Petőfi Népe, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-02 / 128. szám

1965. június 2, szerda 5. oldal Séta a táncparkett körül... Ötforintos „beugró” elle­nében, bambi-fröccs mellett vi­gadhat, szórakozhat, táncolhat ma már szombat és vasárnap délutánonként a kecskeméti diákfiatalság. A városi műve­lődési ház nagytermében négy­től nyolc óráig „húzza” a talp- alávalót szombaton a Mercuri, vasárnap a Kon-Tiki zenekar társadalmi munkában. Anélkül, hogy az egy hónapja működő táncos ifjúsági szórako­zóhely „évadkezdéséről”, az itt- ott mutatkozó indulási nehézsé­gekből túl korai, vagy túlságo­san messzemenő következteté­seket vonnánk le, már most megállapítható: nagy szükség volt a KISZ és a városi műve­lődési ház életrevaló kezdemé­nyezésére, aminek célja a „tánc­éhség” kielégítése mellett az íz­léses zenére, táncra, viselkedés­re való nevelés. S hogy minder­re nagy az igény, a rendezvé­nyek eddigi látogatottsága is mulatja: két-háromszáz, vagy még ennél is több diák fordul meg egy-egy táncdélutánan. De nézzünk be a díszes nagy­terembe, ahol ezúttal a Kon-Tiki zenekar tagjait hallhatjuk. Min­den produkciójukat ováció, taps követi, a parketten azonban mindössze négy-öt pár táncol. A többiek? Nézik a táncotokat és áhítattal hallgatják a zenét, egy-két órán keresztül, szinte mozdulatlanul. Ott ülnek sorban a falak mentén, csupán néhány láb veri a földön a taktust. « Most Újabb everibody kö­vetkezik, majd egy madison, s végül hangulatos hully-gully szám. Remegtek a falak, a meny- nyezet sokszoros erővel verte vissza az akkordokat. Szünet. A Kon-Tiki fiúk izzadt hom­lokukat törlik. „Mi csak ját­szunk, s úgy tűnik, sikerrel — mondja az együttes vezetője. — Hogy mikor kezdődik a tánc? Záróra előtt egy-másfél órával.” Igazuk volt. Fél hét tájban ki­derült, mégsem halt ki a tánc­szenvedély és -tudás Kecskemé­ten. Ellenkezőleg. A dinamikus ritmus hatására csillogó szemek, a kitüzesedett arcok, a belelen­dült táncosok bizonyították, hogy nemcsak a zenehallgatást szere­tik és élvezik ezek a lányok és fiúk. És amikorra a jó hangulat a tetőfokra hágott, egyszerre Gyávák bandája IZGALMAS, akár egy ka­landfilm. 1943 őszén valahol Olaszországban a két front kö­zött csapdába esik egy alkalmi­lag összeverődött menekülő cso­port. Szeretnének átjutni felsza­badított területre. Tucatnyi ember, Ahányan, annyifélék. Hogyan viselkednek a váratlan kutyaszorítóban, amikor már-már elérhető kö­zelségben van a menekülés re­ménye? Az életbenmaradásnak egyetlen feltétele: fel kellene áldozniuk egy társukat, egy kis munkáslányt. A Gyávák bandája című fran­cia—olasz filmben Felice Pa- ciotti rendező érdekes jellem­rajzokat ad ezekről az embe­rekről. A két üzletember, Tas­som és Rossi úr eél ja: éí> bőr­rel megúszni a háborút, bármi áron. Ők, akik jól éltek a fa­siszta Olaszországban is, ott is lefölözték a hasznot, sőt sejthe­tően támogatták a fasiszta ural­mat, most, amikor világosan látják, hogy Németország el­vesztette a háborút, már arra készülnek, hogy a háború utáni új rendben is közéleti szerep­hez jussanak, és főleg még na­gyobb hasznot ígérő üzletekhez. A kisemberek — a két sofőr — semmit sem tud és semmit nem gondol, csupán szeretnék átvé­szelni az egészet, s egy kis pén­zecskéhez jutni még, ha lehet, CSAK az ellenálló, akit a Gestapo tönkrevert — lát tisz­tán és hajlandó feláldozni ma­gát minden gyakorlati cél nél­kül, kizárólag a tisztesség ne­vében. S vele a fiatal szökött katona, akit azonban nemcsak a becsületérzés és a németgyű­lölet hajt, hanem az áldozatul szánt lány iránti szerelme is. A kelepcét annak a német járőrnek a parancsnoka állítja, aki rátalál a menekülő csoport­ra. Talán megtetszik neki Judit, a fiatal lány, talán csak meg akarja alázni, s vele együtt az egész társaságot — vagy mind­két szándék keveredik, amikor kijelenti, hogy csak azzal a fel­tétellel engedi őket szabadon, ha vele tölti Judit az éjszakát. A megrémült emberek között felszínre kerül minden ellentét, megmutatkozik igazi jellemük. Egyesek féktelen önzése, mások önfeláldozó bátorsága. A bi­zonytalanság és a rettegés órái­ban leválik róluk minden máz. S a gyávák bandája lelkifur­dalás nélkül feláldozza Juditot. A bűnt elkövetik, s nem rajtuk múlik, hanem Judit kétségbe­esett hősiességén, hogy a kaland az őrmester halálával végződik. De ez nem gátolja meg a töb­bit abban, hogy amikor meg­érkeznek az amerikaiak, magu­kat tüntessék fel ellenállóknak. Látszólag a film „jól végződik”, hiszen Judit és szerelmese egy­másra találnak. A néző mégis keserű szájízzel látja, hogy a gaztett megtorlatlanul marad, a gyávák bandája a felszabadulás után ott folytathatja, ahol a fasiszta rendszerben abbahagy­ta. A FESZÜLT cselekmény ű filmben néhány kitűnő színészi alakítást láthatunk. A Judit alakját életre keltő Pascalé Petit mértéktartóan, átéléssel alakítja a hőssé magasztosult fiatal lányt. Rokonszenves most is az Angyal-sorozatból jól is­mert Roger Moore, a szökött katona szerepében. Remekül formálja meg a cinikus, értel­mes, de kegyetlen, a nácizmus minden hibáját megtestesítő német őrmester sokarcú alak­ját Carl Schell. K. M. csak a zárórát jelentő tust húz­ta a zenekar... Vajon kielégíti-e az ifjúsági szórakozóhely az igényeket, be- tölti-e majd a szórakoztatás meLlett a nevelő, ízlésformáló funkciót is a kecskeméti diákok körében — vetődik fel a kérdés. Korai lenne még erre választ adni. Annál is inkább, mert a fiatalok igényei egyelőre isme­retlenek. Névvel, név nélkül, szóban, írásban lehet újabb öt­leteket, elképzeléseket, igényeket javasolni a következő műsorok­ra, programokra, rendezvények­re vonatkozóan. Ez a felhívás ez idáig szinte minden alkalom­mal elhangzott, viszont még egyetlen javaslat sem született a fiatalok részéről. Pedig a művelődési ház veze­tői szívesen segítenek. Szeptem­bertől indul terv szerint az ér­dekes találkozások klubja, dzsessztörténeti előadássorozatot is tartanak Pege Aladár és más művészek közreműködésével, to­vábbá filmbemutatókat. Ilyen és hasonló ötleteken gondolkodnak jelenleg. Vasárnap a művelődési ház modem tánc­klubjának tagjai mutatják be tudásukat a jelenlevők előtt. S hogy necsak a tervekről essék szó, megemlítjük a nemrégiben lezajlott, nagy sikerű zenés fej­törőt is. Egy bizonyos, már most kel­lemesen tölthetik el a szombat, vasárnap délutáni szabad idejü­ket a művelődési házban a kecs­keméti középiskolások és ipari tanulók. De elsősorban rajtuk múlik, hogy ez az időtöltés a jövőben még hasznosabbá, tar­talmasabbá váljon. Célszerű len­ne, ha az eddiginél jobban élné­nek ezzel a nagyszerű lehetőség­gel. B. Gy. Könyvhéti pillanatképek a legjobbak a VIT-kiildöttségben összeállították a XX. Világ­ifjúsági Találkozón részt vevő 400 tagú magyar küldöttséget. A delegátusok között helyet kaptak az ifjúság úgyszólván minden rétegének képviselői, az ipar és a mezőgazdaság kétkezi munkásai csakúgy mint a diá­kok vagy az ifjú mérnökök és technikusok, illetve az egyéb hivatások művelői. A küldött­ség tagjai valamennyien az al­kotó munkában elért eredmé­nyeikkel, az ifjúsági szerveze­tekben végzett tevékenységük­kel szolgáltak rá a megtisztel­tetésre. Százan művészeti éle­tünk, 35-en pedig a magyar sport követeiként utaznak Al­gírba. Részt vesz majd a seregszem­lén a KISZ Központi Művész- együttesének Rajkó-zenekara, népi tánccsoportja és énekkara, valamint a Bergendi-tánczene- kan Helyet kapnak a delegá­cióban az idei Ki mit tud? fő­díjának nyertesei is. A Világifjúsági Találkozón részt vevő magyar küldöttek, akiknek egyharmada lény és fiatalasszony, július 22-én ta­lálkoznak Budapesten. (MTI) A közvélemény erejével Mikor a Ki mit tud? — tv-műsor kis köz játé­kaként a zsűri döntéseivel kapcsolatos hozzászó­lások, levelek számáról értesülünk, mindig kel­lemesebben lep meg bennünket a „rekord”. Az tudniillik, hogy szinte hétről hétre feltűnően emelkedik azoknak az érdeklődőknek a száma, akik nem sajnálják a fáradságot, s tollat, gépet ragadnak, mert úgy érzik, nem hallgathatják el véleményüket. Többségében nem azért hallatják szavukat az önkéntes bírálók, mert úgy nem értenek egyet a szakértők igazságtevésével, mintha az szak­mailag nem volna helytálló. A tv-nézők hatal­mas tábora, a közvélemény egy „másik” igazsá­got szeretne érvényesíteni. Nem tud abba bele­nyugodni, hogy több, átlagon felül tehetséges fiatal vetélkedéséből csak egy jusson feljebb a döntő felé, mikor egy-egy, kétségtelenül hasonló képességű fiú vagy lány ugyanúgy megérdemli a továbbjutást. A Ki mit tud? versenyeknek ez az élénkülő felbuzdulást kiváltó vonzóereje mindennél job­ban cáfolja néhány bíráló vaskalapos nézetét, akik szerint ezek a versenyek „hátráltatják a népművelő munkát”. Mondjon ez a pár megre­kedt kultúrmunkás másik olyan népművelési rendezvényt, akciót, mozgalmat hirtelen, amely ennyi embert serkent ■— nemcsak az adott kul­turális produkció élvezetére, befogadására, ha* nem arra is, hogy afelett alkotó módon elgon­dolkozzék, érlelje magában a látottakat, hallot­takat — mint a Ki mit tud? Odáig, hogy belső szükségét érezze a saját gondolata, kritikája írásba foglalásának? A zsűriző közvélemény általános egyetértéssel találkozó „harci tette” volt az igen tehetséges veszprémi szavaló, Borbély László másodszori toVábbjuttatása, — most már a döntőbe. S ez nemcsak azért örvendetes, mert a mind értőbb szemű, hallóbb fülű közönség kritikai érettségét igazolja. Volt a versmondásnál színesebb, látvá­nyosabb kategória Is, tánc, zene, akrobatika, s egyéb — és azoknak is jó képességű művelői. A több tízezernyi „szavazat” többsége azonban az irodalom, a költészet, a szép gondolat, az igaz szó meggyőző erejű tolmácsolójára esett. Az pedig megint egy új vonása a tv-nézők bí­rálatának, hogy legutóbb az egyik ügyes vei'- senyző kislány vagányos, rikító viselkedését is szóvá tette. A Ki mit tud? műsorok hatása, a lehetőség ennek érzékelhető felmérésére — a fiatalok jellemformálásának is kitűnő eszköze. Volna egy felvetésünk a Magyar Televízió szerkesztő bizottságához. Nem lehetne-e egyéb, általános érdeklődést keltő műsorszámöknál — említsük elsősorban a Kerekasztal beszélgetése­ket — a Ki mit tud? versenyek visszhangjához hasonlóan közvéleménykutatást rendszeresíteni. Közérdekű kérdések, nehéz, kényes problémák megoldásához bizonyára igen sok okos, használ­ható ötletet adna az ország tv-néző lakossága. —tli —a Cikkünk nyomán Határozott választ vártunk Oktalan bizalmatlanság című, április 27-én megjelent cik­künkre válaszolt az Állami Könyvterjesztő Vállalat. A levél hivatkozik arra, hogy a válla­lat országosan több mint négy­ezer bizományossal dolgozik. Ezért az ellenőrzésre a társa­dalmi tulajdon védelme érdeké­ben szükség van. Szabályozták tehát az üzemi bizományosok készletnormáját, s eszerint leg­feljebb a négyhavi átlagforga­lomnak megfelelő készlettel rendelkezhetnek. Az ÁKV he­lyi üzletének évente két alka­lommal ellenőrző rovancsolást kell végeznie, egy ízben pedig végelszámolást tartani. „Közöljük — hangzik befeje­zésül a levél —, hogy nem új rendelkezések bevezetéséről van szó, csupán irányító szerveink korábban kiadott utasításának végrehajtását ellenőrizzük bolt­jainkban. Mivel a rendelkezé­sek betartása minden vállalat­ra kőtelező, azokon változtatni nem tudunk. A könyvbizományosainknak egyébként jogukban áll az évek óta bevált módszerek szerint foglalkozni könyvterjesztéssel.” Eddig a válasz. Szükségesnek tartjuk azonban megjegyezni, hogy az említett cikkben tni nem azt firtattuk: van-e ilyen korlátozó rendelkezés, hanem azt, hogy a rendelkezés helyes-e nem kellene-e megváltoztatni. Ha persze a levél utolsó be­kezdését ügy érthetjük, hogy a régi és megbízható bizományo­sok esetében a szabályt nem al­kalmazzák mereven, s hajlandó a vállalat a forgalom növekedé­se érdekében a nagyobb készlet felett is szemet hunyni — akkor a panaszunk semmis, egy szót se szóltunk. VIT-karnevál Baján Színpompás fáklyás VIT-kar- neválon vett részt szombaton este a bajai iskolák, üzemek, Valamint az egyéb intézmények mintegy háromezer fiatalja. A Béke térdn néphadseregünk ifjú tisztjei káprázatosán szép tűzi­játékkal üdvözölték a széles so­rokban hömpölygő vidám, tar­ka menetet, amelynek élén az MHS motorosai vitték a világ szinte valamennyi nemzetének lobogóit CP. FJ ta át magát a szavak gyönyörű­ségének. Csak éppen nem tap­solt sohasem. Hanem amikor elhangzottak a vendég egyik novellájának utolsó szavai, lát­ható megilletődöttséggel emelte meg a kalapját és hosszan len­gette. Az író odanézett, s úgy láttam, jobban örült ennek a köszöntésnek, mint a tapsvihar­nak. Kis idő múltán a könyvárusi­tó asztalnál találkoztam a ka­laplengető bácsival. A Tatárvá­gást vette meg, és úgy szorí­totta magához, mint aki régen várt már erre a pillanatra. Mint aki végre hozzájutott jo­gos jussához. * /ű könyvsátornál Garai Gá- bor új kötetét kéri egy férfi. Többször láttam már iro­dalmi esteken. — Amióta személyesen meg­ismertem a költőt, minden kö­tetét megveszem — mondja, így kerül valósággal személyes ismeretségbe a találkozókon az olvasó az íróval. Németh Jánostól, a Kecske­méti Katona József Könyves­bolt vezetőjétől hallottam: — Az új Garai-kötetből hú­szat adtunk el eddig. Ez hétfőn délelőtt volt. A könyvhét szombaton kezdődött. Harminc esztendeje néhol összesen is alig fogyott több könyv a könyvnapon. H. N. f 'sak úgy záporoznak a kérdések: — Miért mutatta be a kecs­keméti színház Reményik Sa­roküzletét? — Igaz-e, hogy filmet készí­tenek1 Németh László Iszony cí­mű regényéből? — Miért nem adták elő ná­lunk Dürrenmatt Fizikusok cí­mű színművét? — Miért nem nagyobb a ver­seskötetek példányszáma? Sebesen jár Diószegi András tolla, alig győz jegyezni. Telnek az oldalak a térdére fektetett jegyzettömbben. Vele szemben fiatalok: a kecskeméti közgazdasági techni­kum önképzőkörének tagjai. Szemmel láthatóan izgatottak. Készületlenül érte őket a talál­kozás. Két diáktársuk hívta meg az önképzőkör ülésére a jeles irodalomtörténészt, a Kri­tika felelős szerkesztőjét. A talpraesett, szerteágazó kér­dések azt bizonyítják, hogy a fiatalok érdeklődnek a mai ma­gyar irodalom, a színház és a filmművészet iránt. — Nekem jól kezdődik a könyvhét — így foglalta össze véleményét Diószegi András. — Felüdített ez a beszélgetés. * ^ zabó Pál tavalyi látogatá- sa alkalmával igencsak szűknek bizonyult a szarkási iskola tanterme. Az idén tágas szabadtéri színpaddal várták a neves vendégüket a szarkási tanyák lakói. Még sátortetőt is eszkábáltak a színpad fölé. Ilyen sokan talán még soha­sem gyűltek össze itt, mint most vasárnap, összehordtak nem­csak az iskolából, hanem még a környékbeli házakból is minden fellelhető lócát, széket, s így is álldogáltak vagy százan. De figyelt mindenki rendü­letlenül. Pisszenés se hallat­szott, amikor Szabó Pál lépeít az emelvényre. A második sorban egy üreg bácsi ült. Csillogó szemmel gd-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom