Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-03 / 155. szám
1965. július 3, szombat 5. oldal FELÁLDOZOTT ESTÉK Az öreg halász és a tenger „SANTIAGO, a halász már öreg volt. Minden öreg volt rajta, csak a szeme nem, az vidám volt és töretlen, s olyan kék, akár a tenger.” Vajon ki ne ismerné Hemingway világhírű kisregényének magányos, öreg halászát, akit a szerencse messzire elkerült, 84 napig egyetlen halat sem fogott. És akkor, egy csillagfényes éjszakán Santiago kezében megrándult a zsinór. Hatalmas halat fogott. Akkorát, hogy len szereplőre épülő cselekmény, a nagy amerikai író különös stílusa, amelyből sem elvenni, sem hozzátenni nem lehet semmit a filmeseknek, nehéz feladat elé állította John Sturges rendezőt. Mindenesetre dicséret illeti a film alkotóit azért, hogy tiszteletben tartották az író elképzeléseit, és — bár ezen lehetne vitatkozni — a regény eredeti szövegét. Így aztán olyan zavaró jelenségnek is tanúi leJelenet a filmből. többször meg kellett róla győződnie: ébren van-e, vagy csak álmodik. A zsákmány azonban valóság volt. De, minden nagy zsákmány sorsa az a világon, hogy másoknak is megfájdul rá a foga. Santiago halára vad, mindenre elszánt cápák vetették magukat. Elkeseredett, gyilkos harc kezdődött a tengeren, s az öreg halász, akire futólag rámo- solygott a szerencse, végül is elvesztette a csatát. Zsákmányát felfalták a tenger ragadozói, mire fáradtan, kimerültén partot ért, csak a hal hatalmas csontváza fehérlett bárkája oldalán. .. A Pulitzer- és Nobel-díjas kisregény egyike a legolvasottabb irodalmi alkotásoknak. Népszerűségének titka, hogy egy látszólag elszigetelt jelenségbe, örök emberi és általános társadalmi érvényű mondanivalót sűrít, olyan szuggesztíven és kifejezően, hogy az olvasó szinte a bőrén érzi, a szeme előtt látja leperegni a tragédiát. PARADOX dolog, mégis, ez az olvasóban képi folyamatot elindítómű: anti-filmtéma. Felvevőgéppel szinte alig megközelíthető. Az egyetlen csónakra korlátozódó játéktér, a jóformán egyelhetünk, hogy a filmet végigkísérő, az írót helyettesítő hang még azt a jelenetet is kommentálja, amelyet pedig a néző szavak nélkül, a képekből is megértene. Ha több dologban tévedtek és Hibáztak is a film alkotói, akad egy telitalálatuk. Ez pedig a főszereplő kiválasztása, Spencer Tracy, a filmbeli öreg halász, tökéletesen azonosult az író megálmodta regényhőssel, nagyszerű játékával, tökéletes illúziót keltő külsejével mintha csak kisétált volna a könyv lapjai közül. Olyan öreg halász az övé, akin már valóban „minden öreg volt, csak a szeme nem, az vidám volt és töretlen, s olyan kék, akár a tenger.” A NAGYSZERŰ színészi teljesítményhez hozzájárul még a tengeri felvételek lenyűgöző szépsége és a cápákkal való küzdelem bravúros fényképezése. Mindent összevetve: érdemes megnézni Hemingway kisregényének színes, amerikai filmváltozatát. Főleg azért, hogy utána újból elolvassuk és ki tudja hányadszor ismét felfedezzük a nagy író halhatatlan remekművét. V. Zs. Nagyokat püffen a dob, a fülembe brummog a nagybőgő. A termecske túlsó végéből el-elfulladva szűrődik ide a hegedűk hangja. Kióvakodok az ajtón, előszobán át az udvarra. Tompítottan ér utol a zene. Most már összeölelkeznek a hangok, lágy harmóniába ol- ! vadnak, nem nyomja el egyik hangszer a másikat. Diadalma- j san zeng Suppé Költő és pa- j I raszt-jának egy örömteli futa- [ ma. Azután a Víg özvegy nyitá- í j nya következik, majd Offenbach Orfeuszából egy részlet. Próbál a Kiskőrösi Földművesszövetkezet szimfonikus ze- [ nekara. 7 órakor kezdték, már régen besötétedett, de szemmel láthatóan még csak a próba közepén tartanak. A héten mindennap így lesz, mert vasárnapra hangversenyre készülnek. .. .Megjelenik az ajtóban Holló János, a zenekar művészeti vezetője. Már odabenn is figyelmes lettem rá. hogy minduntalan kitekintgetett. Körülpillant most is a falhoz támasztott kerékpárokon. — Megesett már néhányszor, hogy lelopták a lámpát. Vigyázni kell... — Ugye innen jobban hangzik? — kérdezi aztán. — Ez az egyik nagy bajunk, ez a „próbaterem”. Először is negyven zenész egyszerre el se fér. És a zenekari hangzás teljesen szétesik benne, mindenki csak a saját hangszerét hallja. Csoda, hogy a karnagyunk egyáltalán észreveszi, ha valaki melléfog. .. — És a másik baj? — Hogy hangversenyterem híján kevés lehetőségünk van az itthoni szereplésre. — Külön hangversenytermet egyetlen zenekarnak? Nem túlzás? — Nem külön nekünk. Az egész községnek kellene, más valamiféle színházterem. Mert nincs Kiskőrösön kultúrház. Így aztán itthon alig-alig lépünk fel. Pedig mi másért járnának el próbákra a zenekar tagjai, ha nem azért, mert néha hallgatóság előtt is muzsikálni akarnak! De ebben a próbateremben még a saját muzsikájukat j sem élvezhetik. | Előveszi a zenekar naplóját. Hatodik éve dolgoznak rendszeresen. Az első bejegyzés: 1959. december 19. Évente 10—12 fellépés. Különösen gazdag sikerekben az idei esztendő. Elismerést arattak Békéscsabán egy országos találkozón, felléptek Akasztón a békenapon és meghívták őket Szegedre, ahol három hangversenyt fognak adni... Az idén már fellépnek a kiskőrösi járás majd minden községében. Megismerték és megszerették őket mindenütt, ahol megfoi'dultak. Csak éppen otthon jutnak hozzá ritkán, hogy találkozzanak a közönséggel. Repertoárjuk gazdag és igen változatos. Leháron, Offenba- chon, Strausson kívül Erkel, Bizet, Kodály, Brahms, Beethoven, Bartók... Lelkes és jó együttes. Pat- rónusuk, a Kiskőrösi Földmü- vesszövetkezet — amely egyebekben is annyi tanújelét adta már a kulturális feladatok iránti megértésnek és segítőkészségnek — jó gazdája a zenekarnak. Ellátta hangszerekkel, sőt gondoskodott az „utánpótláscsapatról”: megvette a felszerelést az ifjúsági zenekarnak is. A fiatalok közül nem egy már „beugorhat” szükség esetén a nagyzenekarba. Hiszen ott elég sok az idős, nyugdíjas. Meskó György nyugdíjas tanító például évtizedek óta csellózik. A zenekar egyik legkitartóbb tagja. Akad itt még zenész „dinasztia” is: Thurzóék, Gellérték... Együtt muzsikál apa és fia. Kiss Sándor karnagynak fia is, lánya is ide jár. Érdekes módon lett zenész Torgyik István, az egyik helybeli szakszövekezet tagja. Otthon minden hangszeren játszott, amihez hozzáfért, mindent végigpróbált. Aztán jelentkezett a zenekarba, megtanult nagybőgőzni. Ma már „teljes jogú” tagja az együttesnek. ... A közeli bemutató miatt mintha kissé feszült volna ma a hangulat. Kiss Sándor karnagy sűrűn közbekopog, kétszer, háromszor ismételtet egy- egy részletet. Ö maga kitűnő példa arra az áldozatkész zeneszeretetre, ami az együttest a legfiatalabb- tól a legidősebb tagjáig áthatja. Neki sem foglalkozása a zene. Az fmsz házilagos brigádját vezeti. Szabad idejében foglalkozik a zenekarral és — tanul. A Népművelési Intézet karnagyképző tanfolyamára jár. M. U A közízlésről fiatal — és nemcsak fiatal — művészek panasza, hogy kísérleteiket, merészebb törekvéseiket a közönség nem fogadja megértéssel. Hallottuk, hogy egy tehetséges szobrász a méltatlannak érzett kudarc utáni elkeseredésében kifakadt: „Nem érdemes a fejemet törni, újat próbálni, úttörőnek lenni. Ha a szokványosabb formákat ismételném, sikerem lenne.” De hozzátette: „Továbbra is keresni fogom az új megoldásokat, s remélem, a közönséggel is sikerül majd előbb-utóbb elfogadtatni a megszokottól eltérő műveket. Mert a legfontosabb a közönség véleménye, azoké az embereké, akiknek a művész dolgozik.” Nemrég történt, hogy új vonalú bútorokból, modern lakberendezési tárgyakból kiállítást, s ezzel együtt közvéleménykutatást rendeztek, összehasonlítási alapról is gondoskodtak: a modern szobaberendezések mellett a régi „komplett garnitúrának” is helyet szorítottak. Sajnos — vagy szerencsére — elkövették a hibát, elfelejtették kiírni, hogy ez utóbbi a riasztó példa, a giccs, amelyről szeretnénk lebeszélni a választókat. A látogatók nagy része a tükrös rekamiéra szavazott. A tervezőművészek egy része ekkor legyintett: „Hát érdemes? ...” Történetünk folytatása rácáfol a kishitűekre, s egyben válasz a bevezetőben idézett szobrásznak és mindazoknak, akik feladatuknak érzik a közönség ízlésének formálását, a művészet korszerű törekvéseinek megszerettetését. Akadtak azon a kiállításon olyan művészek is, akiket nem kedvetlenített el a szavazás első fordulója. így szóltak: „Tévedtünk, amikor azt hittük, hogy a sok-sok évtizeden át elterjedt felfogástól eltérő bútorok és dísztárgyak egy csapásra hódítani fognak, népszerűek lesznek.” Munkához láttak, tárlatvezetésre vállalkoztak, előadásokat tartottak. Érveltek és magyaráztak, miért tartják avultnak a vitrint és ízléstelennek a sokszínű porcelán pávát. Beszéltek az új bútorok előnyeiről, a modern szín- és formakultúráról, tervezési törekvéseikről. Érdemes volt fá- radniok. Közönségük tovább adta a hallottakat, s a „szájpropaganda” fellendítette a kiállítás forgalmát és az érdeklődést. A vendégek rokonszenve a kívánatos új, a praktikus, ízléses bútorok és berendezési tárgyak felé fordult. íme, ez is érv a fölényeskedő, a közönséget lebecsülő arisztokratizmus ellen és a mellett, hogy a legértékesebb műveket és kezdeményezéseket is meg lehet kedvel- tetni a vásárlókkal. Akik pedig nem veszik a fáradságot, hogy a közízlés hatékony formálására alkalmas eszközöket keressenek és felvilágosító szavukat is a jó ügy szolgálatába állítsák, eljátsszák a jogot, hogy értetlenségről, vissz- hangtalanságról panaszkodjanak. D. T. Takarékoskodunk ! JLW inden Bámexbum- / ért-dolgozónak bérlete van a kislőcei strandra. (Szép, hosszúkás, narancsszínű, ropogós kartonlap, két szimmetrikusan elhelyezett pecséttel, celofántokban. Érvényes egy személyre, másra át nem ruházható.) Jó dolog egy ilyen bérlet. Mert, tegyük fel, egy meleg nyári napon, az embernek, tegyük fel, pancsolni szoty- tyan kedve, akkor nem kell sorba állni a kislőcei strandon, nem kell tülekedni a pénztárablak előtt. Szó sincs róla. A bérlettulajdonos csak felmutatja a bérletét, esetleg kurtán annyit mond: béri... A kapuk, mintegy varázsütésre kinyílnak előtte, s máris besétálhat a strandra — mint a teve a tű fokán a mennyországba —, irigy sorban állók sárga pillantásai között. Tíz éve a tulajdonomban van a bérlet, de eddig még egyszer sem voltam a kislőcei strandon. Először is azért nem voltam, mert nem bírom a napot, hamar megfájdul tőle a fejem; másodszor azért, mert nem tudom, hol van az a Kis- lőce. A kollégáim sem tudják. Ha megkérdeztem őket, rendszerint azt felelték: mi a csudának aliarsz te éppen Kislő- cén strandolni? Igaz, mi a csudának is akarok én éppen Kislöcén strandolni? Egyszer kíváncsiságból megnéztem a helységnévtárt. Kislaca, Kislüce, Kislücü, Kislecő benne volt, de Kislőcét nem találtam. éhány évvel ezelőtt megindult nálunk a takarékossági mozgalom. A takarékossági mozgalom első és utolsó lépése az volt, hogy mindenkitől bevonták a kislőcei strandbérletet. Kiderült, hogy a bérlet megszüntetése jelentős megtakarítást eredményez. A megtakarított összegből háromezer év alatt egy fiáztatót lehet építeni. Jól fog jönni háromezer év múlva az a fiaztató, mondtam magamban, és leadtam a bérletet. Fájt érte a szívem, de a takarékosság mindennél fontosabb! A# ár el is felejtettem, hogy nekem valaha is bérletem volt a kislőcei strandon, amely nem tudom, hol van, amikor közölték velem: új bérletemet átvehetem a titkárságon. Nagyon megörültem a hírnek, és repeső szívvel vettem át a bérletet, amely ezúttal okkersárga színű volt, és négy pecsét díszelgett rajta. Annak is örültem, hogy ismét jól megy népgazdaságunknak, és nem kell spórolnunk fi- aztatóra. Két évvel ezelőtt, egy napon, öles plakátokat raktak ki a szobákban és a folyosókon. A plakátok lángbetűkkel hirdették: „TAKARÉKOSKODJ!” — Másnap az igazgató értekezletet hívott össze, amelyen bejelentette: vállalatunk, a Bámexbumfért is részt kíván venni a takarékossági mozgalomban. Előadása végén javaslatot kért tőlünk. Lipták főosztályvezető azonnal felállt, és javaslatot tett: mondjunk le a kislőcei strandbérletekről. A javaslatot egyhangúan elfogadták. z igazgató könnyes szemmel rebegett köszönetét, és elmondotta, hogy a megtakarított összegből, hatezer év múlva, egy ringlispilt lehet vásárolni, aztán, mielőtt felszólalhattam volna, az ünnepélyes értekezlet véget ért. Néhány hónappal később visszakaptam kislőcei strandbérletemet. Ezúttal smaragdzöld színű volt, csipkézett szélekkel, hat pecséttel, angol, albán és finn szöveggel, celofán tasakban. Ismét mehettem strandra, amikor csak akartam, kivéve karácsony első napját és Szilveszter éjszakáját. Ezeket a megszorításokat takarékossági okokból rendelték el. Zokszó nélkül belenyugodtam, sőt még azt is felajánlottam, hogy egyszer s mindenkorra lemondok a kislőcei strandbérletről. Ebbe azonban nem mentek bele, ingerülten elutasítottak, mondván, csak akkor tudnak takarékoskodni, ha most átveszem a bérletet. Ha eljön az ideje, ők úgyis megszüntetik. megint sokat beszéltek nálunk a takarékosságról. Holnap beviszem a kislőcei strandbérletemet. Rám mindig számíthat a népgazdaság, Mikes György
