Petőfi Népe, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-03 / 181. szám
1963. augusztus 3, kedd 3. oldal MUZSIKÁL A GÉP 1 Humánum és szigor uzsikál a soltvadkerti ' 1 M Kossuth Szakszövetkezet 1070-es cséplőgépe a közös szérűn, az alsócsávori határ 1. számú házának hátsó udvarán. Hozzáértő fül látatlanban is megállapíthatja, hogy szakavatott kézből nyeli a dob a kévéket. Nem böfög-pufog a verő, egyenletes duruzsolással végzi munkáját — s már látni az UTOS traktor lendítő kere- \ kéről is simán szalad a hajtószíj. Zömök, javakorabeli férfi, Sörös Lajos gonddal, már-már művészi érzékkel eregeti a telt kalászú és hosszúszárú rozs kévéit a gép torkába. Most átnya- lábol egyet, pillanatig dajkálja, majd a két karja között szétteríti, s úgy ereszti el magától, mintha szőnyeget lengetne bele a dobba. A rvendhet Szabados János traktoros, az erőgép vezetője, hogy a szakszövetkezeti gazdák soraiból verbuvált 18 tagú cséplőcsapatnak ilyen hozzáértő etetője van, nem pedig olyan, aki a sebesen forgó szerkezetbe csak hányja-dobál- ja, lökdösi az elcsépelnivalót, amitől lefullad a dob, s tömek- zúznak az alkatrészek. Igen: minden munkának megvan a maga fortélya, az etetésnek is, még pedig nem egykönnyen, hanem több csép- lés alatt elsajátithatóan; ám csak azok részéről, akiknek érzékük van a fizikai munka „finomságaihoz” is. És látszik: Sörös Lajos ilyen ember. TV em ér rá velünk szót váltani, mert most még csak a próbacséplés folyik (véletlenül pontosan a kezdetére érkeztünk), amikor az etetőnek a figyelmét még jobban összpontosítva kell „kitapogatnia”: egyszerre mekkora adagot képes magába fogadni a gép. Fiedler Béla, a szakszövetkezet elnöke is ezért van fenn a verőn, lesi-figyeli ember és gép munkájának az összehangolódá- sát, s a kéveadogató nem más, mint Hettinger István, a másik etető; az egyelőre ló nélküli megrakott kocsiról pedig Eiler Károly brigádvezető villázza a kévéket. Sörös Lajos szinte művészi érzékkei eteti a cséplőgépet. __ A 90 hold közös szántónkbó l harmincon rozsot termesztettünk — mondja később az elnök. — Ezt veretjük el először. Jó középes, hat-hét mázsa átlagra számítunk; valamivel jobbra, mint tavaly, amikor hat mázsával fizetett a rozs. A közös termést átadjuk az államnak, a szakszövetkezet hétszáz gazdája pedig abból a mennyiségből fedezi gabonaszükségletét, amely az összesen Mindennapi JÓ kenyerünk Erősen őszülő hajú, szemüveges, idős férfi a látogató. Kézírásos levelet ad át. — Olvastam a mindennapi kenyérről szóló cikküket. Azzal kapcsolatban hozom ezt — mondja. Hellyel kínáljuk. Olvasni kezdjük a levelet. Mindjárt az elején így szól: „Az ország (majdnem) minden lakosa aggódik mindennapi kenyerünkért. ..” A vendég figyeli szemünket, szinte folytatja a gondolatot köz beszólásá val. — Azért tettem oda, hogy „majdnem”, mert nem mindenki egyformán törődik a kenyérrel ... — Mire tetszik érteni? — Arra, hogy amikor már liszt lesz a búzából, jó kenyeret kellene belőle sütni. Javul, javul a minőség, de még gyakoriak a kifogások... Nekem nem lehet bemagyarázni, hogy ezekből a lisztekből nem lehet ízletes, élvezetes kenyeret sütni. — Azért talán a sütőipar gondját... — Tudom, tudom, ök ismerik. De én sem vagyok egészen járatlan. Több mint negyven évet dolgoztam a malomszakmában. Vannak bizonyos évek, mikor aratás előtt nagyon meleg van, a gabona nem tud kifejlődni^ a liszt gyenge. Máskor sok eső hull aratás alatt, a búza be- csirázik és a liszt megint gyengébb. De a jó technológia pótolja a kis minőségi hiányt, és megfelelő kenyeret lehet sütni belőle. A múlt évben egyik eset sem állt fenn, mégis sokszor volt rossz a kenyér Kecskeméten. Miért lehetett vidéken, például Kalocsán finom kenyeret kapni? Pedig oda sem a Marsról hozzák a lisztet... — Azért bizonyára tapasztalja az elv társ, hogy az új kecskeméti kenyérgyár üzembe helyezése óta javul a minőség. — Elhiszem. Remélem is, hogy jobb kenyeret eszünk ezután. .. De mint régi szakmabelinek, volna egy javaslatom. 1926 óta dolgoztam a villanymalomban. Gerőházi József vagyok. Mint almolnár mentem nyugdíjba. Tudom, mit jelent mondjuk a liszt nedvességtartalma a kenyér minőségénél. Sok ezzel, és a kezeléssel, raktározással kapcsolatos hátrányos körülményt ki lehetne küszöbölni, ha egységes irányítás alá kerülne a malomipar és a sütőipar. Ez csak egy idős szakember ötlete. A szakmabeliek is tudnának ehhez mit mondani... Ügy gondoltam, ha az új kenyérről, a mindennapi kenyérről megírjuk, mennyi ember verejtékével kerül az asztalunkra, a minőségével is illő többet törődnünk. Ezt írtam meg... 250 hold ősziárpa- és roesfötójén termett. Az ő gabonájukat is a saját cséplőcsapatunk vereti el. Nem külön-külön, minden ház udvarán, hanem tizennégy közös szérűn. Nálunk, a szakszövetkezetben, így megy a cséplés, mert ugye, nem a gabona, hanem a szőlő és a gyümölcs termesztése a fő profilunk. összesen csaknem 2 ezer hold a gazdák szőlőinek, gyümölcsöseinek területe, de 170 holdon van már új telepítésű közös ültetvényünk is, amelynek egy része az idén fordul termőre. A permetezéshez, amit egyébként a szőlőben már nyolcszor, a gyümölcsfákon négyszer végeztünk el, a háti kisgépeken kívül még egy erőgéppel, ÜE—28-assal és két Ra- pidtoxszal rendelkezünk. Közösen hetven sertést is hizlalunk, amelyekből negyvenet már elvitt az állami felvásárló, s két hét múlva a többit is átadjuk. A gazdák ezenkívül még száz hízóra szerződtek, jóllehet idei összesített tervünkben csak 130 darab szerepel. Egyszóval, lépésről-lépésre haladunk „minden vonalon” a nagyüzemi gazdálkodás kialakítása felé. J Tgy érzem: ennek gördülé^ kenységéhez semmi sem szolgálhatna jobban illusztráló „aláfestésül”, mint a próbacsép- lést végzők figyelme, igyekezete és a cséplőgép kellemes muzsikája. Tarján István Vasas szocialista brigádok 221 brigád küzd a szocialista címért a megye vasipari üzemeiben. ahol a múlt évben csak 151 brigád nevezett be a mozgalomba. A változást nemcsak a nagyobb számok mutatják, hanem az is. hogv például rendszeressé váltak a brigádtanácskozások az üzem legégetőbb problémáiról — különösen a Vegyipari Gépgyárban és a Bajai Finomposztógy árban. I AZ EGYIK 1 üzemből — az új munkaügyi rendelkezések és a takarékos gazdálkodás nyomán — 40 embert el kellet bocsátani. Amikor a hír kiszivárgott, felmorajlottak a műhelyek: „Ügy látszik, megszűnt a szocializmus embersége és vissza- ; jött a tőkés világ létbizonytalansága”. A gyár vezetőd és társadalmi tisztviselői azonban nem nyugodtak ebbe bele, tanácskozásra hívták össze a dolgozókat, őszintén eléjük tárva a való helyzetet. Nem hivatkoztak központi utasításra, a munikás-kol- lektíva igazságérzetére apelláltak. Elmondták, hogy nem tudnak mindenkinek munkát biztosítani, a feladatokhoz mérten nagy a létszám. Fizessenek-e 40 embernek bért munka nélkül, azaz dolgozzon-e 600 munkás a negyvenre ? — kérdezték a vezetők, s a műhelyek termelési tanácskozásai erre tagadó választ adtak. A dolgozók javaslatai alapján hamarosan összeállították a „munkanélküliek” 40 fős listáját, s mint létszámíelettiek, kézhez kapták munkakönyvüket a notórius lógósok, akikre eddig is társaik dolgoztak, s akiket évszámra hiába biztattak, negyedét sem termelték, mint amit joggal elvárhattak tőlük. Az igazságos döntés nyomán a műhelyekben megnyugodtak a kedélyek. Utólag jogosan kérdezheti azonban az olvasó: miért nem korábban és fegyelmi úton távolították el a fegyelmezetleneket, a munkahalogatókat? A kérdés megválaszolása viszont mór túlnő a szóban forgó üzem keretein, általános társadalmi problémát érint, | LÉNYEGÉBEnT a szocialista humanizmus helyes értelmezéséről van szó. Társadalmunk mély együttérzését és segítőkészségét lépten-nyomon tapasztalhatják az elesettek, a bajbajutottak. Az árvíz idején találkoztunk gépkocsivezetőkkel és könnyűbúvárokkal, akik három műszakot egyhuzamban dolgoztak a gátakon. Az árvízkárosultak támogatására megmozdult az ország, adományokkal és munkafelajánlásokkal segítve a bajbajutottakon. Társadalmunk segítőkészségét néha elemi erővel szabadítja fel egy-egy szülőktől magára hagyott gyermek, vagy egy ritka gyógyszerre váró beteg személyes tragédiája is. Emberek vagyunk és törődünk egymással. Ez így van rendjén. Szocialista rendszerünk mély humanizmusát mégsem azonosíthatjuk az elvont emberszeretettel, a különc szívjósággal. A humanizmus és a szigor, a szeretet és a gyűlölet, csak látszólag egymásnak ellentmondó fogalmak, valójában ugyanúgy szorosan összetartozóak, mint a szocializmus és az ember. Aki szereti az embert, az gyűlöli az embertelenséget. Általánosságban persze ezt mindenki vallja Mégis, a fegyelmezetlenség, a lógás, a pazarlás — az embertelenség e legáltalánosabb megnyilvánulásai — a szükségesnél ritkábban váltanak ki tömegfelháborodást, szenvedélyes gyűlöletet és határozott, aktív fellépést társadalmunkban. | RENDSZEKÜNKi a dolgozó milliók felemelkedését, a jólét korszakának megteremtését tűzte zászlójára. Lényegében így összegezhető a szocialista humanizmus lényege is. És ki ne értene egyet az e szellemben fogant fő célkitűzésekkel: az életszínvonal emelésével, a ma még súlyos lakásgondok enyhítésével, a határozottabb családvédelemmel, a nyugdíjrendszer, a közoktatás fejlesztésével stb. És mindenki, aki a közös, nagy céljainkkal szembehelyezi egyéni haszonszerzését, kicsinyes kényelmét; a lényeget tekintve embertelen és társadalomellenes! A mindennapi életben ritkán fogalmazunk ilyen élesen és még kevésbé cselekszünk a I harcos humanizmus szellemében a konkrét hibák, visszaélések és fegyelmezetlenségek láttán. Sőt, gyakran éppen a „humanizmus” nevében kapnak felmentést a munkakerülők, a se- lejtgyártók. a társadalmi tulajdon herdálói, a tehetségtelen vezetők. I Á HIBÁKKAL, | a fegyelmezetlenségekkel szembeni egységes és kérlelhetetlen harcot ma még nehezítik, közelítünk bizonyos liberális jelenségei. Sok munkahelyen nemcsak a szorgalmas és becsületes dolgozók, hanem a fegyelemsértők is lét- biztonságot élveznek, mintha alkotmányos rendünk nem is a munkához való jogot, hanem általában a megélhetést szavatolná mindenki számára. Pedig a szocializmus nem köt és nem is köthet senkivel sem élethosz- sziglan szóló eltartási szerződést.. A munka társadalma, amely felszámolta a kizsákmányolást, kérlelhetetlen harcban áll az élősködés, az ingyenélés minden formájával. Szocialista rendünk gondoskodik a fiatalokról, az öreg emberekről, de nem tarthatja el munkaképes, egészséges, ám társadalmilag hasznos tevékenységre hajthatatlan állampolgárait. |NEM| követelhetünk azonban szigorúbb erkölcsi normákat, felelősségteljesebb közszellemet* ha elnézőek, engedékenyek vagyunk a vezetésben meglevő lazaságokkal és fegyelmezetlenségekkel szemben. Nem ismeretlen jelenség, hogy a nagy népgazdasági károkat okozó mulasztásokat nem követi határozott felelősségre vonás. — ugyancsak a „humanizmusra” hivatkozva. Egyik, néhány éve létesített üzemünkben például az eredeti rajzok alapján javították a generátort — az időközben végrehajtott módosításokat nem vezették rá utólag a rajzokra — s a drága berendezés felrobbant. Csupán a javítás 800 ezer forintba került, a sok millió forint értékű termeléscsökkenésről nem is szólva. A súlyos hiba megtörtént, felelőst azonban nem találtak. Ilyen helyzetben aligha lehet erkölcsi bátorsága a vezetésnek, hagy szigorúan megbüntesse és kártérítésre kötelezze a selejtgyártókat. Vannak, akik a közéletünkben fellelhető visszás jelenségekből messzemenő politikai következtetéseket vonnak le, s a letűnt idők drákói módszerei, a vaskéz politikája mellett törnek lándzsát, mondván: „A legfőbb baj az, hogy túl sok a demokrácia”. Pedig a demokrácia és a fegyelem ugyanúgy kiegészítik egymást, mint a humánum és a szigor. Többek között éppen a társadalmi demokratizmus fejlesztése lehet egyik fontos eszköze a fegyelem megszilárdításának. A hibák, a lazaságok elleni hatásos küzdelem maga is a demokratizmus fejlődését, a tömegkapcsolatok erősítését, a dolgozók aktivizálást vonja maga után. [A szocialista! humanizmus, mivel nem elvont emberszeretet, jámbor szívjóság, az össznépi érdekből kiindulva szolgálja az egyén boldogulását. Társadalmunk kollektivizmuson alapuló emberiességét hivatottak elmélyíteni azok a kibontakozó intézményes kísérletek is, amelyek a gazdasági mechanizmus korszerűsítését szolgálják. Cél az, hogy minden, ami előnyös az egyén, a hely: közösségek szempontjából, az egyben az általános társadalmi felemelkedést is hatékonyan szolgálja. Vagyis, az emberi képesség, tehetség, a kezdeményezőkészség érvényesüljön még inkább nagy céljaink végrehajtásában. Tóth István Kovács József
