Petőfi Népe, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-25 / 278. szám

4. oldal 1965. november 55, wlllAi M N A P X A R 1965. november 24, csütörtök. Névnap: Katalin. Napkelte: 7 óra 3 perc. Napnyugta: 15 óra 59 perc. c- I 'ü_i — Az aggteleki csepp­kőbarlang „bemutatá­sa” szerepel a kiskun- majsai Ifjú Gárda Mű­velődési Ház klubjá­nak mai programjában.. Magyari Gábor igazga­tó tart ellőadást a ma­gyar természetrajzi ritkaságról, s vetített képekben villantja fel a cseppkőbarlang ter­mészeti szépségeit. Németh László Kecskeméten A Szabadegyetem rendezőségének köz­lése szerint ma este a városi művelődési ház Rákóczi úti nagytermében tar­tandó irodalmi es­ten személyesen részt vesz Németh László is. Müveiből Bege Margit. Fodor Zsóka. Major P íl és Jánoky Sándor, a Katona József Színház művészei, valamint Tóth Sán­dor. az irodalmi színpad tagja mu­tatnak, be részlete­ket. Németh László életművét Krisló Nagy István lektor ismerteti. — TANÁCSTAGI fo­gadóórát tart novem­ber 27-én 8-tól 12 óráig Takács József megyei tanácstag Kecskemé­ten. a városföldi isko­lában. — A MAHART közűi, hogy a Ráckeve—Döm- söd—Tass közötti sze- mélyhajójáratot no­vember 24-én megszün­tette. A hajójárat ezen a vonalon november 25-től már nem köz­lekedik. — AZ OPERATŐR munkája lesz a témá­ja a ma esti filmeszté­tikai előadásnak Kis­kunfélegyházán. Ez al­kalommal a Körhinta című filmet vetítik és Banos József tart elő­adást. A program szín­helye: a művelődési ház. — Naponta mintegy 30 vagon árut továbbí­tanak külföldre a Kecs­keméti Konzervgyár­ból, ahol megkezdődött az idei termésből ké­szült konzervek értéke­sítése. Belföldre mint­egy lsét vagon árut to­vábbítanak naponta. — A termelőszövet­kezetek segítségével hézközi otthon épül Izsákon. Az új létesít­ményre, amelyben a tanyasi gyerekek kap­nak majd szállást, egy millió forintot költe­nek. Ehhez mintegy félmillió forintot a ter­melőszövetkezetek ajánlottak fel. „Ha Katalin locsogósN Ma Katalin napja van. A névvel kapcsolatban megjegyezzük, hogy legutóbbi 10 év statisztikája szerint a Zsuzsanna és Éva után ma a harmadik legsűrűbben felvett női név. Aeikatharine az óegyiptomi név ősalakja, mely­ben az „aei”: „örölcké”-t, a „katharos” pedig „tisztát" jelent. A szó első tagja csak az orosz „Jekateriná"-ban maradt meg, a többi nyelvben a Kate, Catherine, Katharina, Kätche formájá­ban elmaradt s majdnem minden nyelvben ho­nos, a mi Katinkhoz hasonlóan kedvelt női név­vé lett. Az ősi népi megfigyelés a mai napot rigmus­sal ruházta fel: „Ha Katalin locsogás, a kará­csony ropogós.” K. A. Kecskemét hűl urális programja ELŐADÁS A Városi Művelődési Házban: délután 5 órakor a Népkutató Körben Bé­kevári Sándor pártisko- lal tanár előadása: A Ta­nácsköztársaság kecske­méti mártírjai. A TIT az Élelmiszer Kisker Vállalatnál, az Ál­lami Zeneiskolában és a Löwy Sándor Iparitanuló Otthonban tart előadást. KIÁLLÍTÁS Katona József Múzeum: megyei képzőművészeti kiállítás. Művészklub: Fa­luhelyi József újabb ké­peinek bemutatója. Ber­kes Ferenc Kollégium: Goór Imre olajfestmé­nyeinek bemutatója. — EZT VÉDI Nép hadseregünk címmel fotókiállítás nyílik Kis­kunfélegyházán a Fegyveres Erők Klub­jában november 25-én. A kiállítás december 6-ig lesz nyitva. — PÉNTEKEN este 6 órakor a kecskeméti Fotoklub helyiségében (Jókai utca 2.) Bánszki Pál, a Népművelési In­tézet osztályvezetője diavetítéssel illusztrált előadást tart Tájábrá­zolás a festészetben és a fotóban címmel. — Átadják a garai Vörös Csillag Termelő- szövetkezet új bekötő­út ját november 30-án. Az új út. amely a köz­ponti major gazdasági forgalmát könnyíti majd meg. csaknem egymillió forintos költ­séggel épült. átültették a hu va agyát Az érdekes kísérletet clevelandi sebészek végez­ték. s a kísérleti állat három napig életben ma­radt. Az átültetést olyan módon hajtották végre, hogy a kutya fejébe, sa­ját agyának sértetlensége mellett, egy második agyat is beültettek, me­lyet nem kapcsoltak be az idegrendszerbe. A két agy elektromos mérései­ből az derült ki, hogy az átültetett agy még egész­ségesebben viselkedett az eredetinél. Az érdekes kísérletet agyi fertőzések és daganatok tanulmányo­zása céljából végezték. állattenyésztő nagyüzem Kiskőrösön Űjjászületik a Kiskőrösi Állami Gazdaság Ökördi Üzemegységének állattenyésztő telepe. A 300 férőhelyes tehenészet csaknem tízmillió fo­rintos beruházása tavaly kezdődött el. Ebben szerepelnek a kiegészítő beruházások is, ame­lyek nagy része rövidesen ugyancsak átadásra kerül — egyebek között a 30 férőhelyes ellető istálló, a 126 férőhelyes itatásos borjúnevelő és a 3000 literes tejház. Jövőre készül el a 60 va- gonos magtár, a másfél kilométeres bekötőút, a hidroglóbus, valamint a központi takarmányos épület. A telep kísérleti jelleggel épül, s a leg­korszerűbb berendezésekkel — például etető- és trágyakaparó-szalaggaj bb látják d. Bemutatjuk az új típusú kukta mintapéldányát. — Szedik a karalábét a kecskeméti Béke Ter­melőszövetkezet üveg- házában. Eddig 160 ezer fejet exportáltak, de még mintegy 50 ezer kerül értékesítésre. A kecskeméti piacon ér­tékesítették 20 mázsás gomba termésüket. — A BERKES Fe­renc Kollégiumban no­vember 27-én, szom­baton délután 6 órakor a SZÖVOSZ baráti be­szélgetést rendez Goór Imre festőművésszel, a helyszínen egyidőben bemutatott legújabb olajfestményeiről. 125 éve, 1840-ben vezet­te be Justus Liebig né­met természettudós, tudománytörténet leg­— Készül az öntözé­si terv a dunavecsei járásban, ahol jövőre fogják átadni az úgy­nevezett kiskunsági ön­tözőrendszert. A víz- hasznosításra készült tervok alapján a jelen­leginél háromszor na­gyobb területet, mint­egy 21 ezer holdat ön­töznek majd a Duna mentén. — Lopásokból igye­kezett fenntartani ma­gát Rostás Sándor kis­kunhalasi lakos. Már többször volt büntetve, de ennek ellenére sem keresett magának ál­landó munkahelyet. Lo­pás és közveszélyes munkakerülés bűntet­te miatt kétévi és hat­hónapi szabadságvesz­tésre ítélte a járásbíró­ság. eredményesebb kísérleti és gyakorlati vegyészte­hetségeinek egyike, a mesterséges trágyázást. Sokágú kutató munkája során foglalkozott az élő szervezetek — növények, állatok — táplálkozásával és anyagcseréjük kémiá­jával. Nagy fontosságúak a termőtalajra vonatkozó vizsgálódásai. Ezen a ré­ven lett az agrokémia egyik megalapítójává. A művelés alá fogott tala­jok kimerülését tanulmá­nyozva, a talajból kifo­gyott növényi tápanya­gok kutatása vezette az első műtrágya, a szuper­foszfát feltalálására. To­vábbi munkásságával megalapozta a modern trágyázástan és takarmá­nyozástan tudomány­ágait. Az általa beveze­tett ásványi trágyázás ül alapelveket hoz-ott a me­zőgazdaságba. — 36 termelőszövet­kezet hizlal exportmeg­rendelésre a megye szö­vetkezeti gazdaságai közül. A harmadik ne­gyedévben 2500 vágó­marhát további toltak külföldre, az év végéig pedig a tervezettnél ezerrel többet, összesen 3800 hizómarhát ex­portálnak, főként olasz megrendelésre. ár áS A Kecskeméti Agrome­teorológiai Obszervató­rium jelenti: November 23-án a középhőmérséklet —1,3 (az Ötvenéves átlag 3,3), a legmagasabb nap" pali hőmérséklet —0,1 Celsius-fok volt. Napsütés nem volt. Csapadék 1 mm. November 24-én a reggel 7 órakor mért Hő­mérséklet —5,7, a délután 2 órakor mért hőmére ék" let —1,7, a legalacsonyabb nappali hőmérséklet —5,7 Celsius-fok. Hóréteg vas­tagsága: 7 cm. Várható időjárás csütörtök estig: többfe­lé havazás. Mérsékelt, helyenként élénk szél. Hideg idő. Várható leg­magasabb nappali hő­mérséklet plusz 1, mí­nusz 4 fok között. 12 is fél milliá forint hálózatfejlesztésre és korszerűsítésre 29 százalékkal nőtt a földmílvesszövetkezeti boltok forgalma Ülést tartott a Dunavecsei Járási Tanács A járás földművesszövetkezeti mozgalmának helyzetét, az áru­ellátás és felvásárlás eredmé­nyeit értékelték tegnap Duna- vecsén, a járási tanács ülésén. Az FJK igazgatósági elnöke, Tumai Kálmán előterjesztésé­ből a második ötéves terv idő­szakában elért eredmények is sokoldalúan bontakoztak ki. Ezek közül különösen figyelmet órdemlőek a magasabb színvo­nalú ellátás alapjait megterem­tő hálózatfejlesztési eredmé­nyek. A tervidőszak kezdetén a járásra a szatócsjeliegű ve­gyesboltok, mostoha, korszerűt­len raktározási körülmények voltak a jellemzők, s egyetlen áruházjéllegű üzlettel nem ren­delkeztek. A hálózatfejlesztés, korszerű­sítés eredményeként ma már tizenkét önkiszolgáló bolt mű­ködik a járásban, több helyen — például Apostagon, Dunave- csén — új üzletház épült, szá­mos új üzlet nyílt. Csak az el­múlt két év során öt tejboltot, három szolgáltatóboltot, egy cukrász- és egy Bambi-üzemet hoztak létre, és huszonnyolc j helyen épült, összesen 1151 négyzetméter alapterületű rak- I tár. A beruházásokra és felújí­tásokra fordított összeg 1960-toi napjainkig meghaladja a 12 és fél millió forintot A forgalom alakulására jel­lemző, hogy míg a tervidőszak öt évére összesen 23 százalékos növekedésié számítottak, ezzel szemben a múlt év végéig 23 százalékkal nőtt az élelmiszer, ruházati és vegyesiparcikk bol­tok együttes forgalma. A jelentős és örvendetes ered­mények mellett — amelyet a felszólaló tanácstagok és a meg­hívottak közül Piukovics Mik­lós, a MÉSZÖV elnökhelyettese is méltányolt — számos meg­oldásra váró feladat is szóba került, amelyre a tanácsülés tíz pontból álló határozatot hozott. Ezek között szerepel Szalkszent- márton kereskedelmi hálózatá­nak sürgős korszerűsítése, a a vendéglátói pari egységek — a dunavecsei kisvendéglő és szálloda, a kunszentmiklósi és solti cukrászdák — korszerűsí­tése, illetve kialakítása, a ház- j táji gazdaságok árutermelésének j fokozott segítése, a szakember- utánpótlás felmérése és hatéko- I nyabb irányítása. ünnepélyesen megnyitották a „Kommunisták Magyarországi Pártja Megalakulásának Emlékmúzeumát” A KMP megalakulásának 47. évfordulója alkalmából szerdán a Budapest, XIII. kerület^ Vi­segrádi utca 15. számú házban, a párt egykori székhazában dr. Münnich Ferenc, a Politikai Bi­zottság tagja ünnepélyesen meg­nyitotta a „Kommunisták Ma­gyarországi Pártja Megalakulá­sának Emlékmúzeumát”. Az ün­nepségen megjelent Fook Jenő, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Nemes Dezső, a Politikai Bizottság tagja, az MSZMP Párttörténeti Intézeté­nek főigazgatója, Cseterki La­jos, a Politikai Bizottság pót­tagja, a KB titkára, ott volt a Központi Bizottság több tagja, továbbá a munkásmozgalom sok régi harcosa, köztük Gárdos Mariska, Kelen Jolán, Klemens Béla, Kertész Rezső, Hikadé Aladár, a párt alapító tagjai, va­lamint Kun Béláné és Hidas Antal. A Legújabbkori Történeti Múzeum a kiállításon több száz dokumentummal és számos tár­gyi emlékkel szemlélteti a párt megalakulásának történetét. Kü­lön emlékszobát rendeztek be Kun Bélának, a párt első ve­zetőjének hagyatékaiból. Az emlékmúzeumot hétfő kivételé­vel naponta 10 és 18 óra között tartják nyitva. (MTI) A csúszós út áldozatai Két súlyos, egy A sáros, síkos út nagy fele­lősség elé állítja a járműveze­tőt. Ilyen úton a fékezés nem sokat segít, ezért inkább óvato­san kell közlekedni. Sajnos, ezt néhány gépjárművezető nem veszi figyelembe. Elesett a motoros Kunszállás belterületén közle­kedett az EL 15—43. rendszámú motorkerékpárjával Bokor Ádám kiskunfélegyházi lakos, ötven kilométeres sebességgel haladva letért a felázott útpadkára, melynek következtében a jármű megcsúszott, s az úttestre zu­hant. Bokor Ádám súlyos sé­rülést szenvedett, s a kiskun­félegyházi kórházba szállították. Szabálytalan előzés Szabálytalanul előzte meg Pénzes István CA 80—65. rend­számú személygépkocsijával, a Kecskemét—Solt között vezető úton Vödrös János által vezetett pótkocsis vontatót. A köd miatt későn vete észre a vele szem­ben haladó FB 51—16. rendszá­mú tehergépkocsit, amelynek nekiütközött. Szerencsére a sze­mélygépkocsiban utazó Pénzes Istvánné csak könnyebben sé­könnyű sérülés rült meg. A baleset így is 11 ezer forint anyagi kárt okozott. Elütötte a gyalogos! A jeges, csúszós úton Kecs­kemét belterületén a GA 63—03. rendszámú autóbusz, annak el­lenére, hogy lépésben haladt, megcsúszott és elütötte az út szélén szabályosan haladó Mun- tyán Gáborné kecskeméti gyári munkást. A gyalogost súlyos sé­rüléssel szállították a kórházba. Az autóbuszvezető Horváth László ellen eljárást indítottak. G. G. 11 rsndörssii felhívása A rendőrség kéri, hogy a kecs­keméti járási és városi rendőrka" pitányság, Kecskemét, Kossuth tér 3. szám 1. emelet 35. szám alatti helyiségében jelentkezzen az a sze­mély, akinek 1965. augusztus hó­napban, vagy később egy darab UMF gyártmányú karóráját ellop­ták, vagy esetleg elvesztette. Ugyancsak kéri a rendőrség an­nak a személynek a jelentkezését is, akinek 1965. október 23 tól no­vember 10-ig terjedő időben egy darab fekete festésű, férfi kerék­párját — rajta egy aktatáskával, melyben egy kockás szalvéta és egy ebédhordó volt — ellopták vagy elvesztette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom