Petőfi Népe, 1965. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-08 / 107. szám

Értékelés ntán

Miben rejlik a soltvadkertiek sikere

A megyei tanács legutóbbi ülésén hirdették ki a múlt évi községfejlesztési verseny eredményeit. Ekkor kerül nyilvánosságra, hogy az értékelés alapján a versenyben az ötezer lakosúnál nagyobb községek közül Sültvadkert került az első helyre. Az indoklás: A kom„Fürdetik* a Moszkvicsot

munális célok megvalósítása, azon belül is a vízműfejlesztés és járdaépítésben elért eredmények, a bevételi terv teljesítése, az ivóvíztársulás megszervezése, valamint az egy lakosra jutó, elvégzett társadalmi munka értéke alapján került első helyre Soltvadkert. A megyei tanács által javasolt hatvan jutalmazott között — akik e versenyben egyénileg is kiemelkedő munkát végeztek — szintén volt egy soltvadkerti név; B. Tóth Ottóé, a felsőcsábori iskolaigazgatóé, aki az autóbuszvá- só építésénél és a csábori út javításánál tűnt ki áldozatkész társadalmi munkájával.

A fentiek alapján indultam el Soltvadkertre, hogy megtudjam: milyen fejlődést, mennyi munkát és milyen embereket takarhat e néhány szűkszavú mondat?

Megjegyzés

Utak

Ezúttal nem a közúti forgalom sokat emlegetett rendjéről, hanem az utak tisztaságáról szeretnék szólni. Az utakról, melyet ezrek használnak naponta, s amelyekre éppen ezért jobban kellene ügyelni, mint személyi használatú tárgyainkra. A KRESZ előírja, hogy közúton szennyező anyagot csak úgy szabad szállítani, hogy az út be ne szennyeződjék. Föld- útról szilárd burkolatú útra való felhajtás előtt a járművezetője köteles a kerekekhez tapadó sarat, szennyeződést letisztítani.

Nos, tapasztalataim szerint kevés traktor- és egyéb járművezető ügyel arra, hogy a fenti előírásokat betartsa. Nem egy alkalommal 200—300 méteren át lehet követni az úttestre felhordott sárbuckákból, esetleg elszórt trágyából egy-egy kocsi, vontató haladási irányát. S ez már nemcsak esztétikai kérdés! A sározott, szennyezett utón nagyobb a baleseti veszély — kisebb a közlekedés biztonsága.

Elsősorban a járművezetők jóindulatára szeretnék apellálni — s azt hiszem nemcsak a magam nevében — akkor, amikor a fenti szabályok pontosabb betartására buzdítom őket. A magukról megfeledkezett vontató- és teherautó-vezetőkkel szemben viszont közlekedésrendészeti hatóságaink minden alkalommal járjanak el megfelelő szigorral.

H. K,

A tanácsnál elém tárták múlt évi községfej lesztés dokumentumait. Íme, néhány adat belőle:

A községfejlesztés közel két és fél milliós bevételi tervét 2 millió 624 ezer forintra teljesítették. #

Ezt pótolták meg 588 ezer forint értékű — a tervezettnél 37 ezer forinttal több — társadalmi munkával, és 53 700 forintot érő sajátanyaggal, összesen tehát a múlt évben 3 millió 267 ezer forintot költöttek a falu szépítésére, fejlesztésére. Ebből 589 ezer forintot és fél milliónál nagyobb értékű társadalmi munkát fordítottak a vízműhálózat fejlesztésére. 440 ezer forintért készült a községben új járda —, s a tanács ezek építése során sem nélkülözte a lakosság támogatását, hiszen 11 ezer ^forint értékű társadalmi segítség „futott be”, ezek megépítése érdekében is. Mindent összevetve a nyolcezres lélekszámú község minden lakosa átlagosan 73,50 forint értékű társadalmi munkát végzett a múlt évben a faluközösség érdekében.

M egtudom azt is, hogy a társadalmi munka szervezésében és elvégzésében a tanácstagok jártak az élen. Név szerint kik? Góczen Ferenc elvtárs, a vb elnöke, és a községfejlesztési előadó elgondolkozik.

— Tulajdonképpen minden tanácstagunk kiérdemelte, hogy név szerint is említés essen róla

— mondják, s látszik: legszívesebben valamennyi tanácstagot felkerestetnének. Nagy nehezen megállapodunk három névben: Szépkúti Imre, Vincze László és B. Tóth Ottó neve kerül a jegyzetembe.

Mielőtt tovább indulnék néhány számot jegyzek fel az idei tervekből: Az idén ismét közel két és fél milliót fordítanak a községfejlesztésre. Ebből többek között 119 ezer forintot a Petőfi-tó fejlesztésére, környékének szépítésére, közel 600 ezer forintot az épülő új házakhoz telkek biztosítására, kisajátítására, rendezésére, 75 ezer forintot a közvilágítás korszerűsítésére. Ezenkívül szeretnék áthelyezni a piacteret, befejezni az orvosi rendelő építését és újabb négy mellékutca kikövezésére készülnek. Terv és tennivaló tehát, az idén is akad bőven — állapítom meg és elindulok, hogy megkeressem az egyik tanácstagot.

Domb hátán áll az iskola a

félezernyi lakost számláló, falutól távol eső kis településen Felsőcsáboron. Éppen az óraközi szünetre érkezem, a tanteremből kirajzanak a gyerekek —, s néhány percre egy egész település gondja, öröme villan fel helyettük. Hiszen B. Tóth Ottót most nem mint pedagógust, hanem mint tanácstagot kerestem fel. Rövid számadás: Mit végeztek tavaly és mit terveznek az idén.

— Nagyon rendszerető, összetartó nép ám ez, a csábori! Tavaly, amikor az út megjavítását elhatároztuk, legalább 400 kocsi homokot hordtak ide a feltöltéséhez. A kis buszváró anyagát — téglát, sójiert, cementet — is az utolsó dekáig az itteni emberek hordták ki az építkezés helyére, és mi adtuk a váróépítéshez a segédmunkát is.

— Persze, nem mindent sikerült elintézni. Itt van például az iskolabuszügy, amiben nem tudunk az AKÖV-vel kedvünk szerinti megegyezésre jutni. — Mert busz ugyan van, de reggel fél hét előtt indul, délután fél három körül érkezik, így sok, távolabb lakó gyerekünknek télen már hajnalban útnak kell indulni az iskolába és csak sötétedésre érnek haza. Legalább négy levelet írtunk egy postaláda felszerelése ügyében is —, de még mindig csak ígéretünk van rá.

— Tervünk? Azt már elintéztük, hogy a településszéli Remerención minden Kalocsa—Kiskőrös között közlekedő vonat megáll — most egy kis várótermet szeretnénk oda „szervezni”.

Miután hosszan sorolja az elképzeléseket a választóktól kapott megbízatásokat, önkéntelenül teszem fel a kérdést: Hogyan jut minderre ideje, energiája munkája mellett?

— Tudja nem is engem, a feleségemet illeti ezért az elismerés. Azzal, hogy ő többet vállal az otthoni munkából — lehetővé teszi, hogy a közért is dolgozhassam. Egyébként ez itt nem annyira erény, mint hivatásával együtt járó kötelessége is egy pedagógusnak.

Fél nap telt el. Egy községet és egy embert ismertem meg. S ha igaz, amit Góczen elvtárs mondott —•, hogy a többi tanácstag is ilyen aktívan, áldozatkészen dolgozott, mint B. Tóth Ottó — akkor úgy hiszem, nemcsak előttem, de az olvasó számára sem titok, miben rejlik a soltvadkertiek múlt évi sikere.

E. É.

A Kiskunfélegyházi Gépállomás nemrégiben új — szervizüzemrésszel bővült.

A korszerű Auras-rendszerű zsírzó, olajfeltöltő, levegőszárító és gázolajfúvó berendezéssel ellátott üzemrészben a gépállomás két dolgozója nemcsak a traktorok, hanem a gépkocsik karbantartását is végzi. Eddig mintegy másfél száz gépkocsit és száz termelőszövetkezeti erőgépet hoztak rendbe.

Képünkön Szabó Gyula lemos egy Moszkvics gépkocsit.

Kiváló kisipari szövetkezet

A Katymári Vegyes és Építő Kisipari Termelőszövetkezet tagsága nem egyszerű taggyűlés vagy közgyűlés céljából ült ösz- sze a napokban. A szövetkezet, fennállása óta most először —

Ismét árad a Duna

A Duna ausztriai és magyar- országi szakaszán Komáromig újra árad a folyó, Dunaremeté- nél most újra meghaladta az elsőfokú készültség elrendelésére előírt 480 centiméteres vízállást. Az előrejelzések alapján még két-három napig további lassú áradás várható. Ezért péntektől ismét elsőfokú árvízvédelmi készültségben őrzi a Győri Vízügyi Igazgatóság a Duna Rajka és Vének közötti szakaszát. Az újabb kis árhullám lassítja a mellékfolyók vizének levonulását. A Rába, a Rábca, a Répce, a Marcal és a Lajta mentén tehát továbbra is harmadfokú készültséget tartanak. A vízügyi igazgatóságnak mintegy 800 dolgozója folytatja a helyreállítási munkákat az ideiglenesen elzárt gátszakaszokon és gondoskodik a kiáradt víz elvezetéséről. A vízzel elborított terület 20 000 holdra csökkent, s ennek túlnyomó része rét és legelő. (MTI)

az 1964-es évben végzett ió munkájának elismeréseként — elnyerte a „Kiváló Kisipari Szövetkezet” címet.

Az ünnepi gyűlésen Fodor Mária, a K1SZÖV elnökhelyettese méltatta a szövetkezet dolgozóinak munkáját és eredményeit, majd átadta a „Kiváló Kisipari Szövetkezet” vándorzászlaját és a velejáró pénzjutalmat, valamint a KISZÖV által több dolgozónak adományozott jutalmakat.

PETŐFI NÉPE

A Magyar Szocialista Munkáspárt Bacs-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel. Kiadja

a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István igazgató. Szerkesztőség:

Kecskemét, Városi Tanácsház. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16.

Szerkesztő bizottság: 10-38. Vidéki lapok: 11-22. Kiadóhivatal:

Kecskemét, Szabadság tér l a. Telefon: 17-09.

Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető:

a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél.

Előfizetési díj 1 hónapra 13 forint.

Bacs-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 11-85. Index: 25 065.

/gépkocsira szerelt daru v emeli ki a helyéből a kicserélésre szoruló telefonpóznát a község központjában. Nem mindennapi látnivaló. Sokan megállnak, szemlélik a műveletet. Az egyik kis csoportban ott áll a párttitikár is. Zömök, rokonszenves külsejű ember. Alkalom a röpke beszélgetésre: megtudakolni, mi újság otthon, írt-e a katonafiú, és így tovább.

Pár perces nézelődés, s ki-ki továbbsiet a dolgára, mintha át kívánná adni a helyét az újonnan jövőknek.

A párttitkár a tanácsházára igyekvő tsz-elnökkel indul tovább. Aztán egyedül folytatja útját. A kútnál — ahonnan rossz gebéjével egy, a tsz- ből mindmáig kívül maradt — középkorú férfi fuvarozza a vizet a szikvízüzembe — megáll. Figyeli a munkát. A hordó megtöltésekor a víz erre is, amarra is loccsan, tócsák, sár keletkezik a kút környékén.

— Sok vödör vizet elnyel ez a hordó — jegyzi meg beszélgetést kezdeményezve a párttitkár.

— Hát, bizony, sokkal belefér. De még nem számoltam meg, hogy hány vödörrel — feleli mosolyogva a fuvaros, miPárttitkár emberközelben

közben fakó kalapját feljebb billenti a homlokán. Ezzel is jelzi, nincs ellenére egy kis eszmecsere.

— Ahogy elnézem ezt a kút- környéket, itt is elkelne már egy kis rendcsinálás — fűzi tovább a szót a titkár. Nem ártana feltölteni. Már nemcsak ronda, de veszélyes, csúszós is ez a sár. Maga szokott a házaktól földet, salakot is fuvarozni. Egy-két kocsival jó lenne abból ide.

— Jól tetszik mondani. Már én is gondoltam. Alkalomadtán megcsinálom.

IM ég néhány barátságos szót vált a két ember, s röviddel később a pártházhoz közeledő titkárt futólépéssel egy tizenkét-tizenhárom éves forma, kipirult arcú fiú éri utol.

— Apuka, mondok valamit! Én a Z. Sanyival nem barátkozom többé! — újságolja jelentőségteljesen.

— És miért nem, mi történt? összevesztetek, fiam? — tudakolja érdeklődéssel az apa.

— Mert hazudik az anyjának! — robban ki a gyerekből. — Megkért, hogy segítsek feltenni

a biciklire egy zsákot. Kukorica volt benne, huszonkét kiló. Aztán elkísértem oda, ahová eladni vitte. De azt mondta, hogy el ne áruljam az anyjának, mert az nem tudja. Hát ezért! Ilyennel én nem barátkozom!

— Értem, kisfiam. Jól tetted, hogy elmondtad, majd beszélünk Sanyi édesanyjával — nyugtatta meg fiát a párttitkár.

'T’éved azonban, aki azt hiszi, hogy ezzel napirendre tért az aprónak látszó dolog felett. Pár nappal később módját ejtette, hogy Sanyi édesanyjával beszélgessen, jelezze a gyerek „csíny te vesét”.

— Ö, az a haszontalan — csóválta a fejét az asszony. — Tetszik tudni, biztosan galambot akar venni. Egészen bele van esve mostanában a galambokba. No, majd adok én neki elhordani a padlásról a kukoricát! — Csak arra kérem, az uramnak ne tessék szólni, mert... — s elharapta a mondat végét.

— Erre én nem is gondoltam, asszonyom, hiszen a helyes az, ha a gyerek jelenlétében

maga mondja meg. Egy kis leckét, fejmosást megérdemel ezért a fiú. Szerintem, legalábbis, nem szabad vele cinkosságot vállalni. Mert gondolja csak végig: Most még csak egy kis kukorica tűnik el a padlásról — az apa tudta nélkül és az édesanya cinkossága jóvoltából, büntetlenül. Ha meg fiatalemberré serdül Sanyi, esetleg kezet is emelhet anyjára — anélkül, hogy az apa tudná.

Néhány másodpercig elgondolkozva, a párttitkári iroda ablakára szegezi tekintetét az asszony. Aztán szemlesütve, nagyon halkan megszólal:

— Talán az lesz a helyesebb. Csak tetszik tudni, az uram olyan hirtelen természetű. Sajnálom a gyereket.

jf^z anya távozása után a községi párttitkár is menni készül. Ma este a Hunyadi Tsz pártveze tőségének ülésén vesz részt. Előbb azonban még egyszer átfutja noteszének lapjait, s a pártvezető- ség munkájára vonatkozó feljegyzéseit a következővel egészíti ki: „Ne csak a termelés száraz adatain keresztül — kicsit még elevenebben, közelebb az emberekhez!”

Perny Irén