Petőfi Népe, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-24 / 198. szám
1965, augusztus 24, kedd 5. oldai Van, aki forrón szereti Amerikai film Jerry és Joe, a két balszerencsés muzsikus, Karamell, a gyönyörűséges énekesnő, egy válo- gatottan csinos nőkből álló zenekar, valamint mindenre elszánt gengszterek alkotják a törzsgárdát ebben a kavargó történetben, amely mint egy bolondos körhinta, hol a humor. lehetőségeket aknáz ki a rendező, aki — becsületére legyen mondva — ha néha súrolja is, de sohasem lépi túl a jó ízlés határait. A film legnagyobb értéke — a színészi játék. Karamell szerepében a tragikusan elhunyt „szexbomba'’, Marylin Monroe hol az izgalom csúcsaira röpíti a nézőket. Már az első jelenetek után meg kell állapítani, hogy a neves amerikai rendező — Billy Wilder — érti a dolgát. Remekbeszabott jelenetekkel — gyászautós gengszterüldözéssel — indítja a filmet, s hogy vérre megy a játék, azt hihetővé teszi a hely és az időpont: minden idők gengszter eldorádójábán, az 1929-es Chicagóban vagyunk. Mert, hogy a néző valóban ott érezze magát, arról gondoskodik a rendező. Túlzásba persze nem viszi a dolgokat, ezért keveri az Izgalom sötét tónusaihoz a feszültségeket feloldó humor tarka színeit Izgalomról a gengszterek gondoskodnak. Nevetésről: a két női ruhába kényszerült muzsikus. Ebből a különös szituáció- oól — a nemek folytonos ösz- szekeveredéséből — nagyszerű szerez kellemes perceket. Nemcsak elbűvölően szép, hanem tehetséges, amennyire ebből a kedvesen érzelmes szerepből is megállapítható. Joe szerepében Tony Curtis, kellemes jelenség. Jack Lemmon alakítása viszont színészi remeklés. Félelmetes komikai érzékkel karikíroz tipikus női tulajdonságokat, egy zsonglőr ügyességével és egy zseniális clown varázserejével feszíti, oldja, irányítja a nézők hangulatát. Tévedés lenne ezt a filmet művészi jelzővel illetni. Hiba lenne viszont — elhallgatni, vagy kisebbíteni az értékét. Azt, hogy néhány színtelenre, vagy túlontúl érzelgősre sikerült jelenetét leszámítva — nagyszerűen szórakoztat Fergeteges komédia, nevetést fakasztó vígjáték a javából. És ez sem lebecsülendő tulajdonság. V. Zs. HOL VAGYUNK MIÍR A PAPRIKAJANCSITÓL? Országos bábostanfolyam Kecskeméten A kecskeméti országos bábjátékos-tanfolyam program, ját olvasva nagyot néztem. Tudományos megfogalmazású elméleti előadáscímek, nyolc stúdiójáték begyakorlása. Nem sok ez egy kicsit? — Lejárt a paprikajancsi kora — látott át udvariasságom szitáján Báron László, a Kecskeméti Gyermekszínház társulatvezetője. — A bábjátszás ma már a pedagógia fontos, szórakoztatva nevelő eszköze. Iskola a színházhoz és a többi művészethez. Persze, ez csak úgy lehetséges. hogy önmagában is művészet, méghozzá az egyik legkomplexebb. Illusztráljuk ezt a tanfolyam néhány pillanatával. Zsuzsi játékai Bűbájos gyermekdarab a Zsuzsi. Tulajdonképpen nincs sok meséje. Kis címadó hősnője (az egyetlen élő szereplő) önfeledten játszik játékaival, a ku- tyussal, cirmivel, a kecskével, kiskertje növényeivel, a lusta tökkel, a szende paradicsommal, a haragos paprikával. Olyan kedvesen, ötletesen, hogy a házi bemutató felnőtt nézői nem győztek kacagni. — Megmutatni, hogyan kell szépen játszani környezetünk egyszerű tárgyaival, erre helyeztem a hangsúlyt — mondja Bükkösdi László, a szerző. — A betét játékot el tudnám képzelni úgy is, hogy a nézőtérről hívunk fel. gyerekeket, hadd rögtönözzenek. Eleinte talán akadozna, de aztán versengenének a szerepekért. Mi a bábbal alkalmat akarunk adni a gyereknek, hogy kiélje aktivitását, kapaszkodót a játékosan burjánzó fantáziának. Jó lenne ezt olyan fokig fejleszteni, hogy a gyerek esetenként maga csinálja a bábot. A Zsuzsit különben a kecskeméti óvónők lel kés együttese tanulta be a tanfolyamon, és valószínűleg gyermekszínházunk első őszi bemutatója lesz. Hat perctündérországban „Eóbita, Bóbita épít. hajnali ködfal a vára, termeiben sok a vendég, törpekirály, fia, lánya.” Barna, lila, piros, sárga oszlopok (könyékig érő kesztyűk) lendülnek a magasba, ugyanolyan színű fátyolkendőket (ködfalakat) lebegtetnek Bóbita parancsára. Bóbita hófehér kesztyű, az ujjhegyeken néhány szál árvalányhaj. Ennyi az egész, mégis a tündér tökéletes illúzióját kelti. Még csak a próbát látom. A miskolci Balogh Sándorné, az ország egyik legjobb amatőr bábjátékosa elégedetlen, újra meg újra kezdeti. — Jaj, hát annyi mindenre kell ügyelni! Nehogy a hét szereplő összeütközzön a parányi mozgástéren, nehogy a fejük a paraván fölé bukjon, a kezek szinkronban táncoljanak a zenével, a zene kiválasztását, a koreográfiát is rengeteg, töprengés előzte meg. Mindez lassan meglenne, most már „csak” csiszolni a végtelenségig, hogy szöveg nélkül is érthető legyen. Napi öt óra kimerítő elméleti foglalkozás után ilyesformán zajlottak az esti gyakorlatok. De abba lehetett-e hagyni a kötelező három óra után? Néhá éjfélig is elbibelődtek. A néző majd csodálkozik, és nem is jut eszébe, hogy a tündérvilág megelevenítő! pedagógusok, akik a hivatás, a család számtalan gondja közül szakítottak időt arra a hónapokig tartó munkára, amíg ez a hat perc összeállt. És a bábjátékosnak az jelenti a sikert, ha erre tényleg nem gondol senki, ök eltűnnek, de ottmaradnak a manók és Bóbita — a szépség az élmény. Hogyan készül Bóbita ? Mivel bábjátékról van szó, Bóbita a „Ki mit tud”-versen- gései után feltétlenül a pécsi „Bóbita”-együttest juttatja eszünkbe. Vezetője. Kos Lajos grafikus- művész kikapcsolja a magnót, leül. Nem csodálom, ha fáradt, hiszen az utóbbi húsz órából nyolcat végigbeszélt, mint a tanfolyam előadója. Most a zene, a mozgás, a kép kapcsolatáról volt szól. — Például meghallgattuk Respighi szimfonikus költeményét, a Róma kútj alt, megnéztük dián a kutakat, és megpróbáltam érzékeltetni a folyamatot, hogyan jutott el a művész a képi ihletéstől a zenéig. Hogy miért kell ez a bábosoknak? Mert. mi ugyanezt csináljuk csak fordítva, ha zenére dolgozunk. A zenéből kell kihozni a képet, majd a mozgást. Emlékszik a tv-ből a Bach-számunk- ra?... — Mit csinál most a „Bóbita” ? — Évente öt premierünk van, ez kb. száz bábot mozgat, rengeteget járunk tájra, és Pécsen állandó felnőttműsor is van. — Kecskemét is eljuthat erre a fokra? — Itt van az ország egyik legkorszerűbb gyermekszínpada. Báron László és Bakkay Tibor- né kezében pedig kitűnő kezekben van a Bács megyei bábjátszás. „Mozgó képzőművészet“ A tanfolyam bábjait Balogh Beatrix tervezte. — Idenézzen! — magyaráz sodró erejű temperamentummal — Mi ez? Otromba fatuskó. Egy kis faragás, néhány jelzés, a hatás nem maradhat el. A bábok földön fekve is döbbenetesek. Merev, szögletes, szigorú világ. Öriási bajusz, tisztelgésre emelt kéz: ez az őrmester, maga a szolgai kötelesség. A katonák ijesztően egyformák: vállukon puska, a mellük céltábla, a fejük sírkereszt. És aki szemben áll ezzel a zsarnoki szögletességgel, a megvert cigánylegény: minden kontúrja kerekded, gyöngéden formált. Ezek már felnőtt darab. Garda Lorca Csendőralezredes című jelenetének bábjai. — Kissé problématikus darab volt — folytatja Balogh Bea. — Azért is bíztuk Lenkefi Kon- rádra. — Hasznos tíz nap volt — összegez Kresz Frigyes, az Országos Népművelési Intézet munkatársa, a tanfolyamvezető. Negyvenen voltak itt az ország minden részéből. Elsőrendű célunk, hogy megteremtsük a bábjátszás szakképzett megyei vezetőgárdáját. A munka neheze, a velük azonos nyelvet beszélő’ szélesebb kollektíva kialakítása már az ő dolguk lesz. Szabó János 13. Az őrnagy — valamikor eléggé ismert ökölvívó — Sárkány zavarát látva, hellyel kínálta és melléült a kis asztalhoz. — Mi újság, Sárkány elvtárs? — kérdezte, miközben rágyújtott. A gyufaszálat egy jól irányzott dobással a kályha nyílásába röpítette. A szemük összevillant, és mindketten elmosolyodtak. A feszültség eloszlott. A hadnagy azonnal rátért a lényegre, röviden beszámolt Ákos gyakorlótéri feleletéről. — Hiába. Ha egyedül maradok, akkor sem tudom elhinni, hogy Lábas ölte volna meg Faragót — fejezte be a jelentését. Az őrnagy előredőlve az asztalra könyökölt és két tenyerét halántékára fektette. Bal szeme mongolosan keskenyre szűkült. Érdeklődéssel figyelte a kályhában parázsló brikettet. Nagy sokára szólalt meg, de csak eny- nyit mondott: — Nézze... — de aztán nem folytatta a mondatot. Látszott rajta, hogy erősen töpreng. A hadnagy szaporán pislogott, már kevésbé bízott benne, hogy a parancsnok állást foglal. Az őrnagy a kályha feléfricskázta a cágarettavéget, de ezúttal nem találta el a nyílást. — Ez csak nyolcas köregység volt — jegyezte meg, majd átmenet nélkül hozzátette: — Sok minden lehetséges. Elmesélek önnek egy esetet. Még fiatal század parancsnok voltam, és egy nyáron üdülőben töltöttem a szabadságomat. Jószerint még meg sem barátkoztam a környezettel, amikor táviratot kaptam, hogy azonnal vonuljak be. Elképzelheti, hogy örültem. Mit volt mit tenni — vonatra ültem és bevonultam. A zászlóaljparancsnok a következőkkel fogadott: Az egyik katonám, még név szerint is emlékszem rá, a Hajzer vasárnap este az étkezdében fegyvertisztítás közben átlőtte a lábát. Gondolja csak el, vasárnap este, és az étkezdében. Véletlenül lőszer került a fegyverbe. Véletlenül! Az öreg csúnyán legorombított, amiért ilyen állapotok uralkodnak a századomnál, és azon melegében a nyakamba sózott öt napot. Ahogy visszatértem a mozi gépész-tanfolyamról — ezt füllentettem az asszonykámnak — csak nem hagyott nyugodni az eset. Sem azelőtt, sem azóta nem voltam fenyítve. Hajzer a kórházban feküdt, a holmiját a szolgálatvezető raktárában őrizte. Lementem az étkezdébe, előhozattam a helyszínen talált holmit, odahívattam a vasárnapi őrparancsnokot és utasítottam, mindent rendezzen el úgy, ahogy találta az esemény után. Egy kicsit töprengett, aztán szépen összerakott mindent. Volt ott átlőtt csizma, véres kapca, töltényhüvely, géppisztoly, zsebkendő, újság, meg mit tudom én már, hogy mi, de egy nem: a fegyvertisztító felszerelés. És ez az esemény hatása alatt nem tűnt fel senkinek! — magyarázta egyre nagyobb hévvel az őrnagy. Sárkány feszülten figyelt. — Kizavartam mindenkit az étkezdéből és gondolkodni kezdtem. Nem telt bele fél óra, és a következőket állapítottam meg: Hajzer a lövést állva adta le, a fegyvert függőleges helyzetben tartotta, féloldalával a falnak dőlt, a lábujja tövére célzott, és figyelmen kívül hagyta, hogy ilyen rövid távolságon nincs röppályája a lövedéknek. így aztán a lábfej középcsontját lőtte szét. Egyszóval öncsonkítás történt. Kocsira ültem, és meglátogattam Hajzert a kórházban. Természetes hangon üdvözöltem, mielőbbi gyógyulást kívántam neki, maid minden apropó nélkül megkérdeztem tőle: — Miért tette ezt. Hajzer? Elkapta a tekintetét, befordult a fal felé és zokogni kezdett. Valami Jutkát emlegetett. Az őrnagy mélyeket szívott a cigarettából, többször egymásután. Látszott, hogy lényegében elmondta, amit akart. Amit ezután mondott, az csak kikerekítette, lezárta a történetet. — Nyolc hónapot kapott, én viszont azóta is csak egyszer jutottam el üdülőbe. No. mindegy. A feleségem meg van győződve róla. hogy ha élkövetkezik az általános és teljes leszerelés, legrosszabb esetben mozigépész leszek — nevetett fel kesernyésen. Felállt, megropogtatta derekát, és néhány lépést tett az ablak felé. Háttal állva mondta: — Sohase baj, ha számolunk a variációkkal. Az eset koránt sincs egyértelműen tisztázva. Egy dolgot azonban ne felejtsen — fordult hirtelen a hadnagy felé — nevezetesen azt, hogy a feltevések akármilyen valószínűek. egyáltalán nem tények. Ezt nem. hagyhatjuk figyelmen kívül. Egy megalapozatlan, de éreztetett feltevés évekre, vagy netán örökre visz- szavóghat egy embert. Remélem, ért engem? — lépett egészen közel a hadnagyhoz. Sárkány tiltakozni próbált. — Őrnagy elvtárs! Én nem is azért jelentettem, csakhát... (Folytatása következik.) Hóembert építettek augusztusban Vasárnap délután Holding- ham angliai faluban rendkívül heves vihar után jégesővel kevert tízcentiméteres hó esett és a váratlan vihar akadályt okozott a közlekedésben. A várakozásra kényszerített utasok az Időt arra használták fel, hogy a friss hóból egyméteres hóembert építettek. (MTI) Égből pottyant ital Húszezer liter vermutot szállított egy teherautó Jugoszláviából Lengyelországba. A sokak által kedvelt rakomány azonban nem érkezett meg rendeltetési helyére, mert a teherautó Gorican horvát falu közelében az országúton megcsúszott és a tartályból a vermut az árokba ömlött. A falu lakói percek alatt fazekakkal, üvegekkel, sőt lavórokkal és még nagyobb edényekkel „felszerelve” jelentek meg a helyszínen és megkezdődött a közelharc az árok minél jobb megközelítéséért. A rendőrség 15 perc alatt kiért a baleset színhelyére, de ez a negyedóra elég volt ahhoz, hogy több mint 500-an megtöltő sék edényeiket és bendőjüketaz „égből pottyant” itallal. (AP)
