Petőfi Népe, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-10 / 187. szám

S. oldal 1965. augusztus 10, kedd Harri mait tapasztalatai Nem sikerült megosztani a demokratákat ■VASÁRNAPONKÉNT az amerikai televíziós társaságok adásai kül- politikusokat szólaltat­nak meg, gyakoriak az interjúk, az érdeklődés homlokterében álló események szereplőinek, vagy éppen fővezérének véleménynyilvánítása. Leg­utóbb Averell Harriman, az amerikai elnök uta­zó nagykövete számolt be tapasztalatairól. Mint ismeretes, a követ járt Hanoiban, Moszkvában is. Elmondotta, hogy meggyőződése szerint a ha­noi vezetők mindaddig nem hajlandók részt ven­ni a Vietnamról folytatandó béketárgyalásokon, amíg az Egyesült Államok légiereje nem szün­teti meg a 17. szélességi körtől északra fekvő területek, vagyis a VDK bombázását. Harriman véleménye, hogy a Szovjetunió olyannyira a tárgyalásos megoldás híve, hogy a genfi leszere­lési tárgyalásokat, vagy az Egyesült Államokkal való kereskedelmi kapcsolatok javítását az ázsiai konfliktustól teszi függővé. „A Szovjetunió egy vietnami nukleáris háború esetén az ideológiai nézeteltérések ellenére együtt lépne akcióba a népi Kínával.” — mondotta a nagykövet. Elis­merte, továbbá, hogy a Pham Van Dong észak­vietnami miniszterelnök által április 8-án elő­terjesztett 4 pontos terv alapjául szolgálhat az Egyesült Államok és a VDK vezetőinek tárgya­lásához. Homályosan célzott arra, hogy ebből két pontot Washington most hajlandó megfon­tolás tárgyává tenni. Nyilatkozott Taylor volt saigoni nagykövet is, aki a bombázások kiter­jesztése mellett van, de szerinte nem indokolt a legutóbb bejelentett 300—400 ezres amerikai csapaterősítés Dél-Vietnamban. Johnson elnök tegnap a kongresszus vezetőivel tárgyalt, képet kívánt rajzolni az Egyesült Államok politikai szándékairól, tanácsadói meghallgatása után. KÉT ÉV SEM telt el azóta, hogy hivatalosan bejelentették a malaysiai államszövetség létre­jöttét. Megjelenését az angol gyarmatosítók olyan kísérletének tekintették, hogy fenntartsák pozí­cióikat Délkelet-Ázsiában és ugyanakkor azt a látszatot keltsék, hogy függetlenséget adnak Sin­gapore, Sarawak és Sa­bah (Észak-Kalimantan) népeinek. Az államszövetségben nagyon fontos szerepet szántak Singapore-nak. amelyet Tunku Abdul Rahman miniszerelnök több ízben is „Ma­laysia New Yorkjának” nevezett. Anglia és az Egyesült Államok kezdettől fogva felhasználták az új államot Indonézia ellen irányuló politiká­juk céljaira. Malaysia területén jelenleg mint­egy 70 000 angol katona állomásozik. Különösen nagyszabású háborús előkészületek folynak Sa- bahban, az indonéz határ közelében. Az Egye­sült Államok fenntartás nélkül támogatja Nagy- Britannia malaysiai terveit, és ezért cserébe London szolidaritást vállal az Egyesült Államok vietnami intervenciójával. Singapore kiválása után helyénvaló feltenni a kérdést, nem Malay­sia széthullásának kezdetét jelenti ez? LONDONBAN is meglepetést keltett, hogy Singapore városállam elszakadt a Malaysia Ál­lamszövetségtől. A nemzetközösségi ügyek mi­nisztériumának szóvivője szerint az ügy a singa- pore-i kormány illetékessége alá tartozik, Még nem derült ki, mi váltotta ki e hirtelen döntést, de hosszabb politikai csatározások előzték meg. A városállamot, amely mindössze 40 kilométer hosszú és 22 kilométer széles, Malaysia állította kész helyzet elé. Singapore a továbbiakban ön­álló és független állam lesz, amely, mint Li Kuang Ju miniszterelnök bejelentette minden ál­lammal baráti jó viszonyt kíván fenntartani. Malaysia miniszterelnöke szerint, Li Kuang Ju az egész államszövetségen belül nagyobb szere­pet kívánt játszani, mint amit helyzete indokol­na. Elégedetlen volt Tunku Abdel Rahman Sin­gapore katonai áldozatvállalásával. Singapore adós maradt egy 150 milliós kölcsönnel is. Li Kuang Ju nem akarta a szakadást, de most min­denesetre egy független, önálló állam miniszter- elnöke lehet. Singapore kivált EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN Kitüntették az árvízvédelemben kiváló munkát végzett szovjet katonákat Hétfőn kitüntették az ideigle­nesen hazánkban állomásozó szovjet alakulatok kiváló árvíz- védelmi munkát végzett kato­náit. Az ünnepségen megjelent Borbándi János vezérőrnagy, a magyar néphadsereg politikai főcsoportfőnöke, honvédelmi mi­niszterhelyettes. Kálazi József vezérőrnagy és G. V. Szregyin szovjet vezérőrnagy. Az ünnepség résztvevőit Bor­bándi János vezérőrnagy üd­vözölte és tolmácsolta a párt a kormány és az egész magyar nép köszönetét. Ezután átnyújtotta a kitünte­téseket. Öt szovjet katonatisztet kiváló szolgálatért érdemérem­mel, 12 katonát a haza szolgá­latáért érdemrend arany fokoza­tával. 210 katonát pedig árvíz- védelmi emlékéremmel tüntet­tek ki. (MTI) Nagy megelégedés A háború alapvetően rossz. Annyira, hogy azt mondjuk, lehetetlen, hogy valaki hábo­rút akarjon. Nálunk épp a na­pokban sorozatos gyűléseken bizonyították az emberek, hogy békét akarnak, s világ­szerte ugyanígy tüntettek a nyugodt, békességes, élet mel­lett a tömegek. Egy jubileum adta ehhez az alkalmat: az első atorhbomba felrobbantá­sának 20. évfordulója. A háború azonban néme­lyeknek jó. Erről ad hírt egy párizsi lap tudósítása, mely szerint az amerikai kongresz- szusnak az a döntése, hogy to­vábbi 1,7 milliárd dollárral növeli a vietnami háborúra szánt kiadásokat, nagy meg­elégedést váltott ki az egyes ipari trösztök vezetői körében. Például az amerikai repülőgépipar számára jobb üzlet a vietnami háború, mint az űrkutatás. A Los Angeles-i repülőgépipari tröszt a háború elhúzódására számítva több milliárd dollár értékű hadirepülőgép szállítására rendezkedett be. Az amerikai szenátus hadügyi bizottsága elnökének az a bejelentése, hogy jövőre 14 milliárd dol­lárra emelkednek a vietnami háború költségei — serken­tően hatott az érdekelt ipari csoportokra. Ez a nagy megelégedés, ez a serénység, ilyen ok folytán a társadalom —. és éppen az amerikai társadé ni beren­dezkedés — emb 'rielcnsógét bizonyítja. B. K. JJrgüpíii Moszkvában Állandó támadásik Saigon körül Átó'lnak q kormánykatonák — A nincstelenek menetét nem engedték be SAIGON (MTI) A dél-vietnami felszabadító hadsereg katonái Saigon körül továbbra sem adják ki kezük­ből a harci kezdeményezést, s mint hírügynökségi jelentések közlik, állandó támadásokat ve­zetnek. Vasárnap éjjel Saigon körül egyszerre több ponton zú­dítottak gránáttüzet a kormány­csapatok állásaira. A harcok színtere a fővárostól 10, illetve 13 kilométernyire fekvő Thu Dúc és egy másik meg nem nevezett helység volt. A dél-vietnami Felszabadu­lási-hírügynökség jelentése sze­rint az év első hat hónapjában 13 450 kormánykatona állt át a DNFF harci egységeinek olda­lára. A jelentés azt is elmondja, hogy a saigoni diktatúra kato­nái sok esetben megtagadják az engedelmességet, s elégedet­lenségük lázadásokban tör fel­színre. Hétfőn reggel a Da Nang-i amerikai katonai támaszpont közelében 150 dél-vietnami pa­raszt tiltakozó felvonulást tar­tott amiatt, hogy az amerikai tengerészgyalogosok néhány nappal ezelőtt felgyújtották fa­lujukat é# feldúlták • otthonai­kat. Malloy, a UPI riportere szomorú képet festett a dél­vietnami nincstelenek meneté­ről, Elől rongyos, feketére pör- kölődött gúnyákban a falu öreg­jei haladtak, mögöttük síró, zo­kogó asszonyok, akik elpana­szolták veszteségeiket, az őket ért sérelmeket. A parasztembe­rek Hoa Vang megyeszékhelyen kártérítést akartak követelni, de saigoni fegyveresek útiukat állták. A megyeszékhely ame­rikai katonai parancsnoka szi­gorúan megtiltotta, hogy a hely­színen tartózkodó fotóriporterek fényképeket készítsenek. Az alüMragédia nem ismétlődhet meg Az évforduló eseményei Nagaszakiban AGASZAKI (TASZSZ) i . őn a nagaszaki Béke- parkban tizenötezer ember vett észt azon az ünnepségen, ame­lyet a nagaszaki atomrobbanás halottal és sebesültjei emléké­nek szenteltek. Hétfőn véget ért a városban az atom- és hidrogénfegvverek betiltását sürgető vándoréi’te- kezlet, amely az első atomtá­madás 20. évfordulója alkalmá­ból nyílt meg a múlt hét pén­tekén Hirosimában. Az értekezlet részvevői hatá­rozatba foglaltak: nem szabad megengedni a hirosimai és na­gaszaki atomtragédia megis­métlődését. haladéktalanul be kell szüntetni a vietnami ame­rikai agressziót, ki kell vonni a külföldi csapatokat, elsősor­ban az amerikai csapatokat Dél-Vietnamból, be kell szün­tetni a VDK bombázását, vissza kell adni Japánnak Okinawa szigetét és el kell távolítani minden amerikai haditámasz­pontot Japán területéről. A részvevők elhatározták, hogy mozgalmat indítanak az atom­támadás áldozatainak rendsze­res segélyezésére. Fokozzák a harcot az atom- és hidrogén­fegyverek eltiltásáért és alá­írásokat gyűjtenek a nukleáris fegyverek alkalmazásának be­tiltását sürgető felhívásra Az értekezlet részvevői felszólalá­saikban követelték az atom­fegyverek teljes betiltását és japán atomfelfegyverzésének megakadályozását Hz N0H kormény’iüMöUság A Szovjetunió jó viszonyra törekszik szomszédaival Genfijén Az NDK kormányküldöttsége Georg Stibi külügyminiszter-he­lyettes vezetésével a tizennyolc­hatalmi leszerelési bizottság tár­gyalásai alkalmából vasárnap Genfbe érkezett. Georg Stibi Genfbe érkezésekor kijelentette, hogy az NDK kormánya mér több ízben terjesztett elő lesze­relési javaslatokat a bizottság­nak, és úgy véli. hogy a jelen­legi helyzetben is építő módon hozzájárulhat a leszerelés ügyé­hez, különösen ami a magfegy­verek elterjedése megakadályo­zásának kérdését illeti. MOSZKVA (TASZSZ) Hétfőn hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett Urgüplü tö­rök miniszterelnök. A török kormányfő a szovjet kormány tagjaival folytat tár­gyalásokat. A miniszterelnök szovjetunió­beli tartózkodása során elláto­gat Kijevbe, Szocsi és Adler kaukázusi üdülőbe, megtekint továbbá több ipari üzemet. * * * A Pravda hétfői vezércikké­ben arról ír, hogy a szovjet’— török viszony megiavítására irányuló törekvés szerves része annak a szovjet politikának, amely az ország déli szomszé­A. szovjet—román BUKAREST (MTI) A vasárnapi Rominia Libera „Nagy jelentőségű esemény” cí­mű cikkében megemlékezik a szovjet—román diplomáciai kap­csolatok helyreállításának 20. évfordulójáról. A cikkíró rövid áttekintést ad a szovjet—román kapcsolatok múltjáról, majd megállapítja, hogy a két or­szág gyors ütemű fejlődése mind nagyobb lehetőségeket teremt az egyenlőségen és a kölcsönös diplomácia 20 éve előnyökön alapuló együttműkö­déshez. A két testvérország közötti diplomáciai kapcsolatok helyre- állításának 20. évfordulóján a román nép azt a meggyőződé­sét fejezi ki, hogy a román— szovjet kapcsolatok továbbfej­lődnek a két nép alapvető ér­dekeinek megfelelően, a szocia­lizmus és a béke javára — írja a többi között a Rominia Li­bera. Tart a határviszály India és Pakisztán között ŰJ-DELHI (AFP, Reuter) India megerősítéseket küldött Dzsammuba és Kasmírba, a pakisztáni határra, azt köve­tően, hogy a tűzszüneti vonal több pontjánál fegyveresek ha­toltak be indiai területre — kö­zölte az indiai kormány szóvi­vője, a minisztertanács négy­órás rendkívüli ülése után. A szóvivő elmondotta, hogy au­gusztus 5-e óta Pakisztán több polgári ruhába öltözött fegyve­rest küldött át a határon és közben pakisztáni erők lövöl­dözni kezdtek a tűzszüneti vo­nalon túlról. A foglyul ejtett személyek tájékoztatásából és a náluk talált fegyverekből meg­állapítható, hogy a műveletet Pakisztánban szervezték — tette hozzá a szóvivő. A karacsi rádió vasárnap este ismertette az indiai területen működő „Szadai Kasmír” elne­vezésű rádió bejelentését, amely szerint „Kasmír népe forradal­mi tanácsot állított fel az indiai imperializmus ellen vívott fel­szabadító háború irányítására”. A rádiónyilatkozat hangsúlyoz­za, hogy „az árulók elnyerik büntetésüket”, továbbá bejelen­tette, hogy semmisnek tekintik az Indiával kötött állítólagos megállapodásokat. daival való ió viszony elmélyí­tésén fáradozik. Vezető iráni, pakisztáni, afgán és most török politikusok moszkvai látogatása elsősorban ebből a szempontból, de világpolitikai szempontból is jelentős. Az említett vezércikk fontos kitétele, amely a Törökország elkötelezettségére és a ciprusi probléma bonyolultságára lát­szik utalni — az a mondat, amely szerint „a szovjet—török viszonynak természetesen úgy kell fejlődnie és erősödnie, hogy ne ártson a Szovjetunió és Tö­rökország más országokhoz fű­ződő barátságának”. Törökország tagja a NATO- nak és a CENTO-nak. Figye­lemreméltó azonban, hogy ez év januárjában a török kqr- mány hivatalosan közölte: nem érdekelt a NATO multilaterális haderejének létrehozásában. Választási kampány Nyuiat-Námeiorszáiban BONN. (MTI) Nyugat-Németországban szep­tember 19-én tartják az orszá­gos parlamenti választásokat. Vasárnap a CDU Dortmundban tartott nagygyűlésével hivatalo­san kezdetét vette a választási kampány. Erhard kancellár, a nagygyű­lés fő szónoka beszédében hatá­rozottan elutasította azt a gon­dolatot, hogy pártja, a keresz­ténydemokrata párt a választás után koalíciós szövetséget kös­sön a szociáldemokratákkal. Felszólalt a nagygyűlésen Adenauer Is, aki azonban Er- hardtól eltérően nem utasította el kereken a „nagy koalíció” gondolatát. Ilyen értelemben nyilatko­zott Strauss, a CSU elnöke is Nürnbergben. A jelek arra mutatnak, hogy a választási kampány közép­pontjában elsősorban személyi kérdések állnak majd, valamint az a téma, hogy a választások után a vezető pártok közül me­lyik melyikkel köt majd szö­vetséget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom