Petőfi Népe, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-10 / 85. szám
1965. április 10, szombat S. oldal Emelt fejjel, de nem elbizakodva 'T'avaly a középiskolások országos tanulmányi versenyén Bognár Kati, a Kecskeméti Katona József Gimnázium harmadikos tanulója oroszból bejutott a legjobb tíz közé. Nagy siker volt, Hiszen a versenydolgozat értékelésénél azt is figyelembe vették, hogy mennyire képes oroszul gondolkozni a versenyző, tehát az orosz nyelv sajátosságai milyen mértékben lelhetők fel a fogalmazásban. Persze nagy volt az izgalom a pesti út előtt, de nagy lett az öröm is a verseny végén, örültek a szülők, az iskolában pedig az osztálytársak ragyogtak a büszkeségtől. Ám az igazi öröm az lett, hogy egy új miniszteri intézkedés szerint tantárgyanként az ország tíz legjobb középiskolása felvételi vizsga nélkül kerül az egyetemre. Természetesen, ha arra a szakra jelentkezik, amelyben versenyzett. Most, egy év elteltével, ahogy közeledik az érettségi, felkerestem Katit. Az első kérdés a tavalyi versenyre vonatkozik: — Nehéz volt? Spártai tömörségű a vá- lasz: — Mindig és mindenekelőtt Juhász Gyula. Öt szeretem legjobban. Es sok más írót, költőt még. De Juhász Gyulát legjobban. ati valóban sokoldalú kis**- lány. Szaval (legutóbb az Erkel-napok megyei döntőjén szerepelt), kosárlabdázik, gitározik. És ezek mellett még kiváló tanuló is változatlanul. — Mi a legfőbb vágya? •— Hogy jól sikerüljön az érettségi. — Azután? — Hogy megszerezzem a tanári oklevelet. — S aztán? — Az még messze van. Nézem és egy kicsit megint megirigyelem a tizennyolc éveseket. Lelkesek és joggal bizakodók. Az pedig kiváltképp vo- konszenves bennük, hogy tele vannak felelősségtudattal, hivatásérzettel. Legtöbbjük — akárcsak Kati — az életnek emelt fejjel, de nem elbizakodva néz elébe. Varga Mihály Kezdődnek a múzeumi ásatások A Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai április elején fogtak hozzá a madara- si kunhalmok leletmentő ásatásaihoz. Ugyancsak ekkor kezdték meg a Kígyós-ér mentének régészeti terepbejárását. Ezután sor kerül a szabadszállási üvegpohár lelőhelyének hitelesítő ásatására. A szabadszállási tőzegtelep mellett rézkori és kőkori leletek kerültek elő a földből. A jelek arra mutatnak, hogy ezen a területen gazdag régészeti anyagot takar a föld mélye. Itt is elkezdik hamarosan a leletmentő ásatásokat. Imrehegyről nemrégiben kora-avarkori zabla- és kengyelpárt hoztak be a kecskeméti múzeumba. A tárgyakat szántás közben hozta felszínre az eke. Mivel ezen a vidéken aránylag ritkán kerül elő ebből a korból származó leletanyag, a kecskeméti múzeum tudományos dolgozói Imrehegyen is elkezdik az ásatásokat, feltehető ugyanis, hogy itt gazdag leleteket rejtő temető terül el. Karrier a szocializmusban — Nem. — Nocsak! Könnyű volt a feladat, vagy olyan kiváló oroszból? — Nem volt könnyű. De igazán nagyon készültem rá. És azt hiszem, ez úgy van, hogy utólag mindig sokkal egyszerűbbnek látszanak a dolgok. Azután ezt kérdezem: — Miután megtudta, hogy nem kell felvételi vizsgát tennie az egyetemen, tanult-e továbbra is ugyanolyan szorgalommal? Kati mintha szemrehányóan nézne rám: — Persze. Hiszen érettségizni akkor is kell. Meg az egyetemre is kell készülni. Minél többet tudok, annál könnyebb lesz. (Lássuk csak — gondolom —, mivel foglalkozik a tanuláson kívül?) — Mit olvas? Van kedvenc írója, költője? ÉRDEKES könyv jelent meg a napokban a Kossuth Kiadó gondozásában. Faragó Jenő és Tóth László közös munkája a Karrier a szocializmusban című tanulmánykötet mindenekelőtt a fiataloknak szól. Az ifjúság egyik legnagyobb kérdésére, az érvényesülési lehetőségek alakulására ad választ. Beszélhetünk-e karrierről a szocializmusban? A kapitalista országok fiatalsága számára a karrier egyúttal életkérdés is. Ennek a gondolkodásmódnak emlékei, s a nyugati országokból való mai kisugárzása gyakran érezteti hatását a mi fiataljaink gondolkodásmódjában is. Pedig nálunk az érvényesülés mást jelent mint ott, a pályaválasztás indokai is mások, hiszen más a társadalom és az egyén viszonya a szocializmusban, mint amott. A KÖTET sikeresen irányítja a figyelmet azokra a nem szükségszerű akadályokra is, amelyek egyes foglalkozási ágakban és bizonyos munkaterületeken gátolják a fiatalokat — ugyanúgy persze, az idősebbeket is — ambícióik kiélésben, abban az igyekezetben, hogy míg érthetően nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülést kívánnak szerezni önmaguknak, egyúttal eredményesebb munkát is akarnak végezni. A könyvben számos példát talál az olvasó sikertelen vállalkozásokról, kettétört karrierekről, s velük szemben a jó értelemben vett érvényesülés lehetőségeiről. A KÖNYV nagyon tanulságos és értékes a fiatalok számára. Bizonyára szívesen olvassák a szülők is, akik gyermekeik jövőjét tervezgetik. Gödöllői Lajos Nem minden 5-ös — fogat A Magyar Rádió legutóbbi péntek délutáni műsorából — többek közt — tetszett a „Népművészek a mikrofon előtt” című sorozat első „fejezete". Kedves kezdeményezés. A riport hangulatosan, bensőségesen — ha szabad így mondani —, emberközelben mutatta be a galgahévízi dalosasszonyokat. Ügyes, tömör, művészi volt az „összekötő szöveg”, kitűnő szinkront adott a megszólaltatott asszonyok élő beszédével. Csupán a bevezető hatott egy kissé Visszásán, az tudniillik, hogy a „Népművészek a mikrofon előtt” bejelentés után így folytatódott a szöveg: „Bemutatjuk a galgahévízi ötösfogatot ...” A hallgatót egy cseppet megzavarta a pár szó: most mi lesz — népművészek következnek, vagy az ötösfogat? Aztán kiderült, hogy öt asszony „húzza” ezt a fogatot, tehát valahogy csak összejött a kettő. A sportzsargonban már annyira közhasználatúvá vált a csatársorra a Vasas, a Fradi ötösfogata, s a többi csapaté —, hogy már fel se tűnik esetleges groteszk- sége. Dalosokra, ráadásul nótás kedvű öt asszonyra azonban ez idáig még furcsa képzettársítást kelt bennünk az ötösfogat megjelölés. Még akkor is, ha falusi asszonyokról van szó, s vidéken talán nem is annyira kényesek erre az „epiteton ornánsz”-ra. Képzeljünk el ezzel analóg ilyen hírt: „Elindult európai túrnéjára a Magyar Állami Operaház ötösfogata, élén Gyurkovics Máriával.. (t) TAKARÉKOS GYERKŐC — Tudja, a fiacskám ma a vízzel és a szappannal is takarékoskodik. (Stern karikatúrája.) dést tetézte még az a temérdek gazság, amit Zöldi Márton és társai elkövettek. Ezzel kapcsolatosan Soós Endre a következőkre emlékezik: A kecskeméti gyűjtőtáborban Zöldi fogadta őket, fehér német vászon egyenruha volt rajta. A kísérő rendőröket elküldte, az értéktárgyakat és felszereléseket elvette- majd az irataikat megsemmisítette. Kardos István, a Pesti Kurír főmunkatársa jelezte, hogy ő kivételezett tiszt, erre korbáccsal az arcába csapott. Emlékezete szerint élelmet nem kaptak, a víz fertőzött volt, a betegek együtt voltak az egészségesekkel. Ennek következtében többen öngyilkosságot követtek el. Zöldinek egyszer egy esetet a sok közül jelentettek, aki nevetve nézte meg a holttestet és parancsot adott, hogy dobják az árokba. Soós Endre tudomása szerint a táborban tizenhárom koraszülés volt. Friedman László emlékezete még tovább fűzi a gonoszságokat: Zöldi ütötte-verte a gettóban levőket, egy újszülött csecsemőt az anyja szemeléttára földöz vágott, mondván: Minek ez magának? Friedman László elmondja még, hogy 1944. június 21-én került a kecskeméti gyűjtőtáborba, ahová összehozták Kiskunfélegyháza, Kiskőrös, Kecel és környéke zsidóságát. „Én június 26-án láttam Zöldit először, ő volt a tábor mindenható parancsnoka. Mindent ő intézett. Ö indította el azt a transzportot, amelyben a vitézi szék kivételezettjei voltak tizenkilencen.” Csillag Pál elmondja, hogy 1944. június 15 és 23 között volt a kecskeméti táborban. „Többek között engem is elővezettetett, személyesen ütlegelt. Tekintve, hogy rosszul voltam táplálva, összeroskodtam az ütéseitől. Mikor többször be- lémrúgott, utasítást adott hadnagyának, hogy korbácsoljon meg. Az udvarból bevezettek egy kis szobába, ahol azután korbáccsal folytatták az ütlegelést. Ezzel sem volt a kínzásom befejezve, bár bal szememen a vér is kicsordult már- ugyanis az altiszt kapott most utasítást arra, hogy küldjön vissza a táborba. Hason kúszva kellett több mint 200 méteres utat megtenni, egy-egy téglát tartva a kézben.” Soós Endre elmondja még, hogy a deportálás előtti éjszaka 40—50 ember lett öngyilkos, amiből a saját szemével látott tizenötöt. Előző nap híre járt, hogy másnap reggel vagonba fogják rakni az embereket. A táborban nem volt kórház, s mivel több koraszülés történt, a tábor közepén vértócsákban feküdtek az asszonyok és az öngyilkosok. A táborban voltak olyan munkaszolgálatosok, akik Kecskeméten a munkából visz- szajőve Zöldivel találkoztak. Zöldi pisztolyt rántott és így kényszerítette őket, hogy vonuljanak a Téglagyárba. Valamennyit deportálták. A deportálás reggelén megjelent a budapesti Gestapo egy vezető embere, akinek parancsára hangszórókkal kiabálták, hogy azok, akiknek keresztény gyermekeik vannak, az épület előtt kihallgatásra sorakozzanak. így egy férfi és egy női csoport képződött és azonkívül ugyanennek a Gestapovezetőnek a parancsára egy cionista csoport is. Amikor a Gestapo embere elment, Zöldi végigsétált a csoportok között és a női csoportban egy nőre nézve azt mondta- hogy maga már a múltkor is jelentkezett, menjen a vagonba (anya és lánya volt). Közben Visliceny SS-száza- dos lenn járt Kecskeméten és ellenőrizte a dolgok állását. Zöldi nyilván ebben is buzdítást érzett és a kegyetlenkedésének úgyszólván nem volt határa. S ugyanakkor június 10-én Szegedre értekezletre hívták a főispánokat és polgármestereket, amelyet Baky László és Endre László vezetett le. Baky képmutató módon így emlékezett vissza erre: „A legszigorúbban felhívtam a megjelent közigazgatási hatóságok figyelmét arra, hogy a bántalmazások ne ismétlődjenek meg, személyükben tettem felelőssé a vezetőket azért, ha a bántalmazások megismétlődnének.” Egyébként az értekezlet célja nem volt más, mint a deportálások ügyeit „rendbe szedni”. Bár nem Kecskeméten történt, de Zöldire jellemzően szükséges felidézni a kiskunfélegyházi Steiner József Endre emlékeit. Steiner a Zsidó Tanács tagja volt. Június 10-e körül, egy keddi napon délelőtt, sárga SS-jelzésű kocsi állt meg a gettó kapuja előtt. A sárhányón a helyi rendőrparancsnok, a kocsiban egy német egyenruhás százados és egy altiszt. A százados (Zöldi) magyarul mondta, hogy délután visszatér és a gettó egyik jobb házát a Gestapo parancsnoka részére lefoglalja. Délután visszajöttek. Az őrmesternél géppisztoly, a századosnál korbács. Bementek az első házba, agyba-főbe verték az ott békésen étkező embereket, majd rendelkeztek: „átadni minden értéket és hagyják el a házat.” A templom udvarában félholtra verték Lieberman Ármin főrabbit, amikor összeesett, tovább rugdosták. Egy órán át tartott ez a szörnyűség. Mögöttük véresre vert, ruhájuktól is megfosztott emberek maradtak. Zöldi elővezettette a főrabbit és a saktert. Az előbbit egy emelvényre állíttatta, akit a sakternek meg kellett nyírni. Közben egy botot vertek szét a fejükön. Másnap reggel fél 6- kor sorakoztatták őket. A két Sorban felállított embereket ütlegelték, különösen az öregeket, akik széken ültek — nem tudtak felállni. Zöldi a következő parancsot adta ki az egybegyűlteknek: „Állítsanak fel négy ládát az úttest közepén, 10 perc alatt dobja bele mindenki az összes értékeit, akiknél valamit is megtalálnak, azt úgy lövi a helyszínen agyon, mint azt munkácsi gettójában is tette.” Utána Zöldi bevago- níroztatta az embereket és így kerültek a kecskeméti téglagyárba. S míg Zöldi Márton szadistaként tombolt, addig Endre László a minisztertanács június 24-i ülésén többek között a következőket jelentette ki: „A táborokba való szállításoknál és elszállításoknál általában az elv az, hogy a keresztény szellemnek megfelelő emberséges és humánus módon történjék.” Zöldi az elrabolt zsidó vágyó- nokkal is „törődött”. A nyári napok egyikén egy katonai gépkocsi gördült a pénzügyigaz"}- tóság elé. Az SS-egyenruhaoa öltözött Zöldi Márton Halmy Lajos pénzügyigazgatóhoz igyekezett, hogy átadjon három bőröndnyi ékszert. S miután Halmy az átadás-átvétel módjára gondolva a nyugta kiállítására célzott, Zöldi hányavetien szólt vissza: „A rendszer bizalomra épül fel, elvégre urak vagyunk.” A zsidók vagyonára — elsősorban a jobboldali élvonalból — sokan igényt tartottak. Többek között a kecskeméti Bauer-féle birtokot kaparintotta meg Béldy Alajos vezérezredes, akinek vezető szerepe volt a magyar ifjúság színe-java Nyugatra hurcolásában. A zsidóbirtokokra egyébként csaknem 1500-an nyújtottak be igényt. Baky vallja, hogy: „Nekem július második felében Win- ckelmann hivatalosan tudomásomra hozta, hogy Zöldit eltávolították ettől a beosztástól.” Később egy német gránátos hadosztályhoz került, amelynek bajai parancsnokságán jelentkezett. Szolgálatot teljesített még Katymáron és Bácsboko- don is. Horváth Lászlóné a férjétől tudta, hogy Zöldi Bács- bokodon a századból kiállíttatta azokat a bűnözőket, akik egyszer már halálra voltak ítélve, mondván: „Nézzetek rám, én már halálra voltam ítélve.” November végén Zöldi a Hunyadi SS-hadosztáiyhoz került, ahol az 1/c. nyomozó osztálv nak lett a vezetője. Következik: A menekültek áradata
