Petőfi Népe, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-19 / 273. szám
Világ proüetárjai, egyesüljelek! az őszi megyei könyvhetek Népszerűek a MÉSZÖV irodalmi ünnepségei i A December közepéig tartanak AZ ŐSZI mezőgazdasági munkák elhúzódása miatt az október elsején kezdődött őszi megyei könyvhetek rendezvényei némileg eltolódtak. A MÉSZÖV mindössze két nagyobb arányú ünnepséget tudott eddig megrendezni: Tiszakécskén és Kiskunfélegyházán. Mindkét irodalmi ünnepségnek átütő sikere volt. Az eddig népszerű író—olvasó találkozóknál is nagyobb érdeklődést keltenek ezek az ünnepségek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a MÉSZÖV elgondolása jó. Országos nevű írót hívnak meg előadásra, ugyanakkor neves művészeket is felléptetnek. Lehetőleg több napig tartó műsort állítanak össze, amelyen számos rendezvény szerepel: irodalmi vetélkedők, filmvetítések, bábelőadások, tombola és könyvbál. Az effajta rendezvényekkel sokkal nagyobb tömeget lehet megmozgatni és több emberben lehet a könyv iránti érdeklődést felkelteni, mint az író—olvasó találkozókkal. KÜLÖNÖSEN vonzó és igen eredményes a könyvtörténeti kiállítás, amelyet . Tiszakécske és Kiskunfélegyháza után legközelebb Kiskunhalason mutatnak be kétnapos irodalmi ünnepség keretében december 10—11-én. A tiszakécskei könyvnapok alkalmával a földművesszövetkezeti bolthálózat valamennyi kirakatába a boltok profiljának megfelelő könyveket helyeztek el dekorációként. AZ ÚJ TÍPUSÚ irodalmi ünnepségeken kívül természetesen számos kisebb községben még a hátralevő időben rendeznek író—olvasó találkozót, valamint becsületkosárral és házról-házra való árusítással népszerűsítik a könyvet. A MÉSZÖV az őszi megyei könyvhetek megrendezésével nagy feladatot vállal magára. 1965-ben 54 író—olvasó találkozó teljes anyagi fedezetét vállalta megyénkben, bizonyítékát adva ezzel annak, hogy a könyvterjesztést nem elsősorban üzletnek, hanem a népművelés fontos ágának tartja. Ehhez tudni kell azt is, hogy a MÉSZÖV az utolsó öt esztendő alatt egymillió kétszázezer forintot fordított a megyei könyvtármozgalom támogatására. A földművesszövetkezet falun a legjelentősebb tömegbázis, könyvterjesztő tevékenységét is a művelődés érdekében végzi, mint ahogy a népművelés egyéb területén is számottevő az fmsz-ek tevékenysége. Sokat segíthetnének a helyi tanácsok is azzal, ha a könyvterjesztést időközönként tanácsülésen értékelnék. Jó példa erre a Bajai Járási Tanács kezdeményezése, 1965. féléve óta rendszeresen megtárgyalják a földművesszövetkezeti könyv- terjesztők tevékenységét és ezzel jelentős segítséget adnak a további munkához. A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG LAPJA * xx. evt. 273. sz. Ara 60 fillér W65. nov. is, fentek gépkocsivezetők és gyalogosok egyaránt — az eddiginél is több figyelmet fordítsunk a közlekedésre, a szabályok betartására. ! Hiszen az utak még így is rejt- ; hetnek baleseti veszélyeket. '• E K Az őszi megyei könyvhetek rendezvényei — most már nagyobb számban — egészen december közepéig elhúzódnak. A könyvtörténeti kiállítást Kiskunhalas után még Csátaljára viszik el. A hátralevő időre a földművesszövetkezeti boltokat ellátták 'könyvújdonságokkal és a művelődési otthonok előcsarnokaiban, valamint nagyon sok helyen ideiglenes pavilonokban is folyik a könyvárusítás. AZ IDEI őszi megyei könyvhetek sikere a jelek szerint felülmúlja az eddigiekét. B. J. Csütörtökön a könyvkiadók és terjesztők tájékoztató központjának az Írószövetségben rendézett sajtófogadásával megkezdődött a hagyományos téli könyvvásár. „Hivatalos” megnyitót egyébként az idén nem tartanak, ugyanis az akció idejére tervezett könyvújdonságok túlnyomó hányada ezúttal jó időben elhagyta a nyomdákat, s már a polcokon sorakozik a boltokban. Az MSZMP Központi Bizottsága Agitációs és Propaganda Osztályának sajtó alosztálya, valamint a Petőfi Népe szerkesztősége közös rendezésében november 18-án, a megyei párt- bizottság tanácstermében értekezletet rendeztek az alföldi lapok főszerkesztőinek részvételével. Dr. Weither Dániel, a Petőfi Népe főszerkesztőjének üdvözlő szavai után megbeszélést folytattak a Petőfi Népe vidéki kiadásainak munkájáról, valamint a Petőfi Népe és valamennyi alföldi lap a tanyavilággal kapcsolatos sajtóagitációs feladatairól. A megbeszélésen jelen volt Jurmics László, az MSZMP KB sajtó alosztályának munkatársa, Csnllány Ferenc, a Hírlapkiadó Vállalat igazgatója. Vass HenAz első hó Öröm a gyerekeknek, gond a felnőtteknek Rendkívüíi tanácskozás az AKÖV-nél Százhatvan hómunkás Kecskemét utcáin Az első tétova vasárnapi hó- szállingózásban egy kislány földreszegett fejjel bandukolt az utcán. Mit keresel? — kérdeztük akkor a feszült, kutató pillantásokat elkapva. — Mind elolvad, egy se marad meg — vonta le bánatosan a konklúziót, nem tudni, hogy a kérdésre-e vagy a megfigyelésre. Tegnap reggel azonban a szomszédék egy hete betegeskedő kisfia ágyából megpillantva a fehérlő háztetőket, tüstént egészségesnek érezte magát, s magabiztosan jelentette ki: Felkelek és máris megyek az iskolába. Áz alföldi lapok főszerkesztőinek értekezlete rikné, a Hírlapkiadó Vállalat igazgatójának helyettese. Toplak Ferenc, a Posta Vezérigazgatóság Hírlaposztályának vezetője, Pozsgai Imre, az MSZMP Bács- Kiskun megyei bizottságának propaganda és művelődési osztályvezetője, dr. Lőkös Zoltán, a Dél-Magyarország főszerkesztője, Rácz Lajos, a Csongrád megyei Hírlap főszerkesztője, Suha Andor, a Pest megyei Hírlap főszerkesztője. Varga József, a Szolnok megyei Néplap főszerkesztője. Az értekezlet munkája során alaposan elemezte a vidéki kiadások, valamint a tanyavilággal kapcsolatos sajtómunka jelenlegi helyzetét. A főszerkesztői értekezlet a fent vázolt kérdésekben megfelelő javaslatokat fogadott el. A gyerekek ú j örömök, a szánkózás, hógólyózás reményében indultak el tegnap otthonról, ök egyértelműen örültek. A felnőttek? Hát bizony nekik már nemcsak az örömből, a gondból is kijutott. Azon túl is, hogy reggel óvatosan, félénken vágtak a hóba vágott kis ösvényeknek, a csúszós utaknak. A felnőttekre várt hogy a váratlanul beköszöntött hóesés szükségtelen nyomait eltüntessék. Ezt bizonyítják azok a hírek is, amelyeket gyors telefoninterjúk során kaptunk. A Közúti Igazgatóság hójelző szolgálatánál Rapcsányi Lászlót találtuk a telefon mellett. — A jelentések szerint a havazás a megye északi részére terjedt ki, legtöbb hó Kecskemét, Lakitelek és Lajosmizse környékén esett, s bár innen sem jelentettek hóakadályokat, az utak csúszóssá, síkossá váltak, gyors intézkedést követeltek. Hajnali négykor már munkába álltak az első gépek, s a később csatlakozókkal együtt a nap folyamán már 20 AKÖV -gépkocsi, négy vállalati szórógép és egy hó- eltakaritó munkálkodott az utak biztonságossá tételén, szórta a salakot, homokot — jelentette Rapcsányi Lásziló. Az AKÖV-nél Sohajda József igazgatót kértük a telefonhoz. Még tartott a rendkívüli szakosztályvezetői megbeszélés, amelyet a váratlan havazás tét* indokolttá. A megbeszélés azonban olyan haditanácsikozás-féle volt, amelyről egymást követték a gyors intézkedések. A helyzetjelentés sok gondról árulkodott: — A síkossá vált utakon nagyon megnehezedett a közlekedés, s a gépkocsivezetők rendkívüli figyelmének és gondosságának köszönhető, hogy az utak felszórása előtti veszélyes órákban nem történt baleset. Nehéz és nyugtalanító pillanatok viszont voltak. A Lászlófaiváról érkező autóbusz- járat lecsúszott az útról, a kecskeméti aluljáró feljáratában egy helyi autóbusz keresztbe fordult, a Konzervgyár II. telepénél pedig ugyancsak egy helyi járat az útpadkára csúszott. A távolsági járatok általában jelentős késésekkel érkeztek állomáshelyükre. A városi tanács KÖFA-cso- portjától Bányi Tivadar az alábbiakat jelentette: — Meglepetés volt ez a havazás, de nem ért készületlenül bennünket. A gépek készenlétben álltak. 11 vontatót és gépkocsit mozgósítottunk az utak szórására és 162 munkást állítottunk be a hóeltakarításra. A havazás meghozta az első téli gondot a vonaton utazóknak is, mert volt olyan délelőtti vonat, amely Budapesttől Kecskemétig hatvan percet késett- Viszont a felnőttek a gondok közepette sem feledkeztek el a j gyerekekről, mert a kecskeméti I játékboltban estére megszületett j a szánkóvásárlás első idei re- ; kordja. Egyetlen nap alatt huszonöt ródlit vásároltak meg. i Délutánra már biztonságo- [ sabbá váltak az utak, csökkent a gond, de ez nem ment fel 1 bennünket az alól, hogy —