Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-20 / 169. szám

2, oldal 1965. július 20» kedd! fiz elégedettek Ha egyszer Johnson elnök­nek módjában lesz megírni emlékiratait, azt az utókor minden bizonnyal haszonnal forgatja majd, s a mű vetél­kedni fog az évszázadok óta hatalmi kézikönyvként elis­mert Machiavelli Fejedelem- jével. Hisz gondoljuk csak el, milyen óriási teljesítményt mondhat magáénak Johnson elnök! Mint alelnöknek is volt ellenzéke, és baráti tábora. Elnökként kissé több az el­lensége, mint a barátja, de hát így szokott az lenni, ha va­lakinek felviszi az isten a dolgát — mondhatja valaki. Am ebben az ügyben az az ér­dekes és eredeti, hogy az el­nök Johnson megnyerte az el­lenzékét és elveszíti választóit. Kap mint nap aratja az el­lenzék tapsát, és választói bí­rálatát. Ki tudná ezt utána csinálni? De bizonyítsuk is. Itt van az amerikai Harris nevű köz­véleménykutató intézet jelen­tése, amely természetszerűleg alapos és biztos. Azt állítja ez a jelentés, hogy „azok, akik no­vemberben Goldwaterra sza­vaztak (republikánusok) most rendkívül meg vannak eléged­ve Johnson harcias állásfog­lalásaival. Ugyanakkor az el­nök népszerűsége a vietnami háború kiterjesztésével párhu­zamosan csökken a demokra­ták körében.” Persze azért a republikánu­sok se nagyon ihatnak előre a medve bőrére. Mint a UPI amerikai hírügynökség jelenti, a Saigontól 20 kilométernyire levő Bien Hoa támaszpont kö­rüli vasárnapi partizánakció alkalmával a zászlóal jparancs­nokság sakkbantartására órá­kon át elegendő volt a Viet- cong egyetlen löyésze. (b. k.) ! Milliónyi dél-vietnamit szabadítottak fel idén Saigont lassan elvágják a külvilágtól McNamara start jele — A partizánok eltűntek SAIGON (MTI) A dél-vietnami felszabadítási hadsereg sikeres nyári offenzí- vája egyre válságosabb hely­zetbe sodorja a saigoni rend­szert és amerikai támogatóit. Az. UPI amerikai hírügynök­ség vasárnap sürgős jelzéssel továbbította azt a hírt, hogy a j vietnami partizánok alakulatai ezekben az órákban hét hidat j felrobbantottak és három tor­laszt emeltek a Saigon és Vung Tau kikötőváros közötti útvona­lon. Ezzel a két város között megbénult a forgalom. Az UPI | hírmagyarázója hozzáfűzi, hogy ! a partizánok lépésről lépésre elvágják Saigont a külvilágtól. A Saigonból legyezőszerűen szétterjedő útvonalak közül már csak alig néhány használható, ha ez így folytatódik, akkor a dél-vietnami hatóságok kény­telenek lesznek légihíddal biz­tosítani a város ellátását. A dél-vietnami felszabadítási hadsereg az év első hat hónap­jában majdnem egymillió em­bert szabadított fel az imperia­lista elnyomás alól — hangzik a hadsereg főparancsnoksága ál­tal most kiadott közlemény. Eszerint a hazafiak januártól júniusig 12 000 ütközetben harc- képtelenné tettek több mint 90 000 ellenséges katonát, közöt­tük 3000 amerikai agresszort. Ezenfelül 20 000 fegyvert zsák­mányoltak, többek között 104 milliméteres ágyúkat, csőszáj- fékes lövegeket, aknavetőket és ; gépfegyvereket. McNamara amerikai hadügy­miniszter, továbbá a kíséreté- ' ben levő Wheeler és Westmore­land tábornokok dél-vietnami szemleútjuk során — vasárnap látogatást tettek az Indepen­dence repülőgép-anyahajón. A hadügyminiszter zöld sapkával a fején személyesen adta meg a startjelet az észak-vietnami Ham Rong kikötőváros bombá­zására induló 18 amerikai re­pülőgépnek. Nem sokkal ké­sőbb McNamara egy Da Nang melletti falucska golyólyuggatta kunyhójában David Clemens tengerészgyalogos-ezredes be­számolóját hallgatta meg az amerikai egységek keserves dél-vietnami háborús tapaszta­latairól. Időközben a saigoni amerikai főparancsnokság szóvivője tájé­koztatást adott a 19-es főútvo­nalon indított amerikai—dél­vietnami tisztogató hadművele­tek állásáról. Közlése szerint a nagyszabású hadművelet során „nem sikerült harci érintke­zésbe kerülni a Vietconggal”. A dél-vietnami csapatok bom­batölcsérektől szétszabdalt terü­letre jutottak, amelyen legfel­jebb néhány üresen maradt ágyúállást találtak. A partizá­noknak azonban nyomuk ve­szett. A király elégedett, a nép tüntet Ha esküsznek fel az új miniszterek ATHÉN (MTI) Kréta szigetén, Herakieionban vasárnap este húszezres tömeg­gyűlés követelte Athanasszia- desz-Novasz kormányának le­mondását és Papandreu vissza­térését. „Görögország nem Do­minika és nem Vietnam, le a demokrácia árulóival!” — kiál­tották a gyűlés részvevői. Hír- ügynökségek értékelése szerint ez volt a legjelentősebb tilta- kozógyűlés azok között, ame­lyeket négy nap óta Görögor­szág több vidéki városában meg­tartottak. Merakleionban felszó­lalt a Centrum Unió Párt több képviselője és beszédében harc­ra szólította fel a népet a de­mokrácia védelmére és Papand­reu visszatérésének előmozdítá­sára. Konstantin király vasárnap Korfu szigetéről visszatérve megbeszélést folytatott Atha- nassziadesz-Novasz miíiiszterel- nökkel Athénban. A vasárnap estére kitűzött második talál­kozásra a király és miniszter- elnöke között nem került sor, de a megbeszélés elmaradását nem indokolták. Athanassziadesz-Novasz a ki­rállyal folytatott tanácskozását „igen kielégítőnek” nevezte, majd közölte, hogy a három gaz­dátlan miniszteri tárcát ked­dig kiosztja. Az új miniszterek eskütételére kedd délelőtt kerül sor. Az EAK a második ötéves tervét készíti elő KAIRÓ. (TASZSZ) Értekezlet és csendőrség Egymással szemben a két Amerika Kairóban Gamal Abdel Nasz- szer elnökletével ülést tartott az Arab Szocialista Unió Or­szágos Végrehajtó Bizottsága. Az ülés fontos külpolitikai kér­désekkel foglalkozott. Hatem miniszterelnök-helyettes közöl- j te. hogy megvitatták az EAK j második ötéves tervét és az el- | só ötéves terv utolsó évének i eredményeit. WASHINGTON (MTI). Az Amerikai Államok Szer­vezete tagállamainak jelentős része azt akarja, hogy Ismét halasszák el a szervezet Rio de Janeiróba tervezett külügymi­niszteri értekezletét. Mint is­meretes, a találkozót eredeti­leg májusra tervezték, de az Egyesült Államok dominikai intervenciója miatt elhalasz­tották. Az AÄSZ alapokmánya értelmében a külügyminiszte­reknek elvileg ötévenként ta­lálkoznia kell, azonban a leg­utolsó értekezlet óta már több mint 11 év telt el. Az elhalasztást javasló or­szágok — köztük Chile és Ve­nezuela — attól tartanak, hogy az Egyesült Államok a riói ér­tekezletén szorgalmazni akarja az úgynevezett állandó Ameri- ka-közi békefenntartó erő megteremtését. A latin-ameri­kai országok közvéleményének túlnyomó többsége tiltakozik a terv ellen, mert az gyakorlati- leg egy washingtoni irányítás alatt álló nemzetközi csend­őrség megteremtését irányozza elő. A „békefenntartó erő” ki­fejezetten a haladó társadalmi megmozdulás elfojtására szol­gálna. Az Egyesült Államok kormá­nya ugyanakkor szeretné min­denképpen keresztülvinni az értekezlet összehívását. Az AÁSZ-nak a hét elején kell döntenie a riói értekezletről. A hírek szerint Brazília az Egyesült Államok felkérésére követelni fogja a külügymi­niszteri tanácskozás összehívá­sát augusztus 4-re. Véget ért Bécsben az európai eszperantisták kon­ferenciája. 23 ország 500 küldöt­te között jelen volt a magyar eszperantisták delegációja is. Az eszperantó nyelv híveinek idei világkongresszusa néhány hét múlva Tokióban nyílik meg, az 1966-os világkongresszus színhe­lye pedig Budapest lesz. SOK TÍZEZER főnyi egységeket irányítanak Dél-Vietnamba az Egye­sült Államokból, ezúttal a tengerészgyalogosok helyett szárazföldi egysé­geket. Az amerikai sajtó a vietnami háború má­sodik szakaszának minősíti az újabb csapaterő­sítéseket. Méltán, mert maga Johnson elnök is arról beszél, hogy a csapatok nagy létszámú nö­velésével „véget vet a határozatlanság bénító időszakának”. Hivatalos döntés még nincs, mint­hogy McNamara helyszíni szemléjétől és jelen­tésétől tették függővé az ilyen javaslat elfoga­dását. Bár, a Sunday Star szerint a kormányzat már a hadügyminiszter elutazása előtt meghozta a döntést, és a szemleút csupán arra szolgál, hogy dramatizálja a kongresszust és az ameri­kai nép számára a félelmetes ázsiai szárazföldi háború irányába tett új nagy lépést. Tény, hogy az elnököt nem gátolja a hadműveletek kiter­jesztésében a nemzetközi kockázat, az, hogy tu­datában lehet, és van is annak, hogy ezzel a háborúval rendkívül kiélezi a nemzetközi hely­zetet. Johnson a szélsőséges amerikai erőkre tá­maszkodik. És az amerikai repülőgépeik közben hétfőn még északabbra hatoltak be a VDK te­rülete fölé, mint eddig, a légierő négy gépe 65 kilométernyire a kínai határtól bombázott vas­úti létesítményeket. „A BÉKÉLTETŐ MISSZIÓ”, melyet az AÄSZ vezet Dominikában — diplomáciai források sze­rint az ellentétes dominikai frakcióktól széles körű hozzájárulást nyert az ideiglenes kormány megalakítását célzó tervhez. A bizottság leg­utóbbi jelentése szerint a választásokat legké­sőbb jövő év márciusában lehet lebonyolítani a köztársaságban. Az ideiglenes kormány megszü­letését hetekben mérik. Ugyanakkor nem titkol­ja a bizottság jelentése, hogy a kormány mű­ködése újabb válságot is kirobbanthat, ezért egészséges alapot kell teremteni a megegyezés­hez. Garcia Godoy, akit az ideiglenes kormány elnökéül szemeltek ki, nyilatkozott a sajtónak. Hangsúlyozta, hogy csak a választásokig marad hatalmon. Godoy fő feladatát abban látja, hogy előkészítse az országot egy népi kormány meg­választására. A jövendő elnök szerint — a há­romhónapos választási hadjáratot egy hathóna­pos politikai fegyvernyugvás előzné meg. AZ A HADI ŐSVÉNY, amely a reakciós léo- poldville-i Kongó elnökét és miniszterelnökét a hatalmi manőverezések és kapcsolatok útján összeköti, most Csőmbe számára lett szűkebb. Az elnök, Kaszavubu nagy lépést tett előre, amikor Csőmbe bizalmi miniszterét, Munongo belügyminisztert sajátos körülmények között el­mozdította. Munongót megválasztották Kelet- Katanga kormányzójának, s így le kellett mon­dania a miniszterségről. Munongónak nem na­gyon tetszett a szerepcsere, szeretett volna időt nyerni, hogy a parlament ülésén Csőmbe párt­jával együtt erőfölényt harcolhasson ki. Nem jelent meg Kaszavubu elnök előtt, hogy letegye a kormányzói esküt. Erre Kaszavubu elnöki rendelettel távolította el. Ekkor viszont Csőmbe maga vette át a belügyminiszteri tárcát, s ily módon 18 minisztérium közül kilencnek az élé­re állott. Az elnök viszont a maga emberét ül­tette a miniszteri székbe, Csőmbe vereséget szenvedett. Kaszavubu sajtónyilatkozatában éles­látásról tett tanúságot. „Lehet — mondotta —, hogy a parlamenti ülésszakon Csőmbe fölényt szerez, de Kongónak nem konjunktúra-pártok­ra van szüksége, hanem nemzeti egységkor­mányra. Ilyen kormány pedig nem alapulhat kongói társaságok nemzeti szövetségén.” Csőmbe pártja ezt a nevet viseli, de az elnök megfogal­mazásában mélyebb értelmű a kifejezés egy párt nevének említésénél. A második szakasz Godoy feladatot választ Kongói társaságok EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN Ünnepélyesen kezdődött az újjáépítés Mohácson hétfőn ünnepélye, sen megkezdődött azoknak a lakóházaknak az újjáépítése, amelyeket a Duna töltése mögött keletkezett fakadó vi­zek, talajvizek pusztítottak el. Nyolcvanhárom új otthon alap­jainak kiásásával kezdték a munkát, a Baranya megyei -KI- SZÖV pécsváradi, sásdi, pécsi és mohácsi építőipari szövetke­zet dolgozói. Negyvenhét új sorház egy csoportban, . három új utcában sorakozik majd. A gyorsított ütemű építkezéshez minden feltételt megteremtet­tek, az anyagok jó része már a helyszínen van. A szövetkeze­tek vállalták, hogy a sorháza­kat november 1-én, az emeletes társasházakat pedig december 10-re beköltözésre átadják. Kutyabőr Bánk bán felségsértéséről A közhit szerint az egykor! nemesi leveleket és a különféle okmányokat „kutyabőrre” ír­ták. A „kutyabőr” azonban — mint azt a különböző vizsgála­tok megállapították — valójá­ban kecske- vagy birkabőr volt. A zalaegerszegi állami levéltár­ban mintegy száz ilyen, kecs­kéről vagy birkáról lehúzott „kutyabőrt” őriznek. Ezek kö­zül a legértékesebb s egyedül- álló példány 1240-ből való. Eb- ben IV. Béla király anyja, Gert­rud megöléséért, azaz felségsér­tésért megfosztja birtokaitól Bánk bánt, és azok eladomá- nyozásáról intézkedik. „Parádés“ Turandot Szegeden Puccini Turandot című ope­ráját július 25-én' és' 28-án1cva- lamint augusztus 1-én és 4-én játsszák a Szegedi Szabadtéri Játékokon. E mű bemutatójá­nak különleges sikert ígér a kiváló szereposztás. A címsze­repet Amy Shuard — Anglia, Olaszország, az Amerikai Egye­sült Államok és sok más ország színpadán' jól ismert művésznő — énekli. Kalafként Nikola Nikolov, a szófiai operaház ma­gánénekese, Lui szerepében pe­dig Jeanette Pilou, a világhírű görög énekesnő lép színpadra. A darabban sok kiváló magyar énekes, köztük Radnai György, Szalma Ferenc, Palcsó Sándor, Réti József, Réti Csaba és Gre­gor József énekli a főbb sze­repeket. Az opera bemutatójára már javában folynak az előkészüle­tek a játékok színhelyén, a sze. gedi Dóm téren. Pusztamúzeum lesz a hortobágyi szekérállás Hortobágyon, a híres csár­daépülettel szemközt több mint kétszázéves épület áll, az úgy­nevezett szekérállás. Amikor még lovaskocsikkal közlekedtek a pusztán át utazók, éjszakára a nagy, zsindelytetős épületben álltak a hintók, postakocsik és ekhósszekerek. Éveken át ezt az épületet a Hortobágyi Álla­mi Gazdaság raktárként hasz­nálta. A Hortobágyi Intéző Bi­zottság kezdeményezésére eb­ben az épületben rendezik be a puszta múzeumát. A Hajdú- Bihar megyei múzeumok igaz­gatóságának átadták az épüle­tet. Augusztus 20-án kerül sor a pusztai múzeum avatására. Káplár Miklós, a hortobágyi tá­jak mesteri megörökítőjének kiállításával nyitják meg a mú­zeumot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom