Petőfi Népe, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-20 / 196. szám
0 4 Ikotmányunk és a sportmozgalom Nem érdemelt vereséget a Bajai MTE fi mmár tizenhatodszor ünnepeljük népi Alkotmányunk létrejöttének bensőséges ünnepét, népünk társadalmi eredményeit, jövőbeni céljait. Hagyomány régóta, hogy ezen a napon ki-ki az érdeklődése szerint hódol kedvenc szórakozásának. A nép különböző rétegeinek vidám bensőséges szórakozása teszi sokszínűvé, igazi népi ünneppé az Alkotmányunk kihirdetésének napját. Nem hiányozhat az ünnepek műsorából tehát a sport sem. Nincs talán egyetlen városa, de valószínűleg faluja sem az országnak, ahol sportesemény nélkül fejeződne be az ünnep. Labdarúgók, atléták, kosárlabdázók, vagy az úszók, valamennyi sportág képviselői. különböző bajnoki. barátságos vagy éppen bemutató mérkőzé- seken, versenyeken mérik ösz- sze tudásukat. Hódolnak kedvenc szórakozásuknak. Ilyen alkalommal lehet igazában felmérni, hogy hazánkban ma már milyen sokrétű a sportmozgalom. A sport mindenütt ott van. Megtaláljuk az ezernyi reflektor fényében úszó Népstadiontól kezdve a legkisebb falusi sportpályáig, ahol ifjak és idősebbek, leányok és fiúk keresik az alkalmat, hogy hódolhassanak kedvenc szenvedélyüknek. A sport tehát tömegigény — méghozzá ferősen jelentkező — mert azok is. akik hosszú időn át csak kedvtelésnek tekintették elismerik, hogy ez a mozgalom a jövő- emberének életé-, ben általános szükségletté növi ki magát. Testnevelési és sportmozgalmunknak a jövőben fokozottan számolnia kell ezzel a társadalmi szükséglettel és testnevelési és olyan biztos alapokon nyugvó mozgalommá kell fejleszteni, amely ki tudja elégíteni a jelentkező igényeket. Mert egyelőre még nem tudja. Miért nem? — Talán nincsenek meg a szükséges feltételek, vagy a mozgalom befogadóképességének szigorú korlátái vannak? — Aki ismerős a sportmozgalom berkeiben, akinek alkalma volt fogalmat alkotni azokról az anyagi erőkről, melyek a mozgalom rendelkezésére állnak, jól tudja, hogy nem erről van szó. A hiba máshol van! Sport- egyesületeink többsége még ma is ragaszkodik a régi, kitaposott úthoz, mely valamáFélegyházi sikerek a hadsereg ökölvívó-bajnokságon •Négy napig tartó izgalmas mérkőzések után vasárnap fejeződtek be a Kiskunfélegyházán megrendezett hadsereg ökölvívóbajnokság küzdelmei. A versenyen a szabadtéri szorítóban több mint száz mérkőzést láthatott a lelkes közönség. Szép számmal vettek részt az ország legjobbjai is, hiszen a magyar ökölvívás élmezőnye a hadsereg sportköreiből tevődik össze. A sorsolás szeszélye folytán már a selejtezőkben összekerültek egyes súlycsoportok legjobbjai, s így a nemhivatalos döntőket már előbb lejátszották. Többek között: Klenovics (Gyöngyös)— Kovács (Félegyháza), Kovács (Gyöngyös)—Mincsik (Félegyháza), Ignácz (Budapest)—Horog (Zalaegerszeg), Szabó (Fólégyhá- za)—Evelei (Békéscsaba). Néhány nagy meglepetés is akadt: A könnyűsúlyban a gyöngyösi Kovács leléptetése a kaposvári Vajda ellen, vagy az ugyancsak gyöngyösi Panyuk sima veresége Magyar (OLP) ellen a kisváltósúlybán. Jól szerepeltek a kiskunfélegyházi ökölvívók: 1 első és 4 második helyezést értek el, csak a válogatott versenyzőktől kaptak ki a döntőben, s közben néhány nagy mérkőzést nyertek meg. Részletes eredmények: Légsúly (10): Harangozó (Gyöngyös) csak a 3. menetben volt jobb Kuburcziknál. 3. Molnár (Zalaegerszeg) és Obreczán (Békéscsaba). — Harmatsúly (9): Klenovics (Gyöngyös) ellen, Hor= váth (Székesfehérvár) az 1. menetben feladta. 3. Mátyus (Kilián) és Bojtos (Veszprém). — Pehelysúly (11): Maurovics (Gyöngyös) jobb erőnlétével pontozással győzte le Berkest (Félegyháza). 3. Bakk (Veszprém) és Zóni (Kaposvár) —■ — Könnyűsúly (11): Fehér (Zalaegerszeg) pontozással győzött Gyömbér (ÉTI) ellen. 3. Baranyi (Békéscsaba) és Vajda (Kaposvár) — Kisváltósúly (13): Czin- kóczi (Budapest) a legszínvonalasabb mérkőzésen 3:2-s pontozással győzött Vígh (Félegyháza) ellen: 3. Magyar (OLP) és Rosner (Székesfehérvár). —Váltósúly (12): Gayer (Gyöngyös) a 2. menetben kiütéssel győzött Obendorf (Félegyháza) ellen. 3. Hévízi (Tata} és Pozsgai (Miskolc). — Nagyváltósúly (14): Törő (Budapest) a 3. menetben döntő fölénnyel győzött Sáfár (Zalaegerszeg) ellen. 3. Tóth (OLP) és Varga (Székesfehérvár). — Középsúly (11): Balogh (Budapest) nagy rutinjával óriási ütésváltásban pontozással győzött Nagy (Félegyháza) ellen. 3. Kosár (Zalaegerszeg) és Horváth (Békéscsaba). — Félnehézsúly (12): Szabó (Félegyháza) felütéseivel a 2. menetben feladásra késztette Halászt (Székesfehérvár). 3. Evelei (Békéscsaba) és Ignácz (Budapest). — Nehézsúly (8): Bánhegyi (Gyöngyös) ellen Trapp (Zalaegerszeg) az 1. menetben feladta. 3. Bed- narics (Békéscsaba) és Kishonti (Budapest). Csapatversenyben: 1. Kiskunfélegyháza 1330, 2. Gyöngyös 1240, 3. Székesfehérvár 1160, 4. Budapest 1130, 5. Zalaegerszeg 1070. Az MHS új sportága a párbajlövészet A Magyar Honvédelmi Sport- szövetség bajai alapszervezetei az elmúlt vasárnap párbajlövészetet tartottak. Ez új sportágként jelentkezik az MHS munkájában, de már az első alkalommal is meglepően sokan neveztek be az izgalmas versenybe. A három bajai alapszervezet ugyanis közéi ötven résztvevővel jelentkezett. Első helyen a Bajai Állami Gazdaság I. , a harmadikon pedig a II. csapata; a második helyen a Ganz Villamossági Gyár Bajai Üzemegysége I., az ötödiken a II. csapata; a negyedik helyen a városi területi alapszervezet I.j a hatodikon viszont a II. csapata; a hetediken helyen ugyancsak a Bajai Állami Gazdaság III. MHS csapata végzett elfogadhatóan jó versenyidővel. Az MHS bajai járási elnöksége különbizottságot hívott ösz- sze a párbajlövészet versenyszabályainak kidolgozására. Az új sportág — mint a szakértők egyhangúlag megállapították — igen alkalmas kiváló lövészek kiképzésére, illetve nevelésére. Pechtler Ferenc kor jó volt, ma azonban már inkább akadályozza a fejlődést. Sportköri vezetőink jó része sajnos: ma is ott tart, - hogy csupán a maga kis minőségével akar törődni. Illúziókat kergetnek. A nagy egyesületeket kívánják utánozni. Persze, ez nem megy, mert nincsenek meg hozzá a kellő feltételek. Pedig mennyivel jobb lenne, ha ezek az egyesületek nem a kétes sikerekben. hanem a tömegekkel való újszerű foglalkozásban keresnék a sportmozgalom jövőjét. Ismerjük fel végre, hogy magas szintű eredményeket csak hasonló, felkészüléssel lehet elérni, tehát ilyen eredményekre csak azok a sportegyesületek törekedhetnek, ahol ennek megvannak az objektív feltételei. Százezreket foglalkoztat ma k7 már országunkban a sport és nem kétséges, hogy rövid időn belül ez meg fog kétszereződni. Az augusztus 20-i ünnepi műsorokban a jövőben még sokkal több lesz a sportesemény. Még többen lesznek olyanok, akik az ünnepet felhasználva az Alkotmányban foglalt jogukkal élve a legkedveltebb szórakozásuknak, a sportnak hódolnak. Az Építőipari Szövetkezet nyerte a tekekupát A Kecskeméti Városi Tekeszövetség KISZÖV-kupát írt ki a kecskeméti szövetkezeti tekesportolók részére. A verseny mindvégig szoros küzdelmet hozott és végül az Építőipari Szövetkezet lett a győztes 4064 fával. További sorrend: 2. Autójavító Ktsz 3920, 3. Asztalos 3904, 4. Ruházati 3539, 4. Férh- és Vasipari 3266, 6. MÉSZÖV 3043. — Egyénileg: 1. Sándor J., 2. Gyuris B., 3. Tóth J., 4. Do- mián I. Amint már tegnapi számunkban röviden beszámoltunk az eredményről, a Bajai MTE 2:1 (0:0) arányú vereséget szenvedett az NB I-es Csepeli Vasastól. Ezzel a vereséggel a bajai együttes kiesett a Magyar Népköztársasági Kupából. A mérkőzést 3000 néző látta, s azt is, hogy az NB III-as csapat határtalan lelkesedéssel küzdött ezen a találkozón, és ha egy kis szerencséje van, akkor döntetlen eredményt érhetett volna el a Csepeli Vasassal szemben. A mérkőzés egyébként érdekesen alakult. Az első félidőben meglepően jól tartotta magát az NB III-as hazai csapat. Időnként védekezésre kényszerítette nagynevű ellenfelét, — amely szintén teljes erőbedobással küzdött. A bajai csatárok azonban megilletődötten játszottak, s Török kapuja előtt a kialakult helyzeteket nem tudták gólokra váltani. A gól nélküli első félidő után még hevesebbé vált a küzdelem, s az NB I-es csapat száLabdarúgás NB II. Keleti csoport: Kecskeméti Dózsa—Békéscsabai Előre, Kecskemét, Széktói Stadion, szombaton du. fél 5 óra. NB III. Délkeleti csoport: Kiskunfélegyházi Vasas—Csongrádi Petőfi, Kiskunfélegyháza, péntek du. fél 5 óra. — Kalocsai Kinizsi—Kalocsai Honvéd, Kalocsa, péntek du. fél 5 óra. — Békéscsabai VTSK—Kiskun- halasi MEDOSZ. Békéscsaba, péntek du. fél 5 óra. NB III. Délnyugati csoport: Pécsi EAC—Bajai MTE, Pécs. Megyei I. osztály. Északi csoport: KTE—K. Szállítók, Belső Városi Sporttelep, péntek du. fél 5 óra. K. MÄV—Tiszakécs- ke, MÁV-pálya, szombat de. fél 11 óra. Izsák—Kiskunhalasi MÁV, szombat du. fél 5 óra. Szabadszállási Honvéd—Dunamára szerencsésen ia. A 3. percben Villányi 35 méteres szabadrúgása talált a bajai kapuba, mivel a sorfal nem állt fel. Az újabb csepeli gólra a 35. percig kellett várni. Ekkor Radó játékvezető sorsdöntő hibát vétett. Bár a partjelző jelezte, hogy Káló leshelyzetben van, tovább engedte a játékot és a csatár 2:0-ra alakította az eredményt. A játékvezetői hiba megfosztotta a bajainkat attól, hogy az eddiginél is szebb eredményt érjenek el és továbbjusson a kupában. Ugyanis három perccel később Rizsányi 2:l-re alakította a mérkőzés állását. Ez maradt a végeredmény. Radó játékvezető működése egyébként nem öregbítette Baján az NB I-es bírók jó hírét. A Csepeli Vasas — mindenki tudja — kitűnő együttes. E csa^ patnak semmi szüksége arra, hogy játékvezetői segédlettel vívja ki a győzelmet. vecse, szombat du. fél 5 óra. — Déli csoport: Kiskunhalasi Honvéd—Mélykút, szombat de, fél 11 óra. Bajai Honvéd—Kalocsai Spartacus, szombat de. fél II óra. A következő négy mérkőzés kezdési időpontja — szombat du. fél 5 óra: Bajai Bácska Posztó—Vaskút, Soltvadkert— Baja. Bácsalmás—Katymár. Hajós—Kecel. A Császártöltés— Kiskőrös mérkőzést vasárnap du. fél 5 órakor játsszák le. ökölvívás Vosztok Kupa. Kecskemét, Piarista Gimnázium, péntek de. 9 óra elődöntők, du. 2 óra döntők. Úszás Országos jellegű verseny Kecskeméten a Széktói-úszodá- ban pénteken de. 9 órákor. fiz Universiade első két napjának műsora Az Universiade megnyitó ünnepsége a Népstadionban augusztus 20- án 18 órától így zajlik le. Színes rakéták fellövése után elhangzik az Universiade szignálja, majd a nyitó-fanfár után megkezdődik a részt vevő országok sportolóinak bevonálá- sa. Ezt követi az Universiade zászlóval érkező kilenctagú csoport beérkezése a Népstadionba. Az üdvözlőbeszédet dr. Primo Nebioló, a FISU olasz elnöke tartja, majd Kállai Gyula, a Minisztertanács elnöke, az Universiade fővédnöke nyitja meg a Magyar Népköztársaság Kormánya nevében az Universaidet. Felhangzik a magyar himnusz, felvonják az árbocra az Universiade zászlóját. Közben a játé- koskijáróból piros-fehér-zöld öltözetben sportolók futnak be, körülállják a delegációk oszlopait, mintegy szimbolizálva, hogy a magyar nép szeretettel fogadja a világ főiskolás sportolóit. Ezután futó csoport érkezik a stadionba és a fáklyavivő a kandelábernél meggyújtja az Uni- versiade-lángot. Szignál hangzik fel, a delegációk zászlóvivői félkörben felállnak a fogadalmi emelvény mögött, amelyről dr. Kamuti Jenő vívó, háromszoros Universiade-győztes, a versenyzők nevében leteszi a fogadalmat. A MÁV szimfonikus zenekara, és az OKISZ-kórus a „Gaudeamus igitur” diákdalt internálja, közben az egyes országok kis zászlói léggömbökkel a magasba emelkednek. A csapatok elvonulása után rövid kiegészítő műsor zajlik le. A népsport futóversenye után a központi sportiskola 300 kis növendéke tart sportjátékot „Kedvencünk a labda” címmel bemutatót, majd az MHS motoros akrobatái szórakoztatják a nézőket. Közben felállítják a gyepen a labdarúgókapukat, s megkezdődik a Magyar válogatott—Juventus labdarúgó-mérkőzés. A Budapesti Nemzetközi Főiskolai Világjátékok első két versenynapjának részletes műsora a következő: Augusztus 20, péntek: KOSÁRLABDA: Kisstadion, 8.30 óra, selejtezők. (A-pélya) 14.00 ó., selejtezők. Millenáris 8.30 óra, selejtezők, (B-pólya) 15.00 óra, selejtezők. RÖPLABDA: Népstadion, 8.00 óra, férfi, női. 12,00 óra selejtezők 5 pályán. VÍZILABDA: Margitsziget, 10.00 óra, selejtezők^ MEGNY1TÖÜNNEPÉLY: Népstadion, 18 óra. utána kb. 19,45 órától nemzetközi labdarúgómérkőzés: Magyar válogatott— Juventus (olasz). Augusztus 21, szombat: TORNA: Sportcsarnok, 9,30 óra férfi talaj, gyűrű, lólengés. 18.00 óra, férfi talaj, gyűrű, lólengés. KOSÁRLABDA: Kisstadion 8,30 óra, selejtezők. (A-pálya) 14.00 óra. Millenáris 8,30 óra, selejtezők. (B-pálya) 15,00 óra. RÖPLABDA: Népstadion, 9,00 óra, férfi, női. 12,00 óra, selejtezzek, 15,30 órától 22,00 óráig. VlVÁS: Sportcsarnok, 8,00 óra, férfi tőr egyéni selejtező (edzőterem) 18,00 óra férfi tőr egyéni döntő. VÍZILABDA: Margitsaget, 10.00 óra, selejtezők. 18,30 óra, selejtezők. TENISZ: Margitsziget, 8,00 óra, selejtezők. 19,00 óra, selejtezők. ÚSZÁS: Margitsziget, 10,00 óra, időelőfutam. 100 m női gyorsúszás, 100 m férfi gyorsúszás, 200 m férfi hátűszás, 400 m férfi vegyesúszás, 4X100 m női vegyesváltó. — 16 óra döntők: 100 m női gyorsúszás, 100 m férfi gyorsúszás, 200 m férfi hátúszás, 400 m férfi vegyesúszás, 4X100 m női vegyesváltó. MŰUGRÁS: Margitsziget, 12.00 óra, női műugrás selejtező. TUS óra, női műugrás döntők.