Petőfi Népe, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-14 / 62. szám

1843 öröksége

Jelenet az első felvonásból: a víg özvegy és Baniló (Gyólay Viktória és Tihanyi Tóth László.)

A múlt század derekán egész Európa figyelme egy szinte ismeretlen kis ország felé fordult. Magyarország, ha jogilag nem is volt tartománya a Habsburg-birodalomnak, gyakorlatilag annak számított, úgy is ismerték a határokon túl.

S most ennek az országnak népe felkelt, hogy kivívja szabadságát, lerázza az idegen igát, kiküzdje nemzeti önállóságát. Megismerték Kossuth Lajos és a magyarság nevét szerte az akkori művelt világban, még az óceánon túl is. Az európai forradalmi hullám végén felcsillant még egyszer a remény: nem fojtották véglegesen vérbe az elnyomás ellen küzdő népek mozgalmát, példa rá a magyar szabadság- harc!

Egy esztendeig táplálták a hitet a Magyarországról érkező hírek a levert forradalmak országainak népében. S Világos után Kossuth gyújtó beszédei is éltették tovább a reményt: nem végleges a vereség, felvirrad még a szabadság napja.

Nemzeti szabadságharc és polgári forradalom volt 1848. Egy rövid esztendőre hazánk a haladás élvonalába lépett. S utána csaknem egy évszázadig éppen Magyarországon takargatták legmakacsabbul ezt a dicsőséget. Az uralkodó osztály igyekezett megfosztani

1848-at igazi fényétől, meghamisítani történelmünk e magasztos fordulóját.

A legvisszataszítóbban a

Horthy-Magyarország urai éltek vissza 1848. eszméivel. Amikor március 15-én a félár- bócra eresztett országzászlók tövében emlékeztek a szabadságharcra, nem mulasztották el, hogy uszítsanak a környező kis népek ellen. A nemzeti függetlenség eszméjét összekapcsolták az „intéger Magyarország” reakciós gondolatával. Mélyen hallgattak arról, hogy 48 hősei a magyar szabadsággal együtt a többi elnyomott nép szabadságáért is harcoltak, valamennyi nemzetiséget fel akarták szabadítani a Habsburg-elnyomás

alól, segítségüket kérték és őket is felszólították a harcra.

Arról pedig különösen mélyen hallgattak a Horthy-Ma- gyarországon, hogy a szabadságharcnak nemcsak a nemzeti függetlenség volt a célja, hanem a feudalizmus teljes felszámolása, a jogegyenlőség, a

népképviselet kivívása, a de^ mokratikus társadalmi berendezkedés megteremtése.

Petőfi, Táncsics, Vasvári és társaik, a márciusi ifjak, akik a forradalmi erők leghaladóbb szárnyát alkották, egy pillanatra sem mondtak le ezekről a célokról. Már akkor pontot akartak tenni az évezredes per végére: földet adni a parasztoknak, megszüntetni a nemzeti kiváltságokat, közkinccsé tenni a nemzeti javakat, mindenkinek hozzáférhetővé a kultúrát. Ezek mellett a törekvések mellett mindvégig kitartottak. Petőfi, az úrgyűlölő, Az apostol eszméit hirdető költő volt ezeknek a törekvéseknek reprezentánsa. A XIX. század költőiről írott vei-sében világosan megfogalmazza, hogy a márciusi ifjúság nem akar megállni a puszta függetlenség kivívásánál, ennél sokkal messzebb látó céljai vannak: ... Ha majd a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet... — akkor érhet csak véget a küzdelem.

A kommunizmus eszméi ezek.

Szellemi örökségünk egyik * legértékesebb kincse 1848. Mielőtt valóban hozzáláthattunk ezeknek a céloknak valóra váltásához, még egy forradalom bukott el, 1919-ben. Jelképes értelme is van annak, hogy történelmünk nemes célokért küzdő szakaszai egy esztendő ilyen közeli, egymást követő dátumaival indulnak. Március 15. a szabadság kezdete. Március 21. a Tanács- köztársaság kikiáltásának napja. Április 4. a felszabadulás ünnepe.

Közvetlenül április 4. ünnepe előtt, éppen a természet tavaszi ébredése idején, évente időrendben végigkísérhetjük történelmünk nagy fordulóit, a hősi elszánás és a nemes hevület magasztos pillanatait, amelyek mind nem voltak hiábavalóak, hiszen általuk is vezetett az út 1945-höz, a fel- szabaduláshoz, a nemzeti függetlenséghez, a földosztáshoz, a népképviselethez, a jog- egyenlőséghez, a néphatalomhoz, a szocializmushoz.

A márciusi ifjak és a Tanácsköztársaság hőseinek példájából merítünk erőt. Rájuk gondolunk, amikor büszkén vallhatjuk: jól sáfárkodtunk örökségükkel.

M. L.

Rosillon, »ki a nagykövet feleségének udvarol (Iván József

&L

Nem könnyű a titkosírás megfejtése. (Szalma Sándor és KÄ lifeoyj Tóth Lásjeló.)

nagykövet alakját megoldani, alakítása azonban itt-ott elszürkült.

A felújítás nagy értékű szereplői voltak az egyre nagyobb felkészültséggel színpadra lépő táncosok, akik Bor- bíró Andrea gondosan felépített, színes és jelentékeny technikai készséget feltételező táncait, koreográfiái ötleteit sikerre vitték. Igen jó volt az apacstánc és hangulatos, népi koloritot sugárzó jelenete volt az operettnek a montenegrói tánckép. A keringőfantázia színpadra helyezése azonban nem tekinthető teljes értékűnek. Indokolatlan volt a jelenetet Gyólay Viktóriával végig énekeltetni, annál is inkább, mert a komplikált koreográfia figyelemmel kísérése közben nem tudtuk eléggé élvezni szárnyalóan szép énekét. (Ez alkalmasint rendezői tévedésnek minősül.)

A zenekar Hónai Pál vezeté ■ sével kidolgozott, szép teljesít raényt nyújtott. Ízlésesek voi tak Márton Aladár montene^ rói_ jelmezei, és dekára tfv Gyólay Viklória két kosztőm- je. A többiek azonban ezt a színvonalat nem érik el, minl- ahogy Borosa István színpadképe sem tekinthető a fiatal tervező legkiforrottabb alkotásának.

Csáki JUittk

tos alakítást. A színpadi mozgás még mindig nem túlságosan erős oldala, de kedves, természetes humora, amivel alakítását fűszerezi, egyre szebben érvényesül,

Iván József, mint Rosillon, igazán kiegyensúlyozott jól kidolgozott alakítást nyújtott. Nagy erőssége volt az előadásnak Komlós József Nyegus kö- vetségi írnoka. Szalma Sándor szokott rutinjával próbálta a

mértékben a muzsika, vajon ilyen formában nem lehetne-e a jövő számára átmenteni e valamikori világsikereket, a bécsi—magyar operetteket

Kálmán, Lehár, Jacpbi műveit Az eredmény nem is maradi el, bár érzésünk szerint a korszerű operett-tolmácsolás igazán használható receptjei egyetlen kísérlettel a rendezc sem tudta nyújtani. Erősen meggondolandó, tovább lehet-e haladni ezen az úton. A gondos zenei tolmácsolás — csak fél siker, ha nem társul ötletes, mai közönségnek szóló rendezéssel a cselekmény helyes ütemezésével, hangsúlyozásával.

Ami nem sikerült teljesen, az a darab folyamatos egységének megteremtése volt. A jelenetek elemeikre bomlottak, széttöredeztek. A szövegkönyv bizony szinte teljesen beporosodott. Nem menti előttünk gyengeségeit az sem, hogy a korabeli sajtó, a szokványos futószalagon gyártott operettek dőreségeihez hasonlítva, a librettót, udvariasan megjegyezte A víg özvegyről, hogy ebben van némi logika és az alakjai sem teljesen egysíkú papirosfigurák Ez igaz, bizonyos vonatkozásban. Csak hát ennek a letűnt világnak távolból ködlő gondolataiba nehéz ma a nézőnek belehelyezkednie. Olyan szellemesnek vélt ötletek, melyek egykor tapsvihart arattak, ma nyomtalanul enyésznek el a nézőtér levegőjében.

Mindig is probléma volt A víg özvegy címszerepének alakítása. Nagyon sokszínű, csillogó és szellemesen friss játékot követel, tehát alapos színészi felkészültséget, emellett a gyönyörű dalok tolmácsolása kulturált énekhangot és még valami mást — ami Gyólay Viktória kiemelkedően szép alakításában benne pezsgett — az atmoszférateremtő, operetthangulatot árasztani tudó tehetséget. Ez a pompás alakítás átragyogott a pillanatok hangulatán és kicsit a kecskeméti színpadra idézte a valamikori í.agy bemutatók magas hőfokát is.

Örömmel láttuk viszont vendégként Lady Zsuzsát. Kulturált énekével, kedvesen finom egyéniségével, nagy részt vállalt a sikerből. Daráló gróf színes, nagy felkészültséget kívánó szerepét Tihanyi Tóth László némi zökkenőkkel ugyan, de általában sikerrel tudta érzékeltetni. Különösen a második felvonás nagy párosjelenetében nyújtott felszabadult, hangulazsika került előtérbe. Igyekezett a lehári dallamvilágból minél többet adni, s hogy még fényesebben csillanjanak fel a zene értékei, egy kicsit hátrább parancsolta a mesét, a dialógusokat, tompább színekre hangolta a darab jellegzetes figuráit, hogy a néző figyelmét szinte semmi se terelje el az áradó, hullámzó, csillogóan hangszerelt daltól, amely egyformán próbára teszi a zenekart, az énekeseket és — mivel az operett elválaszthatatlan társa a tánc — a táncosokat is. Udvaros Béla próbát tett, vajon kiemelhető-e teljes

Ha valamiért érdemes felújítani a század eleji nagy operettsikerek közül akármelyiket, azt mindenképpen a muzsika indokolja. A víg özvegy is dalaiban él tovább. Szellemes, behízelgő dallamaival, elegáns vonalvezetésű betétszámaival — s nem dialógusaival, meséjével, ragadja magával a mai közönséget. A Vil- ja dalt, gyakran játssza a rádió. Nagy sikere van külföldön is a Lehár operettek lemez- felvételeinek.

Udvaros Béla rendezői felfogásában mindenképpen a mű legértékesebb eleme, a muA VÍG ÖZVEGY

Lehár operettjének felújítása a kecskeméti »sín házban