Petőfi Népe, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-15 / 192. szám
í ótöas 1965. augusztus 15. vasárnap GZO=3ÖZZ^X Jói sikerült a Szelidi-tó eddigi nyári szezonja Már csak a közlekedéssel van baj I N A P T A R 1965. augusztus 15, I vasárnap. 1 Névnap: Mária. Napkelte: 1 óra 39 perc. J Napnyugta: I 18 óra 57 perc. — ORSZÁGJÁRÁSRA indul hétfőn az alpári Búzakalász Termelőszövetkezet 34 tagja. Fürdenek Cser- keszőlőn, majd a szarvasi arborétumot tekintik meg. időznek Békéscsabán és ellátogatnak Gyulára is. — FAKAD A SZEDEK a dunai árterületeken. Megkezdték a zsenge levelek gyűjtését, ami a planta-tea fontos alapanyaga. A Gyógynövénygy ű jtő Vállalat bajai telepe az idén 200—300 mázsa levélre számít a Duna mentéről. — KÉSZÜLNEK a vidám farsangi felvonulásra a Magyar— Szovjet Barátság Termelőszövetkezet fiataljai. A karneváli felvonulásra augusztus 20- án este kerül sor, amikor aratási jeleneteket adnak elő. „Füstölnek“ j kenderföldek Megyénk közel 4 ezer holdas kendertermő földjein megkezdték e fontos ipari növény aratását. A két és fél-három méterre nőtt kendert szovjet kombájnok vágják, nyomukban valósággal füstöl a határ a virágportól. Mintegy 150 ezer mázsa nyersanyagra számítanak, amelynek egy részét Kisszálláson a Kenderfeldolgozó Üzemben készítik elő ipari feldolgozásra. — AZ ÁRVÍZVÉDEKEZÉS során az ellátási feladatokat a legeredményesebben teljesítő kereskedelmi dolgozóknak Tausz János belkereskedelmi miniszter a napokban kitüntetéseket és emlékérmeket nyújtott át. A kitüntetettek között megyénkből Czirkó Zoltán, a megyei tanács vb kereskedelmi osztályának dolgozója, a Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetésben részesült. — ELEKEN ad ma hangversenyt a kecskeméti munkásőrzene- kar. A Békés megyei több nemzetiségű községen kívül, mint már hírül adtuk. Gyulán is tart majd előadást a zenekar. — Arattak a fiatalok múlt vasárnap az Iszkra Tsz-ben. A kalocsai üzemek és a honvédség fiataljai közül 127-en segítettek a mezőgazdasági munkák elvégzésében, hagymát szedtek, kévét hordtak, segédkeztek a magtisztításban. Szedik a komlót Dél-Bácskában, az ország egyik legjelentősebb komlótermő vidékén megkezdték a toboz gyűjtését. Az állami gazdaságok közel 200 holdas földjén több mint ötszázan szedik a nyersanyagot. A szovjet, csehszlovák, francia és belga komlófajták termését helyileg szárítják és osztályozzák. — 59 millió forint értékű iparcikket vásároltak megyénk boltjaiban az első félévben. A vásár érdekessége, hogy a lakosság közel 21 millió forintot takarított meg, mivel a bo'tok többször rendeztek kiárusítást leszállított áron. üflnlafűr Zsoltárok szamba-ritmusra Paraguayban egy katolikus kolostor 14 apácából álló kórusa divatos szamba-ritmusban adja elő a zsolozsmákat. Krisztus jegyesei nagy sikerrel szerepelnek a helyi televízióban. Szószék helyett autó Kerbside prédikátor csak úgy tudta magára vonni a New York-i Wall Street pénzügyi szakembereinek figyelmét, hogy szószékül egy „Clergy” (magyarul: papság) feliratú csillogó Rolls-Royce kocsit használt. Szárnyra keltek a gémliókák ! A lakiteleki Tőserdő madárszállásán kiürültek a fészkek. Szárnyra keltek a kis kócsagok és a vő. rösgémek. Az ornitológusok szerint a Tisza menti madárrezervátumokban jó volt az idei költés. A már kiveszőben levő vörösgémfész- kek is megszaporodtak. — 300 cséplőgép dolgozik a gabonaszérií- kön. Megyénkben a legtöbb gazdaságban vasárnap is veretik a gabonát, hogy a 70 ezer holdnyi kalászosterület kévébe kötött termése is mielőbb magtárba kerüljön. — CSÓKÁS Mihály széktói lakos motorkerékpárja elé kóbor kutya ugrott az éjszakai órákban. A motorkerékpáros elesett és életveszélyesen megsérült. a totó-lottó kirendeltségek ünnepi nyitvaiartása A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közli, hogy a totó-lottó ki- rendeltségek Budapesten és a körzeti irodák székhelyein augusztus 20-án, pénteken a szokásos szombati, 21-én szombaton pedig a szokásos vasárnapi nyitvatartási rend szerint állnak a közönség szolgálatára, míg 22-én vasárnap zárva maradnak a totó-lottó fiókok. Egyebütt vidéken augusztus 19-én, csütörtökön a szokásos szombati, 20-án, pénteken 8-tól 12 óráig, 22-én, vasárnap pedig a szokásos hétfői nyitvatartási rend szerint várják a fogadókat: augusztus 21-én, szombaton ezek a totó-lottó kirendeltségek zárva tartanak. Hiába kerestük... . . .Kecskeméten és a megye más városaiban azt az egészségügyi intézményt, amely pénteken, augusztus 13-án, Semmelweis Ignác halálának 100. évfordulóján megemlékezést tartott volna. Ilyen válaszokat kaptunk: „Az elmúlt hónapban, a nagy magyar orvos- tudós születésének évfordulóján, már megemlékeztünk az anyák megmentőjéről.” örültünk ezeknek a válaszoknak, de annak már kevésbé, hogy az egyébként is több időpontban lezajlott ünnepségsorozatból már nem jutott egyetler egy rendezvény sem augusztus 18-éra. Nem akarunk ünneprontók lenni, de úgy véljük, körültekintőbb, előrelátóbb szervezéssel ily módon még bensőségesebbé, „kerekebbé” lehetett volna tenni a Semmelweis-centenárium megyei eseményeit. Kár, hogy erről megfeledkeztek az illetékesek. B. Gy. Szüretelnek... Megyénk melegebb szőlősvidékein beérett a Csaba Gyöngye. Az első kisebb szállítmány a kerekegyházi szőlősökből érkezett a felvásárlótelepre. A jövő héten már a megye más területéről is várnak a korai érésű csemegeszőlőből. 75 éve, 1890. augusztus 15-én szlüetett Hunyady Sándor Író. Vidéki, majd budapesti újságíróskodása mellett fejtette ki többrétű Irodalmi munkásságát. A magyar novella egyik mestereként tartják számon. Irt regényeket. elbeszéléseket, színműveket. Az egyszerű emberek mindennapi életében előforduló bonyodalmakat kitűnő jellem- ábrázolással, találó realizmussal jelenítette meg, s írásaiban mindenkor a szegényekkel rokonszenvezett. Xrásművészetével, vidám, olykor pedig kesernyésen anekdotázo hangon, derűs, csendes költőiséggel pergette konfliktusokkal telt történeteit. Legidőtállóbb alkotásai novellái, melyekből metsző társadalomkritika csendül ki. Elbeszélései az élő szó természetes üdeségével hatnak. Regényeiben gyakran engedményeket tett a korízlésnek. Színműveiben novella- és regény- témáit dolgozta fel, erős valóságérzéssel, de a sikerre törekvés többnyire gátolta kitűnő témáinak drámaivá fejlődését. A legnagyobb sikert Feketeszárú cseresznye című színművével érte el. Több novelláját megfilmesítették. — Az üzemegységek és kerületek fokozott önállósodása erőteljesen segíti az állami gazdaságok munkáját. Különösen a hosszúhegyi. kunbajai és kun- fehértó-szőlői gazdaságokban születtek jelentős eredmények. Lottótáiékozlató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alapján a 33. játékhéten nem végleges megállapítás szerint öttalálatos lottó- szelvény nem érkezett. Négy találatot 67 fogadó ért el, nyereményük egyenként 62 434 forint. Három találatot 5312 fogadó ért el nyereményük egyenként 393 forint. Két találatot 129,447 fogadó ért el, nyereményük egyenként 16,10 forint. Az e heti nyerőszámok: 18. 37. 41. 58, 74. — Vetik a juhlcge- löket. Megyénk juhtenyésztő közös gazdaságaiban megkezdték a téli juhlegelők vetését. Több mint 4000 holdon alakítják ki a friss repcés legelőket. — A BEVÉTELEK alakulását, a tervek teljesítését beszélték meg a legutóbb megtartott közgyűlésükön a bajai Vörös Fény Tsz gazdái. Kitűnt, hogy a tervezettnél 232 ezer forinttal nagyobb bevételre tettek szert, — elsősorban az őszibarack és a korai zöldségfélék termésének, továbbá a baromfitenyésztésnek és a sertéshizlalásnak köszönhetően. Ugyanakkor a kiadásokat 130 ezer forinttal sikerült csökkenteni. Szó volt még az őszi munkákra való felkészülésről is, s ennek során úgy határoztak, hogy félezer holdon vetnek gabonaféléket. Készülődés augusztus 20-ra Augusztus 20-án, Alkotmányunk évfordulójának ünnepén, a kalocsai szabadtéri színpadon a város és a járás KISZ-fiataljai is kiveszik'részüket a közönség szórakoztatásából. Az ünnepi műsorban fellép, többek között a 37-cs számú Forradalmi Ezred Tánc- együttese, a kalocsai népi együttes, a fajszi énekkar, valamint a drágszéli népi tánc- együttes is. — Ülést tartott pénteken délután a Kalocsai Városi Tanács. A résztvevők megvitatták az elmúlt iskolaév tapasztalatait, és a következő feladatokat, valamint az új népművelési évad tennivalóiról hallgattak meg beszámolót. — Közel 15 millió 200 ezer forint kártérítést fizetett az Állami Biztosító júliusban a megye területén. Legnagyobbrészt a termelőszövetkezetekben történt károk után fizettek térítést, 13 millió 800 ezer forintot. Várható időjárás vasárnap estig: változó mennyiségű felhőzet, legfeljebb szórványosan előforduló esővel. Gyenge, ' napközben kissé megélénkülő szél. A nappali felmelegedés kissé erősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 21—26 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál 20 fok. A Dunapatajtól nem messze eltelő ló Szelidi-tó egyre kedveltebb kiránduló-, üdülő- és fürdőhellyé válik. A május 15-én megkezdődött és szeptember 15-ig tartó szezon eddigi mérlege is erről tanúskodik. A Szelidi Szállóban június vége óta minden nap „telt ház” van, és augusztus hónapra szintén foglaltak a szobák. Eddig csaiknem kétezer magyar és külföldi vendég lakott a szállóban, köztük jugoszlávok, németek, osztrákok, csehszlovákok, franciák, sőt ghanai és zanzibári turisták is. A szálloda 40 ezer forintos bevételi tervét már eddig 50 ezer forintra teljesítette túl és a szezon végéig előreláthatólag több mint 200 százalékos forgalmat bonyolítanak le. Az idei szezonban az étterem bevételi terve 520 ezer forint, amiből 410 ezer forintot már teljesítettek. A szálloda és az étterem vezetői szerint a Szelidi-tónál még nagyobb lehetne a forgalom, ha Dunapatajról rendszeres napi buszjáratot, vagy taxit biztosítana az AKÖV. A vendégek így jogosan panaszkodnak a rossz közlekedési viszonyokra, s ha az idén még nem sikerült, a jövő évben már jó lenne, ha ezt a problémát is megoldanák az illetékesek. Derekasan helytállnak a dunavecsei járás kombájnosai A dunavecsei járásban egykét nap múlva pontot tesznek a gabona betakarításának végére. A nagy munkában derekasan helytállnak a kombájno- sok. Csőke Ferenc és Fiszter Sándor, a dunavecsei Virágzó Termelőszövetkezet kombájnosai — akik egyébként már a solti Kossuth Tsz gabonatábláin dolgoznak — tegnap reggelig 102, illetve 101 vagon termést takarítottak be. Több kombájnos ért el még kitűnő eredményt a járásban. Pernert Péter és Kaszt János, a hartai Új Élet arató-cséplői 98, illetve 91, Samu Sándor, a solti Rákóczi Tsz kombájnosa 90, Molnár András, a hartai Lenin Tsz kombájnosa pedig 82 vagon gabonát arattak—csépeltek. A gépállomási kombájno- sok közül Schmerczer István, a Kunszentmiklósi Gépállomás dolgozója, szombatig 79 vagon gabonát takarított be a hartai Béke Tsz-ben. Készletrendezés ellenőrzése a ruházati szakmában A megyei népi ellenőrzési bizottság. az Állami Kereskedelmi Felügyelőség és a Magyar Nemzeti Bank szeptember első felében közös vizsgálatot tart a megye kis- és nagykereskedelmi hálózatában. A vizsgálat célja, hogy megállapítsák: a felesleges készletek feltárása és hasznosítása hogyan történt a megyében, és éltek-e az értékesítések folyamán a kormány által biztosított lehetőségekkel? Az ellenőrzést végző szervek segítséget nyújtanak az állami és szövetkezeti ruházati boltok vezetőinek ahhoz, hogy az ez évben még sorra kerülő őszi vásárt az utasításoknak, rendeleteknek és a vásárlóközönség igényeinek megfelelően bonyolítsák le. A megyei népi ellenőrzési bizottság a napokban értekezleten tárgyalta meg a vizsgálat programját és ez alkalommal alakították mgg a iárási, bizottságokat is. amelyekben a NEB munkatársain kívül a kereskedelem és a bank szakemberei vesznek részt. Baján hirdetik ki a múlt évi megyei községfejlesztési verseny eredményeit Augusztus 18-án, délelőtt 9 órakor Baján kerül sor az immár hagyományossá vált, évenként meghirdetett megyei községfejlesztési verseny ünnepélyes eredményhirdetésére. A megyeszerte fellépett fertőző állatmegbetegedések, majd az árvíz miatt kissé eltolódott KÖFA-nagyaktíván nemcsak á múlt évi fejlesztési munkát értékelik. Számba veszik a második ötéves terv keretében célul tűzött és elvégzett fontosabb feladatokat, illetve eredményeket és értékelik az idei első fél esztendőben elvégzett munkát is. A nagyaktíván adják át ünnepélyesen a versenyzászlót a verseny első helyezettjének és osztják ki a jutalmakat a legjobb eredményeket elért helyi tanácsoknak, s a községí'ejlesztésben jeleskedő aktivistáknak. Kapálás helyett fólia A Kertészeti és Szőlészeti Főiskola soroksári kísérleti telepén a talajra borított fekete fólia felett érlelik termésüket a paradicsomtövek. A kilyukasztott fóliát még a tenyészidő kezdete előtt terítették a földre, s a palántákat a lyukakba ültették. Az új módszer legfontosabb eredménye, hogy a paradicsombokrok helyét kivéve a sötét fólia teljesen elzárja a talajt a napfénytől. így a gyomok nem tudnak kikelni, s feleslegessé válik a kapálás. A két-három- szori kapálás elhagyásával a pa- radicsomtermesztés munkaköltségének csaknem 10 százaléka takarítható meg. További előny, hogy — mivel a vékony műanyag réteg alatt gyorsabban, erősebben melegszik fel a talaj a termés korábban kezd beérni és valamivel több is. mint a fólia nélkül, kapálással művelt összehasonlító parcellákon.