Petőfi Népe, 1965. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-05 / 104. szám

1965. május 5, szerda 3. oldal Eredményes kísérletek a homoki gyiimifesisik talajerőpáiiasira Tápdugók a fák körül Megyénkben a elmúlt évek­ben létrehozott nagyüzemi zárt gyümölcsösök talajerőpótlásá­nak a legmegfelelőbb módszere még nincs felkutatva. E feladat végrehajtására a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet kutatói vállalkoztak. Kísérleti gyümölcsösüket szél- hordta homokterületen, Kecs­kemét határában alakították ki, ahol már a negyedik éve fog­lalkoznak a sívó homokra te­lepített gyümölcsösök trágyázá- si rendszerének a kidolgozásá­val. Az eddiginél rendszeresebb, biztonságosabb talajerőpótlás végett — s mivel nem áll ele­gendő istállótrágya a gazdaságok rendelkezésére — a megyében fellelhető tőzeg és láp föld fel- használásával kísérleteznek Tizenötféle trágyázási eljá­rást tanulmányoznak. Ezek egyike az úgynevezett tápdugós rendszer. Lényege, hagy a fiatal gyümölcsfák köré — közvetlenül a hajszálgyökér zónájában — koncentráltan juttatják a tápanyagot. Az wnár csal? örömmel számolunk be azokról a kezdeményezések­ről, amelyek a termelési költ­ségek csökkentését, a taka­rékos gazdálkodást szolgál­ják. Sőt kutatunk is az ilyen hírek után, oly nagy buzga­lommal, hogy egyik-másik üzemben már — fogadjisten helyett — a takarékosság leg­frissebb eredményének ismer­tetésével üdvözölnek bennün­ket. A sok jó, hatásos intézke­dés között akad azonban né­ha selejt is. Az egyik válla­latnál például a következő­ket hallottuk: — Aki nálunk jobban spó­rol, az már csal. Az osztályok versenyt folytatnak még a telefonköltség csökkentéséért is. És hogy milyen komo­lyan veszik a kartársak a dolgot, arra jó példa a múlt­kori eset: A szomszéd szobában be­szélt valaki a budapesti köz­pontunkkal. Nekem is lett volna egyetlen kérdésem a vonal túlsó végén levő veze­tőhöz, ezért kértem a kollé­gákat, hogy adják át a kagy­lót néhány másodpercre — miután befejezték a beszél­getést. Mit gondol, adták? Eszük ágában sem volt. Azt mondták hívjam ismét, de a mi osztályunk telefonján a budapesti számot. Az ö ter­hűkre nem telefonálhatok még egy minutáig sem. Na, ugye, hogy nagy a szi­gor nálunk? — így a kar­társ. És így mi: lehet, hogy a szigorú osztály telefonszám­lája néhány fillérrel kisebb lesz a negyedév végén, s ezért egy jó pontot javukra ír a versenyt értékelő bizottság, A hívás megismétlése azon­ban — beleszámítva az idő- veszteséget is — nyilvánva­lóan többe került a vállalat­nak, mintha még egy mon­dattal megioldották volna a beszélgetést. Az ilyenféle takarékosság bizony csak papíron érezteti hatását, látszateredményeket szül, s azt a hamis illúziót hogy: „Aki nálunk jobban spórol, az már csal.” B. D. A somkoró és a rozs gyökérsete feltárja az ásványi sókat Nyplc.vaneentis gödröket ás­nak, s ezeket megtöltik speciáli­san összeállított tőzeg- és mű­trágyakeverékkel. Mire a fák termőre fordulnak, öt—hat ilyen „éléstárral” veszik őket körül. A tápdugók, a tőzeg nagy víztároló képességénél fogva, a talaj nedvességtartalmát is ked­vezően befolyásolják. A homoktalajok javításánál már eddig is sikerrel alkal­mazták a zöldtrágyanövé- nyeket, amelyekkel tavasszal helyhez kötötték a homokot, a talajba szántva pedig növelték velük a humuszképződést. Ez az eljárás azonban, a hasznossága mellett, káros is lehet, mivel a zöldtrá- gyanövény zsarolja a főnö­vényt, elszívja tőle a vizet. Az erre a célra vetett rozsot, bor­sót, napraforgót, somkórót és egyéb pillangósokat aztán le kell kaszálni. Műtrágya adagolásá­val kitűnően alkalmasak a ho­moktalajok háztartásának egyensúlyban tartására. Megfi­gyelték, hogy a laza szerkezetű homoktalajokon a víztől mélyre lemosódott ásványi anyagokat a somkóró és a rozs mélyen el­helyezkedő gyökérzete ismét feltárja. Érdekesek a homokos terüle­tek nyári beárnyékolása céljá­ból végzett kísérletek is. Ez esetben a zöldtrágyanövényeket nem szántják alá, hanem a magas tarlón hagyott zöld lombot szétteregetik a sorkö­zökben; ily módon védik a homokot a kiszáradástól, a széleróziótól. Vita a takarékosságról Kétmillió forint Módosították a borárakat A Belkereskedelmi Minisz­térium — az Árhivatallal egyet­értésben — rendelkezést hozott, amelynek értelmében május 5-től, szerdától a hordós és a palackozott borok ára megvál­tozik. Az üzletekben az asztali borok ára literenként átlagosan 2 forinttal csökken, a minőségi borok ára pedig átlagosan 3 fo­rinttal emelkedik. Az árcsök­kenés, illetve az áremelkedés a vendéglátóipari helyeken az osz- tálybasorolásnak megfelelően módosul. A hordós pecsenye- és cseme­geborok, valamint a pezsgő, a habzóbor, a vermuth és a gyü­mölcsborok ára nem változik. Az árváltozás a tervezett érté­kesítést figyelembe véve, éves szinten a lakosságnak mintegy 65 millió forint megtakarítást jelent. (MTI) a hegesztő elektródákkal, festék­anyagokkal, fúrókkal, marókkal és egyéb szerszámokkal is. Ta­valy ezek aránya 9,21 százalék volt a kész termék értékében. Az idei esztendő első három hó­napjában ez az arány is 7.91 százalékra csökkent. Az év ele­jén kibontakozott mozgalom óta ugyanis a munkások, a brigá­dok egymással versengve taka­rékoskodnak anyaggal és segéd­anyaggal egyaránt. Három hó­nap alatt megtakarított anyag értéke több mint 2 millió, a re­zsianyag — elektróda, festék stb. értéke — 150 ezer forintot tesz ki. A vállalat gazdálkodása eredményesebbé vált. Míg ta­valy minden száz forintból 2,92, addig január, február, március­ban már 5,65 forint volt a nye­reség. Szogvasak a hulladékban Amikor újra az üzem udva­rára értem egyes csoportoknak már lejárt az ebédidejük, ismét munkához láttak. Az egyik még pihenő munkacsapathoz indul­tam. Az igazgató ugyan el­mondta az eredményeket, de vajon hogyan, értékelik a ta­karékossági mozgalmat a mun­kások? Antal Mihály és Nagy Rafael brigádjával hozott ösz- sze a véletlen. Amikor megtud­ták mi iránt érdeklődöm, perc­nyi csend támadt. Látszott raj­tuk, hogy nem kenyerük a be­széd. Végül is Fazekas Lajos hegesztő szólalt meg. — Sokat lehetne a takarékos­ságról beszélni, és érdemes is — kezdte mondókáját. — Eredmé­nyek születtek az első negyed­évben, de ennél többet is el tudnánk érni. A szombati ta­karításnál drága szögvasak, U- vasalc kerülnék a hulladékba, csak úgy egy rakásba dobálva. Jó lenne, ha a műszaki osztály megbízottjának felügyelete mel­lett válogatnák külön azt, amit akár ml magunk, vagy esetleg más üzemrész még fel tud használni. Sok anyag nem ke­rülne még ily módon a hulla­dékba. Mindkét brigád tagjai helyes­lőén bólogattak Fazekas Lajos szavaira, majd Antal Mihály brigádvezető kezdett beszélni. — Véleményem szerint fokoz­ni lehetne az anyagtakarékossá­gi mozgalom hatásosságát, er­kölcsi és anyagi ösztönzőkkel. Tavaly szeptemberben volt egy kezdeményezés anyagtakarékos­ságra és premizálták is a jó eredményt elérőket. Művészet volt akkor hulladékot találni, ágy igyekezett mindenki. Ter­A két koma a resti közepén ül a négyszög­letes kis asztal mellett. Nagyon feszesen tart­ják magukat, ebből is látszik, hogy a köztük ágaskodó sötétzöld sö­rösüvegek tartalmát el­eddig nem hiába fo­gyasztották. Harminc­öt év körüli a két férfi. Egyikük majd kicsat­tan, olyan piros. Szeme úgy szikrázik, hogy !már-már csodálni lehet, Imiért nem ugrott még neki barátjának. Cimborája puha fel­építésű, tokásodó ma­gyar. Valahogy furcsán ferde a képén minden. Lentebb van a fél füle, fél pofacsontja, meg a fél szája is. Ez már igen el van kenődve. Amúgy is észrevennék őket, de ráadásul olyan öblös hangja van a löttyedtebbnek. hogy — ;mint mondják ilyenkor ■ az figyel oda, aki nem akar. Most is bor­Féüreérfés elszántsággal zasztó szavalja. — Te!... Tudod, nem nagy termetű, de na­gyon jó húsban van... Az egész kis jószág — egyem a lelkit — olyan tojásdad formájú. Telt neki a fara, meg a há­tán is van mit fogni... Negyven kilóról hiz­laltam fel hetvenre... Ezt tedd el!. . . Annyi volt, mikor hozzám ke­rült. .. Negyven... Oszt most hetven. Került, amibe került. Az a fontos, hogy meg­szedte magát hússal, zsírral... A ragyogó piros fejű barát hűségesen hall­gatja. Egy árva muk­kot nem szól, csak pi­ciket bólogat, meg vi­gyáz, hogy szeme ki ne feszüljön a helyéből. — Te Bimri! — ru­gaszkodik neki megint a másik. — Pedig én is sokat eszek, de az a kis kerek, tömött hát- sójú jószág háromszor annyit, mint én. Pedig mondtam neked, nem nagy, csak gömbölyű... Amilyen egy rövid, de jóltartott portéka le­het. .. Hallottad: het­ven kiló. Ha óránként megéhe­zik, egyen. Ott van előtte. Nem sajnálom tőle, mert megéri... Ha éhes, egyen. Mit bánom én, hogy mi pénz megy rá! Maradt volna olyan nyiszlett, mint ahogy a házhoz került? Fenét! Engem szóljanak meg, hogy ilyen sóher gazda va­gyok még enni se adok neki?! Olyan isten nincs! Mennyire szereti, ha vakarom. Csak úgy nyöszörög a gyönyörű­ségtől. Olyankor örü­lök én is, érzem, hogy ha hájasodik is, van rajta kemény szalonna bőven. Te! Eszembe se jut, hogy mibe kerül, amit megeszik... Most szólal meg a pipacsképű. Lökődik belőle a szó, mint ahogy a melegvíz a forrásból. melyet a benti góz hajigái. — Osztán... mikor... akarod... levágni? — Me? — hökken meg a puffadt annyi­ra, hogy még az „i”-t is .,e”-nek ejti. — Hát... a desznőt, amirül... beszíltél. — Marha!... A fele­ségemről ugatok... Nevet a resti közön­sége. A feleségéről ára­dozó jóember két kezét széttárva. felhúzott vállal fordul körül. — Láttak már ilyen marhát?! Tóth Litván mészetesen ez nem azt jelenti, hogy csak pénzért tesznek ilyes­mit a munkások. Még nagyobb a hatása az erkölcsi elismerés­nek, a nyilvános dicséretnek. Ügy hiszem az erkölcsi és anya­gi ösztönző együttes alkalmazá­sa Ismét újabb lendületet adna a takarékossági mozgalomnak. Nagy Rafael, a másik brigád vezetője folytatta a gondolat­sort. Pontosabb számítást — Tudjuk, hogy a vállalat nyereségrészesedést csak akkor tud fizetni, ha a termelés mi­nőségi mutatói is teljesítve lesznek. A mi üzemünknek pe­dig több éven át 25 millió fo­rint önköltségi hátraléka volt. Ezt tavaly 16 millióra csökken­tettük, s jó lenne, ha az idén teljesen törölni tudnánk, hogy mi is kaphassunk nyereségré­szesedést. Ezért is igen nagy jelentőségűnek tartom az anyag- takarékossági mozgalmat, s a hulladékanyag felhasználásában rejlő gazdasági eredményjaví- tási lehetőségek kiaknázását. Nemcsak azért keletkezik hulladék, mert a munkások gondatlanul bánnak az anyag­gal. Előfordul, hogy a műszaki osztály nem jól számítja ki a szükséges anyagmennyiséget, A beszélgetés egyre élénkeb­bé vált, Révai Elemér hegesztő kért szót. Helytelenítette, hogy kocsiszám viszik a hulladékva­sat és néhány nap múlva, vagy hét múlva ugyanazt hozzák vissza felhasználásra. A feles­leges fuvar is költségbe kerül, amit meg lehetne takarítani, majd így folytatta. — Sok rezsianyagot — elek­tródát, festéket stb. — takarí­tottunk meg. Ma már például elvétve sem látni félig használt hegesztőpálcákat szétszórva a gyárudvaron, vagy a műhelyek­ben. Sajnos, mégis van sok fé­lig használt elektródánk — ha nem is eldobálva — mert, a Csepeli Elektróda Gyárból elég­gé selejtes minőségű hegesztő­pálcákat küldenek. Ezért azt üzenjük innen a csepeli mun­kástársainknak jobban tudnánk takarékoskodni, ha ők csökken­tenék a sélejtet. Nem mindegy Az ebédidő lejárt, búcsút vet­tem a brigádtól. Az egyik mű­helyben még néhány szót vál­tottam Szappanos Mihály szo­cialista brigádvezetővel. — Nem mindegy a népgazda­ságnak, s a vállalatoknak sem, hogy mennyi anyag kerül hul­ladékként, olcsó áron a MÉH- telepre. És hogy minél kevesebb legyen a hulladék, abból min­den munkásnak lelkiismereti kérdést kell csinálnia — véle­kedett a brigádvezető. — Mielőtt hozzákezdünk egy újabb munkához, rövid brigád­megbeszélést tartunk arról, ho­gyan is hajtsuk végre a felada­tot. Megvizsgáljuk az anyagot, hogy abból minél kevesebb ke­rüljön a hulladékba. Természe­tesen, nem minden rajtunk mú­lik. • Beszámolóm itt véget is ér, ám néhány sor erejéig még ma­radjunk együtt, kedves olvasó. Nemcsak az ÉM Fémmunkás Épületlakatos és Tömegcikkipari Vállalat Kecskeméti Gyáregy­ségében takarékoskodnak anyag­gal, idővel, energiával, hanem másutt is. Szerkesztőségünk szé­les körű nyilvános vitát kíván indítani a takarékosságról, ezért felkérjük az üzemek vezetőit, munkásait, a brigádok vezetőit és tagjait, írják meg erről ta­pasztalataikat, véleményüket, gondolataikat, javaslataikat. Á leveleket „Vita a takarékosság­ról” cím alatt közöljük le. Ezt, a jeligét kérjük a borítékra is ráírni, Nagy Ottó Éppen délidőben léptem be ; gyár kapuján. A kellemesen langyos napfényben sétálgattak, beszélgettek azok a munkások, akik már megebédeltek, de még volt néhány percük a munka­kezdésig. A fiatalabbja csipke­lődött, tréfálkozott, kergetőzött egymással. Mit is mondott a párttitkár — jutott eszembe amiért végül is jöttem. — Itt az ÉM Fém­munkás Épületlakatos és Tö­megcikkipari Vállalat Kecske­méti Vasszerkezetek Gyárában anyagtakarékossági mozgalom bontakozott ki a Központi Bi­zottság december 10-i határoza­ta nyomán, amelynek máris je­lentős eredményei vannak. Hor­váth János igazgató irodájába csak néhány percre tértem be, hogy erről tájékozódjam. Négy forint ráfizetés — Tavaly az üzem által elő­állított termelési érték anyag­hányada 52,34 százalék volt — magyarázta az igazgató. — Ezt az első negyedévben 46,04 szá­ndékra csökkentettük le. Dur­ván számolva ez annyit jelent, hogy egy kiló anyag ára 6 fo­rint, s ebből az elmúlt évben nem egészen 12 forint értékű terméket állítottunk elő. A ter­melésből igen sok hulladék­anyag került ki, amit legjobb esetben két forintért vett át a Kohászati Alapanyaggazdálko­dási Vállalat. Minden kiló hul­ladékra tehát négy forintot fi­zettünk rá. Egy termelési értekezleten vetődött fel a gondolat, hogyha a hulladékanyagot nem dobjuk el, hanem úgy gazdálkodunk vele, hogy bedolgozhassuk a termékekbe — igaz, több mun­kát használunk fel —, de ily módon 12—14 forintos termelési értéket tudunk előállítani egy- egy kiló anyagból a 4 forintos ráfizetés helyett. — Ügy hallom, a segédanya­gokkal való takarékosság is jól halad? — Igen, hasonló volt a helyzet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom