Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-07 / 158. szám

IMS. július 7, szerda 5. oldal Uj tv-sorozat: Szigorúan bizalmas Reggel autók kúsztak fel a Várba, kábeleket, lámpákat, szí­nészeket hoztak, és visszapa­rancsolták az időt. Ahol tegnap kontyos barna lány ült egy szemüveges bölcsészfiúval, most zavarosban halászó feketézők kötnek kétes üzleteket, mint ak­kor, amikor még Old Firenzé­Tanévzáró értekezlet áll tőlünk a szabványos detek- tívhistóriák, a népszerű Angyal- 1 filmek magyar változatának megteremtése. Ez a sorozat az elmúlt két évtized jellegzetes bűnügyeivel ismerteti majd meg a tv nézőit. Minden egyes fim megtörtént eseten alapul, csak a szereplők nevén és a A kiskunmajsai gimnáziumot a nagy létszámú városi közép­iskolák tanárai állítólag tréfá­ból „mikro-gimnáziumnak'’ ne­vezik. A csaknem ezres létszá­mú iskolákhoz képest valóban kicsi: öt osztályban alig 200 tanuló, a tantestület is mind­össze nyolc főből áll. Mégis szűk már az iskola, romlik az épü­let: tele vannak miatta gonddal­bajjal ... Amiről viszont bátran el­mondhatjuk, hogy nem kicsi ebben a gimnáziumban — az a tanári kar munkájának eredmé­nye. Az iskola tanulmányi átlaga 3,6 volt a most befejezett tan­évben! A bukások száma kere­ken egyharmada a tavalyinak: a tanulólétszám csupán 5%-a. Szépítgetés nélkül Volna tehát mivel dicsekedni a tanévzáró értekezleten. Az ember úgy gondolná, nagy is rá a kísértés, hiszen váratlan vendégek érkeztek, köztük a megyei pártbizottság illetékese. Huszka István igazgató azon­ban zavartalanul „kitálal”. Nem akarom itt részletesen ismertetni az egyórás beszámo­lót, még csak a kivonatát sem mondom el. Az igazgató sorra vette az osztályokat, s annyi biztos, hogy sokkal több figyel­met szentelt a fegyelmezetlen­ségeknek és hibáknak, mint az eredményeknek. Hogyan indult az osztály, milyen volt tavaly, és milyen feladatok várnak rá a jövő tanévben? — e köré csoportosította az idei munka értékelését. Azután a tanárok munkája következett, szemé­lyenként és tantárgyanként. Végül az iskola külső kapcso­latai: a községgel, a gyakorlati foglalkozásoknak helyet adó gazdaságokkal és a szülőkkel. Elképzelhető, hogy a nyári meleg ellenére sem unalmas az ilyen beszámoló. A hiteléről pe­dig csak annyit, hogy: nem csu­pán ott volt önkritikus, ahol el­kerülhetetlenné tették az ada­Wiedermann Károly rendező beállítja a Szőke Éva 1946. egyik jelenetének szereplőit; Máthé Etát és Kosa Andrást. (Foto: Vörös Ilona.) Magyar Televízió nek hívták a Bécsi kapu esz­presszót. — Ezt az időt elevenítjük fel Szőke Éva 1946. — című fil­münkben, amely egy több film­ből álló sorozat második része — mondja Wiedermann Károly rendező. — Az első részt már befejeztük, címe: Gyilkosság aknatűzben. Az ostrom idején játszódik. A Szőke Éva 1946. egy nemzetközi feketéző-csem­pész banda tevékenységéről és lebukásáról szól, a címszerepet Máthé Eta alakítja. Harmadik filmünk története egy diákösz- szeesküvés. Ezután foglalkozik a sorozat az államosítás előtti szabotázsokkal és az épülő Ár- pád-híd vámszedőivel is. Akkor hát végre egy kis hazai „krimit” láthatnak a bűnügyi filmek kedvelői? — Igaz, hogy bűnügyi soroza­tot készítünk, sok izgalommal, váratlan fordulatokkal, de távol helyszínen változtattunk. Sze­retnénk, ha az elmúlt húsz év jellegzetes bűncselekményeiből a nézők megismernék társadal­munk fejlődésének különböző korszakait is. A sorozat érdekessége, hogy minden bemutatót rövid interjú előz meg nyugalmazott vagy tényleges rendőrökkel, akik ab­ban a korszakban éltek, vagy részt vettek a tettesek üldözésé­ben. A filmek egyébként a Bel­ügyminisztérium szakértőinek támogatásával és közreműködé­sével készülnek. az ország leg­különbözőbb pontjain. Bárány Frigyes a filmek narrátora és összekötője. A népes szereplő- gárdában pedig olyan régi kecs­keméti művészek nevével talál­kozhatunk, mint Máthé Eta, Si­mon György, Demeter Hedvig és Baracsi Ferenc. A sorozat első része ősszel került a tv-nézők elé. V. Zs. HOL LEHET KÖNYVET KAPNI! 1/ égigfut kocsink Lajosmizse fő­utcáján. A kira­katokat nézegetjük és az üzletek felett a feliratokat. Se­hol sincs kiírva, hogy: könyv. Nem lehet, hogy ekkora községben ne árulnának egyet­len üzletben se könyvet. Talán ott, abban a szép új boltban, ahol illatszert, meg játékot lehet kapni. Nincs ugyan kiírva ott se, de a könyv is „kultúrcikk”. Valóban. Durucz Sándorné eladó máris vezet a könyvessarokba. De miért nem ír­ták ki? Alighanem azért, mert amikor a neonfényes por­tált készítették, ki­felejtették belőle, s az átalakítása már sokba kerülne. A polcon nincs túlságosan nagy vá­laszték. Ügy 6— 800 •kötetnyi lehet a készlet. Hunyadvári Ala­dár üzletvezető megnyugtat: — Mintegy 15 ezer forintnyi árunk mindig van. Ennél több nem is igen kell, nem túlságo­san nagy a keres­let. Mert közel van Kecskemét. Sokan ott szerzik be az újdonságokat, A rendszeres vásár­lók nagyobb vá­lasztékot találnak a városban. Ennek a boltnak csupán évi 20—25 ezer forintra rúg a forgalma. Vizsgák idején, meg a könyvhéten sokan vásárolnak, azután alig-alig. De akad­nak már olyanok is, akik ideszok­tak. Ha valaki be­jelenti, hogy szűk- \ sége volna valami­re, annak lehetőleg beszerzik a kért könyvet. Az állan­dó vevők közül többen előfizettek a különféle soroza­tokra is. És — bár az ajtó fölött ott sem sze­repel — árulnak könyvet a 3. számú }öld művesszövetke­zeti boltban, sőt a kultúrházban is. És ott vannak az üze­mekben a nagyobb létszámú munkahe­lyeken a bizomá­nyosok. Mert a könyv mégiscsak kelendő „árucikk” ma már L ajosmizsén. — rl — ......­Ha t hét Camp Luphungoula poklában 2. Maga a pokol. .. A börtön — az börtön. De Camp Luphungoula ráadásul — kongói börtön volt: maga a pokol. Amikor Hohlovot a kö­zös cellába lökték, valaki gyu­fát gyújtott: megnézni a jöve­vényt. A gyufaláng imbolygó fénye rávetődött a szürke be­tonfalakra, a töredezett cement­padlóra, a foglyokra. Egy-ket­tőn ing volt, de a többsége egyetlen öltözéke csak klott- nadrág. Valamennyien mezítlá­basok. Az újoncot nyomban közrefogták, hátha maradt nála cigaretta, pénz, újságfoszlány. De Hohlov egyetlen használha­tó holmija a cipője volt. Egy szálfatermetű fogoly barátságo­san felszólította, hogy vegye le. Az újságíró engedelmeskedett. A kongói testvériesen megosz­tozott vele a cipőn: az egyik fél párat a maga feje alá tette és intett Hohlovnak, hogy a másikat tegye a saját feje alá. Szükségpámának.., Lingala nyelvlecke Fehér ember és ráadásul: szovjet. „Ezt bizony kinyírják” — mondták ki egymás közt a szentenciát a foglyok. A jelek valóban nem voltak biztatóak. Hohlov, ha akarta, ha nem, egész éjszaka — lingala bör­tönnyelvleckét vett. — Beta ie — hallatszott oda- kintrőL — Üsd, vágd, nem apád! — Beta ie na moto! — Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon! Beta ie lokolo na lubumu! — Ne sajnáld a lábad a gyomrá­tól! — Ekoki to bakisza liszusz? Elég volt, vagy akarsz még? — Majd szinte hallani lehetett a hangból, hogy lemondó kéz- legyintés kíséri: — le akufi — Ez bizony ki­készült. .. Közben meg-megcsikordult a börtön nehéz vaskapuja. Ugyan hová viszik a foglyokat? Ki­végző osztag elé, vagy kínzó­kamrába? Mert a tábor kü­lönleges rendeltetésű, a Sureté National főnökének, Nendaká- nak közvetlen igazgatása alá tartozik. Camp Luphungoula neve magyarul egyébként azt jelenti: Kulcstábor. Valóban, kulcskérdésről döntenek itt: lenni vagy nem lenni. A kér­dés a foglyokra vonatkozik, és aki eldönti: maga Nendaka. Jövevény a Reginából Hohlov csodálkozással látta, hogy a cellában még egy fehér fogoly van. Rogers főhadnagy. Micsoda találkozás: szovjet új­ságíró és belga zsoldos Csom- béék börtönében. — Tévedés, fatális tévedés — mondta a belga. — Reggelre kiengednek. Addig is szóval tartotta Hoh­lovot: — Nézze, ketten vagyunk itt fehérek, legalább mi tartsunk össze... Végül még a Regina szálló­ba, lakosztályába, a 303. szo­bába is meginvitálta Hohlovot. Rogers, a hírhedt Michael Hoa- re zsoldososztagában szolgált, fizetése 48 ezer kongói és 18 ezer belga frank volt. A bör­tönbe úgy került, hogy előző este mulatozás után az afrikai piacon részeg fővel lövöldözni kezdett. Ébresztő előtt valóban kiengedték. Már világosodott, látni lehetett az arcát: hegyes orr, ellenszenves kis bajuszka, belga főhadnagyi egyenruha, vörös katonai tábori sapka Az egyik néger fogoly szitkot küldött Rogers nyomába. Az a férfi volt, aki este Hohlov ci­pőjét tette a feje alá párná­nak. A kaszai törzsből szárma­zó Alphonse Oulou börtön­ügyekben kifogyhatatlanul ta­lálékonynak bizonyult. Ö mu­tatta meg Hohlovnak. hogyan lehet körömmel — papír híján — banánhéjra, cipőtalpra — vagy: gyufaszállal körömre jegyzetelni — Napközben még cigarettát is szerzünk — ígérte. A törzs törvénye Hogyan? A titok nyitja egy­szerű. A táborparanesnok, Di- bou gyakorlatilag „isten után | az első”. Ide ugyanis bírói el­járás nélkül kerülnek a fog- | lyok, akikről sokszor jószeri­vel még azt sem tudják, hogy I kicsodák tulajdonképpen. Így 1 aztán Dibou azt enged ki, akit akar. Persze, azt akarja kien­gedni. akinek a rokonsága meg­felelő váltságdíjat űzet. A bör­tönben a szabályzat szerint nem jár élelem a foglyoknak. Amikor a hozzátartozók végre kinyomozzák, hogy a szeren­csétlen Camp Luphungoulába került, igyekeznek ennivalót be­juttatni neki. Ehhez persze „meg kell kenni” a fél börtön­személyzetet. A titok harmadik nyitja — jellegzetesen kongói. Az ország­ban rendkívül erős a törzsi összetartozás érzése. Ezért a foglyok először is azt próbálják kideríteni, nincs-e az őrök kö­zött olyan, akivel egy vidékről származnak. Mert ha van: a fogolynak nincs többé gondja pénzre, ételre, italra. A törzsi törvények még a börtönsza­bályzatnál is erősebbek. Ha az őr megszegi őket és nem segít bajba jutott „távoli rokonán” — a törzs bosszúja előbb-utóbb utoléri... Következik: Telt ház és a trükk az üveggel. tok, mint például a mulasztott órák számának növekedése. Ki­tért a hibákra ott is, ahol ne­hezebb a bizonyítás: a felügye­let a tanulószobában, az osztá­lyok közösségi élete, a család- látogatások stb. A két első osztály Kiskunmajsán az év elején két csoportba kellett osztani az elsősöket. Nemcsak a nagy lét­szám miatt, hanem azért is, mert sok volt a tanyai iskolá­ban végzett jelentkező, s ők nem tanultak a felső tagozat­ban oroszul. Velük tehát más tanterv szerint kell foglalkozni, hogy pótolhassák a hiányokat. Nem kis meglepetést okozott aztán, hogy éppen ez az osz­tály lett a jobb a két első kö­zül. Az igazgató beszámolóját kö­vető vitában Hudoba József, az I/a osztályfőnöke elmondta, hogy mint foglalkozott velük. Eleinte érthetően nagyon fél­szegek voltak. Akkor jött meg az önbizalmuk, amikor a mező­gazdasági munkán ők lettek példaképül állítva a többi elé, s tőlük tanult a másik, a „vá­rosi” osztály. Becsületükre váljék, szívesen segítettek is. Az I/a-ban igen jó a kollektív szellem. A szülők meg talán még többet törődnek a gyerekeikkel, mint a község- beliek. Télen is bejártak érdek­lődni az iskolába, ha busszal nem, szekéren, motoron. Három szanki szülő még meg is ven­dégelte az egész osztályt az év végén egy emlékezetes kirán­duláson. Az osztályfőnök céltudatosan fejlesztgette bennük a felelős­ségérzetet és a siker-élményt. Az osztályfőnöki órák utolsó negyedét mindig arra használta fel, hogy egyénenként értékelje a gyerekek heti előmenetelét és magatartását. Vita az önállóságról Jó a KISZ-szervezet a kis­kunmajsai gimnáziumban. De az igazgatói beszámoló számon kérte tőlük a nagyobb önálló­ságot. Takács András KlSZ-tanács- adó tanár azonban ellenvéle­ményen volt. A gyerekek meg­tesznek szívesen mindent — amivel megbízzák őket. Azt azonban nem lehet jogosan vár­ni még a 14—18 évesektől, hogy önmagukat vezessék. A főis­kolai és üzemi KlSZ-szerveze- tekben jóval idősebbek legalább a vezetők. A középiskolás szer­vezetekben viszont a legalsóbb évfolyamok találhatók. Itt még mindenképpen szükség van az irányításra. Az önállóság leg­feljebb a végrehajtásban, a ki­jelölt feladatok megvalósításá­ban érvényesülhet. Figyelemreméltó tapasztalat, és meggyőző volt az okfejtés. Olyan nevelő véleménye, aki nemrég még maga is egyszerű KISZ-tag volt az egyetemi alapszervezetben. A tanévzáró értekezlet hosz- szú vitájából még töredékes be­számolót sem adhatok. Jól ér­zékelteti viszont az összképet az a néhány mondat, amivel Ke­resztes Nagy Imre, a megyei pártbizottság munkatársa búcsú­zott a majsaiaktól: — Gyakran hívják a pártbi­zottság dolgozóit — mondta — olyan helyre és értekezletre, ahol bajok vannak. Jó volt ide úgy jönni, hogy itt nem baj van, hanem sok szép eredmény. És tanulságosabb is volt. M. U.

Next

/
Oldalképek
Tartalom