Petőfi Népe, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-14 / 88. szám

A Bajai III. Béla Gimnázium röplabtlacsapata. A kép jobb oldalán „civilben” Tüske Ferenc. a csapatot az első, de nagy- meglepetés: Szalay, a legjobb ütőjátékos nem szerepelhet a versenyen. Két nap alatt he­verték ki ezt a megrázkódtatást, és ismét kezdett jól működni a sebtében átszervezett gépezet. Ilyen előzmények után indult útnak a tizenkét játékos két kísérővel a tornára a megszo­kott jó közösségi szellemben, de nem túl nagy optimizmussal. Amikor a verseny színhelyére a Kinizsi utcába tartottunk, ta­lálkoztunk az ugyancsak oda igyekvő csepeli fiúkkal, akik Budapest válogatottját erősítet­ték. Kíváncsian méregettük a leendő ellenfeleket. Néhányan régi ismerősként üdvözölték egymást. Kilenc óra után az ünnepé­lyes megnyitóval kezdetét vette a torna. Még előbb a rádióban felhangzott a csapat „kabala”- slágere, a Johnny-gitár. És néhány perccel 2 óra után a boldog bajai fiúk átvették a NB ni. DÉLKELETI CSOPORT 1. Bcs. Honvéd 5 4 — 1 7:3 8 2. Kai. Honvéd 5 3 116:27 3. M.kovácsháza 5 3 1 1 7: 3 7 4. F. Vasas 5 2 3 — 6: 4 7 5. Szeg. Honvéd 5 2 2 1 6:4 6 6. BQS. VTSK 5 13 13:35 7. Hmv. MEDOSZ 5 2 1 2 2: 2 5 8. Szegedi Ép. 5 13 12:25 9. Kiskunhalas 5 2 — 3 8:8 4 10. Kai. Kinizsi 5 1 2 2 10:11 4 11. Újszeged 5 — 4 1 6: 7 4 12. Jászberény 5 — 4 1 4:5 4 13. Orosháza 5 1 2 2 4: 6 4 14. Mezőtúr 5 — 4 1 3: 6 4 15. Csongrád 5 1 2 2 2: 5 4 16. Makó 5 — 2 3 3: 8 S A forduló eredményei: Szegedi Építők—Mezőkovácsházi Vasas 0:1 Békéscsabai VTSK—Hódmezővásár­helyi MEDOSZ 0:1, Békéscsabai Honvéd—Üjszegedi TC 1:0. orosházi Kinizsi—Csongrádi Petőfi 1:0. A MEGYEI I. O. LABDARÜG0-BAJNOKSAG Állasa Északi csoport: 1. K. Légierők 2 2-----8:0 ' 2. K TE 2 2-----4:1 ' 3. F . Honvéd 1 1-----4:0 4. Szsz. Honvéd 1 1-----2:0 5. K . Fémmunkás 2 1 — 1 6:3 6. H. MÁV 2 1 — 1 4:3 7. K. MÁV 2 1— 1 1:1 8. K. Szállítók 2 1 — 1 2:2 9. Dunavecse 2 1 — 1 3:6 10. Izsák 1----------1 1:3 ­11 . Lajosmizse 2 — — 2 2:6 ­12. Kisk. Honvéd 2----------2 0:6 ­13 . Tiszakécske 1----------1 0:6 ­K. Dózsa II. 2 1— 1 9:1 A Kecskeméti Dózsa n. eredmé nyeit a táblázatba nem számítót *uk be­nyilatkoztak. A fiúk ezúttal is valóban játékkal, erőlködés nél­kül, tetszetősen győzték le el­lenfeleiket. Így érthető, hogy többen a helyszínen meghívást kaptak az ifjúsági válogatott edzéseire. Ezek másnap már vissza is utaztak Budapestre. Délután nagyon vártuk a ha­zaindulást, hogy az otthoniak- .Jsal is megosszuk örömünket és az iskolánk hírnevét öregbítő -dicsőséget. Mondani sem kell: ez az utazás sokkal vidámabb volt. A bajai fiúk fiatalságuknak megfelelő vidámságuk mellett pillanatra sem felejtették, hogy ők egy iskolát,, sőt, egy várost képviselnek, és fegyelmezettsé­gükkel, eredményükkel, sport­emberhez méltó magatartásuk­kal járultak hozzá felszabadu­lásunk 20. évfordulója megün­nepléséhez. Ezek történtek ve­lünk „versenyen kívül”. Fazekas János NB III. DÉLNYUGATI CSOPORT 1. Pécsi Ércb. 4 4---12: 4 8 2. Siófok 4 3 — 1 7: 2 6 3. Pécsi EAC 4 2 2 — 7: 4 6 4. Nagyk. VTE 3 2 1 — 3: 0 5 5. Nagyk. Dózsa 4 2 1 1 6: 1 5 6. Domb. VSE 4 2 X 1 9: 7 5 7. Keszthely 4 2 1 I 5: 5 5 8. Kap. Vasas 4 2 — 2 4: 4 4 9. Szeksz. Dózsa 4 2 — 2 3: 4 4 10. Bajai MTE 4 I 1 2 4: 4 3 11. Nagymányok 3 1 — 2 11: 8 2 12. Domb. Spart. 4 — 2 2 3: 6 2 13. Mohács 4 1—33:62 14. Nagyk. B. 4 — 2 2 5:10 2 15. Lovászi 4 1 — 3 5:12 2 16. Sárbogárd 4 — 1 3 1:11 1 A forduló eredményei: Siófoki Bányász—Lovászi Bányász 3:0, Mo­hácsi TE—Nagykanizsai Dózsa 0:11, Keszthelyi Haladás—Dombóvári Spartacus 1:1, Szekszárdi" Dózsa— Kaposvári MTE 2:1, Sárbogárdi Pe­tőfi—Pécsi Ércbányász 1:2, Dombó­vári VSE—Pécsi EAC 2:2. Nagymá- nyoki Brikett—Nagykanizsai VTí 2:1. A mérkőzés a 75. percben fél­beszakadt, mert a nagykanizsai Na- tyók a játékvezetőt megütötte. Déli csoport: 1. Bácsalmás 2 2-------11: 1 ■ 2. Kiskőrös 2 2-------10: 1 ■ 3. B . Bácska 2 2----------6:1 • 4. Kal. Spart. 2 11—4:2; 5. B. Honvéd 1 1-----5:0 : 6. Soltvadkert 2 1 — 1 7: 1 : 7. Császártöltés 2 — 2 — 3: 3 : 8. Kecel i 1 — 1 4: 7 : 9. Mélykút 2 1 — 1 1: 2 : 10. Vaskút 2 — I 1 2: 7 : 11. Gara 1--------1 1: 4 ­12. H. Honvéd 2--------2 2:12 ­13. H ajós 2--------2 1:7­14. K atymár 2 — — 2 0; 9 ­Jegyzetek a labdarúgó-fontolóról Hétről hétre kellemes és kellemetlen meglepetések érik NB-s csapataink szurkoló tábo­rát. Nem tartozik a kellemesek közé a Kecskeméti Dózsa és a Kalocsai Kinizsi hazad pontvesz­tesége, valamint a Kalocsai Honvéd szegedi veresége. Annál örvendetesebb meglepetést oko­zott híveinek a Félegyházi Va­sas és a Bajai MTE azzal, hogy idegenben kiharcolták az egyik bajnoki pontot, a Halasi ME- DOSZ pedig jó játékkal legyőz­te a makóiakat. A Kecskeméti Dózsa— Vasas Izzó mérkőzés után a Széktói stadion közönsége kissé leverten távozott. Váratlanul ér­te őket a pontveszteség, amire valóban nehéz magyarázatot ta­lálni. A szakvezetőknek nem is annyira a pontvesztés esett ez­úttal rosszul, hanem inkább az, hogy egy hét leforgása alatt ennyire visszaesett formájában az egész együttes. Szolnokon pompás csapatjátékot láthat­tunk, amely meghozta a nagy meglepetést, győzelmet az él­lovas MÁV fölött. Vasárnap vi­szont egy lényegesen szerényebb i wsbtiiso* * n. noofii CSflPälBäJNOKSAGA mi ma HM K-tt ■ttilertli. kirí! «mtfutv. Keddi eredmények C-csapatrész: Magyarország —Svájc 12:0, NDK—Svédország 12:0, Szovjetunió—Norvégia 12:0, Finnország—Románia 0:12, Belgium—Franciaország 6:6, Ausztria—Bulgária 0:12, NSZK —Hollandia 12:0, Luxemburg— Csehszlovákia 0:12, Dánia—Len­gyelország 0:12. D-csapatrész: Svájc—Hollan­dia 6:6, Szovjetunió—Finnország 9:3, NDK—Belgium 12:0, Ma­gyarország—Ausztria 12:0, Svédország—NSZK 3:9, Norvé­gia—Luxemburg 12:0, Románia —Dánia 6:6, Franciaország— Lengyelország 0:12, Bulgária— Csehszlovákia 6:6. E-c sapatrész: Ausztria—Svájc 9:3, NSZK—Belgium 12:0, Lu­xemburg—Finnország 9:3, Dánia —Szovjetunió 0:12, Lengyelor­szág—NDK 3:9, Csehszlovákia— Magyarország 3:9, Hollandia— Svédország 3:9, Bulgária—Nor­végia 12:0, Franciaország—Ro­mánia 0:12. Az élcsoport állása: 1. Szov­jetunió 162 ponttal, 2. Bulgária 147, 3—4. Románia és Csehszlo­vákia 135, 5. Magyarország 126, 6—7. NDK és Lengyelország 108 ponttal, képességű csapat, a Vasas Izzó ellen, ebből alig maradt valami. Talán elbi zakódottak voltaik a Dózsa-játékosok? Ennek nem láttuk nyomát. Minden játékos nagyon akarta a győzelmet, a jó szereplés folytatását. Meglehet, hogy ez a nagy akarás bénítot­ta meg a játékosokat és szere­peltek szánté valamennyien mé­lyen tudásuk alatt, de legin­kább a fedezetek és a csatárok! Tudomásul kell venni azt is, hogy a Dózsa most kovácsolódik össze, így még előfordul, hogy a taktikai elképzeléseket nem tudják maradéktalanul megva­lósítani. Sajnos, Ézsi korai sérü­lése teljesen felborította a csa­pat hadrendjét, és ettől kezdve még számyszegettebben és en­nek folytán változatlan ered­ménytelenséggel küzdöttek a já­tékosok. A mérkőzés biztosan sok tapasztalatot nyújtott a szakvezetőknek és a játékosok­nak. Remélhetőleg a hét végén a szegedi vasutasok elleni talál­kozón ezt hasznosítják. A Félegyházi Vasas tovább folytatta kitűnő szereplé­sét az NB Ill-ban. Hatalmas küzdelem után pontot hozott el Mezőtúrról. Különösen a má­sodik félidőben játszott jól a fiatal félegyházi együttes. Ek­kor sikerült a hazai csapat ve­zetését kiegyenlíteni. A Délke­leti csoportban az ötödik bajno­ki forduló után már csak a Va­sas áll veretlenül. Csak el ne kiabáljuk... Végre szép győzelemnek ör­vendezett a Halasi MEDOSZ kö­zönsége. Igen jó csatárjátékkal lepte meg a MEDOSZ a Makói Vasast és győzte le 4:1 arány­ban. Ügy látszik, lassan magá­hoz tér a csapat és megtalálja a csatársor legjobb összeállítását is. A fiatal halasi csatárok a második félidőben ellenállhatat­lanok voltak. Ritkán látható érdekes küz­delmet vívott Kalocsán a Kini­zsi a Jászberényi Vasassal. Va­lóságos előversenyt rendezett a kalocsai csapat. A második fél­időben már három góllal veze­tett a vendégegyüttes. Ekkor végre felébredtek a hazaiak, de az időből már csak a kiegyenlí­tésre futotta. Tanulságos lecke ez a pontveszteség. Szegeden, játékra alig al­kalmas pályán rendezték meg a Szegedi Honvéd—Kalocsai Honvéd mérkőzést. A sárdagasz- tősból a szerencsésebb hazaiak kerültek ki győztesen, így azu­tán — reméljük — nem végle­gesen — a Honvéd elkerült a bajnoki tabella első helyéről. A Bajai MTE szép ered­ményt ért el Nagykanizsán a ; Bányásszal szemben. Ritkán lát- ' ható gólt kapott egyébként a bajai csapat. Szögletből érintés 1 nélkül jutott a labda a bajai hálóba. A balszerencsés gól után azonban még volt annyi ereje az MTE-nek, hogy ki­egyenlítsen. I M. I. Boriszenko a Szovjetunió első­táblás versenyzője. Nilsson a svédek elsőtáblása sok pontot szerzett csapatának. Dely Péter (Magyarország) is a neves versenyzők táborába tartozik. Ami nem volt feljegyezve a versenyj egyzőköny vben... Az előző évekhez hasonlóan az idén is meghívták a III. Bé­la Gimnázium röplabdázóit a budapesti felszabadulási torná­ra. A csapat hetekkel a torna időpontja előtt megkezdte a fel­készülést. Fokozódott a terhe­lés az edzéseken, de a fiúk bírták a maguk diktálta iramot Már csak a sportorvosi vizs­gálat volt hátra. És ekkor érte győztesnek járó serleget és ok­levelet. Persze, nem a kabalá­nak, vagy a szerencsének kö­szönhetik győzelmüket. Kétség­telen, enhez hozzájárult a jó sorsolás is, és a volt bajai diák, az azóta Tokiót járt Tüske Fe­renc segítsége az edzői tisztség betöltésével, de a játékosok re­mek versenyzéséről még a fő­városi vezetők is elismeréssel TEKEHlRADÓ Kecskeméti MÁV—Zuglói Danúvia 6:2 (2188—2164) NB I. női mérkőzés, Kecskemét, Építők-pálya. A kecskeméti NB I-es női tekecsa­pat tovább folytatja jó szereplé­sét. Vasárnap délelőtt a Budapesti Zuglói Danuvla jó képességű női együttesét biztos fölénnyel győzték le. A versenyen egy kiváló ered­mény született, amelyik valószínű­leg női pályacsúcs az Építők-pá- Iyáján: Sallainé (Z. Danuvia) 449 fát ütött, amihez csak azt jegyez­zük meg, hogy a múlt héten férfi világbajnokunk. Szabó József csak 419 fáig vitte. A kecskeméti csapat­ból Ungvári 391, Medgyesiné 379, Vancsainé 372, Gyenes 344 fával győ­zött. Vargáné Sáliaméval szemben 376 fát dobott, a másik vereséget Tarnócziné szenvedte el 326 fával. A csapat a bajnoki táblázaton igen előkelő helyen szerepel, mert egy mérkőzéssel kevesebbet játszva is negyedik helyen áll. — Faátlag 365:351 a kecskeméti csapat javára. Ózdi Kohász—Kecskeméti MÁV 8:0 arányban a kecskeméti csapatra nézve abszolút vereséggel végződött. Megyei bajnoki eredmények K. Sütőipar—K. Fémmunkás 1:7 (2094—2354), K. Spartacus—Kiskun- halasi MEDOSZ 5:3 (2427—2400), Nagykőrösi Erőmű—K. Barnevál 5:3 (2280:2175), K. Petőfi-K. Építők 7:1 (2442—2248), KTE—K. Vasas 5:3 (2442 —2418). Hárman a vasutas sakk Európa-bajnokság résztvevői közül

Next

/
Oldalképek
Tartalom