Petőfi Népe, 1965. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-06 / 105. szám

Hetvenhét forinté» napi átlagkereset — „Meghódították“ as állattenyésztést — Bőrült a látókörük . Asszonyok a nemesnádudvari Kossuth Termelőszövetkezetben Pártszervezetünk vezetősége — a tsz-vezetőséggel egyetem­ben — a közelmúltban vizsgál­ta felül és elemezte a szövet­kezetünkben dolgozó nők hely­zetét — írja szerkesztőségünk­nek küldött levele bevezetőjé­ben Papp István elvtárs, a ne­mesnádudvari Kossuth Tsz párttitkára. Mielőtt a levelet tovább idéz­nénk, ismertetnénk, szükséges­nek tartjuk megjegyezni, hogy nem mindennapi örömet, ked­ves meglepetést szerzett. Több okból is. Részben azért, mert napjainkban még nem általá­nos, hogy az asszonyok helyze­tét külön is vizsgálják a ter­melőszövetkezetekben. — Ezért, valamint a nem mindennapi eseményről szóló gyors híradá­sért egyaránt szeretnénk köszö­netét mondani. Ezenkívül tetszett az a tárgyilagos elemzés is, amellyel a párt- vezetőség az asszonyok mun­káját mérlegre tette. Szolgáljanak erre bizonyságul a levél további részletei. „A felmérés során megállapí­tottuk, hogy a növénytermesztés fizikai munkáinak 70—85 szá­zalékát az asszonyok végzik el. Ezért joggal illeti őket az elis­merés. A levél különösen nagy elis­meréssel szól Lakos Ferencné, Polgár Istvánná és Virágh Jó- zsefné munkacsapatáról. Nem­csak tekintélyes számú, de ki­váló, bármilyen feladattal meg­bízható munkaerőt képviselnek: Mit értek el, mit kerestek szor­galmas munkájukkal a nők? „Például egy közepesen dol­gozó asszony, aki a múlt év fo­lyamán 165 munkanapot — tíz­órás átlaggal — ledolgozott, összesen 266 munkaegységet tel­jesített. Egy munkaegység érté­ke 45 forint, így kiszámítható, hogy évi jövedelme 11 970 fo­rint volt. „A korábbi években nálunk az állattenyésztésben nagyon kevés asszony dolgozott. HAjPKÖZBEK A valóság talajáról Legutóbbi ülésén a Dunave- csei Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága nem fogadta el a Solt község részletes rendezésé­re előterjesztett tervet. Pedig Solton már nagyon nélkülözik. Hiszen ez szolgáltatná az irány­tűt a község további fejleszté­séhez. Miért hát az elutasítás? Vá­laszként hadd idézzük a vég­rehajtó bizottság indoklását: „A részletes rendezési terv külalakját és tartalmát tekintve igen gondos munkával készült. Nagyobb részében azonban olyan megoldásokat tartalmaz, amelyek a közeljövőben nem végrehajthatók. Megváltoztatja több utca nyomvonalát (pél­dául Kossuth, Lehel, Lenin ut­cáké. Igen sok utcát teljesen megszüntet (például Vendéglő, Lepke, Báthori, Gárdonyi ut­cák). Ezen utcákban a közmű­vek le vannak fektetve, áthe­lyezésük nagyon költséges len­ne. A terv olyan telekátalakítá­sokat ír elő, ami miatt a köz­ségközpontban a kislakásépítke­zés szinte lehetetlenné válna. A megépítendő közintézményeket sem lehet elhelyezni a terv sze­rint, mert ehhez nagymérvű szanálást kellene végrehajtani, amire pénzügyi és lakásügyi szempontból nincs lehetőség.’ Nos, igen. A téma ismerős. Nemrégiben alkalmunk volt megtekinteni a megyeszékhely rendezésére készült pályadíj­nyertes tervet. Ugyancsak elis­merésre méltó alkotás. Megtes­tesítője a tervező szaktudásá­nak, — a korunk követelmé­nyeit: modernséget, célszerűsé­get, harmóniát szem előtt tartó — képzeletének. Csak egyetlen, ám nem jelentéktelen észrevé­telt lehet rá tenni: nem számol eléggé a kivitelezésének belát­ható időn belüli reális lehető­ségeivel. Nagy pusztaságra új telepü­lést tervezni — . bizonyára hálá: sabb és könnyebb feladat is. Hiszen ebbe többet adhat al­kotó képzeletéből, önmagából a tervező. Az adotthoz azonban alkalmazkodni kell. Méghozzá olyan módon, hogy a meglevőt és a gazdasági lehetőségeket nem tévesztve szem elől, mégis újat, a követelményeket kielé­gítőt alkosson. S ez a nehezeb­bik, több töprengést, időt igény­be vevő feladat. Eleve ilyen terv készítésére törekedni mégsem kerülne any- nyi időbe és fáradságba, mint amennyi egy elkészített és el­utasítás miatt átdolgozott terv­ben fekszik. Nem is szólva ar­ról, hogy szűkös a tervezési kapacitás, és az átdolgozások miatt más, ugyancsak sürgető tervek elkészítése várat ma­gára. P. I. Ma már — a sertéstenyész­tésen kívül — szinte vala­mennyi — állattenyésztési munkakörben megtalálha­tók. De nemcsak megszerették az ál­lattenyésztői munkát, hanem nagy szorgalommal, fegyelme­zetten és a takarékos gazdálko­dás követelményei alapján vég­zik is el. Például korábban szö­vetkezetünk egy borjú felneve­léséért 26 munkaegységet „fize­tett ki” a dolgozónak, ezenkívül a borjú — elválasztásáig — mintegy 800 liter tejet fogyasz­tott. A gondozásban egy egész munkacsapat vett részt. Nem­régiben bevezettük az itatásos borjúnevelést és 80 férőhelyes nevelőnket egyelőre 56 borjú­val népesítettük be. A gondo­zást két asszony — Mezővári Józsefné és Bischóf Pétemé — végzi, mégpedig nagyon lelkiis­meretesen. Mindketten megta­lálják számításukat, mert egy borjú felneveléséért 8,9 munka­egységet kapnak a termelőszö- vetkezettőL A közös haszna még munkájukból, hogy a gon­dosan alkalmazott itatásos mód­szerrel a korábbi 800 liter tel­jes tej helyett 250 liter teljes — és 500 liter fölözött tejet hasz­nálnak fel borianként a ne­veléshez.” Papp elvtárs írja — ezért a vezetőség arra az elhatá­rozásra jutott, hogy a nőket számuknak és a termelőszö­vetkezetben végzett munká­juk arányának megfelelően az eddiginél nagyobb szám­mal javasolják beválasztani a közös gazdaság vezető szerveibe. Erre rövidesen sor kerül. Jóllehet: az elhatározásra — amint a levélből is kitűnik — elsősorban az asszonyok jó munkája késztette a vezetősé­get. De nem lehetett közömbös az sem, amelyről a befejező sörök tudósítanak: „Nagyon örvendetes tény, hogy a korábbi évekhez viszo­nyítva sokat változott, fejlődött asszonyaink látóköre, a közös­ség erejébe vetett hite. Szövet­kezetünk asszonyainak nagy többsége előfizetője a párt na­pilapjának, a politikai könyv­hónap alkalmával mindegyikük igyekezett érdeklődési körének megfelelő könyvet vásárolni, rendszeresen tájékozódnak — a különböző összejövetelek alkal­mával — a közös gazdaság gondjairól, feladatairól. Bekap­csolódtak az „Ismerd meg ha­zádat” mozgalomba, többen kül­földet jártak, nyaralni voltak. Mindez hozzásegítette őket ah­hoz, hogy korábbi kisáruterme- lői gondolkodásmódjuk átala­kulása meginduljon.” Járható a „telefonos" út! KULLÉR, Csengőd tanyavi­lágának igen népes része. Sző­lő- és gyümölcsligetek között szétszórtan fekvő, piros tetejű házaival a béke kellemes érzé­sét kelti a szemlélőben. A te­lepülést a községgel összekötő földút azonban késő ősztől nyár elejéig kocsival járhatatlan. Azaz, csak járhatatlan volt, amíg... De pergessük vissza az eseményeket. A kuliéri lakosoknak több éves óhaja volt az úgynevezett „telefonos” út rendbehozatala. Hiszen ezen lehet a legrövidebb idő alatt beérni a községbe, ahol az orvosnál, a tanácsnál, vagy éppen a szakszövetkezet­nél akad elintézni való. ERTHETÖ volt tehát Nagy M. Géza kuliéri tanácstag is­mételt sürgetése: Az utat meg kell javítani. Tavaly szóba is került a tár­sadalmi munka megszervezése. Csak éppen az időpontban nem sikerült megegyezni. Tavasszal a szőlőmetszés, faápolás, aztán a sürgős nyári munkák, majd a betakarítási feladatok kötöt­ték le az emberek idejét. Az út javítatlan maradt. A kuliéri tanácstagok kezdeményezésére végül is úgy döntött a tanács: a tavaszi jó idők beálltával pontot kell tenni a dolog vé­gére. ILYEN előzmények után fog­tak össze a közelmúltban a kullériak és más külterületi tár­saik, sőt a belterületi lakosság is. A pár napig tartó társadal­mi munkában több mint más­fél száz ember dolgozott és mint­egy 40 kocsi ingajáratban hord­ta a homokot. Nagy segítséget nyújtott az Aranyhomok Szak- szövetkezet pótkocsis vontatója is. Fiatalok és idősebbek vidá­man, egymással vetélkedve rak­ták, illetve ürítették a kocsikat. Az út gödrei végül mindenütt megteltek homokkal, gyephan- tókkal. ELKÉSZÜLT tehát a telefo­nos út. S az emberek a jól vég­zett, eredményes munka kelle­mes érzésével tértek haza. S ettől az örömtől fosztották meg önmagukat azok, akik a társa­dalmi munkát sokra értékelik ugyan, de csak nézni szeretik. Moravcsik Árpád Minden szó­nál ékesebben bizonyítja ma­ga a fénykép: Marika pontosan olyan, mint a legtöbb 18 éves lány. Csinos, kedves, fiatal teremtés. Naponta ott ül varrógépe mellett, boszor­kányosán ügyes ujjai alól gyor­san kerülnek ki a szebbnél szebb női és bébiblúzok. Szerpentin Alajost, széphistóriánk” fősze­replőjét, a cselekmény időpontját megelőzően kolosszális elemi csa­pás sújtotta: a jeges téli utcáján bokáját törte. S az SZTK ja­vallata értelmében et­től kezdve néhány hé­ten át mankók segítsé­gével vett részt a köz­úti forgalomban. Persze, a betegsza­badság nem zárta ki azt, hogy egyéb „ren­dezvényeket” is részvé­telével tüntessen ki. Így került egy hóborí­totta estén szőkébb családjával az „Ezüst­hamu” presszóba. Mint afféle „beteg” ember, szolidan darvadozott a homoki borok társasá­gában, s halk dudorá- szással kísérte az ifjú­ság táncos mozdulatait. aszfe­Mankók lukhoz bohém. rrrunkatársa, a s már megle­hetősen kapatos Guty- tyán Tódor. — No, nézd csak, Alajos — örvendezett nehezen forgó nyelv­vel —, te itt dorbé- zolsz, míg mások eltik­kadnak a szomjúság­tól! Mindig szilárdan álltam, a valóság tala­ján —, e szavaknál könnyedén, játékosan megingott —. de .most engedd meg, hogy le­üljek. — Választ sem várva, letelepedett Szerpentinék asztalá­hoz. ... Alig öt percet vett igénybe, míg álomba szenderült... Hősünk, Alajos, miután mankót ragadott, nejé­vel együtt kikocogott a helyiségből. Másnap, kissé zilál- tan, Guttyán tette tisz­teletét a családnál. — Lojzikám — csó­válta rosszallóan a fe­jét —, ugye, mondtam az éjjel, hogy vigyázz az itallal. Lám. ott hagytad az eszeden kí­vül a mankóidat is a „Rézkavicsban”. Nem is értem, hogyan tud­tál hazajönni. Még sze­rencse, hogy én, aggó­dó barátod, megőriz­tem a hidegvéremet, józan ítélőképességem­ről nem is beszélve. S lám, mellékelten át­nyújtom neked a dor­gálás tárgyát képező, általad hűtlenül elha­gyott javakat. — E szavakkal elnéző mo­sollyal két mankót nyo­mott Szerpentin mar­kába, büszkén, emelt fővel. — Igazán kedves vagy, Tódorkám, hogy fárasztod magad. De té­vedsz, ha azt hiszed, hogy mankó-múzeumot óhajtok nyitni. Hiszen az enyémek, látod, ott vannak a sarokban. Ami egyébként az íté­lőképességedet illeti: tegnapi találkozásunk nem a „Rézkavicsban”, hanem az „Ezüsthamu­ban” zajlott le. — Most már mindent értek — szólt megtör­tén Guttyán. — Az egyetlen rejtély ezek után: hogyan távozott onnét az általam elor- zott mankók jobb sors­ra érdemes tulajdo­nosa. .. J. T. MARIKA — A szalag egyik legjobb dol­gozója — jelle­mezte őt a Kis­kunfélegyházi Vegyesipari Ja­vító- és Szolgáltató Vállalat kon­fekcióüzemének vezetője. — Pedig nem könnyű a munkája, sokoldalúságot, nagy figyelmet igényel az egyes fázisok jó el­végzése, a fércelés, a kézimun­kák, a csomagolás éppen úgy, mint az árazás, cimkeírás, a hajtogatás, vagy a tasakolás. Somodi Marika több mint egy éve dolgozik az üzemben. Pár lépéssel odébb édesanvia hajol a varrógép fölé, aki méltán büszke a lányára. Miért? — Bizony, túltesz rajtam Ma­rika. Többet keres, mint én — magyarázta a mama —, a múlt hónapban másfél ezer forint volt összesen a borítékjában, de előfordult az is, hogy 1700 fo­rintot kapott kézhez. Most sta­ff rungra gyűjt, a vőlegénye ka­tona. Mondom, Marika éppen olyan célokat, terveket tűz maga elé, mint általában a mai tizen­nyolc éves lányok. És természe­tesen szeret táncolni, moziba járni, olvasni is. Amikor ránéz­nek mosolygós arcára, mindenki jobb kedvre derül mellette a varrodában, az utcán és oda­haza, a családban. ...Pedig... eleinte nagyon nehéz volt belenyugodni a vál- toztathatatlanba. Négyéves ko­rában ugyanis agy hártya0 vulla- dást kapott a kislány, emiatt elvesztette hallását és beszélő­képességét. Az orvostudomány hiába próbált segíteni. A beszé­des szemek, a szájmozgás, a gesztikuláció azonban ma már segít Marikának, aki jóformán mindent megért a körülötte zaj­ló világból, és ő is bármit tu­domására tud hozni akárkinek. Most szakmunkás szeretne lenni. Az üzemben azonban nin­csen tanulóképzés, de szándé­káról mégsem tesz le. S hogy előbb-utóbb kézhez kapja a szakmunkás bizonyítványt, eh­hez nem férhet kétség. Marikát akaratereje mellett az üzem ve­zetői, munkatársai és család­tagjai is segítik ebben. B. Gy. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja a Bács megyei Lapkiadó VáUalat. Felelős kiadó: Mezei István igazgató Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsház. Szerkesztőségi telefonközpont 26-19. 25-16. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1;. Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál é* kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 13 forint Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 11-85. Index; 25 065.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom