Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-31 / 179. szám

EGY CSENDES FALU a jövőbe néz Utraval© EZZEL a szóval lehet a leg« találóbban jellemezni a bajai já­rási pártbizottság legutóbbi ülé- ; sét, melyen a ideológiai munka helyzete és az ezzel kapcsolatos további feladatok szerepeltek ! napirenden. Az eredmények és feladatok részletes felmérésével és elemzésével — melynek elvi alapjául a Központi Bizottság irányelvei és a megyei párt- bizottság állásfoglalása szol­gáltak — konkrét eligazodást és útmutatást adott e tanácskozás a járás kommunistáinak, pártszer­vezeteinek. Az eredmények, melyekre épí- I teni lehet s kell — biztatóak, erőteljesek. Az utóbbi négy év alatt 90 millióról 250 millióra nőtt a járás ipari üzemeinek termelési értéke, a munkáslét• 1 szám pedig csaknem háromszo­rosára. A mezőgazdasági terület 96,5 százalékán ma már a szo­cialista szektor — három állami gazdaság, a Dunaártéri Állami Gazdaság és 47 termelőszövetke­zet — gazdálkodik. A nagyüzemi gazdálkodás anyagi-technikai bázisának megteremtésére az utóbbi négy évben 435 millió fo­rint értékű beruházás valósult meg — állami segítséggel és sa­ját erőből — a termelőszövetke­zetekben. A GAZDASÁGI fejlődésnek és eredményeinek kölcsönhatása­ként. s a kommunisták politikai tevékenysége nyomán fejlődött, változott az emberek tudata is. Az előremutató jelek e tekintet­ben az élet minden területén megtalálhatók, A szocialista címért küzdő ipari, mezőgazdasági brigádok gyarapodó száma és munkája jelzi, hogy elterjedőben van a szocialista munka és munkaer­kölcs. A szövetkezeti tagság ja­vuló közéleti társadalmi tevé­kenysége, a közösben végzett munkájának minősége mutatja, hogy jó irányban, erőteljesen bontakozik a közösségi személet, a közösségi élet és a szocialista demokratizmus... E jegyeket azonban tovább lehet s kell erősíteni. Ez tükröződött a be­számolóból — de az azt követő felszólalásokból is. ELMONDTÁK többek kö­zött, hogy a szilárd anyagi bázis módot ad, sőt szinte követeli a világnézeti nevelés erősítését. Volt felszólaló, aki rámutatott: a pártmunka és ideológiai tevé­kenység további javításának fontos feltétele a párton belüli cselekvési, akarati egység erő­sítése, hiszen ha a határozatok meghozatalában nem is, de a végrehajtásban helyenként még mindig fellelhetők a passzív szemlélődök. Az ideológiai tevé­kenység és a gazdasági eredmé­nyek javítása azt is megköveteli, hogy mindenütt kialakuljon a vezetők és dolgozók között a megfelelő elvi, kritikai légkör. Fontos feladatként merült fel a fiatalok nevelése éppúgy mint a társadalmi tulajdon védelme. A SZEPTEMBERI alapszerveze­ti taggyűlések mindezekről a he­lyi körülményeknek megfelelően — elemzően és sokoldalúan — fognak majd szólni. Az útravaló hasznosnak bizonyult — erről győztek meg bennünket is a já­rásban szerzett tapasztalatok. jórészt más vidékről „impor­tálja”. Azt mondják, akik el­mennek. hogy nem bírják itt a légkört, a megszólást. a félté­kenységet. irigységet, s nem tudnák elviselni, hogy alacso­nyabb képzettségű emberek di­rigáljanak nekik. Talán van valami igazuk, de teljesen mégsem. Mert ki tanítsa, ne­velje a kulturáltabb életre, egy­más megbecsülésére az ittenie­ket, ha nem azok, akik — az S munkájuk, áldozatkészségük Irán is — kinőhettek soraikból tudásban, képzettségben? * 3 Nemcsak a földjüket, de a szívüket is... A munka minőségének je lentőségét is csak a zárszám­adáskor, az „osztáskor” érzi! némelyek. Vereshegyi Istvár meg Dión Lajos bácsi szokta ilyenkor okítani őket: — Bez­zeg, ha többször kapáltatok volna! Az öregek különben is sokszor példát mutatnak. A nyugdíjasok, mint Aranyos Fe­renc — tavaly még kazalmes­ter volt —. Balogh István — betegen is ajánlkozik „hívjatok, ha kell!” — vagy a 72 éves Takács Ferenc, mint régi párt­tagok is érzik a felelősséget a közös sorsáért. — El kell majd mondani a taggyűlésen azt is — gondolko­dik el —, hogy a szövetkezeti demokráciát jól szolgálják ná­lunk a különböző tsz-bizottsá- gok, mint a rendszeresen te­vékenykedő szociális és kul­turális bizottság, s különösen az ellenőrző bizottság, amely lelkiismeretes munkát végez. A közgyűlésekkel látszólag nincs baj, de azért lehetnének látogatottabbak. népesebbek, s a tájékoztatás mellett a hatá­rozathozatalban is aktívabbak. Már késő délutánba hajlik az idő. s a „témának” még min­dig csak a közepe táján járunk. A félszáz tagot magában fog­laló pártszervezet munkájáról, félévi terveikről, s a pártépítés tennivalóiról beszélgetünk. S a Eiatalokról, akiket nehezen köt meg a falu. a családi otthon. Sok vezetőt kinevelt már szerem le, s adott számos szak- mnbert az országnak. A saját vezetőit azonban még mindig fasendes a falu, de a határban szorgosan dolgoznak az emberek, a gépek. Százhatvan holdon már elvégezték a másodvetést, de még hatvan-hetven holdat bevetnek kö­lessel, muharral, silókukoricával. Bíznak a jövendőben amely ha kitérőkkel, nehézségekkel és áldozatokkal is terhesen vég­tére mégis csak nekik munkál. Irta: Eszik Éva és F. Tóth Pál Fényképezte: Pásztor Zoltán velése. győzködése után kije­lentette: — Ahhoz, hogy a tsz-be újra belépjek, feleennyit sem kel­lene agitálni, de az iskolapadba ne ültess ?k be. Az igazsághoz tartozik, hogy már „ellenpélda” is akad: az egyik brigádvezető. Felső Illés az idén érettségizik a kerté­szeti technikumban. — A gyerekek? Mind elvég­zik a nyolc osztályt, s túlnyo­mó többségük ipari tanulónak, középiskolába jelentkezik, a .i, ha végeznek, azok közül i e- vés jön vissza, aki mezőgazda- sági szakmát tanult. — Őszre megszervezzük a szövetkezetben a szakmunkás- képzést, a tsz-akadémiának már a második évfolyama indul, folytatni akarjuk a szülők is­kolájának vitaestjeit, a TIT- előadásokat — foglalja össze tömören a népművelési terv legjellemzőbb pontjait az isko­laigazgató. S szavaiból — az említett gondok ellenére is — a bizakodást érezzük kicsen­dülni. utóbbi két évben nem sikerült újra életre hívni a dolgozók iskoláját. A haladás ellen ható té­nyezők? Az erdészetben iskolai végzettség nélkül is jó ke­resethez jutnak, s ma még a szövetkezetben sem kapnak a tanuláshoz egyértelmű ösztön­zést. És él még az „anélkül is elboldogulunk” elmélete. Né­hány éve Kovács János, a régi iskolaigazgató egy jó képessé­gű kislány továbbtanulásához akarta megnyerni a szülők be­leegyezését. Az érvek, ellen­érvek harcában szinte csattanó­ként hangzott az édesapa kér­dése: „Mondd, Jani, mennyi volt a te ém kereseted?” „Hu­szonnégyezer körül” — mondta az igazgató. „No, látod! Én, mint állatgondozó, a hat ele­mimmel 40 ezret megkeresek!” — replikázott az apa. S nemcsak állatgondozó, nö­vénytermesztő — de még bri­gádvezető is akadt .aki két év­vel ezelőtt, az iskolaigazgató és a párttitkár, jó másfél órás ér­rülményei gyorsabb ütemet dik­tálnak ugyan minden tekintet­ben, de ezzel még nem mindig jár együtt a közgondolkozás megváltozása. Ez világlik ki Dibusz Gyula szavaiból, ami­kor a művelődési kérdésekre fordul a beszélgetés: — A négy-öt éven át működő esti iskolán száznál többen vé­gezték már el a hetedik-nyol­cadik osztályt, de még mindig 230 körül van azoknak a szá­ma, akiknek van pótolnivaló­ja, s képes is lenne erre — mégis hiába minden érv, az A tanacstitkar a faiu múltját idézi, látszik, hogy ott­honos benne és szívesen időz ennél a témánál. A régi nagy ^tévedésnél”, amely századokra meghatározta az utódok sorsát. — Rossz helyre települtek őseink a Duna túloldaláról. Ha akkor a vodicai magaslatra, s nem ide, a lapályos részre ké­rik Mária Teréziától az enge­délyt. talán másként alakul minden. De vadászó-halászó nép volt. s a víz éltette min­dig az ittlakókat- A víz volt az élet és az örök ellenség. Akkor még szabadon játszott a Duna. nem úgy, mint most. Mert sok-sok áldozatot hozott a kormány az utóbbi pár esz­tendő alatt. És ezt látja a la­kosság is — szövi át szavával a múltat és jelent. A víz mindig meghatározó tényező volt a falu életében. — Sajnos, még kísért a ma- radiság, a megszokotthoz való ragaszkodás — mondja Varga János, s egy példát is említett: miként sikerült sok rábeszélés­sel rávenni az egyik idős ár­vízkárosultat. hogy ne a víz­part közelében, hanem a maga­sabb fekvésű oldalon építse fel újra a házát. És Sorolják tovább a víz­parti emberek tudatában meg­ragadt szokásokat, amelyek még ma is kihatnak életükre. Az egykori gazdasági körülmé­nyeket. amelyek „híres” egykés községgé tették a falut. Amint az akkori lapok írták: „Szerem- lén sok a gólya, kevés a gye­rek.” Ebben csak az utóbbi év­tized hozott valamelyes válto­zást. Aztán azok az ellentétek ke­rülnek szóba, melyeket a val­lási előítéletek okoztak. A re­formátus őslakosság nehezen oldódó gyanakvását, bizalmat­lanságát a katolikus „idegenek­kel” szemben. S ha ezt a fia­talok már nem is érzik így. bi­zony az öreg szülők lelkében még ma is szunnyad ennek ár­nyéka. Nem lehet elvonatkoztatni te­hát a jelent a múlttól, s aki változtatni szeretne valamit, mélyre kell ásnia, hogy meg­értse, mi munkál egy község lakóinak lelkűidében, mi min­den befolyásolja még sokszor gondolataikat, cselekedetüket. S nem szabad azt sem figyel­men kívül hagynia, hogy a mai változások' is nyomot hagy­nak az emberekben. A szövet­kezeti Áaiu ínvüvaMozu«,. Délelőtt hiába kerestük a község és a tsz párttitkárát, Hajdú Lajos elvtársat. Illés István pedagógusnál, a pártve­zetőség egyik tagjánál időztünk éppen, amikor úgy három óra felé sietve megérkezett. Nem, szó sincs arról, hogy a gazda­sági vezetők helyett akarná vagy kellene csinálnia vala­mit, de az árvízkárok végső megállapítására kiküldött bi­zottsággal való tárgyalásnál mégis ott kellett lennie. Hiszen a jövendő zárszámadás alaku­lása, a veszteségek némi pót­lása, a tagság munkakedve, hangulata is összefügg ezzel. Harmincnyolc forintot terve­zett az egész községet magá­ban foglaló Dunagyöngye Tsz egy munkaegységre, de több mint négymillió forint az ár­vízkár, s jó ha meglesz a 30—32 forint. Ez is csak úgy, ha ösz- szefognak minden erőt a kiesé­sek pótlására. Ez pedig nem megy másként csak szilárd munkafegyelemmel, az árvíz- veszély idején is tanúsított kö­zösségi érzés megtartásával. Beszélgetésünk témájánál va­gyunk tehát máris, s nem kell biztatni a sovány arcélű. nap­barnított párttitkárt, hogy el­mondja, hosszú utat kellett megtenniük idáig. A korábbi három tsz-ben ugyanis még külön voltak — ahogy itt mond­ták — a „mezítlábasok, a ba­kancsosok és a csizmások”, a parasztság különböző rétegei. — A gazdasági korlátok már feloldódtak — állapítja Hajdú Lajos —. de a tudatban még nem mosódtak el ezek a különbségek teljesen. S Kádár elvtársat idézi, aki még a Szabolcsban tett láto­gatásakor mondta az ottani tsz- tagoknak: A földjüket, gazda­sági felszerelésüket már behoz­ták a szövetkezetbe, de azt párjuk maguktól, bőm mielőbb hozzák vele a szívüket és az eszüket is ... S amikor feltesszük neki a kérdést, hogy mit tartana leg­fontosabbnak elmondani az eszmei nevelőmunkáról vitázó legközelebbi taggyűlésen, há­rom dolgot említ a következő sorrendben: 1. A szocialista munka és a munkaerkölcs fogalmának a tisztázását helyi viszonylatban. 2. A tsz-demokrácia erősíté­sének kérdése is ezek közé tar­tozik, még pedig úgy, hogy ne csak a jogát, de a kötelességét is érezze minden tsz-tag és vezető. 3. Az általános műveltség fejlesztésében a járás községei­hez képest el vagyunk marad­va, s az elmaradást mielőbb fel kell számolnunk. Dicséri a szorgalmas tsz- tagságot, párttagokat és párton- kívülieket egyaránt, s amikor a kommunisták példamutatása felől érdeklődünk, név szerint említi az állattenyésztésben dol­gozó Hegyi Józsefet, Gajdócsi Mihálynét, Vicsek Jánost. Mol­nár Istvánt és feleségét, a nö­vénytermesztésben Pásztor Ist­vánt és feleségét, Böske nénit. Szabó József elvtársat, aki az öntözésnél dolgozik, s Juhász Imréné pártvezetőségi tagot a kertészetben. — Nem, a munkafegyelem­mel nincs különösebb baj, ta­lán csak egy ezrelék a kihúzó. De akad még előítélet és bizal­matlanság. „Az ne dirigáljon, aki ké­sőbb lépett be. mint én.” — „Tudjuk ki volt ötvenhárom­ban, ötvennégyben” — hangzik néha egy-egy megjegyzés, még párttagok szájából is. S ha meg­bíráljuk az illetőt, akkor érzé­kenykedik, megsértődik. A munka alapján ítélni meg egy­mást, vezetőket és a tagságot egyaránt — nem mindenki érti mse ezt me» dosendes a falu. Nemrégen még az árvízvédelem félelmetes ^ zaja, forrongása verte fel. A víz azonban meghátrált, s az ember lett az úr. Iszonyú küzdelem volt. Most már a ká­rok felmérése, az összedőlt hajlékok rendbehozása van soron. S ez itt a fő dolog. Az újságíró is biztosan ezt kutatja, erről akar tudósítani. Vagy talán mégsem? Szeremle község három vezető emberével ülünk a tanácsi irodában. Ide is betör a kinti hőség, de ezt alig vesszük észre. Érdekes témáról beszélgetünk. Varga János, a fiatal vb-elnök, dr. Csertei János, a régi közigazgatási szakember és tapasztalt tanácstitkár, no meg az iskola igazgatója: Dibusz Gyula, aki több más funkciója mellett egyúttal a népfront titkára is. * * *

Next

/
Oldalképek
Tartalom