Petőfi Népe, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-28 / 99. szám

i. oldal 1965. április 28, szerda Vietnami helyzetkép A BVT vietnami határozatából Johnson tárgyalásai MINT az UPI jelenti, magas rangú dél-vietna­mi katonatisztek meg­erősítették azt a hírt, hogy a közeljövőben újabb amerikai tengerész- gyalogosok szállnak partra Dél-Vietnamban. Ér­tesülések szerint a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai tengerészgyalogság tevékenységi terü­letét egyre bővítik, és rövidesen ténylegesen be­vetik őket a felkelők ellen. Az amerikai támasz­ponton tartózkodó nyugati újságírókkal közöl­ték, hogy kiutasítják őket Vietnamból, ha meg­szegik az amerikai katonai hatóságok által élet­be léptetett hírkorlátozásokat. Saigoni jelenté­sek szerint egy katonai bíróság kedden meg­kezdte 45 olyan személy perének tárgyalását, akit a február 19-i sikertelen katonai puccs­kísérlet szervezésével vádolnak. A bíróság előtt a vádlottaknak csak a fele jelent meg. A puccs vezetői, köztük Lám Van Phat dandártábornok, Phan Ngoc Thao ezredes, volt belügyminiszter, valamint Nguyen Khanh tábornok volt sajtótit­kára még szabadlábon van. Dang Khouang Minh, a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front állandó moszkvai képviseletének vezetője nyi­latkozott a Szovjetszkaja Rosszija című lapnak. Egyebek között ezeket mondotta: Dokumentu­mokat hoztam magammal a Szovjetunióba a ha­zánk területén elkövetett amerikai agresszióról. A szovjet sajtó útján akarjuk elmondani az egész világnak, hogy az Amerikai Egyesült Ál­lamok miként sérti meg a genfi megállapodáso­kat, milyen kegyetlenkedéseket követ el földün­kön. Ezek a barbárságok csak a hitleristák rém­tetteihez hasonlíthatók. A BVT ELNÖKSÉGE a stockholmi rendkívüli ülésszakon egyhangúlag elfogadott vietnami ha­tározatában megjegyzi, hogy az amerikai impe­rialisták évek óta a beavatkozás és az agresszió politikáját folytatják Vietnamban, valamint Kambodzsában és Laoszban. A határozat alá­húzza: Az Egyesült Államok vereségre ítélt ag­resszív háborúja felháborodást kelt a világ köz­véleményében. A BVT elnöksége — szögezi le a határozat — a Dél-Vietnami Nemzeti Felsza­badítási Frontot tartja a dél-vietnami nép igazi és törvényes képviselőjének, és támogatja e szer­vezet programját. A határozat továbbiákban arra is rámutat, hogy a VDK kormányának ál­láspontja a vietnami kérdésben azonos a világ békeszerető erőinek állásfoglalásával, és ennek az álláspontnak kell alkotnia a vietnami kérdés helyes politikai megoldásának alapját. A BVT határozottan követeli, hogy az Egyesült Államok kormánya tartsa tiszteletben az 1954-es vietna­mi genfi megállapodásokat, szüntesse be dél­EGYNAP A KÜLPOLITIKÁBAN vietnami agresszióját, va­lamint a VDK elleni provokációit és táma- sait. A BVT elnöksége javasolja a békéért küzdő erőknek, az összes nemzeti és nemzetközi szer­vezetnek: Nagyszabású nemzetközi kampánnyal sürgessék, hogy az Egyesült A Hámok szüntesse meg háborúját a vietnami nép ellen. Felhívja ezeket a szervezeteket, hogy ez év május 23-a és 30-a között tartsanak nemzetközi szolidaritási hetet a vietnami nép támogatására, és ezt a he­tet világszerte alaposan készítsék elő. JOHNSON elnök keddi sajtókonferenciáját megelőzően a szenátus és a képviselőház veze­tőivel, majd pedig Ruskkal, McNamarával és McGeorge Bundyval tárgyalt. Az elnök sajtókonferenciája annak a propa­gandakampánynak része, amelyet az amerikai kormány indított a vietnami háborúval szemben megnyilvánuló belső és külső ellenállás letöré­sére. McNamara hétfői nyilatkozata arra szol­gált, hogy a hadügyminiszter „katonai okokkal” próbálja alátámasztani a VDK elleni légitáma­dásokat, s Washingtonban úgy vélik, hogy John­son a „politikai” érveket akarja megadni a kor­mányzat álláspontjának igazolására. A kormányzat erőfeszítései ellenére az Egye­sült Államokban is növekszik a vietnami poli­tika éles hangú bírálóinak száma. Morse szená­tor például felelőtlennek minősítette a szenátus­ban a hadügyminiszter kijelentéseit és azt mon­dotta, hogy az amerikai politika erkölcstelen és haszontalan. „Mind McNamarát, mind Ruskot már hónapokkal korábban el kellett volna tá­volítani a kormányból — mondotta Morse —, de a háború már nemcsak McNamara és Rusk háborúja, hanem Johnsoné is.” A szenátor han­goztatta, hogy a kormányzat el akarja hallgat­tatni ellenfeleit, a legváltozatosabb eszközöket is igénybe véve. Russel Long, a szenátus demokrata parlamenti csoportjának vezetője viszont az amerikai ke­reskedelmi kamarában mondott beszédében nemcsak védelmébe vette a vietnami politikát, hanem egyenesen atomhábox-ú megindítását kö­vetelte a VDK és Kína ellen. Hasonló nyilatko­zatot tett néhány republikánus vezető is. A Wa­shington Daily News — arra utalva, hogy az elnöki terveket az olyan neves demokrata poli­tikusokkal szemben, mint Fulbright és Mans­field szenátorok — a déli demokraták és repub­likánusok támogatják, „különös agytársaknak” minősíti a vietnami háború védelmezőit. Koszigin vezeti az MDX-ba utazó szovjet küldöttséget BERLIN. (ADN) Németország felszabadulásá­nak 20. évfordulója alkalmából Koszigin szovjet miniszterelnök vezetésével május 6-án szovjet párt- és kormányküldöttség ér­kezik Berlinbe. A szovjet kül­döttség az NSZEP Központi Bi­zottságának és az NDK kor­mányának meghívására vesz részt a fasizmus felett aratott győzelem évfordulójának ün­nepségein. A küldöttség tagjai között van Csujkov marsall, Szoko- lovszkij marsall, Szemjonov he­lyettes külügyminiszter, Kose- voj hadseregtábornok az ideig­lenesen az NDK-ban állomáso­zó szovjet csapatok főparancs­noka és Abraszimov, a Szov­jetunió NDK-beli nagykövete. Az NSZEP I£B plénuma BERLIN (MTI) Berlinben megkezdődött az NSZEP Központi Bizottságának 9. plénuma. Az ülés jóváhagyta a kommunista és munkáspár­tok képviselői 1965. márciusá­ban megtartott moszkvai kon­zultatív találkozójának közlemé­nyét és szolidaritási felhívását. A plénum határozata hangsú­lyozza: a kommunista és mun­káspártok képviselőinek konzul­tatív találkozója kedvező felté­teleket teremt ahhoz, hogy az összes testvérpárt részt vegyen egy új nemzetközi tanácslwzás előkészítésében. A kommunista világmozgal­mat nem a nézeteltérések jel­lemzik, hanem az, hogy hű a marxizmus—leninizmushoz, a proletár internacionalizmushoz, ebből fakad az az erő, amely képessé teszi, hogy soi-aikban legyőzze a nehézségeket és meg­teremtse az összefogást. A NSZEP hangsúlyozottan tá­mogatja , a moszkvai találkozón megnyilvánult azon követelést, hogy világméretű, erőteljes ak­ciókkal szálljanak szembe az USA vietnami agressziójával. „A szocialista államok együt­tesen felelősek az amerikai im- peralizmus által megtámadott testvérállam, a Vietnami De­mokratikus Köztársaság haté­kony védelméért” — hangsú­lyozza a határozat. Magyarországon rendezik meg az eszperantisták 51. világkongresszusát Budapesten rendezik meg — 1966 nyarán — az Egyetemes Esx x rántó Szövetség (Univer- sala Esperanto Asocio) 51. vi­lágkongresszusát. A kongresz- szusok színhelye minden esz­tendőben más-más ország fővá­rosa: tavaly Hága volt, az idén Tokió lesz. (MTI) 0 fisául Bgcsben U Thant, az ENSZ főtitkára kedden délben repülőgépen Bécsbe érkezett. A főtitkár részt vesz a világszervezet adminiszt­ratív koordinációs bizottságá­nak ülésén, amely az ENSZ egyik szakosított intézménye, a nemzetközi atomenergia-ügy­nökség meghívására tanácsko­zik ezúttal az osztrák főváros­ban. Egész Vas megye összefogott az árvíz okozta károk mielőbbi felszámolásáért A súlyos árvízkárokat szenve­dett Vas megye egész társadal­ma összefogott a bajbajutottak megsegítésére, a károk mielőbbi felszámolásáért. Vas megyében az elöntött mintegy százezer hold jó részéről keddre visszahúzó­dott a víz, a Rába környékén Sárvár és a megyehatár között, valamint a Répce alsó szakaszán azonban még jelentős területek állnak víz alatt. Szombathelyen a tönkrement ínegyei vérellátó állomásnak a különböző vállalatok példás gyorsasággal teremtettek új, ide­iglenes otthont a Gábor Andor utcában. Sárváron a katonák és a helyi lakosság segített a vas úti töltés helyreállításában. En­nek eredményeként a vártnál előbb megindulhatott a forga­lom a Szombathely—Budapest főközlekedési vonalon. Az erdő- gazdasági szakiskola hallgatói segítettek a lakosság visszaköl- töztetésében. összefogtak a Vas megyeiek a sokat szenvedett répcelakiak megsegítésére is. Ezt a községet kétszer öntötte el az ár. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság jelentése szerint még mindig keményen kell dol- gozniok a védőknek, hogy Győr- Sopron megye területén meg­akadályozzák a szeszélyes folyók vizeinek nagyobb kártételét. Kedd reggelig a Rába négy töl­tésszakítása közül hármat sike­rült ideiglenesen elzárni, a ne­gyedik elzárásán dolgoznak. A szakembereknek és a vé­dőknek a Lajta vizének megfé­kezése okoz sok gondot, mert a Lajta balparti csatornatöltése osztrák területen, a határtól mintegy 150 méternyire átsza­kadt és a víz magyar területre is átfolyik. Ezt a vizet a rét­árkokon a Kis-Dunába akarják vezetni. Biztonsági okokból azonban Mosonmagyaróvár vé­delmére lokalizációs töltés épí­tését kezdték meg. Ölezer levél, 15000 távirat, 150000 aláírás Eddig csaknem 15 000 távirat és körülbelül 5000 levél érke­zett hazánk minden részéből az elmúlt hetekben az Országos Béketanács címére. A városok és falvak lakói mintegy 150 000 aláírással erősítették meg köve­telésüket: „Békét Vietnamnak”, és bélyegezték meg az amerikai imperialisták mind elvetemül- tebb vietnami agresszióját. Mijalko Todorovics és Kállai Gyula megbeszélése A Kállai Gyula vezette ma­gyar pai-lamenti küldöttség be­fejezte négynapos vidéki kör­útját és kedden reggel vissza­tért Belgrádba. Kedden délelőtt 10 órakor Mijalko Todorovics a Jugoszláv Szövetségi Nemzet- gyűlés alelnöke fogadta a ma­gyar parlamenti delegáció tag­jait. Ebből az alkalomból a ma­gyar és a jugoszláv fél folytat­ta azokat a megbeszéléseket, amelyek a múlt héten Belgrád- ban kezdődtek. A szívélyes és baráti légkör­ben lezajlott megbeszéléseken Kállai Gyula és Mijalko Todo­rovics véleménycserét folytatott a két ország gazdasági, idegen- forgalmi és kulturális kapcsola­tainak további fejlesztéséről, majd Kállai Gyula tájékoztatta a jugoszláv küldöttséget ha­zánk általános gazdasági és po­litikai helyzetéről, s az ország- gyűlés munkájáról. Kállai Gyula hangsúlyozta, hogy a magyar küldöttség ked­vező benyomásokkal tért visz- sza négynapos vidéki körútjá­ról. A delegáció tagjaira — mondta — különösen nagy ha­tást tett az a kedvesség és sze­retet, amellyel a különböző üzemekben és városokban tett látogatások során fogadták őket. Dominikában még mindig zavaros a helyzet SANTO DOMINGO (MTI) Hétfőn késő este a Boxer ne­vű amerikai repülőgép-anyahajó és öt kísérőhajója behatolt do­EAK*el!enes tüntetés Tuniszban Az Egyesült Arab Köztársaság, Szíria, Irak és Jordánia tuné­ziai nagykövetsége előtt ked­den délelőtt heves tüntetésekre került sor. A több ezres tün­tető tömeg vezetői az EAK és a vele együttműködő arab or­szágok politikáját és Nasszer elnököt szidalmazták. A meg­mozdulást — a nyugati hírügy­nökségek jelentése szerint — a tunéziai kormány és a szocia­lista desztur párt vezette tö­megszervezetek irányították. Az arab testvérországok el­leni tüntetésre amiatt került sor, hogy az EAK és más kö­zép-keleti országok határozottan elutasították Burgiba tunéziai elnöknek a Palesztinái kérdésre vonatkozó legutóbbi javaslatait. A felbőszített tömeg — túl­nyomórészt fiatalok — kövekkel dobálták, s valósággal megost­romolták az EAK és Szíria tu­niszi nagykövetségének épületét. Az arab államfők megbízottjai megvitatják Burgiba magatartását Szerdán az Arab Liga kairói székházában rendkívüli ülésre jönnek össze az arab elnökök és királyok személyes megbí­zottjai, hogy megvitassák a Burgiba tunéziai elnök úgyne­vezett Palesztinái javaslatai nyomán kialakult helyzetet. Folytatódnak a tüntetések Burgiba és javaslatai ellen a Palesztinái menekültek táborai­ban. Mint ismeretes, a másfél milliónyira becsült menekültek közül több százezren még min­dig táborokban élnek, legin­kább az EAK-ban, Jordániában és Szíriában. A Palesztinái diá­kok kairói szervezete' szerdára hii'detett „tiltakozó menetet”: a diákok az Arab Liga székháza elé vonultak, hogy átadják pe­tícióikat. Port Saidban a tün­tetők elégettek egy Burgibát jelképező szalmabábut. minikai felségvizekre és megkö­zelítette a partokat Santo Do­mingo magasságában. Az ame­rikai külügyminisztérium né­hány órával azelőtt jelentette be, hogy „a haditengerészet ki­telepíti azokat a Dominikában levő amerikai polgárokat, akik el akarják hagyni a lázadás- dűlta országot”. Az amerikai állampolgárok­nak — becslés szerint Santo Domingóban körülbelül ötszázan lehetnek — nem esett semmi bántódásuk. Mint már jelentettük, a szom­baton éjjel kitört katonai láza­dás két táborra osztotta a had­sereget. A zendülők szembeke­rültek a légierők egyik csoport­jával, s ez utóbbi tábor hétfőn gépeket küldött a főváros ellen. Ezek bombázták és géppuskáz­ták a zendülők által ellenőrzött épületeket, így az elnöki palo­tát is. A légitámadások követ­keztében 20 ember — köztük civilek is — meghaltak. A puccsisták a száműzetésben levő Juan Bosch volt államel­nök hatalmát akarják helyre­állítani. Jose Rafael Molina Urena volt képviselőházi elnök, akit ideiglenes államelnöknek tettek meg, hétfőn közölte Bosch-sal, hogy „a fegyveres erők túlnyomó többsége támo­gatja őt”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom