Petőfi Népe, 1965. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-18 / 115. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! KX. ÉVFOLYAM, 115. SZÁM 4ra 60 fillér 1965. MÁJUS 18, KEDD Segítséget nyújtunk vietnami testvéreinknek Az Országgyűlés Külügyi Bi­zottsága hétfőn délután Szirmai István elnökletével ülést tartott. Az ülésen megjelent és felszó­lalt Beresztóczy Miklós, az or­szággyűlés alelnöke, valamint Péter János külügyminiszter. A Külügyi Bizottság foglalkozott azzal a felhívással, amelyet a Vietnami Demokratikus Köztár­saság Nemzetgyűlése 1965. ápri­lis 15-én intézett a világ parla­mentjeihez. E felhívás felkéri a világ parlamentjeit, hogy ismer­tessék meg képviselőikkel és or­száguk egész népével a VDK Nemzetgyűlésének, kormányá­nak és népének állásfoglalását, emeljék fel tiltakozó szavukat a vietnami nép igazságos ügye mellett, az amerikai imperialista agresszió megfékezéséért, az in­dokínai, a délkelet-ázsiai és a világbéke megvédéséért. Minden erővel (T. I.) A rendkívül csapadé­kos időjárás nagymértékben akadályozta a szántóföldi tenni­valókat, aminek következtében közös gazdaságaink nem min­denütt tudták földbe juttatni a kukoricát, jóllehet: legfontosabb takarmánynövényünk vetésének ezekben a napokban van a leg­főbb ideje. Az önhibájukon kí­vüli elmaradás pótlása egybe­esik a kapások — főként a cu­korrépa — ápolásának munká­jával — amelyet megnehezít az, hogy az esőzések miatt nagy­mértékű a gyomosodás —, s ugyanerre az időszakra esik a lucernaszéna betakarítása is. A szőlővel és gyümölcsössel ren­delkező szövetkezetekben e fel­adatokat tetézi a növényvéde­lem végrehajtása, amelynek so­rán különösképpen a bő csa­padék miatt várható peronosz- póraveszély elhárítása igényel többletmunkát. Torlódnak tehát a tennivalók mezőgazdasági üzemeinkben, és súlyos veszteség származhat ab­ból, ha nem vetnek be minden erőt e torlódás megszüntetésére. Annyival is inkább, mert nem­sokára küszöbén leszünk az ara­tásra való felkészülésnek, majd a kenyérgabona betakarítása kö­vetkezik, amikoris már kevésbe jut munkaerő a növényápolás esetleges „adósságának” törlesz­tésére. Kapkodásra természetesen nincsen ok — megfontolt szer­vezésre. az erők megfelelő moz­gatására, átcsoportosítására vi­szont annál nagyobb szükség van. Szövetkezeti gazdaságaink ve­zetői, gazdái, mindenekelőtt a gépek jobb kihasználtatásával, folyamatos üzemeltetésével old­hatják meg időszerű feladatai­kat, másrészt pedig azzal, ha a növényápolás munkájába mi­nél több családtagot bevonnak. Egyébként hasznos lenne, ha üzemenként ellenőriznék: a csa­ládi művelést illetően eleget tettek-e a szervezés követelmé­nyeinek, nincsenek-e olyan te­rületek, amelyek valamiképpen kimaradtak a vállalásokból. (Az elmúlt években ugyanis nem egy helyütt már a munkák dan­dárjában derült ki, hogy egyes parcellák növényei ápolásának nem volt gazdája.) Közös gazdaságaink többsége rendelkezik olyan gyomirtósze- rekkel, amelyeknek felhasználá­sára, az esők miatt nem került sor az őszi kalászosok területén. Az ezután beszerzendőkkel együtt e nem csekély maradék­kal is irtsák a gyomot a ku­koricaföldeken. Elengedhetetlenül fontos, hogy a szövetkezetek vezetői most már állandóan vizsgálják, hol gyómosodnak a kapások földjei, mert erre a csapadékbőség kö­vetkeztében a mélyebben fekvő területeken már e napokban le­het számítani. Végezetül, de nem utolsósor­ban: szövetkezeti gazdáink min­den eddiginél nagyobb szorga­lommal, lelkiismeretességgel vé­gezzék el a rájuk háruló felada­tokat, hiszen ezzel népgazdasá­gunk erősödését, közös vagyo­nuk gyarapodását, s egyéni jö­vedelmük növekedését szolgál­ják. r rr ^ W& BIT I $ 17 C* ^'sza^®cs^®n' Lakiteleken, ab M Ju \ MJvT M JBJLy a kecskeméti ÚjTavaszTsz-ben Mozgalmas Baráti találkozó Akasztón program a béke és a leszerelés! hónap keretében A béke és leszerelési hónap keretében gazdag volt esemé­nyekben az elmúlt hét vége. Szombaton, május 15-én este a kecskeméti Új Tavasz Tsz kul­túrtermében rendezett békegyű­lésre több mint kétszázan jöt­tek össze. Zilahi Sebes Béla iskolaigazgató, a tanyai nép­frontbizottság elnökének meg­köszönhetünk. A tiszakécskei békegyűlés záró akkordja a KISZ-fiatalok és a művelődési ház kamarazenekarának műsora volt. Akasztón sokáig emlékezetes marad az a forró hangulatú esemény, amit a Szovjet Hadse­reg Tánc- és Énekegyüttesének helyi szereplése jelentett. Az új tagú szovjet művészegyüttes fel­lépése hosszú időre emlékezetes élményt nyújtott a vendéglátók­nak, s a vendégeknek egyaránt. A műsort követően Bakai Mária, a Hazafias Népfront járási el­nökségének tagja közvetlen, me­leg szavakkal tolmácsolta a la­kosság köszönetét a vendégek­nek, hiszen ez volt az első alka­lom/ hogy az új művelődési há­zukban szovjet embereket, szov­jet művészeket fogadhattak. A közönség sok-sok orgonacsokor­ral halmozta el a művészegyüt­tes tagjait, és Georgij Minajevet, az összoroszországi Föderatív Köztársaság érdemes művészét, aki megígérte, hogy előrelátha­tólag ősszel ismét Akasztóra lá­togatnak. A Szovjet Hadsereg Tánc- és Énekegyüttese egyébként május 19-én, szerdán Izsákon, 22-én, szombaton Bugacon, 23-án, va­sárnap pedig Tázláron vendég­szerepei. _ Vasárnap délelőtt nagyszámú érdeklődő részvételével zajlott le Izsákon, a helyi ifjúsági házban, a kecskeméti járási KlSZ-bizott- ság által rendezett ifjúsági nagy­gyűlés. Több mint száz fiatal hallgatta meg Borsos György­nek, a megyei KISZ-bizottság első titkárának szavait. Borsos elvtárs részletesen ismertette az eddig lebonyolított világifjúsági találkozók történetét, az ifjúság békemozgalmának eddigi sike­reit. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után a gyűlés résztvevői kisfilmeket tekintettek meg. Az Országgyűlés Külügyi Bi­zottsága testvéri egyetértéssel fogadta a VDK Nemzetgyűlésé­nek felhívását és úgy foglalt ál­lást, hogy ezt teljes mértékben támogatja. Mélységes felháboro­dással ítéli el az Egyesült Ál­lamoknak a vietnami nép ellen folytatott bűnös háborúját, test­véri szolidaritásáról biztosítja az imperialista kalózokkal szem­ben szabadságát, függetlenségét védelmező vietnami testvérein­ket. Az Országgyűlés Külügyi Bi­zottsága teljes mértékben egyet­ért a forradalmi munkás—pa­raszt kormány május 14-i állás- foglalásával, és helyesléssel fo­gadja a magyar kormány nyi­latkozatában kifejezett elhatá­rozását arról, hogy népünk aka­ratát teljesítve anyagi és egyéb segítséget nyújt a vietnami nép­nek, és a VDK kormányának ké­rése esetén a Magyar Népköz- társaság kormánya kész hozzá­járulni ahhoz, hogy a VDK-ba utazzanak azok a magyar ál­lampolgárok, akik önként, inter­nacionalista meggyőződésből részt kívánnak venni a vietna­mi nép szabadságáért, igaz ügyéért vívott harcban. Gromiko Törökországban Gromiko szovjet külügymi­niszter hétfőn reggel különre- pülőgépen elutazott Bécsből. A repülőtéren újságírók előtt kije­lentette: „örömmel vettem részt az osztrák államszerződés alá­írása 10. évfordulója alkalmá­ból rendezett ünnepségeken. Al­kalmam volt találkozni kollé­gáimmal, a három nagyhatalom külügyminiszterével. Találko­zásunk hasznos volt.” Andrej Gromiko szovjet kül­ügyminiszter Hasan Isik török külügyminiszter meghívására hétfőn hivatalos látogatásra An­karába érkezett. Tiszakécskén dr. Glied Károly méltatja a béke és leszerelés jelentőségét. nyitó szavai után Gyóni Lajos, a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem helyettes igazgatója emelkedett szólásra. A nemzet­közi helyzet időszerű kérdései­ről, valamint a béke és leszere­lés jelentőségéről szóló előadá­sát feszült érdeklődéssel hall­gatták az egybegyűltek. Ezután a belsőballószögi általános is­kola növendékei adtak műsort. Zsúfolásig megtelt érdeklő­dőkkel szombaton a lakiteleki művelődési ház is, ahol dr. Havasi László, a Hazafias Nép­front járási elnöke volt a béke­gyűlés szónoka. Ezt követően a helyi óvodások, általános is­kolások és a KISZ-szervezet kedveskedett műsorral a megje­lenteknek. A békehónap ese­ményét Lakiteleken összekötöt­ték a községi nőtanács vezető­ségének újjáválasztásával. En­nek keretében Lőrincz Istvánná számolt be a nőmozgalom mun­kájáról. Tiszakécskén vasárnap dél­előtt a művelődési házban ren­dezett békegyűlésen dr. Glied Károly, a megyei pártbizottság titkára méltatta a béke és a leszerelési hónap jelentőségét. Elgondolkoztató adatok idézésé­vel emlékeztetett a háború bor­zalmaira, s a pusztítással állí­totta párhuzamba a két évtized alatt elért fejlődést, amit a fel- szabadulásunknak. a békének kultúrház — melyben szomba­ton este a kiskőrösi katonai alakulat kultúrcsoportja szere­pelt telt ház előtt, nagy siker­rel — vasárnap este ugyancsak zsúfolásig megtelt. A népek ba­rátsága — s ezen belül a ma­gyar—szovjet barátság jegyében Akasztóra érkezett nyolcvan­Titokzatos robbanás Robbanássorozat történt a dél-vietnami Bien Hoaban, az amerikai támaszponton. A bevetésre készen álló repülőgépsorban több tucat bombázó kigyulladt. Ez sorozatos robbanásokat oko­zott a bombákkal megrakott gépek között, ötvenen meghaltak, több mint százan megsebesültek. A katasztrófa okáról eltérőek a szakértői vélemények. Egyesek véletlennek minősítik, mások a partizántámadás következményének tartják. Képünkön: egy amerikai katona a roncsokkal borított repülőtéren a robbanás után.

Next

/
Oldalképek
Tartalom