Petőfi Népe, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-18 / 272. szám
1965. november 18, csütörtök 5. oldal Utat keresünk a tanyákra Munkásköiyvtárak Megyénkben sok a kis- és középüzem, amelyeknek jelentős részében nincs semmiféle kulturális létesítmény. Ezért sajátos a helyzete az SZMT könyvtárnak. A politikai nevelő munkán kívül ugyanis a szak- szervezeti letéti könyvtár nyújtja a munkásoknak a legtöbb üzemben az egyedüli művelődési lehetőséget. Minden száz főn felüli üzem letéti, vagy önálló könyvtárral rendelkezik, amelyet az SZMT- könyvtár irányít. A szakszervezeti tagok 23 százaiéira tagja a könyvtáraknak. Az egész olvasótábor 70 százaléka fizikai, 30 százaléka pedig műszaki és adminisztratív dolgozó. Tavaly összesen 125 ezer kötetes forgalmat bonyolítottak le, s jelenleg megközelítően mintegy 110 ezer kötettel rendelkeznek a szakszervezeti könyvtárak. 1964. első félében 6792, az idén ugyanebben az időszakban pedig 7873 olvasójuk volt. Bár az eltérés nem nagy, mégis egészséges fejlődést mutat. Nemrég 20 üzemben végeztek felmérést, amelynek alapján megállapították: legtöbbet a mai témájú szépirodalmat olvassák a dolgozók. Az ismeret- terjesztő műveket az olvasótábor 23 százaléka forgatja rendszeresen. A könyvtárhálózat kiépítését nagyjából már befejezték. Most már a legfontosabb feladat a tartalmi munka színvonalának emelése. Ránevelni az embereket a könyvek szeretetére. szaporítani az olvasótábort, népszerűsíteni a szakmai irodalmat. Ezt segítik elő a különféle ankétok. író—olvasó találkozók. Még nem mindenütt halad azonban úgy a könyvtár szervezése. bővítése, ahogyan kellene. Sok a baj a gyári könyvtárakkal. Az üzem ugyanis vagy egyáltalán nem. vagy rosszul ütemezi be a fejenként előírt 5 forintos állami támogatást. Ezért az egy főre eső kötetek száma jelenleg csak 1,4. Ez nem éri el az országosan kötelező kétkötetes szintet. A gyárakban egyébként egyre jobban emelkedik a bejáró munkások száma. Jelenleg mintegy 12 ezerre tehető. Nekik nincs meg a lehetőségük arra, hogy könyvtárba járjanak. A megyei szakszervezeti könyvtár tehát javasolta, hogy a vasutas megyei bizottság a nagyobb mun- káslétszámú városokból ki-beutazó munkások részére vasúti könyvtárakat létesítsen. K. Zs. Kétszázezernél is többen élnek még ma is tanyán Bács-Kisikun megyében. Két-há- rom nagyváros lakossága! S ennyi emberhez még ma se jut el — vagy csak nagyon nehezen, rendszertelenül és késedelmesen — a napi sajtó: a legÁgoston István, a Kossuth párttitkára: Két-három napi újság egyszerre jön... szorosabb és legátfogóbb kapcsolat a nagyvilággal. Ötvenötezer tanya van Bács- Kiskun megyében. Az ötvenötezerből ma még évente félezret se hagynak el lakói.. Az az idő, amikor az életnek ezek az apró szigetei végképp eltűnnek az Alföld arculatáról, még nagyon messze van. Nem várhatjuk meg. A tanyavilág lakóinak érdeke, egyszersmind országos érdek, hogy több és újabb lehetőségeket találjunk a kölcsönös érintkezésre, eleget tegyünk a növekvő érdeklődésnek, minden eszközzel igyekezzünk csökkenteni a ma még meglevő gondolkodásbeli, kulturális, szellemi különbségeket. Mit lehetne tenni? Ez a kérdés nekünk, a sajtó munkásainak is sok töprengésre ad okot Hiszen a vidéki újság számos feladata közül, a legfontosabbak egyike utat találni a lakosságnak ehhez a számottevő rétegéhez, amely legjobban rászorul a tájékoztatásra, olvasásra, az okos segítő szóra, céljaink magyarázatára. Törekvéseink azonban, újra és újra tapasztalnunk kell, többnyire elakadnak a terjesztés nehézségein. A legfrissebb betűk, a tájékozódásban nélkülözhetetlen újság a terjesztés nehézkessége miatt a tanyavilágban gyakorlatilag még szinte hozzáférhetetlen. A napokban Lászlófalván beszélgettünk ezekről a gondokról a helybeliekkel. Ez a falu csak közigazgatási szempontból egység, valójában csaknem 20 ezer holdon szétszórt tanyák laza halmaza. A Kossuth Tsz. ahova beszélgetésre hívtuk a környékbeli olvasókat, hat kilométerre van a ta- nácsházától. Afféle tanyaközpont lenne, de nem jelzi más ezt a jellegét, mint a gazdaság néhány új épülete. S az, hogy idáig vezet a köves út — alig egy hete adták át a forgalomnak — és villanya van néhány hónapja. Egyebekben: messziről integető tanyák az ázott síkságon szerteszét Mégis összejöttek jó néhá- nyan a tsz-irodán a környékről. Ügy látszik, kölcsönös érdeklődéssel vártuk ezit a beszélgetést. S nem hiába. Mi, a magunk részéről igyekeztünk mellőzni mindenféle hivataloskodást. Főszerkesztőnk néhány rövid mondatban vázolta, miért jöttünk. Aki ismeri lapunkat, tudja, mennyit írunk a tanyai életről, az itteni gondokról. Jól-e — ítéljék meg. Számítunk a véleményükre, s szeretnénk tudni, eljut-e a lap hozzájuk, s hogyan? Hamarosan, élénk vita alakult ki. Derűsen mosolygott mindenki Dobó Sándor gépkocsivezető megjegyzésén, amikor azt mondta: ne higgyük, hogy valami nagy különbség van a városi, meg a tanyai olvasó között. Sokan például itt is a sportot lapozzák fel legelőször, aztán a külpolitikát Az idősebbek meg az anyakönyvi híreket keresik. Csakhogy itt sokkal nehezebb hozzájutni az újsághoz. Ritkán hozza a postás és rendszertelenül. Ágoston István, a Kossuth párttitkára azonban védelmére kelt a kézbesítőnek. — Nyáron még csak istenes — mondta. — A mi kézbesítőnk a saját motorkerékpárján száguldozik, hogy bejárhassa több mint 40 kilométeres út- adagját. Pedig a posta ezt nem is fizeti — tette hozzá. — De ahogy beáll az esős idő, nem lehet itt közlekedni még kerékpárral se. — Nekem jár a Petőfi Népe, a Népszabadság, a Ludas és több hetilap is — mondta Ágoston elvtárs — a megyei lapot szeretem, mert rólunk szól, nekünk. Érdekesen. A vasárnapi szám különösen sok olvasnivalót ad, az meg kiváltképp tetszik, hogy mutatós a Petőfi Népe, sok a kép benne. Mondom, szeretem, de sokszor mégiscsak éppen belekukkantok. Mert, három-négy napos újságot már nem olvas át tüzetesen az ember. Néha, amikor egyszerre kapom meg a sok újságot, alig fér bele a táskámba. Hogy mennyire így van, bizonygatta egy másik olvasó, Bállá István traktoros is. — Kerek perec megmondom — vett nagy lélegzetet — hogy a megyei lapot ritkán veszem a kezembe. Nyártól őszig még leginkább a tudományos—technika rovatot olvasom, s olvasnám még jobban, ha több szó esne benne a mezőgazdasági gépekről. Tólen viszont nehéz kapni az újságot. Hét végére ott a Szabad Föld Napilapot nem rendelek, mert nem szeretem az újságot összegyűjtve. Hanem azért, ha mindennap hozzájutnék, akkor este mégiscsak átszaladnám. De llát lehetne-e segíteni a terjesztésen? — kérdeztük. — A tanyai boltba például eljárnak az emberek télen is. Iskolába is megy minden nap a gyerek. Jó volna-e, ha ott kaphatnák meg a lapot? Sürgősen szót kért a helyi postahivatal vezetője, Pápai Jó- zsefné. Odabent a központban mái' kísérleteztek a bolttal. De ott Bállá István traktoros: Ha mindennap megkapnám, mégiscsak elolvasnám. Hosszas tudományos búvárkodás eredményeképpen arra jöttem rá, hogy az ősember nem is volt olyan buta. Nemcsak a két lábon járást találta fel. hanem a fésűt is. Sőt. a két újítás dialektikusán összefüggött egymással. Mikor tudniillik lejött a fáról, jó darabig, mintegy 200 000—255 347 évig négykézláb közlekedett. Biztos, ami biztos — mondotta magában. Node, a földön járás nem volt éppen zökkenőmentes. Mert jó, míg a fákon mászkált, négy lábbal tudott megkapaszkodni. Miután azonban ezt könyv nélkül megtanulta, végül három lábbal is elboldogult. Ekkor már nem tolt olyan gyámoltalan, és ha hosszú, bozontos haja a szemébe lógott, a negyedik végtaggal megigazította. De mikor földet érzett a talpai alatt, úgy elbátortalanodott a szerencsétlen, mint a matróz, ha több hónapos tengeri utazás után szárazföldre lép. Baktatott, bandukolt ősapánk meg ősanyánk a csalitban. de mind több üzemzavar zúdult rájuk. Képzeljük el. Mind a négy lábukra szükség volt, kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogysem a hosz- szú hajukkal törődhettek volna. így aztán minduntalan ráléptek, felborultak, káromkodtak. Ráadásul annyira eltakarta szemüket a lecsüngő bozont, hogy nem vették észre idejében sem az őshuligánolcat, sem a jelzőlámpákat az útkereszteződéseknél, sem a feléjük lopakodó jaguárokat. (Ez utóbbi nem azonos a mai versenyautó-típussal!) Ámde tapasztalhattuk magunkon is, hogy válságos helyzetekben feltaláljuk a spanyolviaszt. Egyszer egy párduc elől már akkor is. Azonkívül a szemükbe lógó haj miatt hol ennek, hol annak a iának rohantak az ősök. Rengeteg ple- zúr borította már fejüket, s kapkodva lélegeztek, alig volt két napra való jártányi erejük hátra, mikor az őspapa hirtelen a homlokára csapott jobb első lábával. — Megvan. Juci! — így hívták az ősmamát. — Takarékossági év van, minek pucoljunk mi négy lábon, mikor keltővel is menni fog. — Tényleg! — bámulta zsenialitását az asszony. És két lábon folytatták a pocorkodást. A hajuk lobogott, néha-néha rácsavarodott a gallyakra, de gyorsan segítettek magukon. Két mellső lábuk szabad lett, használhatták. A párduc meg a nyomukban. Mintegy hatvan napi üldözés után egész jól belejöttek őseink a menekülésbe. Egérutat nyertek, s kieszelték a történelem első haditervét a támadóval szemben. Jól felmérgesítették, nyújtogatták rá a nyelvüket, s egyszer úgy intézték, hogy egy tikfa vastag, acélkemény törzse mögül csúfolták az ellenséget. Juci egyik felől, Lőrinc meg (így szólította az őspapát Juci, mivel dinnyeéréskor született) a másik oldalról. A tigrincs — vagy párduc, ez egyre ment akkor — vérben forgó szemekkel ugrott nekik. Bekövetkezett a régi ostoba tragédia. Nem tudta az állat eldönteni, Jucit vagy Lörcsit kapja-é el, így kettőjük közt, a tikfa oldalának ütközött, Agyrázkódás. Este rögtönzött cam- pingben főzték, sütötték fel eleink a jószágot. Éppen a levest kanalazták fertőtlenített kagylóhéjjal. mikor Lőrinc nagy dühösen köpködni kezdett. — Pt! PH Hányszor pt! rimánkodtam pt!, hogy ne pt! hullajtsd pt! a hajadat a levesbe pt! Mire Juci. — És én hányszor könyörögtem, hogy csinálj nekem fésűt? Akkor fabrikálta Lőrinc egy halcsontvázból a történelem első sűrű fogú fésűjét. Akkor éjjel sokszor elsuttogta neki Juci, szerelmesen szorongatva a fésűt. — Ügyes vagy Lőrinc. Melyik lábaddal mesterkedted ezt a fésűt? Ezzel? Meg a másikkal? Nos, mától fogva ezek lesznek a te kezeid. Azóta mindig rendben tartja haját az emberi nem. Tud egyenesen nézni, járni, egyenesen gondolkozni. Kivéve azt a pár nagyhajú borzast, aki meleg szeretettel utánozza őseinket. Ott a íigrinccsel a nyomukban. Tóth István Dobó Sándor gépkocsivezető: Ne higgyék, hogy olyan nagy a különbség a tanyai, meg a városi olvasó között. nem fogyott, azt mondták az emberek, a közeibe nekik elviszi a postás is. A távolabbi körzetekbe azonban sokkal kevesebb jut mint ahányra szükség volna. Ha a kézbesítő kínálja, megveszik, nem sajnálják rá az emberek a 60 fillért. De hát a kézbesítő nem képes naponta lejárni a körzetét! Akármekkora csomag újságot se vihet! Egyszer lemérték egy előfizetésgyűjtő kampány után valamelyikük adagját. 27 kiló volt. Ennyit hóban, sárban, gyalog nem lehet elcipelni. így aztán télen, amikor idejük volna az embereknek olvasni, éppen akkor jut le hozzájuk a legkevesebb újság. És mi módot ajánlhatna a posta vezetője? — Egyik-másik tsz a tagok érdekében hajlandó segíteni is. Az Alkotmány, a nagy hóban mindig ad lovat, szánt. De hát tsz-e válogatja, s nem is mindenütt tehetik ezt meg. A földművesszövetkezeti bolt és az iskola mint terjesztő, jó ötlet. Ehhez azonban meg kellene változtatni a posta idevágó rendelkezéseit. Az ilyen társadalmi terjesztők ugyanis nem számolhatnak el naponta. Nagy munka lenne, nem is vállalnák. Nekik lehetővé kellene tenni a heti, vagy havi elszámolást. Nagykovácsi János, a községi tanács vb titkára előbb arról beszélt, hogy mennyivel érdekesebb ma már az újság, színesebb, olvasmányosabb, mint akárcsak néhány esztendeje is. Vasárnaponként nagyon olvasott az irodalmi rovat. Talán nem is hinnénk, hogy mennyire szükség van erre a tanyákon, ahol az emberek könyvet ritkábban vesznek a kezükbe. — A terjesztés _ mondta — nekünk is szívügyünk. A tanács vb nemrégiben foglalkozott vele. Szerintem először is engedélyezni kell a postásoknak a motorkerékpár használatát, s ebben a nagy körzetben múlhatatlanul szükség van a mostani négy mellett legalább még egy kézbesítőre. A postának ilyen területeken el kellene tekintenie ■a szigorúan vett üzleti, gazdaságossági szempontoktól. Politikai feladata a sajtóterjesztés, aminthogy a községi tanács és a pártvezetés is annak tekinti. Jó gondolat a tanyai boltok és az iskolák bekapcsolása, a tanács támogatni fogja ezt a kezdeményezést. — Mégis, mit gondolnak — igyekeztünk tájékozódni — mennyivel nőne a napi példányszám, ha be lehetne vezetni a terjesztésnek ezt az új módját. — Sz-ázzal, százötvennel? — tanakodtak a vezetők. — Már az első lépcsőben is... Gyors becsléssel ez azt jelenti, hogy a mainak eeyharmadával, tehát mintegy tízezerrel több példányra volna szükség naponta a megye tanyai körzeteiben. S ez 30 —40 ezer új olvasót jelentene. Ott. ahova eddig alig jutott el újság! M. U l&joifiink a fáról szedték a lábukat őseink. Csak úgy csattogott az őserdő, úgy pörgött a négy lábuk az avaron. De persze, a párduc virgoncabb volt
