Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-31 / 179. szám
EGY CSENDES FALU a jövőbe néz Utraval© EZZEL a szóval lehet a leg« találóbban jellemezni a bajai járási pártbizottság legutóbbi ülé- ; sét, melyen a ideológiai munka helyzete és az ezzel kapcsolatos további feladatok szerepeltek ! napirenden. Az eredmények és feladatok részletes felmérésével és elemzésével — melynek elvi alapjául a Központi Bizottság irányelvei és a megyei párt- bizottság állásfoglalása szolgáltak — konkrét eligazodást és útmutatást adott e tanácskozás a járás kommunistáinak, pártszervezeteinek. Az eredmények, melyekre épí- I teni lehet s kell — biztatóak, erőteljesek. Az utóbbi négy év alatt 90 millióról 250 millióra nőtt a járás ipari üzemeinek termelési értéke, a munkáslét• 1 szám pedig csaknem háromszorosára. A mezőgazdasági terület 96,5 százalékán ma már a szocialista szektor — három állami gazdaság, a Dunaártéri Állami Gazdaság és 47 termelőszövetkezet — gazdálkodik. A nagyüzemi gazdálkodás anyagi-technikai bázisának megteremtésére az utóbbi négy évben 435 millió forint értékű beruházás valósult meg — állami segítséggel és saját erőből — a termelőszövetkezetekben. A GAZDASÁGI fejlődésnek és eredményeinek kölcsönhatásaként. s a kommunisták politikai tevékenysége nyomán fejlődött, változott az emberek tudata is. Az előremutató jelek e tekintetben az élet minden területén megtalálhatók, A szocialista címért küzdő ipari, mezőgazdasági brigádok gyarapodó száma és munkája jelzi, hogy elterjedőben van a szocialista munka és munkaerkölcs. A szövetkezeti tagság javuló közéleti társadalmi tevékenysége, a közösben végzett munkájának minősége mutatja, hogy jó irányban, erőteljesen bontakozik a közösségi személet, a közösségi élet és a szocialista demokratizmus... E jegyeket azonban tovább lehet s kell erősíteni. Ez tükröződött a beszámolóból — de az azt követő felszólalásokból is. ELMONDTÁK többek között, hogy a szilárd anyagi bázis módot ad, sőt szinte követeli a világnézeti nevelés erősítését. Volt felszólaló, aki rámutatott: a pártmunka és ideológiai tevékenység további javításának fontos feltétele a párton belüli cselekvési, akarati egység erősítése, hiszen ha a határozatok meghozatalában nem is, de a végrehajtásban helyenként még mindig fellelhetők a passzív szemlélődök. Az ideológiai tevékenység és a gazdasági eredmények javítása azt is megköveteli, hogy mindenütt kialakuljon a vezetők és dolgozók között a megfelelő elvi, kritikai légkör. Fontos feladatként merült fel a fiatalok nevelése éppúgy mint a társadalmi tulajdon védelme. A SZEPTEMBERI alapszervezeti taggyűlések mindezekről a helyi körülményeknek megfelelően — elemzően és sokoldalúan — fognak majd szólni. Az útravaló hasznosnak bizonyult — erről győztek meg bennünket is a járásban szerzett tapasztalatok. jórészt más vidékről „importálja”. Azt mondják, akik elmennek. hogy nem bírják itt a légkört, a megszólást. a féltékenységet. irigységet, s nem tudnák elviselni, hogy alacsonyabb képzettségű emberek dirigáljanak nekik. Talán van valami igazuk, de teljesen mégsem. Mert ki tanítsa, nevelje a kulturáltabb életre, egymás megbecsülésére az ittenieket, ha nem azok, akik — az S munkájuk, áldozatkészségük Irán is — kinőhettek soraikból tudásban, képzettségben? * 3 Nemcsak a földjüket, de a szívüket is... A munka minőségének je lentőségét is csak a zárszámadáskor, az „osztáskor” érzi! némelyek. Vereshegyi Istvár meg Dión Lajos bácsi szokta ilyenkor okítani őket: — Bezzeg, ha többször kapáltatok volna! Az öregek különben is sokszor példát mutatnak. A nyugdíjasok, mint Aranyos Ferenc — tavaly még kazalmester volt —. Balogh István — betegen is ajánlkozik „hívjatok, ha kell!” — vagy a 72 éves Takács Ferenc, mint régi párttagok is érzik a felelősséget a közös sorsáért. — El kell majd mondani a taggyűlésen azt is — gondolkodik el —, hogy a szövetkezeti demokráciát jól szolgálják nálunk a különböző tsz-bizottsá- gok, mint a rendszeresen tevékenykedő szociális és kulturális bizottság, s különösen az ellenőrző bizottság, amely lelkiismeretes munkát végez. A közgyűlésekkel látszólag nincs baj, de azért lehetnének látogatottabbak. népesebbek, s a tájékoztatás mellett a határozathozatalban is aktívabbak. Már késő délutánba hajlik az idő. s a „témának” még mindig csak a közepe táján járunk. A félszáz tagot magában foglaló pártszervezet munkájáról, félévi terveikről, s a pártépítés tennivalóiról beszélgetünk. S a Eiatalokról, akiket nehezen köt meg a falu. a családi otthon. Sok vezetőt kinevelt már szerem le, s adott számos szak- mnbert az országnak. A saját vezetőit azonban még mindig fasendes a falu, de a határban szorgosan dolgoznak az emberek, a gépek. Százhatvan holdon már elvégezték a másodvetést, de még hatvan-hetven holdat bevetnek kölessel, muharral, silókukoricával. Bíznak a jövendőben amely ha kitérőkkel, nehézségekkel és áldozatokkal is terhesen végtére mégis csak nekik munkál. Irta: Eszik Éva és F. Tóth Pál Fényképezte: Pásztor Zoltán velése. győzködése után kijelentette: — Ahhoz, hogy a tsz-be újra belépjek, feleennyit sem kellene agitálni, de az iskolapadba ne ültess ?k be. Az igazsághoz tartozik, hogy már „ellenpélda” is akad: az egyik brigádvezető. Felső Illés az idén érettségizik a kertészeti technikumban. — A gyerekek? Mind elvégzik a nyolc osztályt, s túlnyomó többségük ipari tanulónak, középiskolába jelentkezik, a .i, ha végeznek, azok közül i e- vés jön vissza, aki mezőgazda- sági szakmát tanult. — Őszre megszervezzük a szövetkezetben a szakmunkás- képzést, a tsz-akadémiának már a második évfolyama indul, folytatni akarjuk a szülők iskolájának vitaestjeit, a TIT- előadásokat — foglalja össze tömören a népművelési terv legjellemzőbb pontjait az iskolaigazgató. S szavaiból — az említett gondok ellenére is — a bizakodást érezzük kicsendülni. utóbbi két évben nem sikerült újra életre hívni a dolgozók iskoláját. A haladás ellen ható tényezők? Az erdészetben iskolai végzettség nélkül is jó keresethez jutnak, s ma még a szövetkezetben sem kapnak a tanuláshoz egyértelmű ösztönzést. És él még az „anélkül is elboldogulunk” elmélete. Néhány éve Kovács János, a régi iskolaigazgató egy jó képességű kislány továbbtanulásához akarta megnyerni a szülők beleegyezését. Az érvek, ellenérvek harcában szinte csattanóként hangzott az édesapa kérdése: „Mondd, Jani, mennyi volt a te ém kereseted?” „Huszonnégyezer körül” — mondta az igazgató. „No, látod! Én, mint állatgondozó, a hat elemimmel 40 ezret megkeresek!” — replikázott az apa. S nemcsak állatgondozó, növénytermesztő — de még brigádvezető is akadt .aki két évvel ezelőtt, az iskolaigazgató és a párttitkár, jó másfél órás érrülményei gyorsabb ütemet diktálnak ugyan minden tekintetben, de ezzel még nem mindig jár együtt a közgondolkozás megváltozása. Ez világlik ki Dibusz Gyula szavaiból, amikor a művelődési kérdésekre fordul a beszélgetés: — A négy-öt éven át működő esti iskolán száznál többen végezték már el a hetedik-nyolcadik osztályt, de még mindig 230 körül van azoknak a száma, akiknek van pótolnivalója, s képes is lenne erre — mégis hiába minden érv, az A tanacstitkar a faiu múltját idézi, látszik, hogy otthonos benne és szívesen időz ennél a témánál. A régi nagy ^tévedésnél”, amely századokra meghatározta az utódok sorsát. — Rossz helyre települtek őseink a Duna túloldaláról. Ha akkor a vodicai magaslatra, s nem ide, a lapályos részre kérik Mária Teréziától az engedélyt. talán másként alakul minden. De vadászó-halászó nép volt. s a víz éltette mindig az ittlakókat- A víz volt az élet és az örök ellenség. Akkor még szabadon játszott a Duna. nem úgy, mint most. Mert sok-sok áldozatot hozott a kormány az utóbbi pár esztendő alatt. És ezt látja a lakosság is — szövi át szavával a múltat és jelent. A víz mindig meghatározó tényező volt a falu életében. — Sajnos, még kísért a ma- radiság, a megszokotthoz való ragaszkodás — mondja Varga János, s egy példát is említett: miként sikerült sok rábeszéléssel rávenni az egyik idős árvízkárosultat. hogy ne a vízpart közelében, hanem a magasabb fekvésű oldalon építse fel újra a házát. És Sorolják tovább a vízparti emberek tudatában megragadt szokásokat, amelyek még ma is kihatnak életükre. Az egykori gazdasági körülményeket. amelyek „híres” egykés községgé tették a falut. Amint az akkori lapok írták: „Szerem- lén sok a gólya, kevés a gyerek.” Ebben csak az utóbbi évtized hozott valamelyes változást. Aztán azok az ellentétek kerülnek szóba, melyeket a vallási előítéletek okoztak. A református őslakosság nehezen oldódó gyanakvását, bizalmatlanságát a katolikus „idegenekkel” szemben. S ha ezt a fiatalok már nem is érzik így. bizony az öreg szülők lelkében még ma is szunnyad ennek árnyéka. Nem lehet elvonatkoztatni tehát a jelent a múlttól, s aki változtatni szeretne valamit, mélyre kell ásnia, hogy megértse, mi munkál egy község lakóinak lelkűidében, mi minden befolyásolja még sokszor gondolataikat, cselekedetüket. S nem szabad azt sem figyelmen kívül hagynia, hogy a mai változások' is nyomot hagynak az emberekben. A szövetkezeti Áaiu ínvüvaMozu«,. Délelőtt hiába kerestük a község és a tsz párttitkárát, Hajdú Lajos elvtársat. Illés István pedagógusnál, a pártvezetőség egyik tagjánál időztünk éppen, amikor úgy három óra felé sietve megérkezett. Nem, szó sincs arról, hogy a gazdasági vezetők helyett akarná vagy kellene csinálnia valamit, de az árvízkárok végső megállapítására kiküldött bizottsággal való tárgyalásnál mégis ott kellett lennie. Hiszen a jövendő zárszámadás alakulása, a veszteségek némi pótlása, a tagság munkakedve, hangulata is összefügg ezzel. Harmincnyolc forintot tervezett az egész községet magában foglaló Dunagyöngye Tsz egy munkaegységre, de több mint négymillió forint az árvízkár, s jó ha meglesz a 30—32 forint. Ez is csak úgy, ha ösz- szefognak minden erőt a kiesések pótlására. Ez pedig nem megy másként csak szilárd munkafegyelemmel, az árvíz- veszély idején is tanúsított közösségi érzés megtartásával. Beszélgetésünk témájánál vagyunk tehát máris, s nem kell biztatni a sovány arcélű. napbarnított párttitkárt, hogy elmondja, hosszú utat kellett megtenniük idáig. A korábbi három tsz-ben ugyanis még külön voltak — ahogy itt mondták — a „mezítlábasok, a bakancsosok és a csizmások”, a parasztság különböző rétegei. — A gazdasági korlátok már feloldódtak — állapítja Hajdú Lajos —. de a tudatban még nem mosódtak el ezek a különbségek teljesen. S Kádár elvtársat idézi, aki még a Szabolcsban tett látogatásakor mondta az ottani tsz- tagoknak: A földjüket, gazdasági felszerelésüket már behozták a szövetkezetbe, de azt párjuk maguktól, bőm mielőbb hozzák vele a szívüket és az eszüket is ... S amikor feltesszük neki a kérdést, hogy mit tartana legfontosabbnak elmondani az eszmei nevelőmunkáról vitázó legközelebbi taggyűlésen, három dolgot említ a következő sorrendben: 1. A szocialista munka és a munkaerkölcs fogalmának a tisztázását helyi viszonylatban. 2. A tsz-demokrácia erősítésének kérdése is ezek közé tartozik, még pedig úgy, hogy ne csak a jogát, de a kötelességét is érezze minden tsz-tag és vezető. 3. Az általános műveltség fejlesztésében a járás községeihez képest el vagyunk maradva, s az elmaradást mielőbb fel kell számolnunk. Dicséri a szorgalmas tsz- tagságot, párttagokat és párton- kívülieket egyaránt, s amikor a kommunisták példamutatása felől érdeklődünk, név szerint említi az állattenyésztésben dolgozó Hegyi Józsefet, Gajdócsi Mihálynét, Vicsek Jánost. Molnár Istvánt és feleségét, a növénytermesztésben Pásztor Istvánt és feleségét, Böske nénit. Szabó József elvtársat, aki az öntözésnél dolgozik, s Juhász Imréné pártvezetőségi tagot a kertészetben. — Nem, a munkafegyelemmel nincs különösebb baj, talán csak egy ezrelék a kihúzó. De akad még előítélet és bizalmatlanság. „Az ne dirigáljon, aki később lépett be. mint én.” — „Tudjuk ki volt ötvenháromban, ötvennégyben” — hangzik néha egy-egy megjegyzés, még párttagok szájából is. S ha megbíráljuk az illetőt, akkor érzékenykedik, megsértődik. A munka alapján ítélni meg egymást, vezetőket és a tagságot egyaránt — nem mindenki érti mse ezt me» dosendes a falu. Nemrégen még az árvízvédelem félelmetes ^ zaja, forrongása verte fel. A víz azonban meghátrált, s az ember lett az úr. Iszonyú küzdelem volt. Most már a károk felmérése, az összedőlt hajlékok rendbehozása van soron. S ez itt a fő dolog. Az újságíró is biztosan ezt kutatja, erről akar tudósítani. Vagy talán mégsem? Szeremle község három vezető emberével ülünk a tanácsi irodában. Ide is betör a kinti hőség, de ezt alig vesszük észre. Érdekes témáról beszélgetünk. Varga János, a fiatal vb-elnök, dr. Csertei János, a régi közigazgatási szakember és tapasztalt tanácstitkár, no meg az iskola igazgatója: Dibusz Gyula, aki több más funkciója mellett egyúttal a népfront titkára is. * * *