Petőfi Népe, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-06 / 132. szám
4 nyolc általános után NEMCSAK az iskola felelős értük Hozzászólás az általános iskolai oktatásról indított vitánkhoz. Figyelemmel kísértem a vita során eddig megjelent cikkeket, s az az érzésem, hogy nem olyan fekete az ördög, amilyenre festik. Tökéletesen egyetértek Farkas Béla megállapításával, amely szerint helytelen volna általánosítani a kecskeméti iparitanuló-iskola helyesírási felmérésének gyászos eredményéből. Az iparitanulóiskolába az utóbbi években valóban a leggyengébb tanulók jutottak, hiszen tágra nyitottuk a középiskolák kapuit. De az a tudásszint, amit a felmérés mutat, nem tükrözi az általános iskolákban folyó oktatómunka egészének alacsony színvonalát. Hazánkban ma éppen az általános iskolában végzik módszertani szempontból a legnagyobb körültekintéssel az oktatást, figyelembe véve a tanulók életkori sajátosságait, ugyanakkor semmiképpen nem alacsonyak a tantervi követelmények. Nem tagadom természetesen, hogy akadnak hanyag munkát végző nevelők is, a számuk azonban tapasztalataim szerint elenyészően csekély. Ám még a legjobb szándékkal sem végezhet a követelménynek megfelelő színvonalú munkát az a nevelő, aki kis iskolában tanít. Egy tanteremben, osztatlan rendszerben, egy időben több osztályt is. Tanulói nem rendelkezhetnek azzal az ismeretanyaggal, mint a falusi vagy városi iskolások. Várhatunk-e általánosan jó eredményeket olyan körülmények között, amikor például a kecskeméti járás 106 iskolaegységéből 86-ban (!) osztatlan rendszerű tanítás folyik. Tanulóiknak viszonylag alacsony tudásszintje miatt lehet-e elmarasztalni az általános iskolát? Úgy vélem — nem! Kézenfekvő a válasz arra a kérdésre is, hogy az ilyen gyengén képzett tanulókat buktassuk-e el csak azért, hogy későbbi szereplésükkel ne rontsák az általános iskolákról alkotott véleményt. Igazságtalanok volnánk, hiszen önhibájukon kiv ül maradtak el a jobb körülmények között tanuló társaiktól. Ne essenek a középfokú iskolák abba a hibába, amit eddig többnyire csak az egyetemek részéről tapasztalhattunk. Tudniillik, hogy panaszkodnak az alacsonyabb iskolatípusra. Egy időben valósággal divat volt az efféle vádaskodás az egyetemeken, minduntalan a gimnáziumot okolták és bizonygatták, hogy olyan fiatalokkal, amilyeneket ők kapnak, ( nem lehet eredményeket elérni. Pedig ráadásul a felvételnél alaposan meg is rostálták őket, amire például az iparitanuló-iskolának nincs lehetősége. A tanulók értelmi fejlettsége, műveltsége, tudásszintje sohasem lehet egyforma — még az ugyanabból az osztályból kikerült tanulóké sem. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem kell minden lehetséges eszközzel segíteni éppen a leggyengébbeket. Alapos okkal remélhetjük, hogy a következő években sokat javulnak az et-edmé- nyek, hiszen most folyik az új tantervek bevezetése, s általában az oktatási rendszer átalakítása az iskolareform célkitűzéseinek megfelelően. Szakít az ám! Engem nem a szépség nyugalma éltet! — Lebegtesse bár színeit a táj, lengesse bámész vizére mint tetszik füzei hajlós vesszeit a part, legyen az ég bár kéklőbb mint a tinta, mit hófehér falra löttyint gyerek, s ússzanak rajta jámborul merengő leget legelő bárányfellegek, — engem nem a szépség nyugalma éltet! Halott csendjébe beledermedek! Szorít a perc már! Álmom nyughatatlan, hurkákat csap bőrömre az idő, s hajszolva űz a torz idomtalannak, minek nem adott formát még erő! Mindezek után azonban én sokkal többet írnék az iskolán kívüli környezet rovására. Nagyon sok gyerek megsínyli azt, hogy otthon a szülei nem foglalkoznak, ritkább esetben pedig nem tudnak foglalkozni vele. Akármelyik pedagógus megmondhatja, de a nagyközönség is ismeri, milyen előnyben vannak a többiekkel szemben az iskolában azok a gyerekek, akik otthonról „jól vannak eleresztve”. Mint matematika -fizika szakosnak, engedtesség meg nekem, hogy még egy — bár látszólag jelentéktelen — káros hatására rámutassak az iskolán kívüli környezetnek. Arról van szó, hogy az elméleti ismeretekkel szöges ellentétben áll esetenként a szemléletmódunk. Minden, fizikában csak némileg is jártas felnőtt tudja például, hogy mi a különbség a kilogramm tömegegység és a kilogramm súlyegység között, amely utóbbit újabban már a tankönyvek is kilopondnak emlegetnek. A kilogramm úgy különbözik a kilogrammsúlytól, mint például a gépkocsi a gépkocsivezetőtől. A gyakorlati életben mégis egy kiló kenyeret kérünk, 60—7*0 kilós testsúlyról beszélünk stb. A gyerek, amikor szembekerül ezzel az egyszerű fogalommal a fizikaórán, a legnagyobb zavarban van. Lássunk még egy ilyen apróságot, amely azonban a tananyag elsajátításában bizony nehézségeket okoz: négyzetrácsos füzet helyett lám, „kockás” füzetbe ír a gyerek... Hosszan lehetne még sorolni az ilyen példákat. Mindezekből azt hiszem, világosan látható, hogy a gyenge eredmények okai sokkal bonyolultabbak és sokrétűbbek annál, semhogy leegyszerűsíthetnénk csupán a tanárok felelősségére. Ahhoz, hogy gyökeres változásokat érjünk el, valamennyi okot tekintetbe kell venni, és meg kell teremteni a jelenleginél jobb feltételeket a tanuláshoz. Ezeken nemcsak az osztott rendszerű tanítást, nemcsak a szélesebb napköziott- hon-hálózatot és hasonló anyagi jellegű feltételeket értem, hanem a szülők és a társadalom nagyobb figyelmét, hathatósabb közreműködését is. Kasza Sándor szakfelügyelő Mi a szemet, mint tört küllő keréken, roggyanó fal, vagy vetésben ászát, sebzi — a jaj, amely a béke testén orvul s vadul vérző sebet nyilaz, és nem hagy bódult álomban pihenni a szépség lengő lombjai alatt! MEQKEZDŐDÖTT A VAKÁCIÓ Mi szívre, karra, értelemre áhit, a meg nem munkált formátlan elem, — szorít az óra, álmom nyughatatlan, s dobban a szív, hogy ez is — szép legyen! Csordás Nagy Dezső Leteszem kis batyumat J s pihenek. Ez most a jó magány perce. Szemek nem merednek rám, sem kíváncsian, sem irigyen. Most nem látják, mi van. Egyedül vagyok, s vélem e csomag, amelyben hurcolom vágyaimat, gondolataimat, érzéseimet, e nap szép emlékét... Benne szived melegét, szavad édes örömét, elfeledve, hogy éj van és sötét, csak fényt látok. Te vagy, te vagy e fény, a szemem tükrén, szívem üvegén, s most jó is tán, hogy egyedül vagyok . .. Te intesz messziről, s a csillagok, Antalíy István VÉQTELEN A CSILLAQOK VILAQA Csak ásnak, ásnak tudós emberek, s előkerülnek évezredes csontok: királysírok, múmiák, fegyverek, aranybálványok, kőbalták és szobrok. Mi mindent tudtak már a régiek! arról regél a föld megőrző mélye, elporladtak az alkotó szívek, de él a Mű s kápráztat a tökélye. Barlangi rajzok... megfeszül az íj, repül a nyíl vad őseink kezéből... s mily különös, művészi munka hív ámulni az időtlen messzeségből. Kitől tanultak... volt-e mesterük? és hányán jöttek, s jönnek még utánunk, ha földerítik ősi rejtekük... Az alkotóknak számtalan a számuk. Csak ásnak, ásnak tudós emberek, a föld szívéig ér a szomjúságuk. Mi volt? S ha korunk múlttá dermedét' Mi jön? Mily korszak születik utánunk?! S mi marad meg belőlünk? — kérdezem, ha új évezred léptei dübögnek? Mily új csodákat szül az értelem, s lesznek-e akkor költemények... könnyek?! A múltba nézek, s a jövőt álmodom, mert mérhetetlen lelkem szomjúsága.., és éjszaka az eget bámulom: Mily végtelen a csillagok világa! Várnai Zseni Tegnap befejeződött a tanév az általános és középiskolákban. A jövő szombaton kiosztják a bizonyítványokat, s utána hivatalosan is megkezdődik a nyári vakáció. Képünkön: a kecskeméti Béke téri Általános Iskola első osztályosai az iskola kapájában. Gál Sándor: Tanya
