Petőfi Népe, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-01 / 205. szám
1965. szeptember 1, szerda 8. oldal Új ruhában a füzetek Minden előkészület megtörtént — ... Huszonhét, huszonnyolc, huszonkilenc! — számolja az értesítőket Szőts Rudolf igazgatóhelyettes. — A negyedik osztály teljes... Adjak csomagolópapírt? — Köszönöm, nem kérek. Kocsival vagyunk — mondja a fiatalasszony. Hóna alá kapja a halmot és indul. Viszi a Kecskeméti Katona József Gimnázium egyik kihelyezett falusi levelező tagozatának értesítőkönyveit. A gimnázium igazgatói irodájában nagy a sürgés-forgás. Két nappal tanévnyitó előtt minden perc drága. Mester Barnabás igazgatót kérdezzük az új tanév előkészületeiről. Legelőbb is: teljes-e a tantestület? — Ügy, hogy meg kellett alkudnunk a lehetőségeinkkel. Szerettünk volna ugyanis újabb angol tagozatos első osztályt indítani, de csak egy tanárunk van, a másik családi okokból elhelyeztette magát. Hiány volt még magyar szakosból is, de kaptunk egy óraadót, s a nyugdíjba vonuló Enyedi István tanár úr helyett egy fiatal matematika—fizika szakos kollégát. Még egy testnevelőre lenne szükségünk, mert a 800 tanulóval most egyetlen tanárnő foglalkozik. A Katona Gimnázium a megye egyik legnagyobb középiskolája. Az utóbbi években különösen megnőtt a tanulók létszáma. Az idén azonban jobban válogathattak. Csökkentek-e a gondjaik? — A tavalyi hat helyett most öt első osztály indul. Egy osztály létszáma legfeljebb 42. Tavaly 48-as is volt. Csak azt vettük fel, akinek legalább 3,7 volt a tanulmányi átlaga... — De hely szűkében vagyunk még így is — folytatta Mester Barnabás igazgató. A kollégium három tanulószobájában is tanítunk és még mindig maradt két vándorló osztály. A tantermeket az idén nem csupán meszeltették, hanem kifestették. (Így talán tar- tósabb lesz). Július közepére mégis elkészültek minden munkával. De az új híradástechnikai tanműhely átadására várni kell ígéret szerint még másfél hónapot, — Milyenek a politechnikai oktatás feltételei? — Az idén már jóik lesznek. A hat nyelvi tagozatos osztály csak heti két óra gyakorlati oktatást kap. Ez nagy könnyebbség. A többi 17 osztályban marad az 5+1-es rendszer. — Egyéb változások az új tanévben? — Az első osztályban megjelennek a reformtankönyvek. Bevezetjük a nevelési tervet és életbe lép a tantervi utasitás. —Az utóbbi kettő nem növeli az adminisztrációt? — Szerintünk nem. Ahol nem „lefedezni” igyekszenek magukat a nevelők, hanem a terv és az utasítás szellemében dolgoznak, ott valóban jobb is lesz a munka, eredményesebb a nevelés. Z oli már becsomagolta a füzeteit és mindre ráírta szépen: Ambrus Zoltán 1. gimn. o. t. Azt még nem tudja, melyik osztályba fog járni, ötös tanuló volt az általánosban. Most gimnáziumba megy. — Hogy telt el a vakáció? — Egész nyáron dolgoztam. Napi négy órát voltam táviratkézbesítő a postán. Kivittem ezernél több táviratot. — Melyik nap volt a „legeredményesebb”? — Augusztus 18, Ilona névnapja. Hatvannégy forint borravalót kaptam dísztáviratok kézbesítéséért. ' — Mi szeretnél lenni? — Tanár. Történelemtanár. S portolsz ? — Eddig néggtusáztam, ezentúl atlétizálok. Minden sportot szeretek, csak a futballt nem. — Olvasni szeretsz? — Igen, de a nyáron csak újságot olvastam, nem volt idő másra. Munka után strandoltam és nagymamám szőlejében is gyakran segítetteln. — Várod már az iskolát? T gén. Valami új lesz a gimnázium. Azt hiszem, több. mint az általános iskola. Szeretnék már idegen nyelveket tanulni. Zoli komoly gyerek. De amellett nagyon vidám. A strandon jókedvében akkora fejeseket ugrott, hogy öröm volt nézni. Tegnap már kikefélte sötétkék ruháját. Az ünneplőt. Új cipőt is kapott hozzá, Tellett rá. hiszen több mint ezer forintot keresett s nyáron. 650 négyzetméter — naponta Képünkön a Kecskeméti Katona József Gimnázium. A KISSZÁLLÁSI iskolában Kapeller Gyula hivatalsegéd az egyik osztályterem padjait sorakoztatja rendbe. Minden egyéb munka elvégezve már. Mire megindul itt az élet, semmi hiányosság nem lesz. A parketta is ragyogóra olajozva. — Nálunk az idén nem volt nagyjavítás —, mondja. — Jövőre 600 ezer forintot költenek majd a mi iskolánkra. A régi uradalmi ajtókat-ablakokat kicserélik, a falépcsőt, ami igen tűzveszélyes, kőre építik át. Sok minden benne lesz ebben a hatszázezerben, megújul ez az öreg épület. — Eszerint a nyáron nem volt Tipeg a szőszke hajú Györgyike. A nagymamához megy Lackóval, a bátyjával. Szatyor nála, benne sok mackó. Apu-anyu dolgozik, nagymama vigyáz rájuk nappal. Megáll Györgyike. Tiszta szép szemét rányitja a Béke téri iskolára. — Csak már holnap lenne! Ide járok majd iskolába! — Aztán mit csiGyörgyike iskolába megy nálsz majd a mackókkal, Györgyike? — Azt nem tudom. Sajnálom őket otthon hagyni. De apu azt mondja, az iskolába nem vihetem el őket. Tessék mondani, hát legalább kettőt nem vihetnék? Beteszem őket az öltözőszekrénybe, nem fognak ott rosszalkodni. Hát igazán nem lehet? Anyuka mondja el: nyolc maciból áll a mackó-család, valamennyi közt Soványka és Dagika a kedvence Györgyikének. Soványka most beteg, lába bekötve, hullik belőle a kóc. — Mondd, Györgyike, csakugyan szívesen mégy iskolába? — Igen, Három évig óvodás voltam. Nagyon unom már. Az óvodában csupa kisgyerek van. Én már kinőttem onnan. Hogy ezt bebizonyítsa, húz egyet a derekán. Csillogó szemében valóban ott feszül az akarat: olvasni szeretne már. Mert anyuka könyvtáros, annyi sok szép könyv között dolgozik, jó lenne azokból olvasni. sok munkája. Pihenhetett. SZERÉNYEN válaszol: — Munka azért volt. A tizenegy tantermet rendbe kellett tenni. De év közben aztán van ám munka bőven. Egyedül vagyok, feleségem a termelőszövetkezetben dolgozik. Naponta 650 négyzetméternyi területet kell takarítanom. Nagyrészt este és hajnalban. A fűtéssel nem sok bajom van. mert központi kazánt kell táplálni. 150 mázsa kokszot és 100 mázsa brikettet tömök bele. Az idén szaporodtak a gondok: a tavalyi 36 helyett már 80 gyerek lakik a kollégiumban. Azt is én látom el. A fűtést is. Szóval: van munka. — Család? Gyerekek? — Legkisebb fiam ide jár iskolába, egy Halason gimnazista, egy pedig Szegeden közgazdasági technikumban tanul. Saját kis családi házam van. 1960-ban építettem. TOVÁBB igazgatja a padokat. Holnap reggel 400 gyerek lepi el az emeletes iskolát. járóhoz és a korlát oszlopára piros krétával rajzolsz egy kis rombuszt. Körülszőrözöd! — az utolsó szónál hamiskásan felnevetett. Valter szótlanul fejezte be az öltözködést. Közben a lány ismét elmondott mindent és egy piros krétát nyomott a markába. Amikor Valter távozni készült, Saci darabokra tépte a fényképeket és a cserépkályha parazsára dobta. „Kis naív!” — gondolta Valter. Saci a szekrényfiókból pénzt vett elő, három darab százforintost és Valternak nyújtotta. — Elfelejtkezhetnél magadról — mondta. — A többit majd később kapod meg. — Hangja hideg volt és üzletszerű. Valter bizonytalanul nyúlt a pénz után, de amikor a markában érezte, határozott mozdulattal zsebrevágta. Amikor a pályaudvaron beült a vonatba, valaki telefonált valahová: — Alezredes elvtárs jelentem, Valter háromnegyed kilenckor jött le a nőtől és most felszállt a vonatra. — Utazzon vele! — hangzott az utasítás. — N-ből jelentkezzék! Kérdés? — Nincs! — felelte a bang. Bosszúság — az utolsó órában a irgovány tanyai részén, a kargalai iskolában Benedek István és felesége már minden előkészületet megtett a gyermekek fogadására. A fiatal tanár bosszúsan meséli: — Kimeszeltettük az iskolát egy kecskeméti szobafestővel. A mester két segédet küldött ide, akik aztán olyan munkát végeztek, hogy abban nem volt köszönet. Nemcsak hogy a fal csúnyább, mint volt, hanem a gyönyörű új padjainkat is ösz- sze-vissza fröcskölték mésszel. Most aztán állhatunk neki a padokat rendbehozni. Persze, a tanács nem fizette ki a borsosán felszámított munkadíjat, így a mester újra festi az iskolatermet. Ilyen bosszúságok az utolsó órában... — Hogyan töltötték a nyarat? — kérdezem a fiatal asszonyt, aki az alsó osztályosokat tanítja. — Hát csak itt a környéken voltunk. Van egy oldalkocsis motorunk, azzal mentünk el Félegyházára, meg a Büdöstóra és a Tiszára. Árpi és Pisti, két kisfiúnk még elfér az oldalkocsiban, én pedig a pótülésen, így szoktunk kirándulni! Az idén többre nem tellett. Hatvan gyerekre számítanak. Holnap már itt lesz valamenynyi. — Köszönöm. Vége! * Az N-i speciális katonai alakulat laktanyájának egyik elhagyott zugában egy katona fényképet szorongatott gémbe- redett ujjai között. A fényképről fehér prémgalléros télikabátban, nagy fehér kucsmában feketehajú nő nézett a katonára. Füléből cseresznye nagyságú gyöngy függött alá, mongo- los szemei csodálkozva néztek. Finom ívelésű, ideges orra alatt rúzstálan, fénylő ajkai kissé szétnyíltak. A katona mélyet sóhajtott és gyufáért nyúlt a zsebébe. — Elégetlek... — sóhajtotta. — Muszáj. Megcsókolta a képet, majd gyufát gyújtott és a papír alá tartotta. Nem ejtette a földre, a kép a enyerében hamvadt el... * Valter nyugtalanul fészkelődét! Ezerszer elátkozta magát, amiért összeveszett az otthoniakkal. Egyetlen gondolat hatott rá megnyugtatóan: a vonat fél óra múlva befut az állomásra. Újabb fél óra gyaloglás — a laktanyában van. Akkor pedig egészen másként fest minden. — Látod, nem vagy te olyan buta. Ugye, nem csinálsz butaságot? Valter lehajtotta a fejét. — Nem! — suttogta. — Tudom, hogy nem könnyű. Ne félj, vigyázok rád. Igazán szeretlek. Nekem nem kellett volna veled... tudod? — a nő Valterhez hajolt, puhán megcsókolta a nyakát. — Ha nem lenne veszélytelen, én sem csiEgy doboz Kossuth cigarettát nálnám... adott a fiú kezébe. — Ne bontsd fel. Ha leszállsz a vonatról, indulj el a felüljáró felé. Dugd be a feléd eső korláttól számított kilencedik talpfa alá. — Miután észrevette, hogy Valter megremeg, nyugtatóan duruzsolta: — Ne félj, nem robban! Csak egy levél. Egyébként valóban cigaretta. Ügy csinálj, mintha a cipődet igazítanád, közben bedugod a talpfa alá. Aztán kényelmesen elsétálsz a felülÍ9. v,Igen... N-ben szolgál, speciális alakulat... Valakit megöltek. Lábas, persze, hogy Lábas volt a gyilkos.” A telefonra meredt. Magnetofon — jutott eszébe. — Úristen. .. az ajka vonaglott. Visszaroskadt a fotelba, arcát a tenyerébe temette. Arcok villantak fel előtte, a mama, majd Kati megdöbbent, nagy szemei és egyre csak Pikó százados, meg az alakulat elhárító tisztje. Aztán egy kis szandál jelent meg előtte, egypántos indiai aranymintás. A szandálban hófehér lábacska, ezüstösen csillogó körmöcskékkel. Saci állt előtte. Mosolygott. Nézte a nőt, és rekedtes hangon kérdezte: — Miért tetted? Mit akartok? A lány valamit a pongyolája zsebébe dugott. Modorosán felkacagott és megsimogatta a fiú arcát. , i r* -* MA: TANÉVNYITÓ
