Petőfi Népe, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-13 / 87. szám
Ä Petői! első győzelme Kecskeméti Petőfi—Diósgyőri VTK 66:51 (38:21) Gólképtelen csatársorok Kecskeméti Dáxsa—Vasas Isxó 0*0 Kecskemét, 3500 néző, vezette: Tárkány. K. Dózsa: Czéh — Winkler, Koltai, Menczel — Morvái, Sző- czei — Tanács, Szappanos, Takács, Serényi, Ézsi. Edző: Titkos Pál. V. Izzó: Petrányi — Gerényi, Magyar, Kollár — Varga II., Tauzin — Lakatos, Varga I., Marin, Pásztor, Balogh. Edző: Kármán József. SäsgäM tette. Az 5. perében már a negyedik szögletet rúghatta a Dózsa. Ekkor Szappanos fordulásból küldött lövése szállt a kapu mellé. . Láthatóan védekezésre rendezkedett be a fővárosi csapat. Szorosan fedezték a kecskeméti játékosokat, nem engedték lövéshez jutni a csatárokat. csérhetjük meg. A két fedezet messze elmaradt szokott játékától. Hasonló megállapítást tehetünk a csatárokra is. A vendégcsapat lelkes és okos játékával megérdemelten jutott az egyik bajnoki ponthoz. Kitűnő a védelmük. Tárkány játékvezető nagyvonalúan vezette a sportszerű mérkőzést. M. I. A mérkőzés utolsó percében önfeiáldozóan ment az Izzó kapusa. Borús, hűvös időben, kissé felázott, csúszós pályán a Dózsa rohamaival kezdődött a játék. Az első esemény Morvái távoli lövése volt, amely magasan fölé szállt. Ezután a Dózsa mintegy tizenöt percen át beszorította ellenfelét. A 2. percben Takács átadását Szappanos 20 méterről rálőtte, Petrányi azonban biztosan védett. A 4. percben Takács a bal oldalon elfutott, beadását azonban Tanács elől Kollár szögletre menA vasutas - SIKK Európa' SIKK bajnokság csipubunoksíci C-CSAPATRÉSZ: Svédország—Svájc 9:3, Magyarország—Norvégia 3:9> NDK—Románia 3:9, Szovjetunió— Franciaország 12:0, Finnország— Bulgária 0:12, Belgium—Hollandia 3:9, Ausztria—Csehszlovákia 3:9, NSZK—Lengyelország 6:6. Luxemburg—Dánia 3:9. D-CSAPATRÉSZ: Svájc—Csehszlovákia 0:12, NDK—Szovjetunió 3:9, Magyarország — Finnország 12:0, Svédország—Belgium 12:0, Norvégia —Ausztria 6:6, Románia—NSZK 6:6, Franciaország—Luxemburg 6:6, Bulgária—Dánia 12:0, Hollandia—Lengyelország 3:9. E-CSAPATRÉSZ: Belgium—Svájc 0:12, Ausztria — Finnország 6:6, NSZK — Szovjetunió 0:12, Luxemburg—NDK 3:9, Dánia—Magyarország 0:12, Lengyelország—Svédország 12:0, Csehszlovákia—Norvégia 9:3, Hollandia—Románia 0:12, Bulgária—Franciaország l~:ü. A hétfői eredmények: C-CSAPATRÉSZ: Svájc—Dánia 6:6, Svédország—Magyarország 9:3, Norvégia—NDK 0:6 (1 függő), Romania —Szovjetunió 3:9, Franciaország— Finnország 3:9, Bulgária — Belgium 12:0, Hollandia—Ausztria 3:9, Csehszlovákia—NSZK 12:0, Lengyelország—Luxemburg 6:6. D-CSAPATRÉSZ: szovjetunió—Svájc 9:3, Finnország—NDK 9:3 Belgium Magyarország 0:12, Ausztria—Svédország 9:3, NSZK—Norvégia 12:0, Luxemburg—Románia 0:12, Dania— Franciaország 0:12, Lengyelország— Bulgária 9:3, Csehszlovákia—Hollandia 6:6. E-CSAPATRÉSZ: Svájc—Franciaország 12:0, Belgium—Ausztria 0:12, Finnország—NSZK 0:12, Szovjetunió —Luxemburg 12:0, NDK—Dánia (2 füagő), Magyarország—Lengyelország 12:0, Svédország—Csehszlovákia 0:12, Norvégia—Hollandia 6:6 Románia—Bulgária 3:9. Az élcsoport állása: 1. Szovjetunió 129 pont 2. Bulgária 113 pont 3. Csehszlovákia Ili pont 4. Románia 1°5 Pont 5. Magyarország 93 pont 6. Ausztria 84 pont Az első negyedóra elteltével csökkent a Dózsa nyomósa, feljöttek a vendégek is. A 17. percben megszerezhette volna a Dózsa vezető gólt. Takács— Ézsi—Szappanos volt a labda útja. Az összekötő azonban hatalmas helyzetben 6 méterről fölé vágta a labdát. Feltűnő, hogy a kecskeméti támadások a pálya közepén futottak, itt próbálkoztak kitömi a védők gyűrűjéből, de az esetek többségében ez nem sikerült. Még a szélsők is állandóan befelé húzódtak, és ezzel lehetőséget adnak a védőknek a tömörülésre. A 37. percben a szórványos fővárosi támadások majdnem góllal fejeződtek be. Ekkor szögletet ívelt be Balogh, a ravasz labdát Czéh csak kiütni tudta, éppen Balogh elé, ő tiszta helyzetben mellé lőtt. A 42. percben Takács teljesen egyedül állt akapussal szemben, lövése azonban nem sikerült. A félidő vége előtt egy perccel az egyre jobban belelendülő Vasas Izzó hagyott ki egy nagy helyzetet. Szünet után az első komolyabb akciót a kecskemétiek vezették. Ebből Ézsi jó helyzetben mellé lőtt Az 5. percben az elfutó Ézsit a partvonal közelében Gerényi csúnyán felvágta. A szélsőt sokáig ápolták, néhány percre visszatért a pályára, de csak statisztált, majd végleg lement. Elkeseredetten küzdött a tíz főre olvadt Dózsa, A 9. percben Tárnics beadását Serényi tiszta helyzetben öt méterről mellé vágta. Az Izzó-játékosok nyugodtab- ban és okosabban játszottak ezekben a percekben. Tartották a labdát és pontos átadásokkal közelítették meg a kecskeméti kaput. Az utolsó pillanatokban még egyszer fellángolt a Dózsa győzni akarása. Még egy gólhelyzet adódott az Izzó kapuja előtt. Serényi azonban a lövés pillanatában elesett. A kecskeméti közönség némi csalódással távozott a Széktói Stadionból. Nem láthatott gólt ezen a mérkőzésen és elmaradt a várt győzelem is. A Dózsa a mérkőzés jelentős részében többet támadott, de a legjobb helyzeteket sem használta ki. A csapatból csak a védelmet diNB n. KELETI CSOPOKT 1- Eger 6 4 1 1 12:2 9 2. Bp. Előre 6 3 2 1 11:3 8 3. Szóin. MÁV 6 4 — 2 8:5 8 4. Szóin. MTE 6 3 2 1 6:4 8 5. Bp. Spartacus 6 3 1 2 13:8 6. D. Honvéd 5 3 11 6:4 7 7. M. Bányász 6 3 1 2 5:4 7 8. Kecskemét 6 3 1 2 7:6 7 9. Izzó 6 2 2 2 5:4 6 10. Pénzügy 6 2 2 2 6:7 6 11. Martfű 6 2 1 3 8:10 5 12. Gyula 6 1 3 2 4:6 5 Nagybátony 6 2 1 3 6:9 5 14. Klsterenye 6 1 3 2 5:10 5 15. Bcs. Előre 6 1 2 3 6:8 4 16. KISTEXT 6 2 — 4 8:15 4 17. Borsodi B. 6 114 6:12 3 18. SZVSE 5 — 2 3 4:9 2 A forduló eredményei: Bp. Spartacus—Kisterenye 4:0, Egri Dózsa— Szolnoki MÁV 2:0, KISTEXT—Szegedi VSE 3:2, Szolnoki MTE—Martfűi MSE 1:0, Martfűn, Pénzügyőr- Békéscsabai Előre 2:1, Gyulai ME- DOSZ—Bp. Előre 1:1, Debreceni Honvéd—Miskolci Bányász 2:1, Nagybátonyi Bányász—Borsodi Bányász 2:2. Tóth Győző három védő gyűrűjéből dob kosarat. NB I. férfi. Kecskemét, 400 néző, v.: Monostori, Mészner. K. Petőfi: Tóth (16), Sahin- Tóth (4) — Gábor (18) — Kovács (3), Király (16). Csere: Fekete (4), Sárkány (3), Fellegi (2), Zsadányi, Szabó, Kenyeres, Pan- kotai. Edző: Guóth Iván. A férfimérkőzés kezdetére elállt az eső, de a bitumenes pálya így is csúszós volt. A Petőfi nagy lendülettel kezdett és már az első percekben több pontos előnyre tett szert. Király, Gábor és a nagy formába lendült Tóth kosaraira csak ritkán tudott válaszolni a diósgyőri csapat. A félidő második részében az addig emberfogással védekező vendégcsapat zónázásra tért át és ez ellen a Petőfi már nem tudott eredményesen játszani, mert a távoli dobások nem sikerültek. A szünet után fokozódott a játék irama. A Petőfi volt a gyorsabb, de a bizonytalan talajon ezt nem sikerült kihasználni. Ennek ellenére látványos játékban, ügyes kosarakat dobtak a kecskemétiek. A DVTK főleg Letek egyéni akcióiból érte el pontjait. ; Az első hazai NB I-es mérkőzésen szép győzelemmel örvendeztette meg a szurkolóit a Petőfi. A csapat minden tagja nagy lelkesedéssel küzdött, de a további sikerekhez feltétlenül szükséges, hogy középtávolságról legalább idehaza sokkal biztosabban dobjon a csapat. Egyénileg Tóth, Gábor, Király nyújtott kiemelkedő teljesítményt. A diósgyőriek legjobbja a 4-es számú Letek volt, aki 17 pontjával egyben legeredményesebb dobója is volt csapatának. Bajai Bácska Posztó—Testnevelési Főiskola 88:60 (42:31) férfi. Bp. TF-terem. NB I V.: Dékei, Nagy. Bajai Bácska: Kovács (23), Halmos (25) — Piszárovics — Weidinger (5), Vétek (31). Csere: Vörös (4), Karácsonyi, Ilkotity, Kecskeméti Dózsa—Bp. HSC 56:29 (28:14) NB II. női. Kecskemét, 200 néző. V.: Monostori Mészner. K. Dózsa: Adamikné (2), D. Kovács (3) — Czégai (10) — Ko- roknai (6), Túri (12). Csere: Molnár (10), Szabóné (8), Bene (4), Nagy (1), Bajtai, Szentan- nay, Ben de. Edző: Adamik Ferenc. zel a Dózsa alaposan elhúzott. A szünet után továbbra is a Dózsa fölényével folytatódott a játék. Az utolsó öt percben már 51:21-re vezettek a kecskeméti lányok, de a végén néhány védekezési hibát követtek el és a HSC rövid idő alatt 8 pontot szerzett. Szabóné (13-as számmal) tempódobását személyi hibával szerelik a védők. A mérkőzés elején a Dózsa kosárratörésekkel kísérletezett, de ez a csúszós talajon nem vezetett eredményre. Csere után Molnár és Szabóné „kidobták” a HSC zónáját és ezA Dózsából Czégai, Molnár, Szabóné, Túri, Adamikné nyújtott jó teljesítményt. A többiek a csúszós pályán bizonytalanul mozogtak. — Legeredményesebb játékosuk Józsa (16) volt, Gádor, Győrfi. Edző: Mihályfi János. Nagy iramban kezdett mindkét együttes. A bajai csapat 4:0, majd 6:2 arányban vezetett, de 10:8-nál már a TF volt elől. A Bácska 16:16-nál egyenlített, majd innen el is húzott. A TF zónázással próbálkozott, de Vétek és Halmos távoli dobásai csakhamar a zóna feladására kényszerítette őket. A főiskolás csapatból csak Rátvai volt eredményes. A II. félidőben még nagyobb lett a bajai csapat fölénye. Ebben a játékrészben a TF nagyon alárendelt szerepet játszott. A Bácska csapata értékes győzelmet szerzett. Örvendetes-volt Vétek és Halmos nagy játékkedve és dobóformája. A TF legeredményesebb játékosai Rátvai (27), Kozocsa (10). TF—Bajai MTE 53:45 (25:16) NB I. női. Bp. TF-terem. V.: Dékei, Nagy F. BMTE: Mándi, Állaga (2) — Dikán (10) — Grünfelder I., Je- nővári (4). Csere: Pásztor (8), Bognár (14), Vassné (4), Csátal- jai, Sztipity. Edző: Tax Imre. A TF mindjárt az elején 6 pontos vezetésre tett szert. A bajai csapat bizonytalanul játszott és a 7. percben teljes csapatot cserélt, de ez sem sokat segített. Egymás után több büntetődobás maradt ki és a távoli dobások sem sikerültek. A II. félidő elején 29:22-re, majd 35:24 arányban vezetett a TF. A bajai lányok csak a mérkőzés utolsó negyedében javultak fel és ekkor 3 pontra megközelítették a főiskolásokat. Az utolsó percekben ismét a TF volt a jobb. A bajai csapatból Bognár, Dikán és Pásztor nyújtott jó játékot. A TF legjobbjai Tóth és Németh voltak.