Petőfi Népe, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-22 / 94. szám
M«5. április ZZ, csütörtök S. oldal Egyenlő esélyeket Lenin a Népbiztosok Tanácsában A. Lunacsarszkij visszaemlékezése Még ma is, két és tél évvel az MSZMP VIII. kongresszusa után, újból és újból meg kell győzni némelyeket arról, hogy a származás szerinti kategorizálás eltörlése nem juttatja hátrányos helyzetbe az egyetemi, főiskolai felvételeknél a munkás- és a parasztgyerekeket. Elég gyakran találkozunk aggályoskodással, helytelen nézetekkel. Pedig azt mindenki belátja, hogy egyetlen tehetséget sem szabad hagynunk elkallódni, éppen nekünk nem, akik azt valljuk, hogy a szocializmusban mindenki képességei szerint dolgozhat, s mindenkitől a képességei szerinti munkát várjuk. A kategorizálás eltörlése természetesen, a korábbinál nagyobb feladatokat ró ránk. Mindenekelőtt gondoskodnunk kell arról, hogy kiegyenlítsük a környezet különbségeit. Éneikül valóban hátrányosabb helyzetben lennének az értelmiségi szülők gyermekei mögött a munkás- és paraszt gyerekek, a városiak mögött a falusiak és tanyaiak. Különösen súlyosak ezek a gondok olyan vidéken, mint a kecskeméti járás, ahol a lakosság csaknem kétharmada még ma is tanyán él. A járási párt- és állami vezetés éppen ezért minden lehetséges eszközzel igyekezett az utóbbi években fejleszteni az iskolákat. Ma már ott tartunk, hogy lényegében eleget tudnak tenni a járás általános iskolái az előbbiekben említett követelményeknek. Az egyik legfontosabb törekvés az volt, hogy elegendő számú és megfelelő képzettségű pedagógus jusson a külterületi iskolákba is. Ma 500 nevelő 12 ezer gyermeket tanít a járás iskoláiban. Mind több pedagógus vállalja a magasabb képesítés megszerzésével járó többletmunkát. Pillanatnyilag 120-an tanulnak tovább. A legjobb példa az újbögi igazgatósághoz tartozó nevelőké, akik valamennyien a szakos tanárszükségletnek megfelelően vesznek részt továbbképzésen. Nagy fejlődést jelentett a körzetesítés erélyes megindítása. Az iskolareform meghirdetése óta 22 százalékkal csökkent a tanyán tanuló gyermekek száma. Ez a folyamat még ma is tart. Jövőre újabb tantermek építésével elérjük, hogy a lász- lófalvi, a borbásd és a jászúti tanyai felsőtagozatosok is a központi iskolában fognak tanulni. Sokkal nehezebb, mert nagyobb beruházásokkal jár a hétközi otthonok rendszerének kiépítése. A tervek szerint azonban hamarosan tető alá kerül a megye legnagyobb hétközi otthona. Az utóbbi három évben Ti- szakécskén, Lajosmizsén és Izsákon megnyíltak az úgynevezett falusi kis gimnáziumok, ahol nem kevesebb, mint 220 falusi gyerek végzi a középiskolát. A szeptemberben induló első osztályokba száznál többen jelentkeztek. Az is nagyon sokat mondó szám, hogy a kicsik 40 százaléka már óvodába jár a kecskeméti járásban. Elképzelhető, mit jelent ez éppen a tanyai gyerekeknek, akiknek régebben még az együttlétet is nehéz volt megszokniuk, amikor iskolába kerültek. Természetesen még korántsem lehetünk elégedettek az elért eredményekkel. A kecskeméti járásban a gyerekek egyhar- mada még ma sem végzi el 14 éves korára a nyolc osztályt. Még mindig vannak tanyai osztatlan, vagy részben osztott iskolák. De már az eddigi fejlődés is korszakos változásokat hozott, amit legjobban a továbbtanulók számaránya tükröz. Hat évvel ezelőtt a nyolcadik osztályt végzettek egyharmada jelentkezett továbbtanulásra. Tavaly már 64 százalékuk. Az idén pedig a tanulóknak kereken háromnegyede jelentkezett középiskolába, vagy ipari, illetőleg mezőgazdasági szakmunkástanulónak. Figyelemre méltók a helyi adatok. A lajosmizsei belterületi iskolából a nyolcadikosok 97 százaléka akar továbbtanulni. Ez a legmagasabb arány a járásban. Kilencven százalék feletti az arány Nyárlőrincen, Tisza- kécskén, Lászlófalván és Helvécián is. A legrosszabb a helyzet ebben a tekintetben a tanyai iskolákban, hiszen ott rosszabbak a tanulás feltételei is. De még az Izsák és Lajos- mizse környéki, az újbögi és a kunbaracsi tanyai igazgatóság iskoláiból is a tanulók 40—50 százaléka tanul tovább. A járásból összesen 994-en jelentkeztek továbbtanulásra, közülük 480-an középiskolába, a többi ipari tanulónak, illetve mezőgazdasági tanulónak. Nem folytatja a tanulást 360 gyerek. Ebben az évben örvendetesen megnövekedett a mező- gazdasági szakmák iránti érdeklődés. Kilencven tanuló jelentkezett mezőgazdasági szakmunkásnak. Ez majdnem hatszor annyi, mint a tavalyi szám. Sajnos, azonban még sok helyen nem eléggé meggyőző a pályaválasztási tanácsadás, ennek tulajdonítható, hogy Ágasegyházán, Ballószögön, Matkón, Hetény- egyházán, Lászlófalván, Orgová- nyon, Kerekdombon, Városföldön, az Izsák szájon iskolában és a Tiszakécske II-es számú körzetben egyetlen jelentkező sem akadt mezőgazdasági pályára. Igen helyes viszont a jelenlegi körülmények között az, hogy mintegy százzal csökkent a járásban a gimnáziumba jelentkezettek száma az elmúlt évihez viszonyítva, de ugyanennyivel nőtt a szakmát tanulók száma. Valóban azok a szülők cselekednek helyesen, akik csak akkor küldik középiskolába a gyereküket, ha jeles, vagy kitűnő tanuló. Horváth Ignác lom kellett volna a fosztogatások megakadályozására. Október második felében a város vezetősége állandó küzdelmet folytatott a német parancsnoksággal a német katonaság rablásai miatt és a tervezett robbantások megakadályozása végett.” 1945-ben a városi vezetés felmérést kísérelt meg készíteni arról, hogy a németek rablása kiket érintett és mennyivel gyé- rítette a lakosság személyi tulajdonát. Az ekkor készült nagyon hiányosan megmaradt dokumentumok emlékeztetnek Szabó Sándor, Hunyadiváros 36. szám alatti lakost. Fazekas Ernő iskolaigazgatót ért károsodásra. Az utóbbi Munkácsy utca 3. sz. alatt volt lakásából az odatelepedett német teherautós katonai alakulat egy zongorát, írógépet, heverőt, három paplant, négy párnál, egy kerékpárt, egy bődön zsírt és még sok minden mást vitt el. De hasonló károsodás érte Mák Sán- dorné, Szegedi u. 29. sz., Somogyi Pál, Nagyamagyarország út 20. sz., Lázár Sándor, Jókai u. 23. sz. alatti lakosokat és a város több ezer polgárát. Az ellenforradalmi rend és támogatója a „nagy szövetséges” utolsó napjait élte- A március 19-én fellobbant vérmes jobboldali remények szertefoszlottak: közeledett az elkerülhetetlen finálé. A nyáron még nagy volt a német és magyar kormányférfiak sürgés-forgása Kecskeméten is, hiszen a német nagykövet és Jurcsek Béla miniszter közötti megbeszélések Bugacon zajlottak le. De nem sokkal később — már csak a menekülésre gondolva — a „végső győzelem” jegyében egy magyar tiszti bizottsággal német katonai alakulat érkezett, amelynek semmi más nem volt a feladata, mint az, hogy néhány nap alatt kiürítse a konzervgyár raktárait. A németek pusztításaiból szomorú emlékeztetőül jegyezzünk fel még' néhány esetet. A polgármester 1945. október 3-án küldött jelentéséből: „1944. évi október 10. napján, amikor a harcok túlnyomó részben raég a Tiszántúl déli részén folytak, egy kisebb orosz alakulat átkelt a Tiszán és közeledett Kecskemét felé. Ezen a napon a kora reggeli órákban a város környékén tartózkodó német alakulatok felrobbantották a nagyállomás közelében és a belvárosrész közvetlen közelségében futó vágányon álló hosszú lőszervonatot. E robbantás következtében a városban is sok épületkár keletkezett. Ugyanezen a napon, s ugyancsak a kora reggeli órákban német repülőalakulatok repülőgépről ledobott nagyméretű gyújtó- és robbanóbombákkal felrobbantották a városhoz ,kb. 8 km-re fekvő Csalánosi erdőben levő lőszerraktárt, illetve az ott felhalmozott nagy mennyiségű tüzérségi és egyéb nehéz robbanóanyagot. E művelet következtében a környező szőlőkben még egy-két km távolságra is nagyon súlyos épületkár keletkezett.” A Kecskeméti Egyesült Gőztéglagyár feljegyezte, hogy Törökfái telepén: „3 db á 51 méter hosszú, 9,20 m széles keményfa oszlopokon álló palatetős téglaszárító színt (melyekben nagy mennyiségű bádogdobozban ételutánpótlási edények és piros ejtőernyők voltak tárolva) egy német altiszt felsőbb parancsra 1944. október 10-én reggel hét órakor előzőleg benzinnel leöntve felgyújtotta, illetve felrobbantotta. A művelet után a három szín teljesen porrá égett.” A kárt 200 ezer aranypengőre becsülték. A felmérések és a hozzávetőleges számítások szerint az évek óta tartó kiszipolyozáson túl a németek csak ebben az időszakban elkövetett rablása, az állatok elhajlása és a kiürítés következményeképpen a szokásos állatlétszámhoz képest a város határában szarvasmarhából 8400-zal, sertésből 28 ezer darabbal, lóból 7 ezer darabbal és juhból 15 ezer darabbal volt kevesebb. Közvetlenül a felszabadulás után megkísérelték summázni, hogy összegszerűen mekkora lehet az a kár, amely a várost érte. A Kecskeméti lapok 1945. október 11—1 száma közzétett egy ilyen kalkulációt, amely szerint a károsodás időpontjának megfelelően 3 milliárd pengőre becsülik az elrablóit holmik értékét. Ebben nincs benne a németek által okozott épületkárosodás. Következik: Akció a város megmentéséért. ¥ enin idejében pezsgő és tevékeny élet zajlott a Népbiztosok Tanácsában. Már akkor kialakultak az ügyvitel külsőségei. Rendkívül szigorúan szabták meg a felszólalók számára rendelkezésre álló időt, akár saját előadók voltak, akár meghívottak, vagy éppen egy vita résztvevői. Mindenkitől megkövetelték, hogy mondanivalóját fogja rövidre: tömören gát, s ilyenkor vele nevetett a hosszú tanácskozó asztalt körülülő tekintélyes testület, amelynek tagjai nagynevű forradalmárok és korunk új típusú emberei voltak. Nevettek: vagy az elnök tréfáin — mert nagyon szerette a tréfát —, vagy az egyes előadók tréfás megjegyzésein. Ám amint elült a nevetés vihara, ismét a korábbi, élénk és friss komolyság lett és a lényegről beszéljen. A Népbiztosok Tanácsában valami összpontosító légkör uralkodott, s úgy tűnt, mintha még az idő is tömörített lett volna, annyi tény, gondolat és határozat elfért egyetlen percben. Ugyanakkor azonban a bürokratizmusnak, a hivatalos fontoskodásnak még a legcsekéiyebb mellékíze sem volt érezhető, s hiányzott az a feszültség is, amely olyan emberekből árad, akik erejüket meghaladó munkát végeznek. Mert ez a munka ugyan felelősségteljes volt, de Lenin idejében mégis olyan könnyűnek látszott, mint soha azelőtt vagy azóta. úrrá a testületen, s a beszámolók, viták, határozatok folyama éppoly gyors volt, mint annak előtte. JL zt látni kellett volna, ahogyan Lenin a beszélőket hallgatta. Nem tudok arcot, amely szebb lett volna Vlagyimir Iljicsénél. Rendkívüli erőt sugárzott, arcában és szemében volt valami fenséges és oroszlánszerű, amikor az előadót tekintetével is figyelmesen követve, a szó szoros értelmében magába szívott minden egyes szót, vagy amikor ugyanazt az előadót a kiegészítő kérdések pergőtüzének vetette alá. Lenin szerette a jókedvet. Arcán gyakrabban jelent meg a mosoly, mint bárki másén. Ransom, ez a jó szemű angol figyelt fel egyszer arra, hogy korunk nagy embereinek e legnagyobbja mennyire kedveli a vidámságot, az önfeledt kacagást. Ransom ezt is helyesen értelmezte, amikor azt mondotta: „Az ő nevetése az erejéből fakad, de ennek az erőnek a forrása nemcsak Lenin rendkívüli képességeiben keresendő, hanem kommunista mivoltában is. Tökéletes kulcsa van a társadalom titkainak és nehézségeinek feltárására, a kommunizmus a megdönthetetlen prognózisalkotás olyan magabiztosságával ruházta fel, hogy természetes, ha nincs még egy politikus, aki annyira biztos lehetne önmagában, terveiben és elképzeléseiben, mint Lenin.” Így, vagy legalábbis így beszélt Ransom (de hogy szavainak ez volt az értelme, azért kezeskedem). ¥ Népbiztosok Tanácsában serényen, frissen, tréfálkozva folyt a munka. Lenin, valahányszor mulatságos ellentmondáson kapott rajta valakit, jóízűen elnevette maA Népbiztosok Tanácsában sok kitűnő elme foglalt helyet, de Lenin rendszerint mindenki másnál előbb végzett a kérdések elemzésével és jutott el a megoldáshoz. Mindebben azonban a legcsekélyebb igyekezet sem volt, hogy „brillírozzon'’. Ha valaki megfelelő megoldást javasolt, Lenin nyomban felismerte célszerűségét, s mán mondta is: „Diktálja csak le ezt a határozatot, ez telitalálat.” Bosszankodni — különösen a Népbiztosok Tanácsában — rendkívül ritkán látták Lenint. De ha megharagudott, akkor aztán alaposan. Ilyenkor nem válogatott a kifejezésekben. „Begyepesedett szovjet méltóságos urak”, „szájtátiak”, „fejletlenek”: ilyen és más, korántsem hízelgő szavak hagyták el ajkát — találkozunk ezekkel a kifejezésekkel feljegyzéseiben, távirataiban, telefonüzeneteiben is. J)e a fejmosásért senki sem neheztelt meg Leninre. Az olyan kommunista, illetve szovjet ember, aki „megsértődött” volna Leninre — egyszerűen elképzelhetetlen.
