Petőfi Népe, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-17 / 271. szám
Nem volt kecskeméti birkózó a döntőben Jegyzetek a labdarúgó-fordulóról Szombaton és vasárnap Kecskeméten az Üjkollégium tornatermében szép számú közönség jelenlétében rendezték meg az országos vidéki kötöttfogású birkózóbajnokságot mintegy száz birkózó részvételével. A verseny megyénkre nézve eléggé balul ütött ki, hiszen az otthonában szereplő Kecskeméti TE népes birkózógárdájából senki sem tudta beverekedni magát a döntőbe. De nem sok sikerrel szerepeltek a kalocsaiak sem, akik . elkéstek a nevezéssel, egyébként is a kalocsaiaknak nincsenek saját neveléstű fiataljai, csak a katonák között akadt volna egy-két számításba jövő birkózó. Baja egészen érthetetlenül — miután kiharcolták a döntőben való részvételt — távolmaradtak a bajnoki küzdelmektől. Végül csak a félegyházi birkózók mentették meg a megye becsületét, akik többek között három bajnokságot is szereztek. A verseny egyébként jó küzdelmeket és színvonalas birkózást hozott. A közönség a rendezéssel is elégedett volt, csak éppen a helyiek jobb eredményét hiányolta. Részletes eredmények: Lepkesúly: (7 induló): 1. Varga (Debreceni Honvéd). 2. Gál (Debreceni Vasutas), 3. Novák (Szerencsi Kinizsi). — Légsúly: (7 ind.): 1. Nagy L. (Törökszent- miklós), 2. Szabó Gy. (D. Honvéd). 3. Láng (Győri Dózsa). — Pehelysúly: (9 ind.): 1. Babcsá- nyi (Székesfehérvári Vasas), 2. Nagy J. (Orosházi Spartacus). 3. Lázár (DVSC). — Könnyűsúly (11 ind.): 1. Réczi (Kkfélegyházi Vasas), 2. Pirink (Székesfehérvári Vasas), 3. Bíró (Ceglédi VSE). — Kisváltósúly (12 ind.): 1. Mészáros (Szív. Vasas). 2. Savanya (Szegedi VSE). 3. Tomin (Csepel Autó). — Nagyváltósúly (12 ind.): 1. Seres (F. Vasas). 2. Farkas (Jászberény). 3. Görcsös (Szerencsi Kinizsi). — Kisközépsúly (6 ind.): 1. Ze- lenka (Ceglédi VSE), 2. Knizse (Salgótarján), 3. Görög (F. Vasas). — Nagyközépsúly (9 ind.): 1. Besze (F. Vasas). 2. Ágris (Csepel Autó). 3. Bódi (Pécsi Bányász). — Félnehézsúly (9 ind.): 1. Szabó T. (Dunaújváros), 2. Budavári (Kaposvár), 3. Dan- csó (SZVSE). — Nehézsúly (8 ind.): 1. Szabó J. (Dunaújváros), 2. Pruzsinszki (Dunakeszi). 3. Virbán (Győri Spartacus). Kállai (KTE) lehajtott fejjel hallgatja, hogy a vezető bíró ellenfelét hirdeti győztesnek. ÖRÖMÜNNEPET ültek az egri szurkolók vasárnap délután Kecskeméten a Széktói Stadionban. Csapatuk biztosan fektette kétvállra a kecskeméti lilafehéreket, és ezziel a győzelmükkel már megnyerték az NB II. Keleti csoportjának bajnokságát. Szomorúan, de tárgyilagosan kell megállapítanunk, hogy az Egri Dózsa megérdemelten lett első, mert kiegyensúlyozottan szerepelt az év folyamán, s nem voltak olyan szélsőséges periódusai, mint a Kecskeméti Dózsának. A vasárnapi mérkőzést egészen másképpen képzelték él a hazai szurkolók, mint ahogy lezajlott. A téliesre fordult idő ellenére elég sokan kimentek a pályára, hogy a várható nagy küzdelmet és kecskeméti győNB Hl. DÉLNYUGATI CSOPORT 1. Domb. VSE 29 18 4 7 61:34 40 2. Nagylc. VTE 29 16 7 6 53:33 39 3. Nagylc. D. 29 15 6 9 49:30 35 4. Nagyik. B. 28 13 8 8 64:47 34 5. Bajai MTE 28 14 6 9 45:34 34 6. Pécsi Ércb. 29 16 1 12 56:33 33 7. Siófok 29 13 7 9 42:35 33 8. Mohács 28 12 5 12 34:41 29 9. Keszthely 29 12 4 13 46:5« 28 10. Pécsi EAC 29 9 9 11 45:39 27 11. Lovászi 29 12 3 14 44:56 27 12. Szekszárdi D. -* 29 11 3 15 37:45 25 13. Sárbogárd 28 9 4 16 39:73 22 14. Domb. Spart. 29 6 9 14 28:40 21 15. Nagymányok 29 8 5 1« 33:55 21 16. Kaposvári V. 29 6 4 19 31:54 16 A forduló eredményei: Lovászi XPctily ccr>z.--iviuuacji -*•-*-* •*»» “ w — B án y ász—Kész thel yi Haladás 1:1, Nagykanizsai Dózsa—Szekszárdi Dózsa 1:0, Dombóvári Spartacus— Nagykanizsai Bányász 2:2, Pécsi Ércbányász—Nagymányoki Brikett 5:1, Pécsi EAC—Nagykanizsai VTE 2 2, Kaposvári Vasas—Sárbogárdi Petőfi 12J. NB ni. DÉLKELETI CSOPORT (Végeredmény) 1. F. Vasas 30 16 10 4 69:33 42 2. M.kovácsháza 3. Kai. Honvéd 4. Bcs. Hon véld 5. Mezőtúr 6. Sz. Honvéd 7. Bcs. VTSK 8. Kiskunhalas 9. Orosháza 10. Csongrád 11. Makó 12. Kai. Kinizsi 30 17 30 14 30 14 30 11 30 12 30 10 30 H 30 9 30 10 30 9 30 10 6 7 45:25 40 6 10 37:32 34 5 11 52:34 33 10 9 25:29 32 6 12 37:42 30 10 10 30:36 .30 7 12 39:43 29 11 10 39:44 29 8 12 32:37 28 9 12 40:39 27 7 13 39:43 27 13. Újszeged 30 9 9 12 46:60 27 14. Hmv. MEDOSZ 30 10 6 14 34:42 26 15. Sz. Építők 30 8 10 12 27:38 26 16. Jászb. Vasas 30 7 6 17 32:46 20 A forduló eredményei: Jászberényi Vasas—Szegedi Építők 1:0, Mezőtúri Honvéd—Békéscsabai VTSK 3:1, Mezőkovácsházi Petőfi—Orosházi Kinizsi 3:1, Hódmezővásárhelyi MEDOSZ—Szegedi Honvéd 3:0, Makói Vasas—Csongrádi Petőfi 0:0. Bajnok lett a Kiskunfélegyházi Vasas, kiesett a tavaly még a bajnoki címért küzdő Újszeged! TC és Hódmezővásárhelyi MEDOSZ, valamint a pár évvel ezelőtti NB Il-es Szegedi Építők és a Jászberényi Vasas. zelmet láthassanak. A nézők azt várták, hogy a már bajnoknak számító Egri Dózsa ellen szív- vel-lélekkel harcol a K. Dózsa legénysége és megmutatja, ér amcsit, mint nagy ellenfele. A bizonyítás egyáltalán nem sikerült. A látottak alapján — bár nagyon akartak a kecskemétiek — jelentős tudásbeli különbség volt az egriek javára, s ez megmutatkozott a mérkőzés végeredményén, amely még hízelgő is a kecskemétieknek. A nagy harc a két Eózsa-csa- pat között tehát, az egriek javára dőlt el. Ügy gondoljuk, a K. Dózsa vezetői és játékósai leszűrik e balsiker tanulságait és a jövő évben már e tapasztalatok hasznosítása után az egriek nyomdokába léphetnek. Véleményünk szerint nem elérhetetlen cél, csak az egész csapatnak egyöntetűen és határtalan lelkesedéssel kell ezért harcolnia. Ügy, ahogy ebben a bajnokságban az egriek tették! Vasárnap ismét Kecskeméten játszik a Dózsa, még pedig a régi nagy vetélytárs, a Szolnoki MÁV ellen. A tét a második hely, ugyanis most már ez is veszélyben forog, tehát teljes '^rőbedobásra lesz szükség, hogy a csapat megakadályozza a szolnokiak győzelmét. KISKUNFÉLEGYHÁZÁN is bajnokot avattak vasárnap délután. Itt azonban a hazai csapatot ünnepelte a közönség. Erre rá is szolgált a népszerű Félegyházi Vasas. Egy évvel ezelőtt megnyerték a megyei bajnokságot. majd kitűnően helytállt a csapat a Magyar Népköz- társasági Kupa küzdelmeiben. Néhány hónappal később pedig már az NB III. Délkeleti csoportja bajnokát ünnepelhette népes szurkológárdája. Az utolsó fordulóban a Halasi MEDOSZ ellen játszott a Vasas és gól nélküli döntetlent ért el. Ez az eredmény már nem befolyásolta a fél egyháziak biztos bajnokságát, a halasiak azonban felkerültek a tabella nyolcadik helyére. REMEKÜL alakult a helyzet a Kalocsai Kinizsi számára. Elsőrendű fontosságú volt, hogy otthon győzzön a Békéscsabai Honvéd felett. Ezt teljesítette. (2:0) A bentmaradáshoz azonban az is kellett, hogy a Szegedi Építők Jászberényben vereséget szenvedjen. Ez is megtörtént. A Kinizsi tehát, megmenekült a kieséstől. Reméljük, a következő bajnoki évben már kezdettől fogva úgy „hajt” a csapat, mint a bajnokság hajrájában, akkor nem lesznek kiesési gondjai. A KALOCSAI HONVÉD — bár Szegeden súlyos vereséget szenvedett — mégis megtartotta az igen elismerésre méltó harmadik helyét. Szegeden csalódást okozott a kalocsai csapat. úgy látszik, a biztos harmadik hely tudatában kissé könnyelműen vették az utolsó mérkőzést. Ennek tudható be a nem várt nagyarányú vereség. AZ NB III. DÉLNYUGATI csoportjában az utolsó előtti fordulót bonyolították le. Az elsőszámú ba.j nők jelölt, a Dombóvári VSE ellen 0:0-ás eredményt ért el otthon a Bajai MTE. Az MTE időnként jól játszott és fölényt is kiharcolt, de gólt lőni ezúttal nem tudott. Az utolsó forduló előtt már csak egy pont választja el a harmadik helytől. Reméljük, sikerül megszerezni. Kiskörösön eldőlt a megyei bajnokság sorsa. A visszavágó mérkőzésen a hazai csapat megérdemelt 1:0-as győzelmet, aratott a Kecskeméti TE felett. Miután az első mérkőzésen a KTE háromgólos előnyt szerzett, így jobb gólarányával a kecskemétiek nyerték meg az 1965. évi megyei labdarugó-bajnokságot és szereztek jogot ahhoz, hogy a következő bajnoki szezonban az NB Ill-ban küzdjenek. A mérkőzés örvendetesen sportszerű keretek között zajlott le. A hazai csapat már az elején megszerezte a vezetőgólt, végig többet támadott, de a kecskemétiek szervezett védekezése ellen tehettlenek voltak a kiskőrösi csatárok. Küzdőszelleméért mindkét csapat dicséretet érdemel. A KTE megérdemelten jutott a bajnoki címhez, sok sikert kívánunk jövőbeni szerepléséhez! M. 1. Kiestek férfi tekézőink az MS I-ből KECSKEMÉTI MA V—SZEG EDI ÉPÍTŐK 7:1 (2490—2285) NB I-es férfi mérkőzés, Kecskemét. Építők-pálya. Hiába feküdtek teljes erővel a küzdelembe a Vasutas férfi tekézői. az előttük állók is győztek, mégpedig pontosan annyira, amennyire szükségük volt. így azután a K. MÁV nem tudta behozni htárányát, és — ha minimális pontkülönbséggel is — kiesett az NB I-ből. Ez még | nem is lenne olyan nagy baj, hiszen az NB II-ben szerepelni I is dicsőség, annál súlyosabb a helyzet, hogy a csapatnak nincsen pályája. Ez is közvetlen oka volt az együttes gyengébb szereplésének. Reméljük, az illetékesek most már ígérgetések helyett odahat bak. hogy az NB I-es női és az NB II-s férfi csapatnak az 1966. évi induláskor már saját pályája lesz, hiszen a pályaépítésre immár két éve minden anyagi eszköz biztosítva van. — A csapat bűesúszereplé- sekor alaposan kitett magáé*'t, hiszen az élcsoportba tartozó Szegedi Építőket fölényesen legyőzték, és a győzelem könnyen lehetett volna abszolút is, bár a csapaton már az se segített volna. A MÁV győzelmeit Mozsár 448, Pintér G. 432, Földházi 416, Pintér T. 405 és Dudás M. 386 — szerezték. Az egyetlen vereséget Kőrös T. szenvedte el 403 fával. A faátlag 413:oP4 a K. MÁV javára. CSEPEL SC—KECSKEMÉTI MÁV 6:2 (2296—2239) NB I-es női mérkőzés. Budapest, Csepeli Sportcsarnok. A kecskeméti együttes már régen bebiztosította az NB í-ben való bennmaradást, s így nyugodtan játszott a jó képességű csepeliek ellen. A két első dobó felcserélésével, valamint ha Med gyesi I-né pár fával többet dob, döntetlen is lehetett volna az eredmény. Jövőre a női te- kézőinktől jobb eredményt várunk az NB I-ben — az új pályán. — A csapatból Vancsainé 4jOA. Medgyesi L-né 3ÖS fával győzött, míg Medgyesi I-né 396 (két fával!), Gyemes I. 369, Ungvári 362 és Tarnócziné 345 fával vereséget szenvedett. A faátlag 383:373. Megyei bajnoki eredmények K. Petőfi—KTE 5:3 (2480— 2403). K. Építők—K. Spartacus 0:8 (1427—2372). K. Bamevál— K. Vasas 2:6 (2310—2390). K. Sütőipar—Állami Pincegazdaság 2:6 (2287—2325), Kiskunhalasi MEDOSZ—K. MÁV II. 6:2 (2388 —2321). K. Fémmunkás—Nagykőrösi Erőmű 7il (2271—2118), A félegyházi Seres János pompás birkózással győzött nagyváltósúlyban. A képen ellenfele a péct még hidal, de a íélcgyházifiú néhány másodperc múlva már kéiyállal győzőit.