Petőfi Népe, 1965. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-22 / 119. szám
1965. május 22, szombat 5. oldal „A költő a lelkek gondozója..." Nyolcvan évvel ezelőtt halt meg Victor Hugo, a franciák nagy írója. Az alábbiakban közöljük híres Shakespeare-kötetének egyik részletét, amelyben írói hitvallásáról szól. A tele gyomor, az elégedett belek, a boldog has kétségkívül ér valamit, mert ez az állatiság. Ám lehet az embernek magasabb igénye. A jó bér sem utolsó dolog. Kétségkívül tetszetős szilárd talajt érezni magunk alatt, jól keresni. A bölcs semmiben sem szenved szívesen hiányt. Minden intelligens ember azon van, hogy elhelyezkedjék valahogy. Egy tízezer sesterciussal dotált karosszék kétségkívül kényelmes és szimpatikus ülőhely, a nagy jövedelmek rózsás arcúak és makkegészségesek. Az ember jobban él, ha jól fizetett, kényelmes szinekúrát talál, a nagy haszonra dolgozó nagytőke társasága kellemes, s a maga és családja szerencséjét alapozhatja meg az, akit szívesen látnak az udvarnál; én mindennek dacára többre becsülöm e megbízható helyeknél azt a meglékelt vén hajót, melyre mosolyogva száll fel Quodvoltdeus ... Van valami a kielégülés vágyán túl. Az emberi cél nem azonos az állati célzattal. Erkölcsi emelkedésre szükség van. Mint az egyének életének, úgy a népek életének is vannak hanyatló pillanataik; ezek a pillanatok kétségkívül elmúlnak, de nem szabad, hogy nyomuk maradjon. Az ember ilyen esetekben gyomra titán igazodik. Vissza kell helyezni az embert szívéhez, vissza kell helyezni agyához. Az agy, az az uralkodó, akit vissza kell ültetni trónjára. A szociális kérdés megoldását ma sokkal inkább, mint máskor, az emberi méltóság irányában kell keresni. Rámutatni arra, hogy mi az ember célja, megjavítani előbb az intelligenciát, aztán az állatiasságot, mindaddig semmibe sem venni a testet, amíg lenézik a gondolatot, saját testével adni példát: ez az írók jelenlegi közvetlen, sürgős feladata. Ezt tették minden időkben a zsenik. Világosságot hinteni a civilizációra. Azt kérditek, mire valók a költők? Hát erre. E sorok írója leírt harmincegy esztendővel ezelőtt a Luc- retia Borgia előszavában egy azóta sokat idézett kifejezést. Ezt: A költő a lelkek gondozója. Ha érdemesnek látnám hangsúlyozni, megjegyezném e helyen, hogy lehetséges emberi tévelygéseimtől eltekintve ez a lelkiismeretemből fakadó kifejezés életem szabályozója volt. Fordította: Nemeth Andor Egy szép siker naplója — iVem voltak vérmes reményeink, nem becsültük túl képességeinket, egy célunk volt, hogy becsülettel álljunk helyt és ne hozzunk szégyent megyénkre, városunkra ... Ezeket Herold István, a Kalocsai Fegyveres Erők Klubja zenekarának vezetője jelentette ki a sikeres vasárnap esti szereplés után. A kamera előtti fellépés hosszú, kitartó munka gyümölcsének leszüretelését jelentette, hiszen a Ki mit tud? történetében először képviselte megyénket műsor az elődöntőben. A napokban Kecskeméten találkoztunk az együttes tagjaival. , , — A kitűnő zsűri dönteset nem érheti szemrehányás — mondta Herold István , bár meg kell mondanom, hogy a három különböző stílusú zenekar között éles határt vontak. Azt hiszen éppen ezért juttatták a döntőbe a közel 100 éves múlttal rendelkező Originál- és a legújabb luxemburgi-stílus közötti középutat követő Mokka-zenekart, akik kristálytiszta játékukkal bennünket is elismerésre késztettek. — Igaza van Pistának — helyeselt Véhn István, a zenekar szólistája. —, de most már bánom, hogy csak pódiumszámokkal léptünk fel. Hogy nem jutottunk be a döntőbe, nem keserített el bennünket, sőt, mikor szálláshelyünkre mentünk, hamarabb szálltunk le az autóbuszról, s zenélve tettük meg a hátralevő utat. — Milyen körülmények között készültek a fellépésre? — Nehés volt Összeegyeztetni az időnket — válaszolt Virányi Viktor, a kecskeméti művelődési ház munkatársa, a zenekar egyik tagja —, de az utolsó héten sikerült Kecskeméten „edzőtáborba” vonulnunk. Hanem még a zsúfolt vonaton is előszedtük a hangszereket, és gyakoroltunk. Az első tapsot itt arattuk. — Milyen érzés volt a kamera előtt játszani? — Kicsit szorongó, de nagyszerű. Hiszen mindenki tudja, hogy ez a vetélkedő „országos ügy”, s aki csak tehette, nézte a televíziót. — Mi volt a legérdekesebb élményük? — Sok-sok érdekes epizód tarkította már a felkészülést is. Számunkra a szegedi válogató verseny utáni „külön fellépés” volt a legszebb — mondta mosolyogva Véhn István. — A bemutató befejeztével vacsorázni mentünk egy étterembe. A vendégek felismertek bennünket és kérték, hogy játsszunk valamit. Nem tudtunk ellenállni és többször is eljátszottak versenyprogramunkat. A Kalocsai Fegyveres Erők Klubjának zenekara osztatalan elismerést aratott mind a zsűri, mind a hatalmas nézősereg körében. A zenekar nem pihen babérjain, hanem újult erővel készülődik a néphadsereg kulturális seregszemléjére, ahol szintén sikeresen szeretnének szerepelni. Holman Péter Országok közötti mérkőzés az éterben (Bécsi tudósítás) Az osztrák—magyar mérkőzéseket mindig nagy figyelem kíséri. A két ország között most készülő — az eddigiektől teljesen eltérő — mérkőzés iránt is nagy az érdeklődés Ausztriában. Kulturális összecsapás készül: a magyar és az osztrák rádió megegyeztek, hogy a „Mind a kilenc” (Alle Neune) elnevezésű vetélkedő keretében junius 2-án közös adást rendeznek. Az osztrák rádióban évek óta hetenként kedvelt műsorszám az „Alle Neune” rejtvényadás. A műsor címe egyrészt onnan származik, hogy Ausztriának kilenc szövetségi tartománya van, másrészt onnan, hogy minden vetélkedő kilenc kérdésből áll. A vetélkedő vezetőjének és rendezőjének, Ernst Hilgernek az az ötlete támadt, hogy a versenyt terjesszék ki az ország határain túlra. így születik meg a június 2-i osztrák—magyar találkozó, amelyet az ősszel csehszlovák-osztrák szellemi vetélkedő követ. Hogyan folyik a játék? Egyidejűleg három kapcsolásos, nyilvános rendezvény lesz; a központi rendezvény Becsben, szórakoztató műsorral, Ernst Hilger játékvezetővel, Norbert Pawlicki zongorakíséretével és Rolf Truxa rendezésében, egy- egy pedig a két vetélkedő városban (magyar játékvezetők: Fikár László és Szepesi György). Az érdekelt városokban hosszú asztalok mellett ül majd a — lexikonok és kézikönyvek hegyeivel felszerelt — válogatott „legénység”. A segédkönyvek arra szolgáinak, hogy a mikrofonon érkező legkényesebb kérdések zavarában is segítsenek. A mindenkori győztest pont- rendszer alapján állapítják meg. Június 2-án Kapfenberg osztrák ipari város tehát, elsőként méri össze erejét egy külföldi szomszéddal, nevezetesen Győr városával. Hilger játékvezető jelenleg szorgalmasan gyakorolja a magyar kiejtést. Csak annyit árult el, hogy ez alkalommal főleg az irodalom és a zene köréből adnak fel kérdéseket. E célra egyébként egy kedves, kétnyelvű meglepetést készített elő. Biztosak vagyunk abban, hogy — mint mindig — ez alkalommal is csillogni fognak a „fegyverek”, csillogni a találékonyságtól és a humortól. Aki pedig ezen az étervetélkedőn alulmarad, azzal vigasztalódhat, hogy az októberi budapesti re- vansjátékon majd kiküszörül- heti a csorbát. Paula Marr Ki volt dr. Sorge? CSAKNEM húsz év telt el a második világháború befejezése után, amikor a homályból előbukkant egy név: dr. Richard Sorge neve. Híre hamarosan bejárta az egész világot és ebben nagy szerepe volt egy nagy sikerű filmnek, amely élete utolsó szakaszát elevenítette fel. Ki volt dr. Sorge? — Ennek a rendkívüli embernek életéről szóló film is rendkívüli körül— így készüt el 1960-ban a Ki volt dr. Sorge? A történelem talán legbátrabb és legeredményesebb munkát végzett hírszerzőjének méltó emléket állít ez a film. Az alkotók arra törekedtek, hogy hitelesen adják vissza az események légkörét és legfőképp a szereplők jellemét. Nem szabvány kémtörténet ez. Olyah emberekről szól, akik nem pénzért mények között született meg. Yves Ciampi francia filmrendező feleségének kezébe került egy könyv. Hans-Ottó Meissner írta, a tokiói német követség egykori munkatársa. A könyv amely bizonyos dr. Richard Sor- geról szólt, felkeltette a rendező érdeklődését. Felkereste Münchenben Meissner-t, akinek részletes elbeszélései nyomán Ciampi és Arlaud világszerte kutatni kezdett a történet még élő tanúi után. Feladatuk nem volt könnyű, hiszen annyi év múltán könnyen elmosódik a határ az emlékek és a képzelet között. Japánban nagyon sokan ismerték Sorget, A TANŰK elbeszéléseiből, a számtalan fellelt fényképből és dokumentumból egyre élesebben rajzolódott ki dr. Richard Sorge alakja. Az alkotók most olyan formát kerestek, amely megfelel az élményanyagnak, az emlékek összegyűjtése szokatlanul szerteágazó módjának és nem utolsó sorban a gyakran tapasztalt ellentmondásosságnak. Ügynevezett televíziós módszert választottak: a vászonról az emléke- zők szólnak a nézőhöz. így kezdődik és feeződik be a film. Maga a történet igen gyors ritmusú jelenetekből áll. Tizenöt havi előkészület, tizenkilenc heti franciaországi, nyugat-németországi, japáni és hong-kongi forgatás, továbbá öt havi vágás vállalják a veszélyt, hanem meggyőződésből. Hisznek benne, hogy tevékenységükkel igaz ügyet szolgálnak, az emberiség érdekeit, a béke fenntartását, vagy — amikor végképp elkerülhetetlen a háború — a munkás- mozgalom győzelmét. Ennek ellenére — vagy éppen ezért izgalmasabb és megragadóbb ez a film a legagyafurtabb kémhis- tóriénál is. Bár az alkotók a bevezetőben hangsúlyozzák, hogy csak igaz tényeket tárnak a nézők elé, a Szovjetunióban azóta nyilvánosságra hozott dokumentumokból tudjuk, hogy egyes részleteiben a történet máskép zajlott le. Ez azonban nem rontja a film jellemábrázolásának hitelét és mit sem von le a szereplők hősi emlékéből. AZ ALKOTÓK különös gonddal választották meg a szereplőket. Legfőképpen Sorge alakjának megformálója jelentett gondot. Hiszen a film olyan emberről szól, aki valóban élt. Ismert színész elrontotta volna a nézőkre gyakorolt hatást. Szívós kutatás után találták meg Thomas Holzmannt, a berlini Schil- ler-színház tagját, aki még sohasem filmezett. Richard Sorge alakja meghozta számára a világsikert, a nézők számára pedig a teljes illúziót. n öntöttem. Átdolgozom Petőfi „Já- nos vitéz” című költeményét, mert úgy érzem, indokolatlan, sőt helytelen, hogy mindent megújító és átalakító századunkban Kukorica Jánost egy gazdag gazda kényére-kedvére kiszolgáltatott szegénylegényként ismerje meg felnövő ifjúságunk. Elgondolásom szerint Jancsi egy kitűnően megszervezett termelőszövetkezet juhászbrigádjának vezetője lesz, akinek egyetlen hibája az, hogy szerelmes. Ez a szerelem viszont a munkafegyelem megla- zulásához vezet Jancsinál. A tsz-elnök ugyanis több alkalommal, nemegyszer a leghevesebb munkaidőben is tilinkózáson éri, ahelyett, hogy a gondjára bízott nyájat terelgetné. Ezért a lazaságáért az elnök többször megbírálja, amire kiderül. Jancsi nemcsak szerelmes, hanem a kritikát sem bírja és javuló szándékának kinyilatkoztatása helyett kilép a tsz-ből, s mint maszek vándorlegény elindul világgá. De előbb még elbúcsúzik szerelmétől, Juliskától, a tsz-ben működő gépesített mosoda és vegytisztító üzem dolgozójától. Juliska a búcsúzásnál megígéri Jancsinak, hogy megvárja őt még ha évekig is kellene várnia rá. Jtdiska alakjában JeMí „Társszerzőm“ Petőfi... korunk nemes leánytípusát szeretném megmintázni. Ez lenne az első fejezet vázlata. Bízom abban, hogy ilyen módon az egész művet közel tudom hozni napjainkhoz. Tervem, hogy nem állok meg és tovább fejlesztem áldásos átdolgozó tevékenységem; ugyanígy átírom majd a Toldit, a Zalán futását és talán Buda halálát is. Bevallom, az átdolgozás ötlete nem tőlem származik, hanem az úgynevezett „könnyű zene” művelőitől. Pontosabban: a slágerszerzőktől kölcsönöztem azt. Észrevettem ugyanis, hogy mostanában mind gyakrabban jelentkeznek a rádión és a különböző tánczenekarok előadásában a 25— 30 év előtti népszerű slágerek és új feldolgozásban válnak dalolni vágyó tömegeink közkincsévé. Az új feldolgozás által a mű olyan átalakuláson megy át, melyet röviden így jellemezhetünk: „A dallam ugyanaz, csak egészen más!”. Vagyis: ahol az eredetiben például egy „negyed” hang búsongott, az átdolgozásban ugyanaz a hang most „nvolcadokra” vagy „tizenhatodokra” bontva kurjongat és ami az eredetiben — teszem — hegedűre íratott, azt az új feldolgozásban gitár pengeti, vagy harsona harsogja és valószínűleg ettől lesz az eredeti mű még eredetibb. Szakértők szerint ezek a változások az eredeti szerzőtől függetlenül az átdolgozó ihletéből fakadnak és így igen tiszteletreméltó nagylelkűség az, amellyel az új feldolgozó szerény társszerzőül fogadja „müvéhez” annak tényleges alkotóját. Sajnos nem vagyok zeneértő és így nem vállalkozhatom arra, hogy új feldolgozásban adjam például a Liszt „Szerelmi álmok" című művéből készült twist átiratot, vagy a Grál legendából kikerekített madisont. esetleg egy Mozart csa-csa-csát, tehát meg kell elégednem a jelzett irodalmi felújításokkal. Arra mindenesetre vigyázok majd, hogy csak a jogdíj-kötelezettség határán túljutott szerzők művéhez nyúljak, mert ha hajlandó is vagyok megosztani az erkölcsi sikert Petőfivel, Arannyal, Vörösmartyval, ennél tovább nem mehetek. Elvégre ürüljenek, hogy műveiket — a feledés homályából kiásva — népszerűsítem. Szinetár Gyöjgy
