Petőfi Népe, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-10 / 58. szám

1965. március 16, szerda V. oldal Bontják a prizmát Gondos raktározás = takarékossal) A fajszi Vörös Csillag Terme­lőszövetkezetben hagyománya van a korai burgonya termesz­tésének. A gumós primőmövény termése önmagában is nagy ha­szonhoz juttatja a közös gazda­ságot, ez azonban tetézódik, mi­vel a területén másodnövény­ként káposztaféléket is termesz­tenek. Tavaly a tsz húszezer forint bevételre tett szert egy hold burgonya termésének az értéke­sítése révén. Ezen felbuzdulva, ebben az évben az elmúlt esz­tendei ötvennel szemben már 80 holdon termesztik. A csíráztatást leleményesen — a baromfival később benépesí­tésre kerülő — három jól fűt­hető csibenevelőben oldják meg. Fenti képünkön, az asszonyok csapata válogatja a megbontott prizma tartalmát. — Lent Csere László, a tsz párttitkára látható, amint ellenőrzi a csírázást. Elkészült a garai vízhálózat A több mint ötmillió forintos költséggel épült garai vízmű el­készült, és azt a lakosság rendelkezésére bocsátották. A község­ben 12 és fél kilométer vízvezetéket építettek. A lakosság félmil­lió forint értékű társadalmi munkát vállalt az építkezésből. Eddig negyven házba vezették be a hálózati vizet, a további fejlesztésre a tervek készen vannak. Alig hagyjuk el Kecskemét határát, szabadban tárolt mű­trágyahalmokat láthatunk, ame­lyek egész télen át ki voltak téve az időjárás viszontagságai­nak. A műtrágyát még prizmá­ba sem rakták, le sem földel­ték, szalmával sem takarták be. Gazdái nem óvták kellő gon­dossággal az értékes talajerő­pótlót, s így a benne levő táp­anyag értéke jócskán csökkent. Gondot kellene fordítanunk az ilyen jelenségek megszünteté­sére. Megyénkben ez idén több mint 15 ezer vagon műtrá­gya kerül felhasználásra, amelynek értéke mintegy 160 millió forint. Előtárólásra eddig háromezer vagonnál valamivel nagyobb mennyiségű, 39 millió forint ér­tékű pétisó érkezett. Ilyen nagy érték megóvásáról van szó. Külföldön több helyütt a zárt helyen ömlesztve tárolt műtrá­gyát is műanyag fóliával fedik be. A falat, s a padlót polieti­lénnel vonják be, s így teszik vízállóvá. A műtrágyarakást majdnem légmentesen szigetelik. Így száraz és ömleszthető ma­rad a szervetlen anyag, és nem válik túlságosan maró • hatásúvá. Ez az eljárás a műtrágyázásnál I ti ka, s ebből közösség — egyén egyaránt e'őnyt élvez. A félszabadulás óta — ezt bát­ran mondhatjuk — valamilyen módon mindenki volt „közéleti” ember. A politikai élet — ilyen vagy olyan irányban — minden­kit megérintett. Így vagy úgy mindenki állást foglalt. Ez vi­szont nem jelenti, hogy a kis­polgári, nyárspolgári szemlélet, magatartás meg is szűnt volna. Nálunk is van ilyen. Vannak, akikből a régi, ed­dig ügyesen visszafojtott kispol­gárság éled újra. Másoknál a kommunista emberré formáló­dás akad meg egy időre, mert utánozni, másolni kezdik a fel­színes, önző nyárspolgári élet­vitelt. A szocialista társadalmi rend — ma még nem képes minden lehetőséget felszá­molni, azonnal kiirtani, ahol az egoizmus tévútjaira tévedhet­nek emberek. Nem ismerünk-e olyanokat, akiket például kezdetben a más népek iránti őszinte érdeklődés, tanulnivágyás, nemes sportve­télkedés lelkesített külföldi uta­zásokra? Sokan közülük ugyan­ilyen igénnyel mennek további külföldi kirándulásokra. De mennyi ismerősünk van, aki megszállottan vásárolja össze a príma moszkvai, prágai, párizsi portékát odakint, hogy idehaza házaljon azokkal. Rabjai az ilyen könnyű pénzszerzésnek, nem is érzik már, milyen meg­alázó, utálatos, amit tesznek. ... Ez is egy terület, ahol szinte észrevétlenül veheti át valaki a kupeckedés kétes elveit. Mennyi felelős beosztású egyént említhetnék, akiknek hosszú időn át „gyakorlati el­ve” volt a kenés. Bizonygat­ták, hogy az ő gyáruk azért nem volt soha alkatrészzavar­ban, azért volt ismeretlen ná­luk az anyaghiány, mert nem sajnálták azt a pár kézzelfog­ható ezt-azt, amit „kulcsembe­reknél” bedobtak. Sajnos, elvei­ket sok eset igazolta, míg aztán — egyszer-másszor törvényes el­járással is — gátat vetettünk ennek a nyárspolgári szokásnak. Mert mi volt emögött is? Az egoizmus, szűk érdekkör: fontos csak a saját gyár, a saját tervteljesítés... — nemegyszer esetleg nagyobb saját pré­miummal. Vajon az irodalom iránti ér­deklődés fokmérője-e egy olyan gyönyörű statisztikai jelentés, amely egy adott művelődési ház író—olvasó találkozójának óriá­si látogatottságát „tükrözi” — holott tudva-tudja az igazgató, hogy ez elsősorban az ugyan­arra az estére hirdetett zenés divatbemutatónak köszönhető? Hamis lesz a felsőbb szervnek adott jelentés, pedig „számsze­rűen” igazolt. Ez is a könnyű megoldások egyike, amelynek célja: jó „pont” szerzése a fe­letteseknél. Az igazi erőfeszítést látvá­nyos, felszínes munkával helyet­tesítők meg szoktak lepődni, mi­kor bebizonyítják nekik, hogy ügyeskedésük mögött szűk ér­dekkör, egyéni célok a hajtó­erők, és módszereik sem szo­cialisták, sem kommunisták. Képzeljünk el egy „okos” Isz-elnököt, aki ezt veti fel ve­zetőtársainak: „Ha az »előírtnál 50 holddal kevesebb búzát ve­tünk, megmarad egy csomó ga­bonánk, aminek az értékével vi­szont sertéseket tudunk felhiz­lalni. Sokkal többet a tervezett­nél. A hízókért sokszorosan meg­kapjuk a búzavetőmag értékét, magasan túlszárnyaljuk a pénz­ügyi tervet... A gabonavetés ki­esését majd „megmagyarázzuk’. Tegyük fel, hogy így is tör­ténik. Év végén aztán dohog­Két évtized tükrében Községek — vízművekkel T ávolból mit lát meg először az ember a Bács-Kiskun megyei faluból? — zökkentett ki váratlanul gondo­lataimból munkatársam, amikor éppen Soltvadkert határában robogott velünk a gépkocsi. — Nehezebbet kérdezz... A templom tornyát... — feleltem. — Á, dehogy! A hidroglobust. Nézzed csak, hogyan csillog. — Igazad van. Üj jellemző ■vonás. * E gy nagy gonddal keve­sebb — mondja Gó­czen Ferenc, a soltvadkerti ta­nács vb elnöke. — A vízműgond lekerült a napirendről. Három­száz háztartásban már csak a csapokat kell megnyitni és cso­bog a jó ivóvíz. A községet át­szelő hálózat hossza 25 kilomé­ter. * A ki ismerte a húsz eszten­dővel ezelőtti múltat, s a ma távlatából pillant vissza oda — van alapja az össze­jelentős önköltségcsökkenést, egyszersmind magas érvényesü­lési hatásfokot eredményez. Ha nincs fóliánk, akkor is hó­napokig megfelelően tárolhat­juk a műtrágyát, ha óvatosan kezeljük, és fő­leg, ha száraz helyen tart­juk. A zsákok nem érintkezhetnek a talajjal, sőt még a cement­padlóval és a téglafallal sem. Fapallókat fektessünk téglákra, hogy padozatot képezzünk, s az ez alatt keletkező légtér meg­óvja a műtrágyát a nedvesség­től. A padozaton a zsákokat ne döntsük közvetlenül a falnak, hanem deszkával és szalmával válasszuk el attól, mivel a fal „izzadásra” hajlamos. A műtrágya zsákban törté­nő tárolására és kezelésére legjobban megfelel a ke­resztbe rakás, ám legfeljebb tíz zsáknyi ma­gasságban. A szemcsés műtrá­gyát húsz teli zsákkal is lehet egymásra rakni. A szemcsézett szuper-foszfát, de még a kálisó is, zárt helyi­ségben ömlesztve is tárolható veszély nélkül. A pajtákat, vagy műtrágyaraktárakat száraz idő­ben szellőztessük, nedves idő­ben íredig tartsuk zárva. Dr. Tompa László nak ugyan egy kicsit a járás­nál, megyénél, de mindig akad­hat az „ügyes” elnöknek olyan pártfogója, aki mosolyog és fe­jét csóválva mentegeti: „Nagy kupec ez az X, de érti a dolgát. Fene a bőrét! Mi pénzt gube­rált ez össze a tsz-nek a hí­zókból!” A dicséret mellett nem hal­latszik az ilyen szerény észre­vétel: „Jó, jó, de azért 50 hold kenyérgabona átváltozása erős devizákat vesz el az országtól, amikor importhoz folyamo­dunk. .. Kivált, ha sokan „ügyes­kednek” így...” Mondani se kell, hogy az em­lített „ügyeskedések” révén el­ért előnyök más üzemek, más tsz-ek, más becsületes, tiszta eszközökkel törekvő vezetők ro­vására születnek. A mások ér­dekeit figyelmen kívül hagyó nagyvonalúság látványos lehet ugyan, de szűk látókört, egoiz­must, nyárspolgári szemléletet takar. Egyes esetek, tünetek ezek, jelzői egy helytelen szem­léletnek. Mint Kádár elvtárs mondotta, fel kell figyelni rá­juk. Űtját kell állnunk a kispol­gári önzésnek, leplezzük le, ahol felüti a fejét. Tóth István hasonlításra. Mert. maradjunk csak a jó ivóvíz témakörénél. A megyei tanácsnál láttam egy térképet, mely a megye 1945. előtti ivóvízhelyzetét szemlél teti. Kecskemét, Kiskunhalas é: Kiskunfélegyháza helyén egy egy rózsaszín pöttyöcske. Jel magyarázata: itt voltak nyomó, a vízműnek. Valóban csak nyo mai. Kecskeméten például az utolsó kutat 1916-ban fúrták, 1950-ig nem volt vízvezeték. És ma? Nyolcvanöt kilométeres víz­hálózattal rendelkezik a város. Vízfogyasztás a csúcsidőszakban napi 15—20 ezer köbméter víz. A régi víznyerő telep rekonst­rukciója mellett folyik a kisfái II. számú víznyerőtelep építése nyolcmillió forintos költséggel. * __ C ok még a tennivaló — mo ndja Csepeli István^ a megyei tanács vb dolgozója. — De hol van már az az idő, amikor egy-két nagyobb község kivételével nem is volt mély­fúrású kút a megye községei­ben! Az ásott kutak jóvoltából lényegében talajvizet ittak va­laha az emberek. Emiatt — ol­vastam egy tanulmányban — Sükösd, Érsekcsanád, Dusnok és még sok községben sz-inte nép­betegség volt a golyva. * Czámos helységben, a ta- nácsházak folyosóján lát­tam fényképes tablókat. S a képek között előkelő helyen a hidroglobust, a gépházat, a víz­hálózat árkát ásó, lelkes társa­dalmi munkásokat ábrázolók. Emléknek megörökítve a tett, az összefogás eredménye. Ezek egész sora vonul el képzeletem­ben, miközben a következő ada­tokat rögzítem papírra: 141 mélyfúratű kút, 48 községi víz­mű, 323 kilométer hosszú víz­vezeték-hálózat, 8 tisztasági, il­letve strandfürdő, pénzben ki­fejezve 158 millió forint! Ezt értük el a felszabadulás, s ezen az időszakon belül is főleg 1958. óta, a sok-sok egyéb előrehala­dásunk mellett, csupán a jó ivóvízellátásban. * 17 özségfejlesztés, vagy aho- gyan röviden mondjuk: KÖFA. Alig hét esztendős foga­lom. 1958-ban született, a 14-es számú kormányrendelettel, mely a községek fejlesztési törekvé­seinek nemcsak egységes sza­bályozását adta, hanem pénzt is a nemzeti jövedelemből a la­kosságot közvetlenül szolgáló célokra. Minden lakosság által KŰFA-célokra befizetett forint mellé hatvan fillért. Nem em­legetjük már a lelkesítő jelszót, hogy „Tiéd az ország, magadnak építed!” —, mert a vérünkké vált. A sok egyéb között, a vízművesítéshez nyújtott értékes társadalmi munka is bizonyság rá. * T/- özségek — vízművekkel. Egészséges ivóvíz. Sok­sok új fürdőszoba. Számtalan virágos, öntözött parkú falu, ke­vesebb a por. Víz — nélkülöz­hetetlen kellék a megye egyre fokozódó iparosodásához. Ahol vízmű van, tűzcsapok sem hiá- zanak. A tűzvédelem szem­pontjából sem közömbös. És sorolhatnám tovább. Nem je­lentéktelen eredmény. Még ak­kor sem, ha még mintegy 25 helység vízművesítésére nem futotta erőnkből: ha a há­lózat bővítésre szorul, hogy ■ falu szélére is eljusson a jó víz ha még számos háztartás bekö­tése is várat magára. * ps az idén is továbbhala­•Lj dunk. A jó ivóvíz ellátás ban is. Hiszen három vízmű építést, két kút fúrását, 36 ki lométer hálózat fektetését és eg tisztasági fürdő létesítését tér vezik ez évre községi taná csaink. Perui Iré^

Next

/
Oldalképek
Tartalom