Petőfi Népe, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-16 / 218. szám
1965. szeptember 16, csütörtök 6. oldal A kamera előtt... ! Új iskola Tisztelettudás Elküldtem magam vándorútra S hogy megint várjak, visszatértem! Körültem minden, minden más lett — Ezer élével régi útnak Álmos 1 elkentet törtem, téptem — Reszkettem, hogy felém fehérlett Híves háza a bűvös múltnak! A vers 1909-ben jelent meg. Írója: Lesznai Anna, a Nyugat- mozgalom egyik sokoldalú egyénisége, költő, író. festő, akit „nagyszerű nőnek, de sokkal inkább valakinek és nőnél különb s nagyszerű embernek” mondott a halhatatlan kortárs, Ady Endre. Baráti köréhez tartozott: Balázs Béla, Ritóok Emma, Kaffka Margit, Mannheim Károly, Szabó Ervin, Lukács György. Aliz néven egyik szereplője Balázs Béla most megjelent Lehetetlen emberek — című könyvének. Róla szól úgy az író, mint „óriási pogány istennőről”. aki minden titkot tudott, aki beszédessé tette a fákat, a virágokat, az utakat. Lenyűgöző kedvesség, az élet és a művészet töretlen szerete- te, friss, fiatalos szellem jellemzi ma is, az Amerikából hazalátogató 80 esztendős Lesznai Annát. Ma is dolgozik, most sem jött üres kézzel. Verseket hozott és egy regényt, amelyet a Szépirodalmi Kiadó jelentet meg, Kezdetben volt a kert — címmel. — Több évtizedes külföldi tartózkodás, munka eredménye ez a rövidesen megjelenő regény és ez a kötetnyi lírai költemény — pillant fel a kefelevonat javításából. — A könyv a régi dzsentri világ szertefosz- lásáról szól. Természetesen anyanyelvén, magyarul írta. Hibátlanul, ízes magyarsággal ejti a szavakat, szép beszédén semmit sem változtatott a több évtizedes távoliét. — Mindig magyarul gondolkodtam, írtam, angolul soha nem tudtam igazán megtanulni — vallja Kovalik Károly riporternek. — Az itthoni élmények, az itthoni világ maradt a témám. Az ember ott van otthon, ahonnan elindult. Szinte minden új magyar kiadványt megszereztem, mióta itthon vagyok, ugyancsak sok könyvet gyűjtöttem. Az operatőr — Mátray Mihály — beállítja a kamerát. A tv Barangolás vendégkönyvének stábja filmet készít Lesznai Annáról. A műsorban fel- elevenednek Lesznai Anna életútjának egyes állomásai: A Nyolcak kiállítása, amelyen hímzésekkel szerepelt, a híres vasárnapi társaság felejthetetlen észpróbái, egy mozgalmas művészeti korszak sok átélt, érdekes fejezete. A múlt. amelynek tükörképe mostani regénye. Erről az író és barát, a regény gondozója: Illés Endre nyilatkozik. A film szerkesztője: Soltész- né, Müller Magda. Bemutató: ■ szeptember 25-én. 1 Készül a felvétel. A képen: Kovalik Károly, a tv riportere, Lesznai Anna és Illés Endre. uj orom /t nemesnádudvari két öreg iskola ablakán nem zuhog be a napfény. Múzeumba való épületek, mint több másik a községben. 416 gyerek, 14 osztály: hogy fért el eddig a két szűk kis épületben? Nehezen, nagyon szűkösen. De ma már nagyot javult a helyzet. Megindult a tanítás az év elején az új iskolában. Tavaly ilyentájt még csak a készülődés mutatta, hogy lesz itt valami. Vontatottan emelkedő falak, malter, por és piszok. Lassan született, az új épület. De ma már áll — igaz, hogy csak egy része — és folyik: benne a tanítás. Szirányi Imre igazgató azt sem tudja, melyik részét mutassa az új iskolának. Először mégis az irodákat. Igazgatói és helyettesi iroda. Aztán az új nevelői szoba. Pompás, nagyvárosnak is díszére váló helyiségek tele fénnyel és új bútorral. — Tessék ezt a napfényes folyosót megnézni! És tessék bemenni a tanterembe is. Ez a mi új iskolánk! ttenézünk a tantermekbe. Hatalmas ablakokon át ömlik be a napfény. Ragyogó parkettpadló, új padok, új tanári asztalok. Még friss mész- szag és olajfesték. — Négy tantermet és két szertárat kaptunk eddig, meg az irodákat és egy szép nagy folyosót. De csak félig kész az iskola. Még négy tanterem és egy szertár jön hozzá. És aminek talán legjobban örülnek a gyerekek: tornaterem tusolóval. Eddig másfél millióba került, legnagyobb részt KÖFÁ-ból. Ha majd egészen elkészül, tanteremgondjaink teljesen megoldódnak, csak délelőtt lesz nálunk tanítás. Azelőtt, ha erre vetődött az ember, az évszázados szürke szegénység nyoma terpeszkedett itt a főutcán. Ma pedig egymás mellett a két új létesítmény: a modern művelődési otthon és a szép új iskola. mindenütt az egyre so- ^ kasodó új családi házak. B. J. Nem sokáig kellett várni. A távirászok már átültetve közölték a szöveget. — Az adó megszólalt, ötvenkét megahertzen dolgozik. Szöveg: „V-eset nyugtázva. N—100. NA—02, RR—13, RF—10, RN—1. RN—2 új.” Ezután néhány adat következett a speciális műszer képességéről. Siettek közölni a legfontosabbnak vélt értesüléseiket. „Bekapcsolva maradok” — fejeződött be a szöveg. Ezután megállás nélkül csöngött a telefon. A nyomozók sor- ra jelentették: az ügynökök a rádiós kivételével valamennyien az utcákon kószáltak. — Kérem az útvonalak pontos leírását! — intézkedett Pikó. A kapott adatokat térképre rajzolta. Érdekes módon minden útvonal érintette a Nyugati pályaudvarral szembeni idegen- forgalmi várostérképet. Az ügynökök rendszeres időközökben, más-más időpontban haladtak el a térkép mellett. — Valamit megneszeltek — dörmögte az alezredes. — Nos. Pikó elvtárs, most jön a mi tartalékbombánk. Felhívta a rádióadót. — Igen. én vagyok. Adják le. természetesen fedve!: RN—2-t likvidálni. adót kikapcsolni. Igen. csak ennyit. A tüdőbajos, miután vette a közleményt, egyenesen a Nyugati felé tartott. Megállt a térkép előtt. A nyomozók feszülten figyelték. A nő jött. A rádiós hátat fordított a térképnek. A nő tovább ment, nem szóltak egymáshoz. Néhány perc múlva ugyanígy haladt el a fényképész. A sarkon a pénzügyőr tűnt fel. A másik köhögve a térkép felé fordult, úgy várta be, amíg mellé lép. — Szabad egy kis jó tüzet, uram? — kérdezte a rádióst. — Nem dohányzom. Sajnos, beteg Vagyok. Voronyezsi — tárta szét a kezét a másik. — Mi van? — kérdezte izgatottan a finánc. — RN—2-t likvidálni — szűrte a fogai közt alig hallhatóan a beteg. — Hát... akkor sajnos. Udvariasan, mosolyogva váltak eL * Ugyanezen a napon az N-i' speciális alakulatnál a századügyeletes ideges kapkodással állította össze a kihallgatást. Kiigazította a sort, és harsány hangon jelentett a századparancsnoknak. A tiszt meghallgatta a jelentéseket és kérelmeket, minden katonánál némán időzött notify «jgsggSSSft és minden jelentéshez csak eny- nyit fűzött: — Igen ... Világos. Joós, aki eltávozást kért, furcsállta ezt a választ. Idegesítette a két kurta szó. De fegyelmezte arcvonásait és késedelem nélkül, a többiekkel egyszerre hajtotta végre a balraát-ot. Nyugtalanította az is, hogy a parancsnok ezúttal nem érdeklődött az eltávozás szükségessége felöl, nem kérdezte, hogy hová? miért? miért most? Csak annyit mondott: „Igen, világos.” Jobban szerette volna ha felteszi a szokásos kérdéseket, hiszen körültekintően felkészült a válaszra. A mosdóban még hangosan is begyakorolta a kihallgatás előtt. A válasz így hangzott volna: „— A nagynéném beteg. A szüleim halála óta ő nevelt... Nagyon aggódom ... Rak ja van. A kórházból hazaküldték. ahogy ez ilyenkor lenni szokott.” De hát kérdés nem hangzott el, így a válasz is kimondatlan maradt. Az eltávozási engedélyt megkapta, és borotválkozás közben akaratlanul is kiszökött a száján a szó. — Rák...! — Mi bajod? — kérdezte egy mellette mosakodó katona. — Hagyj borotválkozni. Elvágom a- pofámat — vetette oda válasz helyett. Az ügyeletes tiszt előtt folyékonyan mondta el a szabadságolt katona magatartásának szabályait és bemutatta az utazáshoz szükséges pénzt. Csaknem végigfutotta az állomáshoz vezető utat, és idejében meg tud* A vonat majdnem üresen futott be az állomásra. Itt azonban egyszerre meglepték az utasok. Ez a legnagyobb község a szárnyvonal mentén, ráadásul piaci nap van. Lökdösődés, szóváltás; mindenki igyekszik helyet szerezni. A legfürgébbek a bejáró diákok. Megvan már hozzá a tapasztalatuk. Mire az öregebbek felkapaszkodnak, minden hely foglalt. Egy-két fiú feláll. A többség azonban oda se hederít. Nem fog rajtuk a szórványos jó példa sem. A történet mindennapos. Megesik, hogy felháborodik valaki miatta, de foganatja ritkán van. Többnyire egyedül is marad. Az emberek ilyenkor megelégszenek a vállvonogatással: „Ilyenek a mai fiatalok!”... Nehéz volna tagadni, hogy jó néhányan bizony ilyenek. De: nem önmaguktól ilyenek! Így nevelődtek, s ennek a felnőttek is okai. Akik gyerekkorukban bezzeg nem mertek volna ülve maradni, ha felnőtt, különösen, ha idős asszony ácsorgott mellettük. Mert eleget hallották, hogy „idősebbnek, nőknek add át a helyed!” Nem tűrte volna el a közvélemény se az ilyen neveletlenséget. A gyereket nemcsak a szülő, hanem az isikola és a környezet — közvetve az egész társadalom neveli. Mindannyian többé, kevésbé részesek vagyunk abban. hogy milyen lesz az utánunk következő nemzedék. Elvitathatatlan azonban a nevelésben a szülőd ház és az iskola elsőbbsége. Azért pedig, hogy a gyerekekben kifejlődjék a közösségi tudat, megszerezzék a közösségi élethez szükséges tulajdonságokat, erényeket, megismerjék a társadalmi együttélés szabályait és megtanuljanak alkalmazkodni hozzájuk — mind. ezért a fejlődés mai fokán legfőképpen az isikola felelős. Nem arról van itt szó, hogy illemszabályokat oktassanak az iskolában. Jó, ha tudja a fiatalember, hogy nem illik zsebre- dugott kézzel köszönni, előre nyújtani a praclit az idősebbnek, az asztalnál tele szájjal beszélni stb, stb... A mi illemszabályaink azonban nem puszta formaságok. Illetve az ilyeneket töröltük a helyes magatartás szabályai kö. zül. Nincs valamiféle merev sémánk, illemkódexünk, amihez „társaságbeli embernek” alkalmazkodnia kell. M inálunk min. denki „társaságbeli”, mindenki beletartozik az egész népünket alkotó nagy szocialista közösségbe. Egyetlen alapszabályunk vgn, de az mindenkire kötelező: Tiszteld az emberi értékeket, tiszteld a másikban a veled egyenjogú embert, viselkedj és élj úgy, hogy valameny- nyiünknek szebb, jobb legyen az élete. Az udvariasságnak nálunk ez a tartalma. Erre kell megtanítani, erre kell szoktatni már iskoláskorban a jövő felnőttéit is. ami nem használ a barátságnak... Minden esztendőben visszatérő jó szokása a kecskeméti színháznak, hogy a hivatalos évadkezdés előtt ünnepélyes keretek között találkoznak a színház új művészei és régi tagjai az üzemi, vállalati közönség- szervezőkkel, a színház leghívebb barátaival. Az idén szeptember 14-ére hirdették meg ezt a találkozót. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa és a Kecskeméti Katona József Színház igazgatósága ebből az alkalomból értékes ajándékokkal jutalmazta meg azt a tá váltani a jegyet, A vonaton kifújta magát, elszívott egy cigarettát, majd behunyt szemmel kedvenc gondolataiba mélyed! Nyolcsoros autósztrádák népesedtek be előtte bosszú, lapos gépkocsikkal. Amint a vonat fékezett, ő gondolatban beletaposott egy Jaguár pedáljába. A kocsi rugózva állt meg. végigradírozta öt-hat méteren az úttestet. Kilépett a kocsiból és néhány lépcsőfokot átugrálva, magas teraszra jutott. A teraszt átláthatatlan, buja növények övezték minden oldalról, hosszú fürtökben csüngött le róluk a gyümölcs és a virág. A teraszba kék-fekete csempé- zésű, tágas fürdő volt süllyeszt, ve, és a fekete villogás ú kx-is- tálytiszta vízben egy lány für- dött, aranyhalak között. — Helló! — kiáltott a lány felé — Honnan vetted a halakat? A lány kimászott a vízből, és felé szökdécselt. Pikkelyes fürdőruháján csillogtak a vízcseppek. — Csak addig hozattam őket, amíg fürdők. Szeretek halakkal fürödni — kacagta felé, és ölelésre tárta a karját. — Nem bírom a pikkelyeidet. Vesd le a pikkelyeidet — utasította ő tettetett szigorral. A lány kigombolta fürdőruháját, és hagyta, hogy ölelkezés közben lassan a földre csússzon. Joós teniszcipőjének talpa alatt élesen csikorogtak a parányi, színes kagylóhéjak.. A vonat megállt, és p felébredt. IFolytatása következik.) tizenhét közönségszervezőt, aki a bérletjegyzés tekintetében, de általában a színházlátogatással kapcsolatos propaganda munkában a legszebb eredményeket mutatta fel. A bensőséges hangulatú kedves ünnepség a szokott ünnepi külsőségek között, jó hangulatban zajlott le. Azzal mindenki egyetért, hogy a szíhház és a közönség kapcsolatának javítása még bensőségesebbé tétele szempontjából őrizni és továbbfejleszteni kell az ilyen és ehhez hasonló kapcsolatokat. Valóban a közönségszervezőknek nagy része van abban, hogy a kecskeméti színházlátogatók ezt az első ünnepi rendezvényt — akárcsak egy premiert évad közben — türelmetlenül várták, mert hiszen néhány év óta ilyen alkalomkor rövid, hevenyészett műsor keretében bemutatkoznak a színház újonnan szerződött művészei, megteremtődik tehát a közvetlen kontaktus egyfajta alkalma közönség és színész között. Sajnos, azonban az is kiviláglott, hogy éppen az évadkezdés fokozott munkája közben (a próbák már szeptember elején megkezdődtek, javában folynak a tájelöadások is) nem jut elegendő idő arra, hogy a bemutatkozó műsoi't megfelelőképpen előkészítsék. Egy szavalat, rögtönzött jelenet, vagy énekszám egyébként sem alkalmas ai’ra, hogy a közönségszervezők és a többi meghívottak véleményt alkossanak egy-egy új művészünk rátermettségéről felkészültségéről. Márpedig az ilyen művészeti jellegű bemutatkozások csak akkor érnek valamit, ha legalább olyan gondossággal készítik elő, mint a műsorterv szerinti bemutatókat. Ügy véljük. akkor tennénk a legnagyobb szolgálatot a kecskeméti színház új és régebbi tagjainak, ha javasolnánk, mondjon le a színház igazgatósága az ilyen hevenyészett előzetes-műsorokról. Legyen csak a közönséggel való találkozás első, ünnepi alkalma új művészeink számára a műsorterv szerinti darabokban való szereplés. Ne csináljunk ebből a célját tévesztett szokásból hagyományt, mert az igazában senkinek sem használ. Csáky Lajos
