Petőfi Népe, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-07 / 210. szám

1963, szeptember 7, kedd 3. oldal Beköszöntött az ősz a földeken (Folytatás az 1. oldalról.) térrel találkoztunk a Kalocsai Gépjavító Állomás műhelyko. csijával, amely szokásos napi körútját végezte. — Dunaszentbenedekről jö­vünk, kisebb javítást végeztünk ott az egyik traktoron — mond. ta Hegedűs József, a szervizko­csi vezetője. — Mindennap akad javítanivaló; az erőgépe­ken és az ekéken kívül üzem­ben vannak az aprómagcséplők és a silókombájnok is. Nemso­kára pedig a napraforgó kom- bájnolása is megkezdődik. Nyolcvan fős brigád Nem tétlenkednek a keceli szakszövetkezetek gazdái sem. Hétfőn a Béke Szakszövetke­zet 80 főből álló brigádja csak­nem teljes létszámmal a közös területen tevékenykedett. Szed­ték a burgonyát, kazlakba hord­ták a réti szénát és a muhart, továbbá az 5 holdon termesz­tett vöröshagyma betakarításán fáradoztak. Az utóbbi munkát a hét első felében befejezik. Munkában volt a hat erőgép is; 5 holdon lucernát vetettek, valamint a 90 hold őszi kalá­szos alá készítették elő a talajt. A közös szőlő 64 holdjáról az idén termést várnak. A ter­més ' jelentős részét saját pin­cében tárolják; a tárolókapa­citást nemrégiben csaknem a kétszeresére: 600 hektóra bőví­tették. Bár szüretre csak októ­berben kerül sor, a szölőszedő munkacsapatokat már meg­szervezték. A kiskunhalasi járásban 31 ezerből 8 ezer holdon áll ké­szen a vetőszántás az őszi ka­lászosok alá. Jó előrehaladást értek el a kisszállás! Petőfi Tsz gazdái, akik a tervezett 1700-ból 1150 holdon, valamint a mélykúti Alkotmány Tsz gazdái, akik már a terület négyötöd részén befejezték e munkát. A zsanai Igazság Tsz- ben is már csak másfél száz hold van hátra az 550 holdon elvégzendő feladatból. Ami a vetést illeti a járás szövetkezeti gazdaságaiban ed­dig 700 hold őszi takarmány- keverék, 1300 hold rozs és 500 hold őszi árpa magvát tették a földbe. A növényvédő állomás 3 csá­vázógépe az előírt ütemterv szerint végzi a közös gazdasá­gokban a vetőmagvak csávázá- sát. Kezdetét vette a cukorrépa szedése is. Ebben ugyancsak a mélykúti Alkotmány Tsz gaz­dái járnak az élen. A termelő- szövetkezetben komplex gépe­sítéssel — markolók és billenős pótkocsik igénybevételével — eddig 40 hold termését szedték fel és a holdankénti átlagho­zam előreláthatólag meghalad­ja majd a 200 mázsát. Az erő­gépek a letakarított területen nyomban az őszi magágy készí­téséhez kezdenek/ hozzá. Hatvani Dániel—Jóba Tibor A tavalyinál több bélyeg Sikeresen zárult az iskolai takarékossági verseny ; Illyés Gyula a költészeti biennale nagydíját kapta A megyei tanács takarékos- i sági albizottsága értékelte a , megye iskolái között tavaly in- | dított takarékossági versenyt. ' Ennek során kitűnt, hogy fő- célkitűzése, a nevelési szem­pont tekintetében sikeresnek bizonyult a takarékossági moz­galom. A reprezentatív felmé­rések alapján a legutóbbi isko­lai évben a tanulóknak mint­egy 60—70 százaléka takarékos­kodott, s ez a szám körülbelül 15—20 százalékkal kedvezőbb az előző évinél. Az 1964/65-ös tanévben 6 348 000 forintot gyűjtöttek össze a tanulók, ami 576 ezer forinttal több, mint a múlt évi eredmény. Az egy ta­nulóra eső átlagbetét tavaly 59,85, legutóbb pedig 69,72 fo­rint volt. Míg korábban az egy tanuló­ra első takarékbetét-átlag alap­ján igen nagy eltérések voltak az iskolák között, addig az idén e tekintetben közelebb ke­rültek egymáshoz, ami szintén az bizonyítja, hogy a tanulók szélesebb köre gyűjtögette a forintokat. A verseny legjobbjainak a takarékossági albizottság javas­lata alapján ítélte oda a jutal­makat a megyei tanács végre­hajtó bizottsága. Eszerint a 21—150-es létszámig terjedő is­kolák közül az Izsák, Majláth-te- lepi, a drágszéli és Szalkszent- márton, újtelepi általános is­kola részesül pénzjutalomban. 151—400-as létszámig terjedő iskolák közül az ágasegyházi, a szalkszentmártoni és a Kaskan- tyú belterületi, a 800-as létszá­mon felüli iskolák közül pedig a soltvadkerti általános iskola szolgált rá a pénzjutalomra. A szervezettség foka, az egy ta­nulóra eső átlagbetét és az elő­ző évihez mért fejlődés alap­ján az albizottság még továb­bi 14 iskola jutalmazására tett javaslatot. Az iskolai takarékossági ver­senyt az albizottság javaslatá­ra az idén is megszervezik, s a legjobb eredményt elérő isko­lák jutalmazására a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága 30 ezer forintot biztosít. Knokke belga fürdőhely kaszinójában hétfő:! ítélték oda a költészeti biennale díjait. A nemzetközi nagydíjat Illyés Gyula magyar költő, prózaíró és színműíró kapta, irodalmi munkássága egészéért. A nagydíjat — százezer belga frankot — a jövő évben adják át ünnepélyesen a díjnyertes­nek Mons-ban. (MTI) II jövő kedden ajándékműsor a színházban A Kecskeméti Katona József Színház igazgatósága szeptem­ber 14-én, kedden este 7 órakor rendezi meg hagyományos aján­dékműsorát a színház „leghí­vebb külső munkatársaia kö­zönségszervezők tiszteletére. A műsorban fellépnek a színház régi és új művészei. Rendező Pétervári István. Az ajándékműsorra a színház meghívja régi bérlőit is. Díj­mentes jegyeket azonban csak korlátolt számban adhatnak ki. Az igénylők szeptember 10-től péntektől jelentkezhetnek je­gyekért a pénztárnál. A takarékszövetkezetek is nyitnak utazási irodákat Megelőzni a bajt A táppénzes százalék érté- kének emelkedése arra int, hogy a betegellátás fej­lesztése mellett, az eddiginél nagyobb gondot kell fordítani az üzemi balesetek és foglalko­zási ártalmak megelőzésére is. E cél érdekében a megyei társadalombiztosítási bizottság az utóbbi időben új módszerrel végzi munkáját: azoknál a vál­lalatoknál, amelyeknél az átla­gosnál több megbetegedést ész­lelnek, brigádvizsgálattal igye­keznek felderíteni a betegségek forrásait. Az egész üzemre ki­terjedő szemlén a vállalati, szakszervezeti bizottság. az SZMT munkavédelmi csoportja, s esetenként a megyei KÖJÁL is részt vesz a felülvizsgálatot végző orvoson kívül. A szemlék azt mutatják, hogy körültekintő megelőző munká­val — nagyobb beruházások nélkül is — csökkenthetők az üzemi megbetegedések. Néhány példa igazolásul: A Villamosszigetelő és Ká­belgyár Kiskunfélegyházi Gyár­egységében korábban igen sok emésztőszervi megbetegedés for­dult elő. Rövid, de eredményes „nyomozás” után megállapítot­ták, hogy a dolgozók egy része a gépek mellett fogyasztotta el ebédjét, anélkül, hogy előzőleg lemosta volna a kezére tapadó bakelitport. így juthatott szer­vezetükbe a betegséget előidéző fenol. A téli hónapokban feltűnően sok dolgozó panaszkodott láb­fájásra a Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyárban. Rövide­sen kiderült, miért: a hűvös idő beállta után sem vették elő a raktárból a térdvédőket és a fagyos vaslemezeken térdelve alaposan megfáztak- Az ÉM Fémmunkás Épületlakatosipari Vállalat Kecskeméti Gyáregy­ségében a hordozható védőpaj­zsok használatát mulasztották el az udvaron hegesztő mun­kások. Következmény: a köze­lükben levő dolgozók kötőhár­tyagyulladást kaptak. «ok betegséget előidéző okot felderítenek a bri­gádvizsgálatok, de a társada­lombiztosítási bizottság és az egészségügyi szervek munkája csali akkor hozhat gyökeres változást, ha az üzemi szak- szervezetek aktivistái is állan­dóan figyelemmel kísérik a táppénzkifizetések alakulásai és észrevételeikkel segítik a be­tegségek megelőzését. Számos példával tudnánk igazolni, hogy azoknál a vállalatoknál, ame­lyeknél ez így történik, ott rö­videsen csökkenni kezd a táp­pénzes napok száma. Mielőbb tovább kell növelni a „főfoglal­kozású” üzemi orvosok számát is. Azok az orvosok ugyanis, akik mindössze két-három órát töltenek el az üzemben, képte­lenek időt szakítani az alapo­sabb vizsgálatokra. V égül, de nem utolsósor­ban nagyobb gondot kell fordítani a dolgozók körében végzett egészségügyi nevelő és felvilágosító munkára is. Hogy erre milyen nagy szükség van, azt a cikkünkben idézett példák fényesen igazolják. B- D. találös kérdés — Csak tudnám, hová bújt az oroszlán! A SZÖVOSZ és az IBUSZ együttes rendezésében idegen- forgalmi tanfolyam kezdődött hétfőn a SZÖVOSZ székházá­ban. A tanfolyamon a földmű vés­és takarékszövetkezeti társas- utazási irodák dolgozói vesznek részt. A SZÖVOSZ-ban ezzel kapcsolatban elmondták, hogy az év eddigi részében öt me­gyében foglalkoztak a földmű­vesszövetkezetek a falusi lakos­ság kül- és belföldi társasuta­zásainak szervezésével. A kö­vetkezőkben a takarékszövetke­zetek is bekapcsolódnak ebbe a tevékenységbe, októberben újabb hat megyében nyílnak iőldművesszövetkezeti. illetve takarékszövetkezeti társasutazá­si irodák. Elektrokémikusok 35 országból A Magyar Tudományos Aka­démián megkezdődött a Nem­zetközi Elektrokémiai Szervezet (CITCE) 16. konferenciája. A nemzetközi szervezet 35 ország mintegy 500 elektrokémikusát tömöríti. Az öt napig tartó bu­dapesti tanácskozáson 21- or­szágból, négy világrészből mint­egy 200 külföldi és 50 magyar tudós vesz részt. A konferen­cián mintegy száz előadás hang­zik ci Dr. Erdei Grúz Tibor, a Ma­gyar Tudományos Akadémia fő_ titkára a Magyar Tudományos Akadémia nevében üdvözölte a nemzetközi tudományos tanács­kozást. Ezután J. P. Brenet francia professzor, a nemzetközi szerve­zet jelenlegi elnöke megnyitot- [ ta a konferenciát. A megnyitót követően két j szekcióban megkezdődtek a kon- 1 ferenda tudományos előadásai. '"Tisztelt Eligazító -*■ Tábla Gyár még tiszteltebb Igazga­tósága ! Azon tisztelet- teljes kérésemet ter­jesztem elő, miszerint közölni szíveskedjék: Mennyibe kerül egy olyan szemmel látható eligazító tábla, melyet kis- és nagyközségek, városok, megyeszékhe­lyek tanácsépületeiben lehet látni? Járjon az ember Oroszlányon vagy Szombathelyen, keressen valakit Nóg- rádverőcén vagy Bala­tonalmádiban a tanács­nál. mindenütt útba­igazítja egy nagy, ér­telmes tábla. Ezen fel van tüntetve, hogy a vb-elnök, titkár, ilyen vagy olyan osztály, cso­port, illetve ennek ve­zetői milyen számú he­lyiségben találhatók, és ha emelet van, hánya­dikon. Csak pont a | kecskeméti városi tó-. Szeretnénk eligazodni nácsházán nincs ilyen tábla. iután f igyelem- mel kísértem, hogy a megyei lap is nemegyszer megemlé­kezett erről a speciáli­san helyi jelenségről —, de változást elő­idézni nem tudott, el­határoztam ezt az ak­ciót. Ha szíveskednek tehát értesíteni, mit kóstál egy ilyen het­venegy néhány ezer la­kosú város, kétemele­tes és műemlék tanács­házába alkalmatos el­igazító tábla, nyomban gyűjtési akciót indítok a szükséges összegre. Amennyiben valaki termés zetbemivel, mondjuk deszkával, festékkel, csirizzel, pa­pirossal száll be, azt is szívesen vesszük. Nem beszélve az aktív mun­káról, Megfelelő szár. mú jelentkezés esetén ankétet hívunk össze — mondjuk a legki­sebb tanácsterembe —, ahol igazságosan el­osztjuk, ki milyen szó, vagy betű megrajzolá­sát. festését vállalja a táblán. A z ankét után tisz- tázódik, mennyi munka vár még az El­igazító Tábla Gyárra, így a megrendelést ak­kor adjuk le. Szíves válaszukat azért is riiielőbb vár­juk. mert a tanácsháza emeletein, félemeletén és földszintjén egyre nagyobb az ügyfelek tanácstalansága. Ki az adóhivatal után érdek­lődik az arra járótól, ki az anyakönyvvezető hollétét firtatja, mások meg azért méltatlan- kodnak, hogy a Petőfi Kepe művelődési nova,-; tában nem voltak haj­landók elfogadni az ebadót. (Tudvalevő, hogy átmenetileg a szerkesztőség is a ta­nácsházán kapott haj­lékot, — az új ház felépítéséig.) Sokan nem tudják, melyik hivatal hol lé­tezik, s volt már rá eset, hogy egy gyámol­talanabb polgárt a gyámügyi előadó he­lyett a lakáshivatalba irányítottak. Bediktál­ta adatait és gyám he­lyett kiutaltak neki egy lakást. Jlyen ' szerencsét- lensógeket aka runk a jövőben el ke rülni, ezért indítjuk meg az „Arccal az el­igazító tábla felé!" mozgalmat. Hogy j,* példával járjak elől. jómagam az alábbi be tű festését vállalom a táblám ft>

Next

/
Oldalképek
Tartalom