Petőfi Népe, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-04 / 130. szám
W6S. fSíifus I, péntek 5. oldal Ahol mindig üres a SZÍUpüd A könyvsáfornál Idős bácsi bátorkodik oda a sátorhoz. Darvas József: Város az ingoványon című könyvét kéri. Aztán megindokolja kéretlenül a szándékát: Budapest ostroma előtt fent járt a lányánál Pesten és ottragadt a fővárosban. Egy házban lakott, illetve egy pincében rejtőzködött az íróval, ott ismerte és ott szerette meg. Azóta megveszi és elolvassa minden könyvét. Megvette már 1946-ban, de ez most javított kiadás. Megveszi hát ezt is. 2. Elegáns fiatalember, Solohov: Csendes Donját emeli le a polcról. Fizet és menne tovább. Megkérdezem: miért ezt? — A nyáron megyek egyhónapos tanulmányútra a Szovjetunióba. Most, hogy Magyarországon járt, sokat hallottam róla... Szeretném megismeri a kozákok életét... Egyébként agronómus vagyok, tavaly neveztek ki az egyik kecskeméti termelőszövetkezetbe ... B. J. A fák amelyek a gyárat övezik, és amelyek az udvaron hűs árnyat adnak, egyidősek az épületekkel. A szép erdő fes tói keretet von a Vegyipari Gépgyár köré Kiskunfélegyházán. De van látnivaló belül is. A gyár dolgozói nem mulasztják el az alkalmat, hogy megmutassák azt a ritka szép ebédlőt, amely nagyon sok üzemnek díszére válna. Papp Julika, az üzemi bizottság kultúrfelelő- se ide vezet elsőnek: nézzem csak. Háromszáz ember fér el benne kényelmesen, úgy ebédelnek itt, mint egy első osztályú étteremben. Hátul a terem végében hatalmas, korszerű színpad. Ügy hallom, öltözőkkel. — Hasznát veszik a színpadnak? — kérdezem. Julika zavarba jön, ezt a kérdést nyilván már többször feltették neki. — Nem vesszük hasznát. Vagy csak alig. Nem szokott itt rendezvény lenni. A távolság miatt. Messze vagyunk a várostól... Alig hiszem. Gyalogosan bő negyedóra, s elsőrendű út vezet ide. Tízet egy ellen, hogy Félegyházán nincs még egy hasonló színházterem. A gyár és a város vezetői nem is veszik észre, milyen alkalmat szalasz- tanak el, amikor parlagon hagyják ezt a gyönyörű színháztermet. — Saját művészkedő csoportjuk nincsen? — kérdezem. — Sok itt a fiatal, nyilván volna bőven „anyag”. — Sajnos, nincs. Nincs aki foglalkozzon velük. Ifjúsági klubunk van, de az is bent, a szakmaközi bizottság termében tartja a rendezvényeit. Kávf mert másfelől szenvedélyes érdeklődés is van itt a szellemi kincsek iránt. Egy nagyobb községnek díszére válna például a gyár két könyvtára. Drahos Ilonka, a vállalati könyvtár kezelője elmondja, hogy 2100 kötet könyvet gondoz, de van ezenkívül 240 kötetes letéti könyvtára is. 240 állandó olvasója van, akik tavaly 14 ezer kötet könyvet kölcsönöztek. Kovács Miklósné lakatos, Cseh István lakatos, Cse- rényi Mária marós és Horváth József előkalkulátor zörgetnek leggyakrabban a könyvtárban. De nemcsak olvasnak ebben a gyárban, hanem vesznek is könyvet. Csontos Károly technikus a járási könyvesbolt bizományosa. Valóságos kis könyv- kereskedése van neki itt a gyárban: tavalyi forgalma 78 ezer forint volt. De nem marad alul a műszaki könyvtár sem. Amint Süli Irénke elmondja, 2000 kötet műszaki könyv van az ő gondjára bízva. Ezek a könyvek sem porosodnak meg a szekrényekben. Százötven hűséges olvasó nyitogatja rá állandóan az ajtót. Olvasóinak fele fizikai dolgozó. És ez nem véletlen. Ebben a gyárban úgyszólván mindenki tanul. Nincs olyan dolgozó, aki valamilyen formában ne venne részt az önművelésben. Ahogy a személyzeti osztályon elénk tárják a listát, az a meggyőződésünk, hogy itt nagyon komolyan veszik a tanulást. Általános iskolában 50, gimnáziumban 9, szakmunkásképzésben 35, egyetemen 11, felsőfokú technikumban 10, gépipari tecnikum- ban 72, közgazdasági technikumban 32 dolgozó tanul. — Hány szocialista brigádjuk van? — kérdezem Papp Julikát. Pár pillanatig számol. Aztán kész a válasz: — Negyvenegy. Majdnem az egész gyár. így már értem. Innen ez a buzgalom a tanulásban is. A Vegyipari Gépgyárban mindenki büszke rá, hogy futballcsapatuk nemcsak városi, hanem megyei rangot ért már el, sőt, országosan sem ismeretlen. Komoly pénzt áldoznak erre a célra. De mégis helyes volna, ha egy-egy győzelmi vacsora alkalmával sor kerülhetne valami irodalmi műsorra is, felolvasó- estre az irodalmi színpad, esetleg az előbb említett művészeti csoport programjaként. Mert a kulturális alap felhasználása ilyen formában — túlságosan egyoldalú. Papp Julika azt is elmondotta, hogy Balatonszárszón sátortáborban üdülhetnek a gyár dolgozói napi 20 forintért, a Tőserdőben pedig a híres Bagolyvárban turistaszállót tartanak fenn. Ez azonban egy kicsit messze van, nem használják ki eléggé. Most is diákok tanulnak bene, vizsgákra készülnek. Annyi bizonyos: kevés vidéki gyár vagy üzem rendelkezik ilyen kiváló művelődési adottságokkal. Ezt okosan, élve minden lehetőséggel, kellene kihasználni! Balogh József Évadzáró hangverseny a megyeszékhelyen OPERAESTTEL zárta a Filharmónia hétfőn este, a színházban a kecskeméti nagyzenekari hangversenysorozatot. Talán a szokatlanul késői dátum okozta, hogy a művészeket tátongó széksorok, „foghíjas” nézőtér fogadta, még a bérleteseknek is csak töredéke jelent meg a koncerten. Pedig azt hihetné az ember, hogy az opera, mint közkedvelt zenei műfaj, nagy közönséget vonz, nyilván az illetékesek is ezzel a feltételezéssel állították ezt az estet a sorozat végére, önkéntelenül felvetődik tehát a kérdés, nincs-e valami mélyebb oka a gyér érdeklődésnek, mely- lyel közönségünk ezt a népszerűnek szánt hangversenyt fogadta? Talán nemcsak a szakemberek tudják ma már, de a zenekedvelők szélesebb tábora JiJ egvették a két 1TM üveg sört, aztán hely után néztek a kerek, polcos pultoknál. A magas, szőke munkás meg is célzott egyet a büfé közepén. — Na, itt elférünk. Már a platnin volt az üveg sarka, de hogy a másik, a csizmás, pu- fajkás, komor arcú a helyiség legmesszibb zuga felé indult, 6 is követte. — Odamenjünk?... Jó, ott sincsenek sokan — mondta engedékenyen. Aztán öntöttek. Isten — isten! — Ittak. Megtörölték a szájukat. A szőke ezalatt többször barátjára pillantott. Az csak hallgatott, befelé fordult tekintettel. Csupa keserű dac volt ösz- szeszorított szája, rejtett indulatban égő szeme. — Mi van? Rossz a fizetési szalag? — Nem rosszabb, mint máskor. Kétezret most is viszek haza — tisztán. Mérges vagyok. Nemcsak én, az egész brigád. Burda — ismered — az a sunyi — kiváló munkás lett. Azt A „mószeroló11 az oka? hittük, nem jól hallunk: „A munkában élen jár, becsületes, öntudatos. Sosem hiányzik kezdéskor a helyéről" — Na? Nem rosszabb a többinél, de az igaz, hogy nem is jobb. Én is dolgoztam vele. Csak azt teszi, amit mondanak neki, a saját fejét sose használja. Egye fene, mit bánt benneteket? Jövőre majd ti kaptok kiváló dolgozó jelvényt, oklevelet. Te legalább úgy megér- demled. Ismerlek any- nyira. — Bánja az ördög, hogy kinek adják. Abba viszont nyugodt lehetsz, hogy se én, se Sóki, se Vákánt nem kapunk. Pedig valamennyiünk teljesítményét össze merném hasonlítani az övével — akár két évre visszamenőleg is. „Sosem hiányzik kezdéskor a helyéről.” A huncut anyját, aki így merte javasolni! El is röhögtük magunkat, de a művezető fel se pillantott a papírról, csak olvasta, mintha magának beszélne. Legalább huszonötször késett Burda a múlt esztendőben. De nála mindig elmismásolták. Én csak egyszer, nem is saját hibámból, de milyen patáliát csapott Mucsi, a brigádvezető. — Á, ilyenkor úgy van vele az ember, hogy fáj egy kicsit, amiért nem ő kapta, oszt csak a rosszat tudja a másikról. __ Jgyünk! — ma-rM kolja fel keményen a sörös poharat a pufajkás. Kiissza, megint teleönti magának. Nézi pár pillanatig a gyöngyöző italt, aztán folytatja. — Az tudja, miről van szó, aki közelről lát mindent. Értjük mi, miért olyan kedves ez a Burda. „Mószerol” komám, „mószerol”. Mert a brigádvezető tutyimutyi, hiába mondunk neki valamit, ezt így intézze el, azt sürgesse már, mert állunk — 6 nem nyitja ki a száját sehol Ez a Burda meg fülel, leskelődik, s amit mi szóvá teszünk, úgy adja feljebb, mintha mi hőzöngenénlc, lázadnánk. Többször kipróbáltuk, hogy változtatja el a szót a hátunk mögött. A művezető csak neki hisz. Sókira, Vá- kántra, meg rám haragszik, mióta egy termelési értekezleten kimutattuk, mennyi keresetet vett ő ki a zsebünkből, amikor majd egy napig állnunk kellett. Nem megfelelő méretű csöveket szállítatott a munkahelyünkre — t.-i telepünkről, 70 kilométerről. — És melyikőtök mondta már el ezeket a plénum előtt? Már azt, hogy nem akarjátok ezt a susmusolást? — Mit? Majd bolondok leszünk. Mikor így se állhat bennünket a művezető. — Öregem, ti vagytok a hibásak. Ahol csupa sértődött néma dolgozik, ott élhetnek meg a „mó szer ölök”. Ki a csuda csinálja meg helyettetek az őszinte, nyílt légkört, ha ti felhúzzátok az orrotokat és meghátráltok? Azt hiszed, mi nem mentünk át ilyeneken? Addig gyúrtuk a brigád- vezetőt, míg tiszta vizet nem öntöttünk a pohárba. Most már nálunk nincs titok. A brigádban, egymás előtt közösen döntjük el, ki mit ér. De abba nemcsak a teljesítmény számít bele, hanem a tartás is. Kérdezd meg Korsóst. Majd háromnegyed esztendeig nem javasoltuk órabéremelésre. Miért? Mert amikor ki kellett állni, nyíltan véleményt mondani, ő csak sumákolt, megkerülte az állásfoglalást. __ J a, szervusz! — ** itta ki gyorsan, idegesen a másik a sörét. Meg se várta, míg a szőke is végez a maga poharával, sértődötten otthagyta. A magas munkás azon volt, hogy utána megy, de aztán csak legyintett. * — Bolond. Azt hiszed, te különb vagy, mint akikre haragszol. —th —n is érzi, hogy az opera: komplex zenei-drámai műfaj, egy-egy önmagában ugyan zárt, de az egészből mégis kiszakított részletének előadása nem keltheti tehát a teljességnek azt az élményét, mint mondjuk egy szimfónia, szonáta, versenymű stb. meghallgatása, vagy mint egy komplett opera megtekintése. Ez utóbbiakhoz képest a mostanihoz hasonló koncert csupán az ízletes pótszer szerepét képes betölteni. MINDEZEK fenntartásával elmondhatjuk azonban, hogy a hétfői hangverseny előadói sok szép, élményteli produkcióval ajándékozták meg „kisszámú, de lelkes” hallgatóikat. Mind a négy szólista: Ágay Karola, Eszenyi Irma, Szabó Miklós. Reményi Sándor — a hazai operakultúra jeles képviselője, másmás profilú, de egyaránt rutinos, muzikális énekesek. Ágay Karola szép hangjában, biztos technikájú, kulturált előadásmódjában ez alkalommal gyönyörködhettek első ízben a kecskemétiek. Két száma közül Gilda áriáját (Verdi: Rigoletto) éreztük zeneileg teljesebbnek. Eszenyi Irma műsorából, Saint- Saens: Sámson és Delila c. operájából Delila áriája emelkedett ki, érzelmileg fűtött, stílusos előadásával. Régi ismerősünk, mindenkor szívesen látott és hallott vendégünk: Szabó Miklós most is minden tekintetben megfelelt várakozásunknak. Két számával (Verdi: Traviata, Rigoletto) méltán aratott nagy sikert. Reményi Sándor interpretációi közül Germont közkedvelt áriája (Verdi: Traviata) marad meg legjobban emlékezetünkben. Hősi pátosz bontakozott ki a Don Carlos híres szabadságkettősében, a két férfi énekes ve — jól oldotta meg. előadásában. A műsort — szinte már hagyományosan — a Rigo- letto-quartett koronázta meg, ezúttal is hatásosan A BELÜGYMINISZTÉRIUM Szimfonikus Zenekarát dr. Va- sady Balogh Lajos vezényelte, nagy mozdulatokkal, olykor kissé „szájbarágósán”. A zenekar a kísérő szerepét — néhány ritmikai pontatlanságtól eltekintve — jói oldotta meg. Kör bér Tivadar tetszetősebb kifejezést használva: a manzárdban lakott. Noha a „különcködő” művészek életformájába nem akart beleilleszkedni, jól érezte magát. Legalábbis ez derül ki az Egy ember élete című önéletrajzi regényéből. Ám a forradalmi érzületű költő füléhez és szívéhez ebben a látszólagos elzárkózottságban is elért a szenvedők hangja. Itteni versei egyik legszebbikében azt a szörnyű éjszakát festi meg, amikor síró-jajgató asz- szonyok serege lepte el a fákkal tűzdelt térséget. Azt remélték, hogy a műkert elágazásánál még egyszer megáll a katoTvrTrnnnt ■ Sokan tudják, hogy a kecskeméti művésztelep milyen kitűnő művészeknek adott az elmúlt fél században otthont, alkotásokra ösztökélő menedéket. Iványi Grünwald, Révész Imre, Perlrott Csaba Vilmos, Pátzay Pál.. s Tiszteletreméltó névsor! De kevesen tudnak róla, hogy jeles írók is éltek a tágas villákban, az árnyas fák alatt. Bródy Sándor, Szép Ernő... S Kassák Lajos! Az első világháború kellős közepén, elhivatottságának tudatával, de a megélhetés és a pályakezdés gondjaival küszködve érkezett ide, a ma Moszkvában élő világhírű Uitz Béla mppinVÁsára A npdlásszn'Kp'Kpn Az alacsony és magas fák óriási csokorban állnak, szelíd, gótikus pózban egymáshoz nyújtóznak, mint valami vásári rosta. Szövődnek, bogozódnak, rt ezüst leveleik közt átszűrik az indigószínű estet. lföhögős tehervonat kapaszkodik a magas fekete töltésen. A fehérlö utón egy asszony jön fehérben, hosszú, vékony lábakon ring, messzire magasodik, ezer füle van, ezer szeme van... Az állomásról ióezokog az induló menetszázad bombardonja. (Asszonyok a parkban) szocialista avantgarde kiválósága pénteken este 6 órakor a Művészklubban (Rákóczi u. 3.) találkozik olvasóival. Munkásságát Sík Csaba méltatja. — Ugyanekkor nyitják meg a művész képarchitektúra-kiállítását is. Heltai Nándor Kassák Lajos kecskeméti munkásságát helyi hagyományaink java között tartjuk számon, örülünk, hogy most a régóta várt kecskeméti látogatása alkalmat adott ezeknek az emlékeknek felidézésére. * Kassák Lajos Kossuth-díjas író és festőművész, a magyar Kassák és Kecskemét Félévszázados emlékek
