi Istvánt a Sportiskola kivá­ló versenyzőjét. A jövő vasár- j nap a Béke téri általános isko­la tornatermében országos III. o. j női tőrverseny lesz de. fél IC j órai kezdettel a megyei vívószö- ; vétség rendezésében. 1 — Ha munkánk eddigi jó üte­mét komolyabb akadályok nem hátráltatják — s itt elsősorban is a kedvezőtlen időjárásra gon­dolok — akkor 1966 december második felében már akár úszóversenyekben is gyönyör­ködhetünk. Ügy hallottuk ugyan­is, hogy a Magyar Üsző Szövet­ség jövő karácsonykor ünnepé­lyes nemzetközi, nagy úszőver- seny megrendezésére készül, s azt Kecskeméten, az új fedett­uszodában szeretné lebonyolí­taná. V. I. Kosárlabda BP. SPARTACUS— KKFÉLEGYHAZI REMÉNYSÉG 84:54 133:29) NB II. férfi. Budapest, v.: Mo­gyorósi, Gyimesl. KRVSC: Szolnoky, Kerék (27) —Trokán (7) — Görög (12), Rá- di dr. (6). Csere: Sulyok (2), Tóth. Danis. Edző. Soltész De­zső. A szokott lendülettel kez­dett a tartalékos félegyházi csa­pat és sokáig egyenrangú ellen­fele volt a bajnokság harmadik helyezettjének. Felváltva estek a kosarak és a félidőig csupán 4 pontos előnyt szerzett a Spar­tacus. A szünet után már fö­lénybe került a magasabb játé­kosokból álló budapesti csapat és biztosan győzött a végén visz- szaeső Vasutas ellen. Jók: Ke­rék. Görög, Trokán. PÉNZJEGYNYOMDA— IÉLEGYHAZI REMÉNYSÉG 49:41 (24:16) Női osztályozó. Kiskunfélegy­háza, v.: Vancsura, Fehér. KRVSC: Rigó (6), Dóczi (2) — Hatvani (5) — Lőrincz (2), dr. Rádiné (1). Csere: Drozdik (13), Gazdáné (7), Sebők (4). Eszik (1). PÉNZJEGYNYOMDA— EÉLEGYHAZI REMÉNYSÉG 47:30 (18:12) Budapest. V.: Vörös, Nagy K. KRVSC: Rigó (6), dr. Rádiné (2) — Drozdik (2) — Lőrincz (3), Dóczi (2). Csere: Hatvani (12), Eszik (3). Sebők. Juhász, Pesir, Borbély, Kovács. A két közel egyenlő erejű csapat küzdelmét sajnos, a já­tékvezetők döntötték el. A két mérkőzés négy játékvezetője kö­zül egyedül a bajai Vancsura bírásikodása volt tárgyilagos, így a félegyházi játékosok lelkes játéka sem segített. Jók: Droz­dik, Lőrincz, Rigó, Hatvani. Nem kísérte több siker a Kecskeméti Dózsa férfi csapatá­nak szereplését sem. Szombaton Kecskeméten nagyon gyenge játékkal 46:42 (25:20) arányban vereséget szenvedtek a MALÉV- tól. (Ld.: Nagy 13, Nyírádi 10, Perjésd 8),'vasárnap pedig Bu­dapesten 97:43 (38:28)-a nagy­arányú budapesti győzelemmel ért véget a mérkőzés. Ezen a második találkozón Nagy 12, Győrfi 9, Asztalos 8 pontot szer­zett. Szegeden a Rókusi tornacsar­nokban városok közötti ifjúsági válogatott mérkőzéseket játszot­tak. A leányoknál Kecskemét, a fiúknál Szeged győzött, KECSKEMÉT—SZEGED 99:25 (50:5) Női ifjúsági. Ld.: Fekete 38, Nagy Zs. 16. SZEGED—KECSKEMÉT 70:58 (32:24) Férfi ifjúsági. Ld.: Csikai 16. fl 3 r ó h i r KOMBINÁLT szekrény, könyvszek­rény, másfél szeles dunna eladó. Kecskemét. Rákóczi út 16. sz. II. em. 3. ajtó. 7404 ELADÓ 40 literes tejszeparátor jó állapotban és mázsaszámra sárga­répa. Kutas! Márton, Kaskantyú. 7369 VILLANY-maszirozógép olcsón el­adó. Kecskemét, Borz u. 8. Gál. 7377 ELADÓ családi ház. Lajosmizse, Klábertelep. Érdeklődni Fodor *Ba- lázsnénál, Méntelek 34. 7383 GYAKORLATTAL rendelkező eszter­gályost felveszünk. Jelentkezni le­het: Kecskemét, Parasztfőiskolán, november 22-től a kísérleti gépmű­helyben. 7385 ELADÓ körfűrészgép fúrófejjel, 1.8 HPx220-as villanymotorral, lomb- fűrészgép 0,8 HP villanymotorral, 8 csöves fafűtóses kályha. Kecskemét, Lugossy István u. 14. 7386 BÚTOROZOTT szoba igényes férfi részére kiadó. Kecskemét, Lajta u. 1. (Reáliskola Izsák felőli oldalán, tornateremmel szemben.) 7378 ELADÓ üvegfal. Kecskemét, Perczel Mór u. 6. (Talfái köz) 7389 GENERÁLOZOTT Tátraplán sze­mélygépkocsi eladó. Kecskemét, Szabadság tér 7. (Új Kollégium) 7390 ELADÓ sötét keményfa hálószoba bútor, olcsón. Kecskemét, Kádár u. 16. Érdeklődni lehet: du. 4 órától és vasárnap délelőtt. 7393 ELADÓ 5 süldő, nagy koca-disznó. Kecskeméttől a Csongrádi úton a 13-as km-kőnél. D. Ka lies László. 7395 ELADÓ rézhengeres fürdő-kályha, üvegajtó tokkal. Érdeklődni: Kecs­kemét, Miklovics falu II. u. 5. 7396 ELADÓ l hold szőlő nagy kunyhó­val. Érdeklődni: Kecskemét, Rend­őrfalu, Csókás József u. 25. 7397 130 KG. zsírsertós eladó. Kecske­mét, II. kér. Kupa u. 27. 7398 ELADÓ 40 mázsa csöves kukorica, kisebb tételekben is, és dió-háló­bútor. Kecskemét, Rendőrfalu, Po­zsonyi u. 2. 7399 GARÁZS kiadó, 10-0 forintért havon­ta. Kecskemét, Sarkantyú u. 4. 7401 MATEMATIKA szakos tanár, gimná­ziumi, technikumi, ált. iskolai ta- |nulók tanítását vállalja. Kecskemét, Lenin tér 10. II. em. 21. 7402 ELADÓ tégla, két ablak, két szel* rény, tükör és egy hosszú bunda. Kecskemét, Rákócziváros 3. Csák­tornyái utca végénél. 7403 KÉT db 150 kg hízott sertés eladó. Szurok János, Kecskemét, Vacsi- liegy 192. sz. Ceglédi úton, kereszt irányában. 7405 MOSZKVICS 403-as eladó. Érdek­lődni: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-10. Kovács Béla. _______________ 7406 TE REM fűtésére is alkalmas kályha eladó. Kecskemét, Berényi Pál u. 15. sz. 7408 ALBÉRLETI szobát keres, fürdőszo­ba-használattal Kecskeméten „Fia­tal diplomás ÍOO 2ö2” jeligére Buda­pest, Felszabadulás téri Hirdetőbe. _______________________________________6407 EL ADÓ 2 személyes rekamié, 4 kárpitozott szék, asztal, sezlon, két­ajtós szekrény, konyhai láda, zo­máncozott üst üstházzal, sózó tek­nő, férfi bőrkabát, rádió. Kecske­mét, Arany János utca 10. Nagy László. * 6419 O CT A VIA Super személykocsi új­szerű állapotban eladó. Érdeklődni délután 4-től. Kecskemét, Táncsics Mihály utca 7. 6423 601-ES Trabant személykocsit veszek készpénzért, 14 000 km-ig. Ár- és színmegjelöléssel leveleket kérek Kiskunmajsa, Gépállomás út 7. sz. Tóth Lajos. 6424 FEKETE női télikabát, barna, 40-es férfi téli cipő használt állapotban eladó. Kecskemét, Csongrádi út 16. _______________________________________6426 ALSÓ-Matkó vasútállomástól 100 méterre eladó ötéves szőlő, gyü­mölcsös, beköltözhető épülettel. Ér­deklődni: Kecskemét, Reiszmann Sándor utca 34. 6427 KEVESET futott, garazsírozott, ki­fogástalan állapotban levő Moszk­vics gépkocsi eladó. Kiskunfélegy­háza, Széchenyi utca 8. Vakulya József. 6434 A VENDÉGLÁTÓ Vállalat kiskun- halasi cukrászüzeme dibbelet vásá­rol minden mennyiségben, magas áron. 6437 ELADÓ jó minőségű nád bontásból. Érdeklődni lehet Budai úton, 7 km- nél. Bogos András, Talfája 23. 6443 ELADÓ azonnal elfoglalható szoba, konyhás házrész. Kecskemét, Kőrö- sihegy 4. (Barnevál után.) 6445 GARANCIÁLIS Moszkvics személy- kocsi eladó 6006 km-rel. Érdek­lődni: Kecskemét, Kolozsvári utca 22.SZ. ________________________ 6446 KE CSKEMÉT belterületén kisebb szőlőt veszek épülettel. Ajánlatokat „Szeged 21 011” jeligére a kecske­méti Magyar Hirdetőbe kérek. 6449 HIDROFOR 80 literes, 220 voltra el­adó. Kiskőrös, Hámán Kató utca 12. sz.______________________________ 6450 JA WA Ideal kismotor, bejáratás alatt, eladó. Kecskemét, Katona József utca 13. Földesi. 6452 d e t é s e k ! BEKÖLTÖZHETŐEN eladó 3 szobás | ház, mellékhelyiségekkel, nagy ud­varral. Kecskemét, Cédulaház utca 45. sz. 6451 BEJÁRÓNŐT keresünk. Kecskemét, I Katona József utca 13. Földesi. _______ 6453 1 I FIATAL gyermektelen házaspár kü­lön bejáratú bútorozott szobát ke­res, központhoz közel. Lehetőleg I nyugdíjasoknál. Leveleket: „Becsü­letes 21 016” jeligére a kecskeméti ! Magyar Hirdetőbe kérünk. 6454 I EGY- és kétszemélyes rekamiét, fo- 1 ' telt, széket, ágybetétet, sezlont,. fo­telágyat, fizetési kedvezménnyel ké­szít, javítást vállal Blaskovits kárpi- ' I tos mester. Kecskemét, Rákóczi út 1 ' 2.______ 6455 l j 350-ES kék. tokozott IZS motorke- j rékpár kifogástalan állapotban el­ad.,. Ooüg. Tiszabög 205. 6456 I : ELADÓ beköltözhetően kis asaiách 1 , ház. Szeleifaluban, 35 006 Ft. Érdek­lődni: Alsószéktó 39. szám alatt. ' kéknél. 6458 . IGYERMEKSZERETÖ asszonyt kere­sek. Érdeklődni: Kecskemét, Kupa ! utca 20.________________________ 6461 1 196 BASSZUSOS Weltmeister har- ! monika, teljesen új állapotban el- I adó. Kiskunualas, Dob utca 6. Ér- I deklődni 15 órától 20-ig, szombat, í vagárnap egész nap. 6469 ELADÓ márkás táskaírógép és kis 1 villanymotor. Kecskemét, Kerekes utca 28. 6472 EGY hold kukoricaszár eladó. Kecs- 1 kémét, Cédulaház utca 42. 6473 PECSENYE malacok eladók. Kecs­kemét, Csáktornya utca 49 . 6474 REKAMIÉ garnitúra, modern! új állapotban, igényesnek eladó. Ugyanott gyermekgondozást válla- lok. Kecskemét. Vacsi utca 16. 6475 SIMSON Moped eladó! Érdeklődni: I Kecskemét, Damjanich utca 12. Va­I sárnap. _______________________________6476 j NAGYÜZEMBEN dolgozó villany« 1 szerelő, szabad idején elvállal Kecs­kemét közelében, termelőszövetke­zet vagy üzem villamos berendezé­sének karbantartását, vagy decem­ber elsejére szakmai állást keres. Ajánlatokat „.Villanyszerelő 21 030” jeligére a kecskeméti Magyar Hir- detőbe kérek. 6478 BEKÖLTÖZHETŐ 2 szobás házrész eladó. Kecskemét, Holló utca 19. ___________________________________647» EL ADÓ telek alappal együtt. Kecs­kemét, VIII., Bakonyi Antal utca 23. sz.___________________ 648® j ELADÓK szép konyhabútor, háíóü j bútor, Kecskemét, Kossuth körút I 23. (Volt zsibpiacnál,)_______ 6481 30 0 NÉGYZETMÉTER Udvar~2Ö cin mély talajának kitermelésére, vala­mint folyami kaviccsal való feltöl­tésére kivitelező állami vállalatot keresünk. Papír és Irodaszer Nagy­kereskedelmi Vállalat. Kecskemét, Hornyik János utca 2. 6ÍB2 TÖLTÉSHEZ való salak ingyen el- hordható. Kecskemét, Bethlen körút 50. sz. _________________ 6483 SZ OBA, konyhás lakást keresek költségmegtérítéssel, vagy megvé­telre január 1-ig. Érdeklődni: va­sárnap egész nap. Kecskemét, Kő­rösdhegy 129.__________________ 6484 EL ADÓ 1200 négyszögöl szőlő Plat^ tergyárhoz közel. Kecskemét, Mikes utca 7.____________________________ 6486 HA LÓBÜTOR igényesnek eladó. Ugyanitt gyermekgondozást válla­lok. Kecskemét, Külső-Szabadság út 16, I. 4.__________________________6488 HÁ LÓBÜTOR eladó. Kecskemét, Zsinór utca 50.________ 6483 KU KORICACSUTKA fűtési célra kapható a takarmánykeverő üzem­nél. Kecskemét, Rákócziváros 28. alatt. Telefon: 14-54. 6444 ELADÓ 660 mázsa rozsszalma Nap­sugár Termelőszövetkezet. Rács me­gye, Zsana. 6429 SZÁRAZ diófa desz ka, kemény fa sárléc, tetőléc és fenyődeszka kap­ható az Aranykalász Termelőszövet­kezetben. Kecskemét, Szarvas-tanya _______________________________________6401 TR ÁGYÁT (birka, sertés vagy mar­ha) veszek. Gyenes, Kecskemét, Rákóczi út 8. Virágbolt. 6356 JÓ állapotban levő Skoda Furgon eladó. Érdeklődni lehet Papp János­nál, Táborfalva, Árpád u. 1. Pest megye. ______________________________7370 EL ADÓ Kecskemét, Alsószéktóban, a Kullai-megálló után az első köz­ben 1077 négyszögöl szőlő kis épü­lettel és kúttal. Érdeklődni lehet: II. kér., Holló u. 12. Gubcsó. Dél­után 4 óra után. ___________________7372 EL ADÓ teatűzhely és egy villany­fűtésű radiátor. Szabó Imre, Kecs­kemét, n. kér., Kupa u. 3. sz. Tel.: _______________________’ 7374 BO KOR- és futórózsák, eperfák, díszfák, díszcserjék, virághagymák, örökzöldek kaphatók. Kecskemét, Hunyadiváros, Kilián György utca. Szabó kertész. 6415 PEUGEOT differenciál 4x23-as átté­tel eladó. Kecskemét, Széchenyivá- •os, Bakony u. Somodi. 7340 SZABÁS-VARRÁS tanfolyam indul — 3 hórlapos — kezdők és hala­dók részére, a városi művelődési házban, november 15-én. Jelentke­zés: naponta délelőtt 9—11 óráig, délután 2—6 óráig. Kecskemét, Rá­kóczi út 3. I. emelet. 6216 Kalocsai apróhirdetés KALOCSÁN Meszesi úton első dű­lőben 1228 négyszögöl szántóföld eladó. ErdekLődni Petőfi Sándor u. 42. szám. i76

Next

/
Oldalképek
Tartalom