Petőfi Népe, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-04 / 182. szám

„Nagy örömmel jöttünk Kecskemétre” — Nagy örömmel jöttünk Magyarországra és természete­sen Kecskemétre. Okano Shu-lchiro, a japán labdarúgó-válogatott edzője mondta ezeket az egyszerű sza­vakat. Olyan őszintén csengett a hangja, hogy valóban el kel­lett hinnünk, hogy nemcsak a japánok híres udvariassága be­szél belőle. Kedden, alig néhány perccel azután, hogy távol-keleti ven­dégeink elhelyezkedtek az Aranyhomok Szálló kényelmes szobáiban, már szemben ültünk a csapat két vezetőjével. Naga- nuvia Ken csapatvezető és az edző kíséretében 21 sötét ka­bátos, szürke nadrágos fekete­hajú fiú szállt ki az autóbusz­ból. A tolmács segítségével gyorsan indult a baráti beszél­getés. Július 14-én indultunk Tokió­ból. Először Moszkvába repül­tünk és a Szovjetunióban ját­szottunk négy mérkőzést. Az eredmény hízelgő ránk nézve, mert egy győzelem, egy döntet­len és két vereséggel zártunk. Japán vendégeink nem elő­ször járnak nálunk. Az olimpia előtt szerepeltek Budapesten, a Népstadionban. A mostani csa­patban 14 olyan játékos van, aki tagja volt az olimpiai ke­letünknek. — Ismerjük és nagyra becsül­jük a magyar labdarúgást — folytatta az edző. — Már Bu­dapesten, de az olimpián is sokat tanultunk a magyaroktól és ezeket azóta igyekeztünk hasznosítani. Ügy érzem, lé- j nyegesen jobb teljesítményt tu­dunk nyújtani, mint egy évvel ezelőtt. Kik a csapat legjobbjai? Erre nem könnyű válaszolni, mert sok azonos képességű lab­darúgónk van. Talán a balszél­ső Sugiamát (18-as számmal fog játszani) és a középcsatárt Kamamotot (15-ös számmal ját­szik) lehet kiemelni. Ha nekik jól megy a játék, akkor győzni tudunk. A japán válogatott tagjai egyébként mind jól képzett labdarúgók. Gyorsak, kemények és kitűnően bánnak a labdával. Talán taktikailag nem érik még el az európai labdarúgás szintjét — legalább is <jzt mondják —, de az olimpia óta már egy év telt el és a japá­nok jó megfigyelők. Meggyőző­désünk, hogy hamarosan szá­molni kell velük a nemzetközi mezőnyben is. Vendégeink el­mondták még, hogy magyaror­szági vendégszereplésük után Nyugat-Németországba utaznak és ott is játszanak három mér­kőzést. Míg beszélgettünk, Bu­dapestről telefonon keresték a csapatvezetőt. Az NDK-ból ér­deklődtek, hogy nem játszaná­nak-e ott is? Amikor elbúcsúztunk, a csa­pat tagjai már a szálló előtt gyülekeztek. Edzésre indultak a stadionba. Mint mondták — a hosszú út után egy kis átmoz­gató edzésre van szükségük. Nagyon készülnek japán ba­rátaink a kecskeméti mérkőzés­re és nem is titkolják, hogy győzni akarnak. Szabó Zoltán Kecskeméti tekesikerek Békéscsabán Most vasárnap Békéscsabán rendezték meg Bács-Kiskun és Békés megyék közötti felnőtt és ifjúsági férfi teketalálkozó második fordulóját. Az I. fordu­lóban Kecskeméten a felnőttek és az ifjúságiak is győztek, míg Békéscsabán a felnőtt tekézőink | nyolcpontos balszerencsés ve­reséget szenvedtek, de így is megnyerték a kétfordulós ver­senyt, mert Kecskeméten 90 pontos előnyt szereztek. Az if­jak Békéscsabán is diadalmas­kodtak, s így fölényesen nyer­ték a két részből álló versenyt. Eredmények Békéscsabán: Békés—Bács-Kiskun felnőttek 2433—2425. összesített ered­mény 4974—4832 Bács-Kiskun javára. Békéscsabán a kecske­méti felnőtt versenyzők ered­ményei: Földházi 414, Gyura 413, Mozsár 411, Dudás S. 398, Kovács F. 397, Pintér T. 392. Bács-Kiskun—Békés ifi 2202— 2178. összesített eredmény 4442 —4322 Bács-Kiskun javára. Bé­késcsabán a kecskeméti ifjúsá­giak eredményei: Szelei 379, V. Nagy 376, Kovács I. 371, Lénárt 368, Faragó 361, Kuczik 347. Csütörtökön közöljük a megyei labdarúgó’ bajnokság sorsolását Felhívjuk olvasóink figyelmet, hogy a megyei labdarúgó-bajnokság Északi és Déli csoportjának sorso­lását lapunk csütörtöki számában közöljük. Tekintettel arra, hogy néhány sportkör még nem kapta kézhez a sorsolást, az első forduló párosítását mindkét csoportban itt is közzétesszük: AUGUSZTUS 8: Északi csoport: Dózsa II.—F. Honvéd, Fémmunkás— Dunavecse, Légierők—Kiskőrösi H., Szabadszállás—Tiszakécske, Lajos­mizse—Halasi MÁV, K. MÁV—Szál­lítók, Izsák—KTE. Déli csoport: Halasi Honvéd— Bácsalmás, Soltvadkert—Mélykút, B. Bácska—Katymár, B. Honvéd— Gara, Császártöltés—Vaskút, Hajós —Kalocsai Spartacus, Kecel—Kiskő­rös. Befejeződött a négy város jegyzetek a labda rúgó-forda lóról úszó-pontversenye TÖBB HETES szünet után vasárnap indult meg ismét a labdarúgóbaj nokság gépezete. Ezen a vasárnapon az NB I-es csapatokon kívül még csak az NB II. osztályban léptek pályá­ra a csapatok. ŐSZINTÉN szólva hétközben, a Nyári Kupa utolsó forduló­jában nyújtott igen gyenge já­ték után kevés bizakodással indítottuk útba a Kecskeméti Dózsa labdarúgóit a Vasas Izzó elleni budapesti mérkőzésre. Valahogy úgy nézett ki. hogy a kupában nyújtott jobb telje­sítmény után éppen a bajnok­ság kezdetére esett vissza a Csapat formája. Nos, a Dózsa — ha nem is játszott jól — lényegesen többet nyújtott, mint a hétközi mérkőzésen. Ez a plusz elsősorban lelkesedésben, küzdenitudásban mutatkozott meg. A mérkőzés folyamán a Dózsának volt több helyzete. Négy-öt olyan eset is előfor­dult, amikor a kecskeméti csa­tárok könnyen bevehettek vol­na az Izzó hálóját. Sajnos, ez nem sikerült, mert a lövések sem voltak eléggé pontosak, és az ellenfél kapusa is kitűnően védett. Az igazság kedvéért azt is el kell mondanunk, hogy az Izzónak is volt két olyan al­kalma — mindkétszer a védők könnyelműsége miatt —, hogy könnyen gólt lőhettek volna és csak a szerencse mentette meg a Dózsa kapuját. A fentiek alapján tehát a gólnélküli dön­tetlen igazságosnak mondható. A Dózsa szempontjából az ered­mény nem rossz, még akkor sem, ha a két riválisnak — az Egri Dózsának és a Bp. Spar­tacus nak — idegenben is sike­rült a győzelem kiharcolása. A hírek szerint különösen az egri csapat játszott nagyon jól. Ügy látszik náluk valamivel jobban sikerült a formaidőzítés. Az első forduló tehát érdekes küz­delmeket hozott, de ezekből messzemenő következtetéseket levonni korai lenne. Hiszen a bajnokság „második íélideje” csak most kezdődik! A JÖVÖ vasárnap már az NB Ill-ban és a megyei baj­nokságban is megindul a küz­delem. Az első fordulóban a vezető Félegyházi Vasas otthon játszik az Űjszegedi TC ellen, a Kalocsai Kinizsi pedig a Ma­kói Vasassal. A Kalocsai Hon­véd Szegeden, a Halasi ME- DOSZ Jászberényben kezdi a fordulót. Hosszabb szünet után szom­baton és vasárnap befejeződött úszóink legnagyobb seregszem­léje, a négy város úszópontver­senye. A verseny jelentőségét még az is növelte, hogy az — idő rövidsége miatt — együtt rendezték a megyei felnőtt úszó­bajnoksággal. Kár, hogy a szín­hely a bajai uszoda nem alkal­mas komoly versenyek tartásá­ra. A régi, fából készült alkot­mányt már az idő vasfoga és a víz is kikezdte. Az uszoda fala is alig nyúlik a víz alá és így nemegyszer megtörtént, hogy forduló közben a versenyzők nem tudtak elrugaszkodni a faltól. A nehézségek ellenére szép versenyt vívott a négy város versenyzőgárdája. A férfime­zőnyben a még serdülő korú fél­egyházi Farkas János nyerte a legtöbb egyéni bajnokságot. Négy aranyérmet vitt haza. Utá­na a bajai Mihailovics követ­kezik a sorban, három egyéni első helyezésével. Ö viszont még két váltószámiban is tagja volt a győztes csapatnak. A fiatal Farkas Jancsi ezúttal mindkét mell úszószámban legyőzte nagy ellenfelét a kecskeméti Iványosit, méghozzá 200 m-es mellúszás­ban egészen kiváló idővel. A női felnőtt bajnokságban Mácsai Andrea öt számban is elsőként ütött a célba. Két versenyszám­ban, a 200 és 400 méteres gyors­úszásban alaposan megjavította a megyei felnőtt és ifjúsági csú­csot, de a 100 m hátúszásban is alig 8 ti zedmá s odperccol ma­radt el Bartos Margit 1959 óta fennálló csúcsától. Eredményé­nek értékét így még az sem csökkenti, hogy nagy ellenfele, Weidinger. betegen állt rajthoz. A négy város űszópontverse- nyének utolsó fordulóját a ba­jai úszók nyerték csaknem száz pont előnnyel a kecskemétiek elől. Ez akkor is kitűnő teljesít­mény, ha a kecskemétiek több kitűnő pontszerzőjüket voltak kénytelenek nélkülözni. A bajaiak győzelme azonban így sem volt elég ahhoz, hogy a négy forduló összesített pont­versenyében behozzák hátrányu­kat. így a négy város idei úszó- pontversenyét és ezzel együtt a megyei úszószövetség vándordí­ját — először a megyei úszó- sport történetében — a Kecske­méti Vízmű sportolói nyerték el. A négy város úszópontverseny IV. fordulójának eredménye: 1. Baja 608 pont, 2. Kecskemét 510, 3, Félegyháza 302. 4. Halas 285. A négy város úszópontverse­nyének 1965. évi összesített vég­eredménye a négy forduló ala.p­ján: 1. Kecskemét 1986 pont, 2. Baja, 1969, 3. Fólegyháza 1502, 4. Halas 953. A verseny részletes eredmé­nyei: Férfiak: 100 m gyors: 1. Mihálovics (Baja) 1:07,9, 2. Ka­ties (B) 1:10,8, 3. Fazekas (Kecs­Mácsai Andrea a Kecskeméti Vízmű versenyzője öt bajnok­ságot nyert és két számban me­gyei csúcsot javított. kémét) 1:10,9, 400 m gyors: 1. Mihálovics (B) 5:23,9, 2. Rádi (Félegyháza) 5:41,2, 3. Majoros (B) 5:58,1. 800 mgyors: 1. Mihá­lovics (B) 11:40,5, 2. Rádi (F) 12:20,2, 3. Dánffí (K) 12:57,5. 100 m hát: 1. Varjú (B) 1:20,7, 2. Várhalmi (B) 1:27,2. 3. Ivá- nyosi (K) 1:28,8. 100 m mell: 1. Farkas (F) 1:24,9, 2. Ivá- nyosi (K) 1:26,3, 3. Sohajda (K) 1:27,1. 200 m mell: 1. Farkas (F.) 3:03,6. 2. Iványosi (K.) 3:09, 3. Sohajda (K) 3:16,2. 100 m pil­langó: 1. Farkas (F) 1:20. 2. Evetovics (B) 1:30, 3. Sohajda (K) 1:31,9. 4X66 m vegyesúszás 1. Farkas (F) 4:00,6, 2. Mihálo­vics (B) 4:01, 3. Katies (B) 4:19,4. 4X100 m vegyesváltó: 1. Baja 5:33,2, 2. Kecskemét 5:34,8, 3. Halas 6:19. 4X100 m gyorsváltó: 1. Baja 4:52,3, 2. Kecskemét 5:03,8, 3. Félegyháza 5:18,4. Nők: 100 m gyors: 1. Mácsai A. (K) 1:19,4, 2. Halász (K) 1:21,5, 3. Palotai (B) 1:23,7. 200 m gyors: 1. Mácsai A. (K) 2:56,2, (megyei felnőtt és ifjú­sági csúcs), 2. Weidinger (B) 3:08,7, 3. Halász (K) 3:09,8. 400 m gyors: 1. Mácsai A. (K) 6:09,4 (megyei felnőtt és ifjúsági csúcs), 2. Halász (K) 6:28,4, 3. Weidinger (B) 6:36,1. 100 m hát: 1. Mácsai (K) 1:33,8, 2. Weidin­ger (B) 1:34,4, 3. Kemény (B) 1:46,3. 100 m mell: 1. Páhán (K) 1:36,5, 2. Szemző (B) 1:36,6, 3. Rados (B) 1:36,7. 200 m mell: 1. Szemző (B) 3:29,7, 2. Páhán (K) 3:30,2, 3. Kemény (B) 3:41. 100 m pillangó: 1. Karbuczki (B) 1:37,1, 2. Kiss (H) 1:47,3, 4x33 m vegyesúszás: 1. Mácsai A. (K) 2:07, 2. Karbuczki (B) 2:12,6, 3. Halász (K) 2:14,8. 4x100 m gyorsváltó: 1. Baja 6:03,5, 2. Kecskemét 6:08,4, 3. Félegyháza 7:16. 4x100 m ve­gyesváltó: 1. Baja 6:17,3, 2. Kecskemét 6:19,7, 3. Félegyhá- za 7:28. Üjonc fiú számok: 33 m gyors: 1. Petrezselyem (F) 23, 2. Csáki (Halas) 23,1, 3. Löszter (H) 24,2. 33 m mell: 1. Nagy (H) 29,1, 2. Raáb (H) 30,5, 3. Nádasdi (F) 30,6. 33 m hát: 1. Molnár (F) 25,5, 2. Csáki (H) 28, 3. Nádasdi (F) 29,8. 33 m pillangó: 1. Petrezselyem (F) 27,1. 2. Csáki (H) 27,5, 3. Ka- nyó (F) 30,7. 4x33 m gyorsvál­tó: 1. Félegyháza 1:44,4, 2. Ha­las 1:47,9, 3. Baja 1:53,9. 4x33 fiú vegyesváltó: 1. Félegyháza 1:54,6, 2. Halas 1:59,6, 3. Baja 2:13,8. Űjonc leányszámok: 33 m gyors: 1. Patyi (F) 23,4, 2. Far­kas (F) 25,8, 3. Rados (B) 26,1. 33 m mell: 1. Rados (B) 23, 2. Farkas (F) 26,9, 3. Holló (K) 30. 33 m hát: 1. Patyi (F) 30,2, 2. Rados (B) 31,7, 3. Makó (F) 31.8. 33 m pillangó: 1. Patyi (F) 30.4, 2. Farkas (F) 33,4, 3. Ar­nold (B) 34,1. 4x33 m gyors­váltó: 1. Baja 2:08,3, 2. Kecske­mét 2:09,2, 4x33 m vegyesváltó: 1. Baja 2:18,3. Gyermek fiú számok: 33 m gyors: 1. Lencse (B) 25,4, 2. Lorencz (H) 26,8, 3. Végh (K) 27.8. 33 m mell: 1. Lencse (B) 29,7, 2. Lorencz (H) 29,9, 3. Végh (K) 30,2. 33 m hát: 1. Lo­rencz (H) 30,5, 2. Lencse (B) 30.6, 3. Váczi (K) 33. 33 m pil­langó: 1. Lorencz (H) 27,3. 2. Lencse (B) 34,8, 3. Bibó (K) 35.6, 4x33 m gyorsváltó: 1. Ba­ja 2:09, 2. Kecskemét 2:21. 4x33 m vegyesváltó: 1. Kecske­mét 2:28, 2. Baja 2:39. Gyermek leány számok: 33 m mell: 1. Dékán (B) 31,4, 2. Dovák (K) 36,7, 3. Gulyás (K) 37.4. 33 m hát: 1. Dékán (B) 31.6, 2. Nagy (K) 41,1, 3. Lovász (K) 42,3. Sz. Z. T ermelőszövetkezetek, állami gazdaságok figyelem! Zöldség- és gyümölcsszállításra alkalmas 47X38X22 cm kül- méretű ládákból megvételre felajánlunk 40 000 db-ot. Értékesítés: a 114/1965. PM—OT (PK. 8.) rendeletben fog­laltaknak megfelelően. Érdeklődni lehet: Növényolajipari és Mosószer-gyártó Orszá­gos Vállalat Budapest, XV., Horváth Mihály u. 2. Telefon: 408—954 Goldstein. 4201 A lakosság és közületek részére villany- és vízvezeték-szereléseket, bádogosmunkákat, tűzhelyek, kályhák javítását vállalja, vaskapukat, kerítéseket tetszés szerinti kivitelben készít a Szabadszállási Gépjavító Mezőgazdasági Ktsz. Telefon: 8. 923

Next

/
Oldalképek
Tartalom