Petőfi Népe, 1965. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-18 / 115. szám
Önbizalom nélkül-erőtlenül látszotta Dózsa Borsodi Bányász—Kecskeméti Dózsa 2d) (2:0) Sajószentpéter 2000 néző, vezette: Pusztai. Borsodi B.: Veres — Katona, Csetfalvi, Négyes —• Benkő, Tátrai — Takács, Zsinka, Juhász, Szőcs, Száraz. Edző: Kerekes Imre. K. Dózsa: Czéh — Winkler, Koltai, Menczel — Morvái, Sző- czei — Takács, Kiss II., Szappanos, Serényi, Rozgonyi. Edző: Titkos Pál. — A Borsodi Bányász ellen sohasem ment nekünk a játék. — Ezzel utaztak el a Dózsa labdarúgói. Sajnos, önbizalom hiánya rányomta bélyegét a kecskeméti csapat játékára és ez is közrejátszott abban, hogy ezúttal sem sikerült, megtörni a sa- jószentpéteri sikertelenségi sorozatot. Az előre jelzett 5 óra helyett 4 órakor kezdődött a mérkőzés és a Dózsa számára mindjárt kellemetlen körülmények között. Még nem ért egyszer körbe az óra percmutatója, amikor már a Dózsa hálójában táncolt a Borsodi Bányász első gólja. A kezdés utáni első támadásnál Winkler szabálytalankodott. Juhász 16 méterről szabadrúgást ívelt a Dózsa kapuja elé. Czéh nem jött k> a labdára, amelyet Morvái fejjel akart kapu mellé csúsztatni, sajnos olyan szerencsétlenül ért a labdához, hogy az a fejéről a sarokba csúszott. 1:0! teltével újból sok dolga akadt a kecskeméti kapusnak. A 14. percben hatalmas bombáját fogta, majd a 15., 16. és 17. percekben is egy-egy nagy lövést hárított. A 30. percben Rozgonyi jól ívelt beadásából Kiss II. mintegy 10 méterről kapura fejelt, közben Csetfalvi ollózva fejbe rúgta a csatárt, úgyhogy az összekötőt le kellett vinni a pályáról, ahova csak a mérkőzés utolsó perceiben tért vissza. A játékvezető még szabadrúgást sem ítélt. Az utolsó 10 percben valamennyire feljött a Dózsa, Serényinek volt két szép lövése, és a 42. percben Szappanosnak sikerült lerázni magáról az őt kézzel-lábbal visszatartó Cset- falvit, de a játékvezető nem alkalmazta az előnyszabályt és akikor fújta le az akciót, amikor Szappanos már egyedül tört a kapu felé. A nagy iramú mérkőzésen a hazai csapat a tőlük már megszokott kemény, sőt helyenként durva játékával biztosan győzte le a bátortalanul, tartózkodóan játszó kecskeméti csapatot. A Dózsából kiemelkedő egyéni teljesítményt csak Czéh nyújtott, aki ugyan az első gólt háríthatta / volna, de később a nagy lövések és biztos gólhelyzetek egész sorát mentette. A védők közül csak Koltai játszott elfogadhatóan, mindkét fedezet meglehetősen gyenge teljesítményt nyújtott, a támadósorban pedig egyedül Szappanos dicsérhető, de ő is inkább csak az igyekezetéért. Pusztai játékvezető néhányszor tévedett a Dózsa terhére és nagyon enyhén bírálta el a hazai védők szabálytalankodásait. NB II. KELETI CSOPORT 1. Eger 11 6 4 1 18: 6 16 2. Bp. Spart. 11 7 2 2 25:11 16 3. Kecskemét 11 7 1 3 17:10 15 4. Szóin. MÁV 11 7 — 4 15:13 14 5. D. Honvéd 11 5 3 3 13:12 13 6. Szóin. MTE J1 5 3 3 12:12 13 7. Bp. Előre 11 4 4 3 18:12 12 8. Pénzügyőr 11 4 4 3 13:12 12 9. Kisterenye 11 3 5 3 11:12 11 10. M. Bányász 11 4 3 4 14:17 11 11. Gyula 11 3 3 5 13:13 9 12. Nagybátony 11 3 3 5 13:18 9 13. Borsodi B. 11 3 3 5 9:14 9 11. KISTEXT 11 3 3 5 12:19 9 15. Martfű 11 3 2 6 16:20 8 16. SZVSE 11 2 4 5 11:16 8 17. Vasas Izzó 11 2 3 6 8:13 7 18. Békéscsaba 11 2 2 7 11:19 6 A forduló eredményei: Pénzügyőr —Martfű 2:1, Bp. Előre—Szolnoki MÁV 4:1, Miskolci Bányász—KISTEXT 1:1, Nagybátonyi Bányász- Egri Dózsa 1:1, Debreceni Honvéd— Gyulai MEDOSZ 2:1, Békéscsabai Előre—Bp. Vasas Izzó 3:0, Bp. Spartacus—Szolnoki MTE 3:1, Szolnokon! Még mindig nem meggyőző a félegyháziak formája Kosárlabda NB I. Bp. Honvéd—Bajai Bácska Posztó 80:71 (37:32) NB I. férfi. Baja, 250 néző, vezette: Szabó II., Monostori. Bajai Bácska: Kovács (29), Piszárovics — Weidinger (10) — Vétek (9), Halmos (16). Csere: Karácsonyi (5), Vörös (2), Iko- tity. Edző: Mihály ti János. Nagy volt az érdeklődés Baján a mérkőzés iránt. A sport- csarnok — bár a karzat is zsúfolásig megtelt — most is kicsinek bizonyult, hiszen több százan az utcán rekedtek. Nagy iramban indult a játék és a hazaiak kezdtek jobban, mert az első percben 3:0 arányban vezettek, de 4:3-nál már a Honvéd volt elől. Látványos akciók, villámgyors támadások jellemezték a játékot, de a hazai csapat, sajnos, nagyon sok dobást és büntetőt kihagyott. Az eredmény az egész első félidőben végig nagyon szoros volt. Az utolsó percben csak két ponttal vezetett a budapesti csapat, de a lefújásig ezt sikerült 5 pontra növelniök. sokat volt a pályán Bencze és A szünet után a Honvédban az egykori bajai játékos, Rácz is. Mindketten igen jól játszottak. A bajai csapat változatlanul idegesen küzdött és nagyon sok biztos helyzet maradt ki, de nem dobtak be 17 büntetőt sem, pedig egy alkalommal Vétek — az ellenfél védőinek hibája miatt — négyszer egymás után dobhatott büntetőt, de mind a négyet kihagyta. A végén már 14 ponttal vezetett a Honvéd, de Temesvári és Bencze kipontozódott és a bajai csapatnak sikerült hátrányát 9 pontra csökkenteni. A bácskai csapat a szokottnál gyengébb teljesítményt nyújtott. Ehhez hozzájárult, hogy Kovács a betegsége miatt nem volt teljes értékű harcos. Jobb dobóformával és főleg a bünetők jobb értékesítésével akár fordított is lehetett volna az eredmény. A Bp. Honvédből Bencze 25 és Koczka 15 ponttal bizonyult a legeredményesebb játékosnak. A játékvezetők jól vezették a mérkőzést. Soproni MAFC—Kecskeméti Petőfi 66:63 (40:30) NB I. férfi. Kecskemét, 500 néző, v.: Mészáros, Szamosi. K. Petőfi: Bányai (11), Szabó (5) — Sahin-Tóth (7) — Kovács (4), Tóth (13). Csere: Gábor (10), Sárkány (3), Fekete, Pankotai, Fellegi, Fejes, Gömöri. Edző: Guóth Iván. Az első tíz percben fej-fej mellett haladtak a csapatok. Egyszer a Petőfi, máskor a MAFC vezetett 1—2 ponttal. Ebben a játékrészben a Petőfi igen jól játszott, de a soproni csapat Tvordy pontos tempódobásaival mindig tartani tudta magát, sőt a félidő utolsó 5 percében 10 pontos előnyhöz is jutottak. A szünet után a Petőfi hamar ledolgozta a hátrányt és tovább folytatódott a fej-fej melletti küzdelem. Általában 2—3 pontos soproni vezetés volt a gyakori. A végén 1 pontnál Gábor kétszer is „ziccert” hibázott és Sahin-Tóth is nagyon elfáradt. Fekete pedig kipontozódott és a soproni csapat — ha kis különbséggel is —, de győzni tudott. A Petőfiből Bányai, Tóth, Sahin-Tóth és Fekete nyújtott jó teljesítményt. A Soproni MAFC legeredményesebb játékosai: Tvordy 29, Orbai 15. A játékvezetők igen jól vezették a találkozót. A váratlanul elért, gól után továbbra is nagy erővel támadott a hazai csapat. A 8. percben egy villámgyors támadás végén Juhász nagyerejű lövését védte bravúrosan a kecskeméti kapus. A Dózsa csak nagyon szórványosan támadott, erőtlen próbálkozásaik többnyire még a 16-osig sem jutottak el, mert Csetfalvival az élen a borsodi védelem rendkívül keményen hárított minden próbálkozást. A 14. percben szögletet ívelt a hazai csapat és nagy kavarodás keletkezett a Dózsa kapuja előtt, de Czéh végül tisztázott. Mindjárt utána Szőcs 25 méteres hatalmas lövése csattant a kecskeméti kapufán. Óriási iramot diktált a hazai csapat, percenként záporoztak a lövések a Dózsa kapuja felé, szerencsére többnyire mellé, vagy fölé menték, vagy Czéh védett biztosan. Jellemző a kecskeméti csapat gyenge támadójátékára, hogy az első szögletet csak a 16. percben érték el. A 20. percben csak a játékvezető tévedése fosztotta meg a Dózsát az egyenlítő góltól. Rozgonyi átemelte Csetfalvi felett a labdát, melyre Szappanos a védők gyűrűjéből hirtelen kiugrott és a tehetetlen kapus mellett a hálóba lőtt. Szó sem lehetett les- rői. a partjelző sem jelzett, a játékvezető azonban nem adta meg a gólt. A 22. percben pecsételődött meg a kecskeméti csapat sorsa. Morvái teljesen fedezetlenül hagyta Szócsőt, s az összekötő óriási lövése 18 méterről a gólvonalnál felpattanva védhetetlenül vágódott a hálóba. 2:0! A félidő hátralevő részében kiegyenlítettebb lett a játék, a Dózsa-csatárok is küldtek néhány lövést a hazai kapura, sőt a 35. percben egy nagy helyzetet is kihagytak. Kiss II. kicselezte a védőket, majd a kaputól 8 méterre teljes tisztán álló Takácshoz adott, de a szélső addig várt, míg szerelték. A szünet után a hazai csapat engedett a hatalmas iramból és néhányszor Dozsa-támadast is láthattunk. Az 5. percben Serényi 20 méteres lövését védte a Bányász kapusa. Negyedóra elKKFÉLEGYHÁZI VASAS—OROSHÁZI KINIZSI 2:1 (1:0) Bp. Petőfi—Bajai MTE 86:63 (29:28) Kiskunfélegyháza, 1000 néző, vezette: Ungi. F. Vasas: Görög — Bense, Ta- lárcsik, Tarjányi — Sikár, Sa- hin II. — Csenki, Lengyel, Ádám, Sánta, Vass. Edző: Ka- nyó János. Hazai rohamokkal indult a találkozó, és a 3. percben Lengyel kiugratta Vasst, akinek hatalmas lövését a kapus szögletre tolta. A 9. percben Sánta tisztán elfutott, de az ötösön a földbe rúgott. Ellentámadás során Szabó hatalmas kapufát lőtt, majd a visszapattanó labdát Túri melléfejelte. A 18. percben viszonzásul Sahin II. lőtt nagy kapufát. Mintegy tízperces kiegyenlített játék után a 28. percben a hazaiak megszerezték a vezetést. Sikár mintegy 25 méterről váratlanul nagy lövést eresztett meg és a labda a jobb felső sarokba vágódott. 1:0! Az utolsó negyedóra Orosházáé volt, de csatárai a legjobb helyzetekben is hibáztak. Szünet után Orosháza mintegy húszperces komoly fölényt harcolt ki, de a góllövéssel most is hadilábon álltak. A félidő közepén Sahin II. hosszú labdával indította Sántát, aki ügyesen lekezelte és félfordulatból a jobb felső sarokba lőtt. 2:0! A vendégek nagy hajrába fogtak és Szabónak a 43. percben sikerült is szépítenie, sőt az utolsó percben majdnem egyenlítenie is. A félegyháziak továbbra is hullámvölgyben vannak és sokat kell javulniok, ha az élcsoportban akarnak maradni. — Jók: Sahin II., Sikár, Varga. NB I. női. Budapest, v.: Cziff- ra, Szécsi. BMTE: Mándi, Vassné (4) — Pásztor (19) — Grünfelder I. (1), Sztipity (5). Csere: Bognár (24), Jenővári (8), Dikán (2), Állaga, Csátaljai, Grünfelder II. Az elején nyugodtan és jól játszott a bajai csapat és vezetést is szerzett. A 9. percben 10:10, a 13. percben 22:22 volt az állás. Az eredmény továbbra is szoros maradt és a Petőfi csak közvetlenül a félidő befejezése előtt két büntetőből szerezte meg a vezetést. A második félidőben több csere történt mindkét csapatban és a budapesti csapat nagyon rákapcsolt. Hamarosan 51:40 volt a tábla állása, sőt a 10. percben már 70:53 arányban vezetett a Pptőfi. A végén a bajai csapatból Mándi, Jenővári és Sztipity is kipontozódott és a Petőfi előnye tovább nőtt. A bajai csapat egy félidőn át jól harcolt, de a II. félidőben meg kellett hajolnia a fővárosiak nagyobb tapasztaltsága előtt. Jók: Bognár, Pásztor és Sztipity. A Petőfi legeredményesebb játékosai a Paál testvérek voltak. Paál II. 25 és Paál I. 22 pontot dobott. Kecskeméti Dózsa—Pécsi EAC 72:37 (26:21) NB II. női, Pécs, 100 néző, vezette: Bartha és Oláh. Dózsa: Adamikné (4), D. KoVasárnap országos íjász csapatbajnokság volt Kecskeméten. Képünkön az első sorozathoz készülődik a verseny mezőnye. Hét végi sporteredmények A Franciaországban szereplő Kulcsár Gergely első rajtjára vasárnap került sor. Kulcsár mindjárt győzelemmel mutatko- zot tbe, mert 78,34-gyel nyerte a gerelyhajítást a francia Mac- quet előtt. A többi szám közül a francia Jazy 8:02 mp-es idővel győzött 3000 méteren. Vasárnap rendezték Moszkvában a Moszkva—Budapest birkózó válogatott mérkőzést, amelyen nagy küzdelemben a hazaiak 4,5:3,5 arányban győztek. A magyarok közül ölveti és Vígh győzött, Kellerman, Hollósi és Reznák döntetlent értek el. Anglia—Svédország 2:1. Az Uilevi-stadionban 35 ezer néző előtt Anglia válogatottja megérdemelten győzött Svédország ellenA Totó 20. heti eredményei: 1, x, x, x, 2, 1, 1, 2, 1, 1, 2, x 2, —, U PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel. Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István igazgató Szerkesztőség: Kecskemét. Városi Tanácsház. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-13 25-16. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér t/a. Telefon: 17-69 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dit i hónapra 13 forint Bács-Kiskun megyei Nyomda V- Kecskemét — Telefon: 11-85. Index: 25 065» vács (8) — Czégai (10) — Molnár (6), Túri (20). Csere: Koroknál (12), Szabóné (6), Szentan- nai (4), Magyar (2), Bende, Baj- tai, Volni. Edző: Adamik Ferenc. Az elmúlt vasárnapi gyengébb játék után kissé szorongva utaztak a Dózsa kosarasai a pécsi egyetemistákhoz. Aggodalomra azonban nem volt ok, mert ezúttal nyoma sem volt a múltheti bizonytalankodásnak. A kecskeméti csapat az első perctől kezdve a kezében tartotta a játék irányítását. Az egészpályás letámadásuk ellen a pécsiek a játék gyorsításával igyekeztek védekezni, de ehhez sem elegendő technikai képzettségük, sem pedig megfelelő cseresoruk nem volt. A Dózsa mind a 12 játékost állandóan cserélve űzte-hájtotta a PEAC játékosokat. A félidőig nem sikerült ugyan nagyobb előnyre szert tenni, de akkorra a PEAC már teljesen elkészült erejével. A szünet után a Dózsa tovább folytatva a letámadást, lerohanta a hazai csapatot és ebben a félidőben 46 pontot értek el a kecskemétiek a pécsiek 16 pontjával szemben. A Dózsában ezúttal alig akadt gyenge pont. Kiemelkedő teljesítményt viszont annál több játékostól láttunk, így Túri, Czégai, Molnár, Bende, D. Kovács, Adamikné és Szabóné emelkedett ki. A PEAC legjobb dobója Szép E. (10).