Petőfi Népe, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-01 / 77. szám
I »Mal 1965. április 1, csütörtök Lr NAPTÁR 1965. április 1, csütörtök. Névnap: Hugó. Napkelte: 5 óra 24 perc. Napnyugta: 18 óra 13 perc. ~1 _J — Vállfát exportál a Kiskunhalasi Faipari Ktsz. Az idén a múlt évinél 1 millió 500 ezerrel többet, összesen 4 és fél milliót rendeltek a nyugati államok. — A LAKOSSÁG életkörülményeinek változásáról készített tanulmányt a Statisztikai Hivatal megyei igazgatósága. A tanulmányt a megye vezetői részére állították ösz- sze. 1945. április 1-én felszabadult Sopron, Ásványráró, Lipót, Dunare- mete, Hédervár, Horvát- kimle, Ágfalva, Szentpé- terfa, Pinkamindszent, Kiskomárom, Galambok, Egeracsa, Újudvar, Li- szó, Surd, Gyékényes* Iharos, Iharosberény. — A NÉPI KOREÁBAN az új tanév április 1-én kezdődik. Ebben a tanévben a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság lakosságának, körülbelül egynegyede, több mint két és fél millió ember ül az iskolák, technikumok és a felsőfokú tanintézetek padjaiba. — MEGNYÍLT a felszabadulási emlék- kiállítás Kiskunhalason a Gázon István Művelődési Házban. Két teremben, több mint ötven nagyméretű tablón, fényképek és grafikonok százaival mutatják be a város gazdasági és kulturális eredményeit. A termelőszövetkezetek, az állami gazdaság és a nyolc helyi üzem életét, eredményeit külön tablósoro- zaton láthatja a közönség. — FASÍTANAK Vas- kúton. A fásítást a lakosság társadalmi munkában végzi el, amelynek értéke 10 ezer forintra tehető. — Száz százalékosan a Szabadság Tsz végezte el az őszi gabonák fejtrágyázását, a kiskunhalasi közös gazdaságok közül. A szövetkezet gazdái összesen 1305 hold őszi kalászost szórtak be műtrágyával. — A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági Technikum tanulói kiveszik részüket a társadalmi munkából. A napokban 260 fát ültettek el a város különböző pontján. Parkosították az iskola környékét. Hasonlóképpen a pocokirtásban is részt vettek. Társadalmi munkában 2500 órát dolgoztak. — Vetik a burgonyát a kiskunfélegyházi járási termelőszövetkezetek. Az előirányzatok szerint ebben az évben 2000 holdon termesztenek burgonyát. A csó- lyospályosi Egyetértés Termelőszövetkezet gazdái fejezték be a leghamarabb a korai burgonya ültetését. Húsz hold korai burgonyát vetettek és most kezdték meg 60 hold későbben érő fajta ültetését. — Az április 4-i díszszemlén részt vevő kecskeméti repülőegységet március 31-én felkereste Erdélyi Ignác, a Kecskeméti Városi Pártbizottság első titkára és dr. Horváth István, a megyei párt- bizottság adminisztratív osztályvezetője. Erdélyi és Horváth elvtársak barátságosan elbeszélgettek a díszszemlén részt vevő repülőgépek vezetőivél, majd végignézték a startot. — Könnyen végzetessé válható baleset részese volt Végh János solti lakos. Az általa vezetett FA 39—09 rendszámú kisteher- gép kocsival 10 mázsa kenyeret szállított a Solt—Harta között vezető úton. A gépkocsi jobb első köpenye kiszakadt, ennek következtében a gépkocsi a védgátról lefutott. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de a gépkocsiban 3000 forint kár keletkezett. — HETÉNYEGYHÁ- ZA belterületén a menetirány szerinti bal oldalon közlekedett Péntek Lajos, az EA 58— 28 rendszámú motorkerékpárjával. Péntek nem vette észre a vele szemben, segédmotoros keréikpárral közlekedő Farkas Tibort és nekiütközött. Szerencsére a baleset következtében Farkas Tibor csak könnyebben sérült meg, de az anyagi kár meghaladja az 1200 forintot. — MEGKEZDTÉK a vegyszeres gyomirtást a kecskeméti járásban. Elsőnek a pillangósokon végzik el a kémiai gyomtalanítást. Félmillió rántani való csirke Naponta a tervezettnél 300-zal több, összesen ezer rántani való csirkét dolgoznak fel a Baromfiipari Vállalat kecskeméti üzemében. A készárut Svájcba, az NSZK-ba, az NDK-ba, Csehszlovákiába és az osztrák fővárosba továbbítják. Az év eleje óta 550 ezer rántani való csirkét dolgoztak fel. — Valamennyi kapásnövényt istállótrágyázott szántásba vetnek a jászszentlászlói Aranyhomok Termelőszövetkezet gazdái. Az ehhez szükséges nagy mennyiségű szerves trágya jelentős részét a háztáji gazdaságokból vásárolták meg. Az említetteken kívül istállótrágyával javították meg 100 hold szőlőjüket és 158 hold gyümölcsösüket. — Ürülnek a hordók a Kunbajai Állami Gazdaság pincéjében. A minőségi fehér borokból, ezerjóból, olasz rizlingből több mint 3 ezer hektóval értékesítettek a húsvéti ünnepekre. Szüretig még mintegy 8 ezer hektoliterrel adnak át a kereskedelemnek. — MOSZKVA szempontjából 1965 rekordév lesz: 3 655 000 négyzetméter alapterületű új lakást, ezenkívül iskolákat, üzleteket, kórházakat stb. adnak át rendeltetésének. Űj rekord várható a gyermekintézmények építésében is. Itt a férőhelyek száma 29 ezerrel gyarapodik. — ELEKTROMOS hajóvezérlő berendezéseket és hajócsempéket gyárt, idén először a Bács-Kiskun megyei Finommechanikai Vállalat. Az Óbudai Hajógyár két és fél millió forint értékben rendelt az új gyártmányokból. — Több mint ezer holdon vetik a borsát a megyeszékhely határában. A közös gazdaságok a Kecskeméti Konzervgyárral kötöttek szerződést a termés értékesítésére. — 600 holdon termesztenek cukorborsót a kiskunfélegyházi járás termelőszövetkezetei. A vetés többsége már kikelt, és hamarosan a sorközök sarából ását is megkezdik. 100 éve, 1865. április l-én született, egy fcécs- be szakadt magyar család sarjaként Zsigmondy Richard, a göttingeni egyetem világhírű kémia- professzora. Nagyon termékeny gyakorlati kutatómunkát végzett. Mint a jénai Schott üveggyár tudományos munkatársa, új üvegfestékek és porcelánmázak kutatása közben szerzett megfigyelései vezették későbbi fő területére, a kolloidkémiához, melynek megalapítója és egyik legkiválóbb tudósa lett. 1902-ben találta fel Siedentopffal együtt az ultramikroszkópot. A tudományos kutatásnak ezt a korszakos jelentőségű műszerét 1913-ban tovább fejlesztette. Nevéhez még számos nagy fontosságú eszköz feltalálása fűződik, közöttük a membránszűrő, az ultraíinom- szűrő, a csiUagdializátor. Alapvető értekezéseket tett közzé a technikai gázok elemzéséről, a színes üvegfajták fényelnyeléséről. A kolloidké- miával foglalkozó nagy jelentőségű munkái nagyon sok kiadásban jelentek meg. Nagyszerű eredményeit 1923-ban a kémiai Nobel-díjjal ismerték el. — Befejezték a tavaszi árpa vetését a kiskunfélegyházi járás közős gazdaságaiban. A kedvező időjárás következtében a jól előkészített talajban a tavaszi árpák nagy része már kikelt, és erőteljesen fejlődik. A tavalyi 5000 holddal szemben, most 5200 holdon zöldell majd a tavasai árpa, a járás tsz-eiben. EED333Q A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: Március 30-án a középhőmérséklet 11,8 (az ötvenéves átlag 8,8), a legmagasabb nappali hőmérséklet 16,4 Cel- sius-fok volt. A napsütéses órák száma 5. Március 31-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 6, a délután 2 órakor mért hőmérséklet 13,8, a legalacsonyabb nappali hőmérséklet 5,6 Celsius-fok volt. Várható időjárás csütörtök estig: kisebb felhőátvonulások, ma legfeljebb szórványosan előforduló átfutó esővel, valószínűleg eső nélkül. Mérséklődő északi szél. A nappali felmelegedés általában alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 9 —13 fok között. Néhány helyen 1—2 fokkal 13 fok felett. Feledhetetlen élmény volt Olvastam a Petőfi Népében, hogy Kiskunfélegyházán gimnáziumi osztályfőnöki órán is megemlékeztek a Magyar Tanácsköztársaság évfordulójáról. Nem az osztályom, hanem a kedves vendég miatt írom most meg, hogy a Kecskeméti Katona József Gimnáziumban is megemlékeztünk 19t9. március 21-ről, még pedig ünnepélyes KISZ-gyülésen. Kedves vendégünk pedig Hajnal Józsi bácsi volt. A Petőfi Népében „találtunk rá” a 80. születésnapját ünneplő harcosra és költőre. Ez alkalommal köszöntöttük mi is a gyűlés legelején. A tanulói megemlékezés után a szemtanú beszélt a Tanácsköztársaságról. Negyven fiatal hallgatta lélegzet-visszafojtva az őszülő ember szavait: „Ma is mondom, megérte a harc. Mert látom, jó ügyért küzdöttem!” Visszaemlékezéseit az élet szerc- tetére való buzdítással fejezte be, majd felolvasta néhány versét, amit elsős tanulóim lelkes tapssal fogadtak és köszöntek meg. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom: sokáig feledhetetlen élményt kaptunk ... Vámos Károly tanár Felszabadulási hadműveletek — elektromos tablón Érdekes kiállítás nyílt tegnap, szerdán Kecskeméten, a Kisberetvás melletti sörkertben. Az érdeklődők az MHS megyei elnöksége által rendezett kiállításon, egy ötletesen megszerkesztett elektromos tablón, a hazánkat felszabadító szovjet hadsereg négy fő hadműveletének irányát tekinthetik meg. A kiállítás anyagát később a megye más városaiban is bemutatják. Folytatják a Kulturális Szemie megyei bemutatóit A hazánk felszabadulásának 20. évfordulója tiszteletére rendezett Kulturális Szemle megyei bemutatóit tovább folytatják. A megyei dalostalálkozót április 4-én délelőtt 11 órakor rendezik meg a Kecskeméti Katona József Színházban. A fotókiállítás megnyitása április 3-án lesz a kecskeméti múzeumban. A többi rendezvény bemutatójára előre meghatározott tervet készített az operatív bizottság. Amennyiben a járási döntőket mindenütt az előzetes terv szerint le tudják bonyolítani, a többi műfaj megyei bemutatója az alábbi időpontokban lesz: Megyei néptáncverseny Kalocsán, május 2. Színjátszók bemutatója Kiskunmajsán, április 18. Irodalmi Színpadok Fesztiválja Kiskunfélegyházán, április 11. Bábcsoportok versenye Kiskunfélegyházán, május 23. Társastánc-bemutató Baján, május 9. Tánczenekarok fesztiválja Kecskeméten, április 25. Szimfonikus és kamarazenekarok bemutatója Kiskunmajsán, május 16. Gyermekrajt-kiállí- tás Kiskunfélegyházán, május 23. A képzőművészeti Hállítás megnyitása május l-én lesz. A pályaművek beküldésének határidejét a rendező szerz április 25-ig meghosszabbítota. A gyulai Erkel-diákümepsé- gek megyei döntőit már valamennyi számban lebonrolítot- ták. Ünnepi bélyegzi egyes postahivatalckban A Posta Vezérigazgatóseg közli: Április 4-én Budapestéi a 4., 5., 62., 72. és 114. számú posta- hivatalok, továbbá a Dorecen 1., Miskolc 1., Pécs 1., Soiron 1. és Szeged 1. számú postaiivatal „Felszabadulásunk 20. évfordulója” feliratú ünnepi ikalmi bélyegzőt használ. 40000000000000000000000000000000001 Katolikus papok ünnepi gyűlése Kecskeméten A Hazafias Népfront megyei bizottsága mellett működő katolikus bizottság rendezésében tegnap délelőtt a megyei tanács dísztermében ünnepi gyűlésen emlékezett meg hazánk felszabadulásának évfordulójáról a kalocsai, a váci egyházmegye és a piarista gimnázium mintegy 140 katolikus papja. Az ünnepi gyűlésen részt vett dr. Hamvas Endre kalocsai érsek, a püspökkari konferenciák ez idő szerinti elnöke, dr. Albert István, a Piarista Rend magyarországi tartományfőnöke, dr. Várkonyi Imre prépost, kanonok, az Actio Catholiea országos igazgatója, országgyűlési képviselő, dr. Pintér László kanonok, kalocsai érseki helynök, Miháczi József apát, kanonok, főesperes, váci püspöki helynök, dr. Vitányi György prépost, az Országos Katolikus Bizottság főtitkár-helyettese. Megjelent a gyűlésen Madarász László, a megyei tanács vb elnölnelvet- tese és Farkas József, a negyei népfrontbizottság titkára A megnyitó után dr. Pintér László mondott ünnepi beszédet, melyben képet adót hazánk felszabadulás utál fejlődéséről, az állam és a katolikus egyház viszonyáról. Az ünnepi beszéd után Ma ősszé ki Ferenc kecskeméti píbános „Találkozásom orosz ktonák- kal” című írását olvast fel* A gyűlésen ezt követőn felszólalt dr. Hamvas Endre, majd a piarista gimázium énekkara adta elő List Ferenc Ünnepi dalát és 3árdos Lajos: Napfényes utako című művét. A megemlékezés Himnusz eléneklésével ért éget. A gyűlést megelőzőé délelőtt 9 órakor tette le hnepé- lyes keretek között az esküt Madarász László vb eiökhe- lyettesnek az újonnan .inevezett öt kalocsai kanonok az új esperesek és plébánosok Huszonnyolc éve tany£n R allai Kálmánná 1937. óta tanít tanyán, megszakítás nélkül, ugyanott. Ez már önmagában is nagy, ritka áldozat a hivatás oltárán. Ám még ennél is szebb érdeme Bella néninek, hogy az ő kis pusztai tanítványai legalább annyit, ha nem többet tudnak, mint akárhány községi, városi iskola tanulói. Tudomásom szerint példátlan eredmény ez. Mesélik, hogy egyszer ellátogatott hozzá az új tanulmányi felügyelő: Na majd ő megnézi a legendás iskolát. Kimutatja pontról pontra, hány módszertani, pedagógiai hibát vét a tanító néni. Harcra készen ült a katedrán. Aztán hamarosan letette a ceruzát és csak figyelt, némán, talán még egy kicsit áhitatosan is. Ugyan! — mosolyogtam befelé, amikor a kecskeméti járási művelődési osztály vezetője ezt a történetet említette. — Túlzás. Legalább is túlzás. A zután pedig ő nevetett. Azon, hogy milyen elképedt szemeket meresztettem kinn, a mizsei iskolában. Bella néni óráján. Amikor az elsősök számoltak, még csak elismerően bólogattam. A picik fennakadás nélkül összeadtak, kivontak fejben, könnyedén ugrálták át a tízes számot, ami pedig az elsőben annyi bajt okoz. De nem ám csak a jók. öt pe; alatt mindegyik gyerekre sor került és egy se hibázott. Következtek a harmáikosok (mert itt csak összevon osztályokra telik a létszámbl, I-től VIII-ig mindössze 65 gyek jár.) Mértanóra. Pontos fleletek. Tudják mind a hatféleszöget. „Melyik egyforma mind;, gyerekek?” „A derékszög, s egyenesszög és a teljesszög!” — Ez a tananyag a hanadik- ban? — kérdezem súgv — Dehogy! — derül a művelődési osztály vezetőji — De hiába intjük Bellát, hiy érje be az anyaggal. Ha máa szögekről úgyis tanulni kd, „egy füst alatt” megtanítja z egészet. Kevesebbet kell fcjlódnia vele a felsőben. Ilyen „maximalizmuá érek tetten akkor is, amiko előkerül az olvasókönyv. A egyik lecke a kanyaróról szólA gyerekek szépen elmondj ála gyakoribb járványos beigségek tüneteit is. Így oltogatj beléjük Ballainé a tananyagíl szélesebb körű általános űvelt- ség csíráit. Szépen, hibátlanul oasnak a harmadikosok, majdnermind- egyik jól hangsúlyoz. Css Béni akadozik furcsán. Hogy», hiszen amikor hat éves It, az orvos nem javasolta, hcy iskolába járjon, annyira dadogott. Bella néni ezt nndta: