Petőfi Népe, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-15 / 192. szám

A BiRACSIAKON MÚLIK Néhány kilométerre a köz­pont előtt a körüíketett óriá­si táblák messzire /újtózkodó szőlősorain pihen mg a szem. A Helvéciái Állam1 Gazdaság idáig húzódó manhut-latifun- diumát azonban cs^hamar fel­váltják az apró, pg holdas par­cellák. Jócskán yn közöttük szőlő is. Gondoza-ak, ápoltak. Ragyo<**ak a szőldorok Kánikulai fén- és hőségözön füröszti a tájat Kunbaracs há­zaiban mégis üg találni em­bert; aki tehe, kinn dolgozik a határban. Jvai Pista bácsi például a ha>dik sor szőlőt permetezi eze a napon. Kék­lenek a nagy húsos levelek, a tőkék alján uzzadó fürtök re­gimentje ék láthatatlanul. Sárfehér, ezéió, pirosszlanka — s még féltiatnyi bőven ter­mő fajta. — Jó teriése lesz, Pista bá­csi? — Majdmeglátjuk — feleli, míg naev alapja alól mélázva nézi a íüöket. — A szüretig még soks>r kint hál. Nem mondom, szépnek ígérkezik a termés. I± olyan nem lesz, mint tavly volt. Kilencven hektó „jit le” egy holdról, ha beleszárnom azt is, amit étke­zési szóiként adtam el. Izsákr- származott el, jó pár évtizedül ezelőtt. Onnan hoz­ta a sőlészkedés iránti hoz­záértést szeretetet. Ragyának a szőlősorok, itt- ott nyri almák piroslanak a fákon. Idillinek is nevezhet­nénk vegetációnak ezt a nyu­galmú békességét. De, mint mindn idilliben, az itteniben is vá valami nyugtalanító, ami vibii az alig mozduló felszín alól k fiatalok másutt dolgoznak . tanácsház adóhivatalában dtgozik Julinek Mária, a köz­síi KISZ-szervezet vezetőségi tája. Tavaly érettségizett, ide- vlósi. Elmondja, hogy a KISZ- ck huszonöt tagja van, de tbbségük nem a községben olgozik. Talán tíznél sem több zoknak a fiataloknak a száma, kik Kunbaracson a két tszcs- ren dolgoznak. A többi eljár Kecskemétre, Budapestre, s újabban az iparosodó Lajosmi- zse is vonzza őket. Sokan van­nak, akik az állami gazdaság­ban vagy az erdészetben vál­lalnak munkát És nemcsak a' fiatalok men­nek máshová, megkeresni a kenyerüket, keresni a boldogu­lásukat. Az, idősebb korosztá­lyok soraiból is elköltöztek már jó néhányan. A csarodai határ­részen viszonylag jó állapotban levő, bezárt ajtajú házak talál­hatók. Ablakaik élettelenül bá­mulnak a világba, emberi szem már évek óta nem nézett ki rajtuk. — Ha férjhez mennék, oda költöznék — jegyzi meg Má­ria halvány mosollyal. — Még lakbért sem kellene fizetni. Aztán gyorsan hozzáteszi, hogy esze ágában sincs férjhez menni. Ráhagyom, ez az ő dolga. Megkérdem viszont, hogy szá­mára mi hiányzik ebből a köz­ségből. — Egy cukrászda — feleli. — Hogy néha be lehessen ülni egy feketére. „Kiszaladtak“ az időből Hugyecz József vb-elnök sze< rint — aki tíz éve áll a köz­ség élén — a cukrászdán kí­vül még sok minden hiányzik. Kerekegyházán van a földmű­vesszövetkezet központja és az erdészet fűrészüzeme is. Itt csak időszaki munkaalkalom van — az állami gazdaságban és a fakitermelésben. — És Kunbracs két tszcs-jé- ben? — Gazdáik maguk is ellátják a munkát, nincs szükségük a .fiatalokra — hangzik a válasz. — A közös gazdálkodás pedig még igen gyenge lábon áll. Az Új Tavasznak van ugyan 614 hold közös szántója és legelője, de az állattenyésztése, a tíz anyakocával és a 220 birkával nem nevezhető intenzívnek;. Az Aranykalásznak csak 80 hold közös területe van, s a gazdái eddig nem gondoltak még az állattartásra. — Űj telepítés? — Nincs. Alig másfél évvel ezelőtt még öt tszcs volt. Szét­aprózott' területen. Tavaly pedig — Mikor határozta el, hogy megöli Faragót? — kérdezte látszólag közömbösen a tiszt. A katona együgyű tekintettel bámult maga elé. — ...A KISZ-klubban.:: — suttogti alig érthetően. — Tehát beismeri, hogy elő­re m^fontolt szándékkal a va- dásztcrével megölte Faragó honvedet?! — Nem! Nem igaz! — bő­dült fel Lábas, és felugrott a székül. — Csak azt akartam moidani... én csak azt mond­tam .. hogy... hiába... — haigjf, elcsuklott, felzokogott. — Kérem, szedje össze ma­gát — utasította a tiszt. — Én nen az ön hangulatára, hanem a .ényekre, az őszinte szavaira vasyok kíváncsi. Elismeri, hogy a tőr, amellyel a gyilkosságot elfcövették, az ön tulajdona? — Igen... az enyém. — Hol szokta tartani a tőrét? — A szekrényemben, a cipő- lefék mögött. Most is ott hagy­tam. Valaki onnan hozta el — szipogta. — Valaki? — Nem tudom..senki..’. ez rettenetes! — roskadt magába Lábas. Pikó a laboránshoz fordult. — Készítse el az ujjlenyoma­tokat! — De hüzen a tőrt én fog­tam meg utoljára... én marha. — Mond valamit — jegyezte meg Pikó, majd a katona mel­lé lépett és vállára tette a te­nyerét. — Ha van valami, ami kimaradt a vallomásából, bősé­gesen lesz alkalma elmondani. Lábas kitántorgott az irodá­ból. Pikó rendelkezett: — Hívja be azt a tökkelütöt- tet. Kíváncsi vagyok rá. Nagy András széles vigyorral, esetlenül botlott be az irodába. Nem tudta, kihez forduljon, és ez még a szokásosnál is bizony­talanabbá tette. Egy percre el is komorodott. — Tudja-e, miért hívattuk? — mutatott rá ujjal a száza­dos. — Hát...' persze, hogy tudom — vágta rá nagy szüneteket tartva, de a kimondott szavakat gyorsan pörgetve az elhanyagolt külsejű katona. — Nos, akkor talán lenne szíves meg is mondani — udva- riaskodott a tiszt. — Hát... hogy kipurcsintot- ták... a Faragót — Andris me­gint elvigyorodott. Az arcizmokat visszaparan­csolt mosoly remegtette. — Mit csináltak vele? — kér­dezte értelmes gondolat híján a nyeldeklő nyomozótiszt. — Hát... kipurcsintották... vagy kinyiffant. Nem mindegy az? Jól tették. Nyekk, bele a kést... az anyja istenit — lel­kesedett, senlfltől sem zavar­tatva magát. (.Folytatása következik^ már megszigorították a közös telepítés feltételeit, s a gazda­ságok nem mertek belevágni. Az érvelés logikusnak lát­szik. Csakhogy: a csoportok | összevonása felől túl hosszú ideig meditáltak, s így „kisza­ladtak” az időből. Nagy kár. Mert Árvái Pista bácsin kívül még szép számmal vannak hoz­záértő, lelkes szőlősgazdák Kunbaracson. 87 százalék tany án él Vannak más bajok is ebben a fiatal, alig tizenhat éves köz­ségben. Annak idején a Pest megyei Tatárszentgyörgy Ba- racspuszta nevű határrészén alakult ki a faluközpont. A helyzet azóta nem sokat vál­tozott. A lakosság 87 százaléka jelenleg is külterületen él. Az utóbbi öt évben alig több mint tíz ház épült a központban. Aki ugyanis kimozdul a tanyáról, az jobbára a Baracsnál na­gyobb helységekbe vonzódik. Ezért maradnak üresen a ta­nyák. Másrészt egy, a község­fejlesztés szempontjából tartha­tatlan szemlélet él a „befelé” igyekvőkben is: legalább 600 négyszögöles portát szeretné­nek. A rendelkezések szerint — igen helyesen — 250 négyszög­ölnél nem lehet nagyobb a te­lek. Tizenhat évvel ezelőtt több mint 1900 lelket számlált a község. Ma alig több mint ezernégyszázat. A lakosság csökkenése pár évvel ezelőtt megállt, ám azóta nem történt előrelépés. Tudjuk: a Kunbaracshoz ha­sonló helységek legtöbbjéből soha nem lesz — enyhe túlzás­sal — világváros. Vannak tele­pülések, amelyek — a körül­mények miatt — csak lassan fejlődnek. Itt azonban többről van szó. Arról, hogy a község struktúrájában, lakóinak a tu­datában — végső soron — mi­nőségileg nem sok változás tör­tént. Az Üj Tavasz Tszcs, s egyúttal a község párttitkára, Tihany Ferenc is erről panasz­kodik. De hogy a kommunis­táknak mi a tervük az alap­vető gondok megszüntetésére, arról már nem sok szó esik. Az első lépés terve Gácsi Pálnak, az Űj Tavasz agronómusának igaza van, ami­kor — az első lépés megtétele­ként — ezt javasolja: — Nem sokat ér a közös te­rület, amíg három-négy holdas parcellákra van széttöredezve. Ügy tervezgetjük, hogy ezeket már jövőre összevonjuk és ki­alakítjuk a nagy táblákat. Fej­lett állattenyésztést is szeret­nénk teremteni. Nem kedvezőtlen tényező az sem, ha a Helvéciái Állami Gazdaság a község határában folytatja a szőlőtelepítést. S a gazdaság számára is előnyös, ha a továbbiakban -zömmel a kunbaracsiak közül kerülnek ki az ottani szőlőművelők. Nyilvánvaló, hogy a község fejlődését segítő kezdeményezé­seket a helybelieknek kell ma­gukhoz ragadniuk — minden tekintetben. Hatvani Dániel méterrel nagyobb utat kell meg­tenni a behordáskor. Aztán a fel- és alperes fényképekkel ho­zakodik elő. Bizonyítanak. Nem vitás, volt külön kiska­pu, de rozoga, csúnya. Nem is lehet egyszerre említeni a mos­tanival. — A képek bizonysága sze­rint tüzelőt szállító kocsi az­előtt sem tudott beállni az ud­varba — jegyzi meg a bíró. — Azért csináltattam rendes nagykaput, hogy ott beállhasson — szól közbe az alperes. — — Ugyanolyan távolságra van Kosa Gyula kamrája, mint ko­rábban Volt. — S ez így igaz. De hogyan is áll a kiskert, amelytől a házigazda megfosz­totta Kosa Gyulát? — Ezt a virágoskertrészt a felesleges viták elkerülésére vá­lasztottam le, mert Kosa Gyu- láék az ablakunk előtt rázták a szőnyeget. De hajlandó va­gyok a kerítést felszedni és a ház vonalával egyirányban el­helyezni, hogy nagyobb legyen a felperes udvara, virágoskertje — ajánlja az egyességet keresve Halmosi Gyula. — Rendben van, de én ra­gaszkodom a külön kapu vissza­állításához is — így a felperes. A. bíró most látszólag nem a tárgyhoz tartozó kérdést tesz fel, a deszkákból összebarká­csolt, a tetején füstcsövű kam­rára mutatva: — Ez a bérleményhez tarto­zik? — Nem. Ezt én magam épí­tettem, hogy legyen a tüzelő­met hová helyezni... — feleli Kosa Gyula. — Volt rá építési engedélye? Mert tudja szabályellenes, tűz­veszélyes létesítmény? Köteles­ségem figyelmeztetni, hogy a házgazdának joga van a kam­rát lebontatni — mondja a biró. — De kérem... én nem kí­vánom, hiszen nem tudná a tü­zelőjét hová tenni — szól köz­be Halmosi Gyula. — Nézzék, egy kompromisz- szumos javaslat: az alperes el­tűri a kamrát, ön pedig lemond a külön kapunyitási igényé­ről ... — kezdeményezi a bíró, a felpereshez fordulva. Kosa Gyula pedig másodpercnyi gon­dolkozás után kimondja: — Hát, rendben van ..', Ügy tűnt, hogy ezzel kölcsö­nös megegyezés jött létre, s hogy a bíróság részéről a pert megszüntető határozattal véget ér az ügy. Ám tévedtem. A kö­vetkező percben a felperes oda­megy a kissé távolabb álló és Kosa Gyulánéval beszélgető jo­gi képviselőjéhez. S amikor visszatér és a bíró ismételten megkérdi megegyeztek-e tehát a felek, Kosa Gyula kijelenti: — Nem kérem, ragaszkodom a kiskapuhoz, különben is: döntsön a bíróság ... Tehát nem zárult le az ügy. Majd dönt a bíróság. Igazságot tesz. De kérdéses, helyreállít­ja-e igazán a felek között a bé­kességet? Szocialista együttélés szabá­lyai... — mennyit emlegetjük! Csak az értelmezésük körül van még sok fogyatékosság. Csak egyetlen epizódot ezzel kapcsolatosan: — Miért kelljen nekik egy­más előtt eljárni, egymással találkozni?... — vélekedett a helyszíni szemlén a felperes jogi képviselője, aki a külön kiskapuért szállt síkra. — De miért ne kelljen az embereknek egymás előtt el­menni, egymással találkozni? Hiszen azért emberek, egy tár­sadalom tagjai! — felelte a bíró. S úgy ítéljük, neki van igaza. ferny Irén Milyen per szerepel dr. Palásti Ágoston bíró tanácsa előtt? — Délután háromkor hely­színi szemle a Máriaváros 100. szám alatt. Birtokháborítás miatt. Tartson velünk, valószí­nűleg tanulságos lesz. Szívesen csatlakoztam dr. Palásti Ágoston tanácsvezető­bíró, a két népi ülnök: Garzó Lajosné és Bassó Sándor, vala­mint dr. Bende Ervin (a fel­peres védője) helyszíni kiszál­láshoz. A per szereplői: Kosa Gyula útkövező, mint felperes, Hál- mosi Gyula lakatos, mint alpe­res. S az ügy előzményeiről: Kosa Gyula egy szoba-konyhás lakás bérlője Halmosi Gyula házában, aki ugyancsak abban a házban lakik. A bérlő birtok­lási jogaiban érezte magát sért­ve, amikor a tulajdonos ez év áprilisában háza tájának rendbe­hozatalára, csinosítására töre­kedve, az eredeti, kerítésnek már szinte nem is mondható tákolmány helyett, betonoszlo­pokból és dróthálóból új kerí­tést csináltatott. Ezzel egyidőben a korábbi két rossz kiskapu he­lyett egy kétszárnyas nagyka­put létesített. Megszüntette te­hát a bérlő addigi külön bejá­ratát, s ugyanakkor külön kis kerítés húzásával leszűkítette a korábban virágoskertnek hasz­nált udvar részét. Ez volt tehát Kosa Gyula sé­relme, mellyel ez év májusában, a városi tanács vb igazgatási osztályra fordult orvoslásért. A szabálysértési hatóságnak — a helyszín megtekintése után ho­zott döntése — nem találkozott a bérlő megelégedésével. Meg­fellebbezte a határozatot, illetve a járásbírósághoz terjesztette be a keresetét, amelyben előadja: .......szíveskedjék az alperest ar ra kötelezni, hogy biztosítsa számunkra ugyanazt a kapube­járatot, ami a birtokháborítás előtt a részünkre biztosítva volt, adja vissza a kb. 60 négyzetmé­ter virágoskertünket és térítse meg az általa kidobott két tő rózsafa és négy rózsafa értékét, melyet 100 forint összegben je­lölök, meg.. így került sor június 30-án az ügy első bírósági tár­gyalására, amely helyszíni szem­le kitűzésével végződött. Ennyit az előzményekről. Most azonban figyeljük a hely­színi szemlét. A tanácsvezető bíró. a két népi ülnök és a felperes jogi képviselője a szemben álló fe­lek jelenlétében megtekintik a „per tárgyát képező” kerítést. — Rendes, városképi szem­pontból is szép kerítés és a virágoskert is díszére válik a háznak, a környéknek — álla­pítja meg a bíró. — De kérem megmutatni, hol volt korábban a két kapu. Kosa Gyula megmutatja és magyarázza: A mostani állapot megdrágítja a tüzelő kamrába szállítását, mert mintegy 10 Szombaton színes és látvá­nyos kulturális eseményre ke­rült sor Mezőkövesden. A járási művelődési ház színháztermé­ben ünnepség keretében osztot­ták ki a már harmadszor meg­hirdetett Kis Jankó Bori orszá­gos hímzőpályázat díjait. A hí­res matyó hímzőasszony emlé­kére alapított díj elnyerésére — a népművészetéről nevezetes tájakról, így Kalocsáról, Hód­mezővásárhelyről. Recskről, Tú­ráról és a matyó falvakból, va­lamint a különböző díszítő-mű­Kis Jankó Bori-emlékérmet kapott Molnár Gáborné kiskapu — és a szocialista együttélés vészeti szakkörökből — 527 pá­lyamunka érkezett. Az ünnepségen dr. Ortutay Gyula akadémikus mondott be­szédet, majd Méhész Géza, a KISZÖV elnökhelyettese átadta a Kis Jankó Bori-emlékérmet és a velejáró 3000 forint pálya­díjat, a mezőkövesdi Csuhái Józsefnénak, a népművészet mesterének, a kalocsai Molnár Gábornénak, a népművészet mesterének és tardi Gaál Kál- mánnénak. Ezenkívül még 20 alkotónak osztottak ki pénzju­talmat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom