Petőfi Népe, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-07 / 82. szám
1968. ámrffls 7, safte 5. oldal mSzabad hazában - szabad A megyei fotókiállítás 1 álható meg a kiállítás tablóin Horváth Péter (Baja): Technika 6. Csikasz elnök lett A felszabadulás ünnepségeinek keretében a Kecskeméti Katona József Múzeumban rendezték meg a megye fotoszak- köreinek kiállítását Szabad hazában — szabad emberek címen. A megye és a város életében mindig esemény egy-egy fotókiállítás. A jelenlegi kiállításnak felszabadulásunk 20. évfordulója még nagyobb jelentőséget ad. A kiállított 135 képen igyekeztek számot adni a fotósok az elmúlt 20 év eredményeiről Éppen ezért nagy kár, hogy a felszabadulás utáni első években készült képekkel nemigen találkozunk az anyagban. A kiállításnak ezenkívül is van néhány hibája. Elsősorban az, hogy a kiváló művészi alkotástól a közepesen keresztül az emlékképekig, a valóság egyszerű reprodukálásáig minden megtalálható itt. Ez a tény, nemcsak különböző szerzőknél, hanem egyazon szerzőknél is tapasztalható. Másik jellemző vonás: a megyei szakkörök nagy számához viszonyítva kevés szakkör vett részt a kiállításon. Ennek egyik oka nyilván az, hogy a szakkörök nem mertek indulni a „nagymenők” mellett. De az aggodalom alaptalan, mert egyes eddig nem, vagy alig ismert szakkörök, nemcsak hogy jól szerepeltek és több képük ta(Bácsalmás, Kecel, Vaskút), hanem díjazásban is részesültek (Bácsalmás). Azok a szakkörök pedig, amelyek mögött eredményes múlt van, mindenképpen sajnálhatják, hogy nem vettek részt a kiállításom (a kiskunfélegyházi és kiskunhalasi művelődési ház szakköre, valamint a bajai közgazdasági technikum szakköre). Végül: kevés új, eddig nem ismert kép található az anyagban, főleg a klubok kollekciójában. Ez meglepetést okozott a rendező szervnek és a zsűrinek egyaránt, hiszen megyénk fotósai már több mint egy évvel ezelőtt tudomást szereztek a kiállításról. Bár, a kiállítás tematikus, ez a megkötöttség kevés műfajt zárt ki a részvétedből (például a csendéletet). Azt mindenesetre örömmel állapíthatjuk meg, hogy a kiállítás a dolgozó ember munkáját, szórakozását, pihenését, üdülését, művelődését tükrözi. A rendező szerv ezt is várta tőle. Viszont a munkát ábrázoló kép aránylag kevés és nem eléggé híven mutatja be megyénk új arculatát, átalakulását. A bemutatott munkaképek egy része építkezést ábrázoló, üzemi kép. Ez is egyik jellemzője megyénknek, hiszen az elmúlt 20 év alatt igen sok üzem alakult, s rohamos ütemben emelkedtek és emelkednek az új épületek. Ezzel szemben kevés az olyan kép, amely az aranyhomok termőre fogásét — dózerolás, szőlő- és gyümölcs- telepítés — ábrázolja. A bíráló bizottság a kiírástól eltérően úgy döntött, hogy nem a szokásos I., II., III. díjjal jutalmazza a képeket, hanem a díjakat összevonja, s öt képet a kiállítás kiemelt képeként díjaz, további öt képet pedig jutalomban részesít. Az öt kiemelt kép díját megérdemelten kapta Görbe Ferenc: Parti fények; Horváth Péter: Technika; Kovács Béla: Tízpercben; Müller Pál: Húzás és ifj. Pásztor Zoltán: Paprikaszállítás című képe. Jutalomdíjban részesült Lukács János: Édesanyámmal; Medgyesi László: Jutka csodálkozik; Szénási Lászlóné: Könyvtárban; Tóth Sándor: őszi szántás és Vincze János: Gátépítők Március közepének politikai változásai ösztönzést adtak Kecskeméten is a szélesebb körű jobboldali szervezkedéshez. A már megvolt nyilaskeresztes párton túl a nemzeti szocialista párt az, amelyik szervezetet alakított és tagokat toborzott. Az alapítók között minden rendű, rangú megtalálható: értelmiség, kereskedő, lumpenelem, a vitézi rend tagja, akik valamennyien úgy hitték, hogy eljött az ő idejük. Dr. Farkas Ferenc ügyvéd, Kecskemét közismert alkoholistája még márciusban, Budapesten összetalálkozott dr. Fehér Istvánnal, a nemzeti szocialista párt központjának sajtóosztály vezetőjével. Fehér ajánlotta a pártszervezet megalakítását Kecskeméten, amelyben többszöri megbeszélés után április 6-án végérvényesen megállapodtak. Farkas Kecskeméten érintkezésbe lépett Hencz Jánossal, Puliusz Istvánnal, vitéz Petri Lászlóval és másokkal, akik kész örömmel vállalták a párt alapító szerepét. A Kecskeméti Közlöny április 8-i számában közzé is tették: „A Magyar Nemzeti Szocialista Párt kecskeméti csoportja megkezdte szervezetének felépítését és működését. A szervezet a mai nehéz időkben az építőmunka szellemében kíván dolgozni a becsületes, fegyelmezett, színtiszta magyar testvérek részvételével és támogatásával. Pártiroda a Lechner Ödön utca 1. szám alatti ügyvédi irodában van.” A párt központjától nemsokára értesítést kaptak, hogy az alakuló ülésre április 23-án kerül sor, amelyen központi kiküldöttek is részt vesznek. Ezt az ülést városszerte ki is piaka tirozták. A gyűlés lezajlásáról a Magyarság „Zászlóbontás Kecskeméten” címmel a következőkben számol be: „A kecskeméti értekezletnek különösen nagy a jelentősége, mert ez volt pártunk zászlóbontása ebben a nagy alföldi városban. Bár a szervezkedés csak néhány héttel előbb indult meg Kecskeméten és így még kezdeti stádiumban van, az értekezleten mégis több száz főnyi lelkes közönség vett részt. Az értekezletet dr. Farkas Ferenc testvér nyitotta meg, majd Végh István központi kiküldött szólott a kecskeméti testvérekhez. Rámutatott arra, hogy megszűnt a közömbös vagy langyos politizólgatás lehetősége: a magyar nép életéről. vagy haláláról van szó. Akik az életet akarják, sorakozzanak fel és harcoljanak a Magyar Nemzeti Szocialista Párt zászlaja alatt. Dr. Fehér István testvér több mint egyórás nagy beszédében ismertette a Kállai-klikk bűnös üzelmeit, amelyek végromlás felé vitték az országot. Leszögezte a Magyar Nemzeti Szocialista Párt álláspontját a politikai kérdésekben, és a testvérek meg-megújuló zajos helyeslése mellett ostorozta azokat a bűnöket, amelyeKkel mozgalmunk kezdettől fogva harcol. Az értekezlet végén, amikor minden kar tisztelegve lendült a magasba, a szemek csillogásából is ki lehetett olvasni, hogy Kecskeméten is kemény magyarok alakították mag pártunk helyi szervezetét.” Vajon kik is ezek a kemény magyarok? Talán Hencz János kecskeméti gyümölcskeres- kedő, aki kapcsolatot teremtett a Gestapo-parancsnoksággal, és annak állandó besúgójává szegődve részt vett különböző elhurcolásra kijelöltek listáinak összeállításában? Az elsők között volt, aki zsidó lakást igényéit. Leitner László Rákóczi úti házába költözött be és ott a Gestapo és a nemzeti szocialista párt szomszédságában ütötte fel tanyáját. A másik a már említett Farkas Ferenc, vagy a mindenki által csúf nevén ismert: Csikasz. Farkas a Szabadság téri borkimérés állandó vendége. Zakója gomblyukában nyilasjelvényt hordott, de sokszor karszalagot is. Rendszeres kapcsolatot tartott a Gestapoval és azzal dicsekedett, hogy ő intézi Kecskeméten a zsidóügyeket. „Társadalmi tevékenysége” során előadásokat tartott, ahol többek között kijelentete: .. egyedül a Németország melletti teljes kiállás mentheti meg az országot, kötelességünk Németország mellé csatlakozni, ez az egyetlen járható út, mert a német győzelem biztos.” A Gestapo tolmácsa többször látta az épületben Farkast, akinek az egyik német őrmester mesélte, hogy Farkas fegyvereket is kért, de nem kapott. Két portré tehát a „kemény” emeberekből, akiket a német nácizmus utolsó erőlködése vetett felszínre, s akik nem akarták tudomásul venni, hogy napjaik meg vannak számlálva. A nemzeti szocialista párt kecskeméti szervezete hozzálátott a tagfelvételhez és a gyűlések szervezéséhez. A tagfelvételt Petri László, Hencz János és Nusszer Ágoston intézték. Közvetlenül a megalakulás után a koháryszentlőrinci bérlők részvételével pártértekezletet tartottak, akik szerintük „őszinte lelkesedéssel csatlakoztak a Magyar Nemzeti Szocialista Párt kecskeméti szervezetéhez, hogy részesei legyenek a nemzetépítő munkának”. Bizonyos kezdeti lépéseket sikerült megtenniük, amit egy júliusban megjelent felhívás bizonyít: „Felhívom a Magyar Nemzeti Szocialista Párt kecskeméti szervezetének szervezési csoportvezetőit és az egyes körzetvezetőket, hogy jelentéseik megtétele végett július 15-én, szombaton este 8 órakor jelenjenek meg, amikor is fontos további utasításokat fognak kapni.” A nemzeti szocialista szervez- kedők bizonyos talajra találtak a város már jó idő óta kialakult — szám szerint persze vékony — jobboldali rétegében, amire az is utal, hogy a Homok Étteremben vacsorával egybekötött összejövetelt is rendeztek, amelyen a pártvezetőkön kívül még mások is megjelentek és pohárköszöntőket mondtak: Abony Nagy József, vitéz Márkus Ferenc, Ben esik Géza és Dékány Pál. Következik • Az új főispán című képe. Krisch Béla Egy asszony, aki visszatért Szombaton reggel egy középkorú szovjet házaspár indult Kecskemétről Bajára. A barna hajú, mosolygós asz- szony azóta a bajai utcákon járva ismerős arcok után kutat, vagy éppen hajdani háziasszonyát keresi, aki régen, amikor a nappalt és éjszakát összeolvasztó munkából hazatért, aggódva jósolgatta: „Nem lesz jó vége ennek, nem lehet büntetlenül ennyit dolgozni ...” Húsz év után az egykori szovjet ápolónő, Alekszandra Alek- szejevna Gurina ismét eljött Magyarországra. Egy nappal bajai látogatása előtt a Magyar —Szovjet Baráti Társaság kecskeméti székházában ismerkedtem össze vele. Ez az első találkozásunk és beszélgetésünk az emlékezésé volt. — A háború kezdetekor — esztergályosként, gyárban dolgoztam — s munka mellett végeztem el az ápolónői tanfolyamot. Az uráli kommunista párt megbízása alapján 1944. november 7-én, tíz orvossal és kilenc ápolónőtársammal Odesz- szában ültünk vonatra, s november végére érkeztünk Magyarországra, pontosabban Bajára. — A város már felszabadult. S alig, hogy elcsendesedtek a harcok, egy nagy papi épületet rendeztek be kórháznak. Soha nem felejtem el, milyen segítőkészek voltak magyar barátaink, akik mire megérkeztünk, már beszerelték az ágyakat, később pedig nagyon sokat segítettek a sebesültek kiszolgálásában, a vízellátás megszervezésében. Erre azért gondolok különösen nagy szeretettel, mert a város akkor még magán viselte a háború nyomait, s emlékszem, milyen nehéz volt akkor az emberek élete. Kevés volt az élelem, sok a beteg, és orvosokkal Baja akkor még nagyon gyengén állt. így sokszor részesítettük mi is gyors orvosi segítségben a civil lakosságot, köztük nagyon sok kisgyermeket. Sok apróbb-nagyobb emlék ötlik fel, elevenedik meg percek alatt. Ma is könnyet csal szemébe, amikor az 1945. február 22-i, Baja ellen intézett német bombatámadásról beszél, s pajkosság villan az arcán, ha arról szól, mennyire meg volt döbbenve háziasz- szonya, amikor begyújtás előtt, nő létére maga esett neki fát fűrészelni. S aztán? — Baján ismertem meg férjemet is. A hídépítő alakulattal érkezett Bajára, hogy pontonhíd építésével teremtsék meg az ösz- szeköttetést a Dunántúllal. Később férje lett a klubparancsnok, akivel a kórház kom- szomol titkáraként ismerkedett meg. Barátság szövődött köztük, s amikor az utókezelésen levő sebesültekkel a fiatal ápolónő már Herkules- fürdőn volt, betoppant a hajdani hídépítő, hogy megkérje a kezét. Amikor sikerült begyógyítani a háború okozta legfájóbb sebeket, a fiatal emberpár visszatért hazájába. Békés, munkás napok következtek, s most húsz év után Alekszandra Alekszejevna Gurina öt gyermek édesanyjaként látogatott vissza férjével hazánkba. Legidősebb lánya, Sura már elvégezte a középiskolát, most konzervgyárban dolgozik, s ha augusztusban sikerül a felvételi vizsgája, mérnökképző főiskolára megy. Volo- gya esti iskolán tanul, minden vágya, hogy tengerész lehessen. Szveta 14 éves, a „legifjabbak” — Tanya és Anya, az ikerpár — pedig most, április 4-én ünnepelték tizedik születésnapjukat. Vajon a húsz év előtti magyar barátoknak hogyan alakulhatott a sorsa, személyes boldogsága? Ezt szeretné most megtudni az a barna hajú, mosolygós asszony, aki emlékezve jária a bajai utcákat, ism~rős arcok után kutatva. E. É.
