Petőfi Népe, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-01 / 180. szám

1965. augusztus 1, vasárnap

S. oldal

Új szőlők Új gyümölcsösök

I Munkaerőgondok és a megoldás

Harmadik éves az orgoványi Sallai Tsz 280 holdas nagyüzemi szőlője. Szemet gyönyörköd- tetően szép az ültetvény. A telepítésnél elkövetett „csorbát kiköszörülték”: elvégezték a talajerő pótlását, s a meg nem eredt vesszők helyére újakat ültettek. Gondosan műveltek a község három tszcs-jenek új szőlői, gyümölcsösei is. Ezek területe összesen 270 hold.

Néhány év alatt — nem számítva az állami gazdaságét — 550 hold nagyüzemi telepítés egyetlen, a kisebbek közé tartozó község határában olyan eredmény, amelyen hosszasan lehetne örvendezni, ha...

I

A gond ez: ki ápolja az új szőlőt és a gyümölcsöst, s főleg ki takarítja be róla a termést?

A csoportokban pillanatnyilag nincs probléma. Szerződött munkacsapatokkal rendelkeznek. A Sallai Tsz-nek is van egy brigádja, amelynek huszonkét tagja Kunszállásról való. Az ottani Alkotmány Tsz nagyüzemi szőlőjét hagyták ott, mivel Orgoványon kedvezőbb fizetési feltételek mellett dolgozhatnak. A brigád azonban hiányzik az Alkotmány Tsz-bol, amelynek vezetősége most minden törvényes lehetőséget megragad, hogy a szőlőművelők visszamenjenek. Ügy tűnik, igyekezetét siker koronázza. Ezzel rendben is volna a dolog, csakhogy ezután a Sallai Tsz szenved majd hiányt a szerződött munkásokban.

A nehézség rövidesen a maga élő valóságában is megmutatkozik. S bár ezt munkaszervezéssel, a gazdák átcsoportosításával áthidalják, jövőre azonban már szüretelnek az új ültetvényeken, amikor olyan nagy lesz a gond, hogy azt ezzel a módszerrel nem tudják megszüntetni.

I

E problémának olyan túlnőnek a község hatá- vetületei vannak, amelyek rán. Ezért is foglalkozunk vele lapunk hasábjain. Ha nem is olyan kiélezett mértékben, mint Orgoványon, megyei, sőt országos érvényű jelenségről van szó. Maradjunk azonban a kecskeméti járásnál, melynek gondjai — természetszerűleg — nagyjából azonosak az Orgoványon tapasztaltakkal. Jelenleg a járásban 20—22 ezer munkaképes tsz- és tszcs-gazdát, továbbá hétezer bedolgozó családtagot és háromezer „kétlaki” munkást vehetünk számításba. S bár a mezőgazdasági művelésben levő terület csökkenő tendenciát mutat (1960-ban 200 ezer hold volt, jelenleg 187 ezer hold, s 1970-ben 162 ezer hold lesz), ám az intenzitás fordított arányban növekszik. Nem nehéz kitalálni, hogy az új szőlők és gyümölcsösök „belépése” miatt alakul így a helyzet. Ebből következik. hogy az évtized végéig mintegy ötezer személy üzemszerű — tehát nem időszaki — alkalmazását igényli a járás mezőgazdasága, nem számítva az állami gazdaságokat.

Ám honnan kerül ki ennyi ember, amikor a falvak lakosságának természetes növekedése évek óta stagnál, sőt, Kun- baracson például éppenséggel csökken? Leginkább a fiatalok elvándorlásának a következményeként.

I Nézzük ismét Orgovány példáját! Tavaly 52-en végezték el a nyolc általánost. Közülük 16 gimnáziumba, 17 ipari tanulónak, egy gyors- és gépíró-, kettői!) pedig mezőgazdasági szakmunkás-tanfolyamra ment. Tizenhat maradt a községben; az idén pedig huszonkettő (nyolc fiú és tizennégy lány) az 53-ból. Közülük is többen a megyeszékhelyre járnak, vagy szándékoznak bejárni, illetve az állami gazdaságban keresnek megélhetést. Évek óta tartó folyamat ez, amelynek következményeképp csökken a termelőszövetkezetekben foglalkoztatottak száma. A mezőgazdasági szakmunkásképzés sem az igényeknek megfelelően alakul: Orgoványon tizennyolcán végezték el a hároméves kertészeti tanfolyam első két évét. Am új évfolyamot, jelentkezők hiányában, nem tudnak indítani.

A munkaerőhiány pótlását illetően pillanatnyilag csak a „rejtett tartalékra”, az időszaki

munkát végző hétezer családtagra számíthatunk. Azt kell elérnünk, hogy a mezőgazdaság állandó munkásai legyenek a mind nagyobb gépesítés időszakában is. Hiszen számos munkafolyamat — éppen a szőlőkben és a gyümölcsösökben — belátható időn belül nem lesz gépesíthető.

I

A kérdés sokkal összetettebb annál, semhogy itt kimerítő választ adhatnánk rá. De néhány alapvető teendőre felhívnánk a figyelmet. Az a véleményünk, hogy egyes helyeken pedagógusaink nem törekednek eléggé a mezőgazdaság megszerettetésére az általános iskolákban. Az, hogy a hetedikes és nyolcadikos diákokat október végi esőben viszik ki szüretelni, inkább „ellenpropagandának” tekinthető. S Orgoványon ez történt tavaly.

A szakmunkásképzést szervezetten — s nem toborzásszerű en — kellene megoldani. A máshová menni nem szándékozó nyolcadikosok valamennyien mezőgazdasági tanfolyamon tanuljanak tovább, shogy munkát is végezzenek, a tsz adjon részükre külön területet.

Megoldásra vár a napközik és a bölcsődék széles hálózatának kiépítése, a napi egyszeri étkeztetés, továbbá a tagság helyszínre szállításának jobb megszervezése is. Az üzemi étkeztetés kedvező hatása például határozottan jelentkezik a lakiteleki Szikra Tsz-ben.

I

A munkaerő „megkötése” érdekében tett életrevaló helyi kezdeményezéseket nem lehet eléggé dicsérni. A megyei és az országos szervek feladata ezzel kapcsolatban az, hogy — a törvényes lehetőségek között — segítséget nyújtsanak a tsz-eknek. Szerintünk Orgoványon — és másutt is — megvannak a feltételek ahhoz, hogy a tsz-ek gazdagságot ígérő ültetvényei hozzáértő művelőkre leljenek. Csak e feltételeket kell megfelelően kiaknázni — okosan és felelősségérzettel.

Hatvani Dániel

A bodoglárl Szabadságban mindezeken túl, vagy éppen ezek miatt sok volt a mezei kár. A múlt ősszel például megtörtént, hogy leszedtek egy tábla kukoricát, de mire a közös raktárba szállították volna, alig maradt belőle valami. Csak ritkán lehetett kideríteni, hogy ki a tolvaj, mert az erre hajlamos emberek kölcsönösen elnézték egymásnak ezeket a fosztogatásokat, sőt rosszul értelmezett összetartással még akkor sem beszéltek róla, ha kérdezték őket. Az ellenőrző bizottság, élén Vili Józseffel, néhány ilyen esetet felderített. Jegyzőkönyvezés, bírságolás lett a vége. Ez nyilván nem tetszett a közös vagyon herdálóinak. Fenyegették Vili Józsefet: „Mit fáj az magának, nem a maga vetésében esett kár. Látszik, hogy maga is talpnyalóvá szegődött” .. .stb.

Kunsági pálfordulása

Ilyen körülmények uralkodtak a tsz-ben, amikor tavaly szeptemberben odakerült Kunsági István, akinek már akkor sem volt tiszta az erkölcsi bizonyítványa. Ettől függetlenül kezdetben jól dolgozott, panasz nem volt rá. A hízómarhák gondozásával bízták meg. De ez év márciusában és áprilisban olyan jelzések érkeztek a tsz vezetőségéhez, hogy Kunsági az állatoknak kiadott takarmányt Szőkéhez hordja^ ahol bort kap érte.

Erre az időre esik Kunsági István pálfordulása. Egyik napiról a másikra teljesen megváltozott: ivott, munkáját nem végezte el, kihívó magatartást tanúsított és úton-útfélen szidta a tsz vezetőségét. Amikor május elején a dara miatt kérdőre vonták, otthagyta munkahelyét, s azóta felé sem nézett a tsz-nek. A tragédiát megelőzően Kunságinak 10 sertése kárt tett a tsz veteményében. Figyelmeztették, hogy vigyázzon a jószágaira, de ő megfenyegette Vili Józsefet, aki kiment a helyszínre, hogy megállapítsa az okozott kárt. Ezt azonban mérnem tudta befejezni...

„Úgyis agyonütlek“

Június 30-án este hazafelé menet Vili József betért a bo- doglári italboltba, ahol halvacsora volt. Egyik ismerősével, Bartucz Sándor gépállomási dolgozóval, ott italozott Kunsági István is. Amikor meglátta Vili Józsefet, Kunsági letegezte és azt a kijelentést tette, hogy „úgyis agyonütlek”. Aztán elvette az idős ember kalapját, durván sértegette, kötekedett vele. Záróra után az utcán tovább folyt a vita. Közben Kunsági rángatta, lökdöste Vili Józsefet, aki otthagyva őket hazafelé indult. Kunsági és Bartucz utánament, lerángatták a kerékpárról és a földre teperve rúgdosták, ütötték, majd amikor már mozdulni sem tudott,

bedobták egy kukoricásba és ráhajították a kerékpárt. Mindezt látta Klapcsik István is, de a közbeavatkozáshoz nem volt bátorsága. Mikor Kunságiék elmentek, az összevert embert Klapcsik elvitte egy közeli tanyára, de mivel senki sem volt odahaza, a kertben lefektette. Reggel felé Vili József kicsit magához tért, hazafelé indult, de néhány méter után az út melletti árokba esett. Itt találtak rá másnap délelőtt. A tsz- elnök rögtön a lakására vitette. Az orvos megvizsgálta és két bordatörést, agyrázkódást állapított meg nála. Még aznap hívták a mentőket és a sérültet kórházba szállították. Szombaton Kunsági Istvánt és Bartucz Sándort letartóztatták.

Szigorú büntetést

— A tsz-tagsága mélyen és egységesen elítéli Kunsági tettét. Még azok is, akik korábban esetleg nem nézték jó szemmel Vili bácsi részrehajlás nélküli, igazságos tevékenységét — mondja a tsz-elnök és megerősíti ezt a párttitkár, Lakos István is. Sajnos, Vili József állapota csak lassan javul. Áll a bajai kórház ablakánál és révedező tekintetével messzenéz- ve munkára biztatja az embereket. Itt is és ilyen állapotban is a közösség, a termelőszövetkezet gondjai foglalkoztatják.

Nyilvánvaló, hogy nemcsak a tsz tagsága, de minden jó érzó^ grafts

Hasúnk szép tájain

Idős parasztember álldogál

a magyar tenger, a kéklő vizű Balaton partján. Sötét ruhában van, kigombolt kabátban, de a kabát alatt mellényt hord, s a fején kalap, a tűző nap ellen. A vidám fürdőzőket figyeli látható érdeklődéssel, s közben el-elmosolyintja magát. Talán a gyermekek hancúrozása tetszik neki, vagy az a csinos, karcsú hölgy, aki éppen most készül megmártani magát az alig hűs habokban.

Bevallom, ez a kép még tavalyról maradt meg bennem, de azóta sem tudok szabadulni tőle, s mindannyiszor eszembe jut, amikor a Balaton melletti nagy idegenforgalomról, a hazánkba áramló külföldi turistákról hallok. Mert szép ugyan, hogy egyre növekszik a Magyar- országra látogató világjárók száma, s általuk nem csekély valuta is beáramlik az országba, de ez azért érzelmileg mégsem fog meg annyira, mint hazámfia, az a Bács-Kiskun megyei parasztember, aki életében akkor látta a „nagy vizet”, tetszett neki, s örült, hogy ha előbb nem is, de legalább hatvanéves fejjel megláthatta. Mint érdeklődésemre elmondotta, a tsz szervezett egy társasutazást, s ebbe vágott bele ő is. Életében először.

Láttam azután, más alkalommal, a debreceni tsz-üdülő- ben kényelmüket nehezen viselő idős nénikéket, munkától kérges kezű meglett férfiakat, akik olyan áhítattal hallgatták a kultúrfelelőst, mintha misét mondana nekik. Átszellemült- ség látszott az arcukon. S egy hét elmúltával olyan otthonosan csevegtek ott a hazai dolgokról, mintha világéletükben ilyen életmódban lett volna részük.

Azért szándékosan ezt a társadalmi réteget említettem, mert talán nekik iutott osztályrészül legkevésbé, hogy akár csak az elmúlt két évtizedben is — korábbi időkről nem is szólva — ez a lehetőség. S ma is még csak viszonylag szűk rétegük — de egyre többen lesznek — jut el más vidékekre, ha csak az ország területén is.

sű, becsületes ember felháborodik Kunsági és Bartucz cselekedetén, s joggal várja a szigorú büntetést. Nem érdemel ugyanis kíméletet, aki a szocialista munkaerkölcsöt, fegyelmet a közös gazdaság érdekeit védő emberre emel kezet. De nem maradhat büntetlenül az sem, aki bármilyen módon, vagy eszközzel, de nyilvánvalóan ellenséges szándékkal a tsz-veze- tők, a rend, a munka ellen lázit. Feltétlenül kell, hogy okuljanak ebből Kiskunhalas vezetői — az említett tsz Halashoz tartozik —, de az államhatalmi szervek is. Nem szabad tűrni, hogy egy-egy tsz közgyűlése a közösség ellen lázító, rendbontó személy fóruma legyen. Ettől meg kell óvni és tisztítani a bodoglári Szabadságot. Adjanak a város vezetői hathatós és szilárd támogatást ehhez a közös gazdaság vezetőinek. A tagság pedig — amely remélhetőleg okult az esetből — egyszer- smindenkorra vegye el a kedvét a Szőke-féléknek attól, hogy a tsz ellen agitáljanak, lázítsa- nak és bomlasszák a munkafegyelmet. Ha mindenki úgy gondolkozott, cselekedett volna, mint Vili József, már sokkal előbb lennének. Ezen fáradozik Baka Márton, az elnök, a párttitkár, a főkönyvelő és még jó néhányan.

De a siker csak az egész tagság közreműködésével, határozottságával, a közösségben végzett jó munkájával érhető eh Gál Sándor

IS van abban valami jelképes, ahogy megállnak — az autóbuszból kényelmesen kikászálódva — a kékestetőn, a Du- na-kanyarban. vagy a Bakony lábánál. Mint a honfoglalók, akik csak lépésről lépésre veszik birtokukba az új hazát, s annak minden zegét-zugát.

Ugyanilyen meghatott örömmel szemlélem az országúton kerékpározó fiatalokat is, akik mögött már elmaradt soksok kilométerjelző. Nekivágtak a távoli vidékeknek, hogy a tankönyv lapjairól megismerteket a valósággal összevessék. Ám be kell vallani, hogy manapság igen kevés az ilyen vállalkozó szellemű fiatalember. Hiába, a modernebb, gyorsabb közlekedési eszközök korát éljük.

Némi nosztalgiával írom mindezt, mert azt hiszem, rajtam kívül is sok felnőtt ember van még, akinek életre szóló kedves emléke maradt az ifjúkori kerékpártúra s a hozzá kapcsolódó sok kedves élmény, vagy az akadályok bátor leküzdése. Mert más dolog a robogó autóbuszból szemlélni a tájat, s megint más, meg-megállni néha, akár egy tanyai kútnál, akár egy dombtetőn, sátrat verni egy kiserdőben, s friss tejet kérni a faluszéli háznál..

Gyakran csak felvillanó, elmosódott képek élnek a mostani utazók emlékezetében, hiszen a program előírja, hogy legalább háromszáz kilométert legyúrjanak egy nap alatt, mindent és mégis oly keveset lássanak. Nem a kerékpártúrákat „sírom” tehát vissza — habár nem ártana ezt jobban megkedvelteim a fiatalokkal —. de az igazán célszerű, a kevesebbet, de jobban szemügyre vevő társasutazásokat, melyek meg is maradnak az emlékezetben.

Fiatalok és idősebbek ezrei utaznak ma már — s különösen a mostani nyári szezonban — hazánk legszebb tájaira. ezek az utazások azonban még jórészt véletlenszerűek, kivéve talán az IBUSZ-progra- mokat és a jól szervezett ifjúsági táborokat. Ez azonban csak kis részét képes befogadni az utazni, látni vágyó embereknek, a kisebb pénzű társadalmi rétegeknek. Nagyon minimális — szinte a semmivel egyenlő — az iskolai oktatáshoz közvetlenül kapcsolódó és szinte tanmenetszerű kirándulás is. A környező baráti országok jó részében sokkal fejlettebb ez a mozgalom. A diákotthonok nagy része e célra van átadva a nyári idényben, a tanárok vezetésével valóságos országjárás van például Csehszlovákiában, Lengyelországban.

Felmérhetetlen haszna van a megszokott környezetből való kizökkenésnek, a hazai tájak megismerésének. Nem csak a látókör bővülését jelenti ez, habár ez is felbecsülhetetlen, de az egyébként gyakran hallott változások megismerése, „kitapintása” is vele jár. Ahogy félig tréfásan egyik tanárismerősöm mondta: többet ér tíz újságcikknél és három brosúránál. És valóban. Lehet-e bármi is jobb propagálója szocialista iparosodásunknak, mint egy dunaújvárosi kirándulás, vagy a nagyüzemi mezőgazdaság jövőbe mutató képének, mint a megyénkben is bőven megtalálható látvány: a végtelen szőlősorok és messzire nyúló gyümölcsösök.

Utazni és látni kell. S nem csak a külföldi út utazás! Hazánk szép tájai is várják a látni, tanulni vágyó ifjúságot, s a „honfoglaló” öregeket. Teremtsük meg ehhez — még jobban, mint eddig — a feltételeket, lehetőségeket.

3C. Bt