Petőfi Népe, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-31 / 76. szám

1965. március 31, szerda 5. oldal Gazdasági alapfogalmak Reálbér HA AZ életszínvonalról esik szó, leggyakrabban a reálbér alakulását vizsgálják. A reálbér valóban egyik fő mutatója az életszínvonal alakulásának, ha nem is tükrözi azt teljesen. A reálbér lényegének a vizs­gálatánál induljunk ki a mun­kások és alkalmazottak rend­szeres pénzjövedelméből: a munkabérből. Ezt a közgazda­ságtan névleges (nominal) bér­nek nevezi. Miért „névleges” ez a bér? Hogy ezt megértsük, vissza kell térnünk egy kicsit a nemzeti jövedelem elosztásá­hoz. A nemzeti jövedelemnek kb. háromnegyed része a fo­gyasztási alap, s ennek egy ré­sze, az egyéni fogyasztási alap. Ez azokat a termékeket tartal­mazza, melyeket a lakosság el­használ, elfogyaszt mint szemé­lyes jövedelmet. Hogyan oszt­ják el ezeket a termékeket? A szocializmus elvének megfele­lően, kinek-kinek, elvégzett munkája alapján. De ez az el­osztás nem is olyan egyszerű, hiszen van, aki inkább élelmi­szerekből kíván többet, mások a ruházkodást részesítik előny­ben, s még ezen túl is nagy egyéni különbségek vannak ab­ban, hogy ki mit „igényel” el­végzett munkája arányában a nemzeti jövedelem egyéni fo­gyasztási alapjából. ORSZÁGOS átlagban — a ta­pasztalatok alapján — nagyjá­ból persze kiszámítható, hogy ez az alap a különböző fogyasz­tási cikkekből mennyit tartal­maz. De a személyenkénti el­osztás csakis a beír — az el­végzett munka által meghatáro­zott nagyságú pénzösszeg — se­gítségével lehetséges úgy, hogy mindenki maga válassza ki és vásárolja meg azt, amit szük­ségesnek ítél. A terpnékek el­osztása tehát a bér- és az áru­forgalom közbejöttével történik. De ez azt is jelenti, hogy az el­osztásra nemcsak a bérek, ha­nem az árak is hatással van­nak. Ha pl.: valakinek nő a bé­Tatarozzák a múzeumokat sát az év közepére fejezik be. A Kecskeméti Katona József Múzeum külső és belső tataro­zására minisztériumi és tanácsi keletből mintegy félmilliót for­dítanak. Az épület tetőzetét tel­jesen rendbehozták már az épí­tők, ezenkívül a múzeum kül­sejét is felújítják. Belülről az alagsorban végeznek átalakítást. A kecskeméti múzeum tatarozá­A kövesül végén tatja. — Csendőr volt a testvé­re és nagyon szemmel tartott. Ez pedig nem tetszett nekem. És arra is rádöbbentem, hogy nem vagyok én „közvetlen cse­lédnek” való. Igaz, a munkás, a proli is cseléd volt, de csak „közvetve” — hangsúlyozza je­lentőségteljesen. A családalapítás után Kiskunhalason telepedett meg. Kapcsolata a mozgalommal to­vább folytatódott. — Hogy miből élt az ötgyer­mekes családom a két világhá­ború között? Azt elmondani is nehéz. Voltam napszámos, MÁV-pályamunkás, kubikos, útkövező. Innen is, onnan is ki­közösítettek, mert utánaszá­moltam a fizetésnek, próbáltam okosítani a társaimat. Izgágá­nak, uszítónak mondtak, s már­is nézhettem más munka után. Kontár kőműves lettem, ott fogtam meg a dolog végét, ahol akadt. Foglalkoztam kosár- és székfonással is. 1927-ben kap­tam ezt a kis telket, s akkor kertészkedésnek adtam a fejem, mert néhány tő rózsa többet nozott a konyhára, mint a fél i évi napszám. Persze, a mi éle­tünket ez sem szépítette meg... S beköszöntött 1944. október 23-*a, pontosabban 24-re virradó éjjel. re, de közben ugyanannyival nőnek az árak is, nem tud több terméket vásárolni mint koráb­ban. Viszont, ha a bérösszeg ugyanakkora marad, de az árak csökkennek, a névleges válto­zatlan bér a valóságban több terméket képvisel, tehát érté­ke nőtt. A névleges bért és a reálbért azért kell megkülön­böztetnünk, mert mozgásúit, vál­tozásuk nem feltétlenül azonos. A NÉVLEGES BÉR számba­vétele és átlagának kiszámítása viszonylag egyszerű feladat, a reálbéré nehezebb. Először meg kell állapítani, hogy egy idő­ponthoz képest hogyan válto­zott százalékban kifejezve át­lagosan a névleges bér (az így kapott mutatót nevezik nomi­nálbérindexnek). — Másodszor: ugyanezen idő alatt hogyan vál­tozott százalékosan az átlagos árszínvonal (ennek mutatója az árindex). Végül a bérindexet el kell osztani az árindex xel és a kapott szám már a bérekért kapható árutömeg változását, vagyis a reálbér alakulását mu­tatja. A reálbér két tényezőjét azért is külön kell vizsgálnunk, mert az árak csökkenése a társada­lom minden rétegének jövedel­mét növeli, míg a névleges bé­rek emelése csak a bérből és fizetésből élők körében hat és pl.: a parasztságot számotte­vően nem érinti. Az államve­zetés tehát ezeknek az eltérő hatású eszközöknek a segítségé­vel az adott helyzet követel­ményeinek megfelelően szabá­lyozhatja a lakosság különböző rétegei jövedelmének alakulá­sát. HAZÁNKBAN 1964-ben 70%- kal volt magasabb a bérből és fizetésből élők. reálbére, mint 1949-ben. Ez 9 szám is jól mu­tatja azt a nagy utat, amelyet az életkörülmények javulásá­ban a felszabadulás óta meg­tettünk. B. Gy. A kiskunfélegyházi múzeum felújítására — több szakaszban — csaknem egymillió forintot fordítanak. Rendbehozzák az épület utcai és udvari részét, az udvari folyosón vaskeretes abla­kokat helyeznek el, így zárt tér­ré alakítják át az addig árkádos folyosókat. — Mint egy lázálom, olyan volt az egész. Itt, az udvaron ásott gödörben húzódott meg a családunk. A fegyverropogást, a harci zajt orosz beszéd foszlá­nyai váltották fel, a közeli vas­úti töltés felől. Nehéz elmon­dani, mit éreztem, csak azt tudom, hogy előbújtam és fü- työrészni kezdtem. „Te még nem fogod fel, gyerekem, mit jelent ez” — gondoltam, mi­kor a kisebbik lányomat hal­lottam a gödörből, hogy „Jaj, apánk megbolondult... fütyül...” Másnap az apró termetű, fürge járású Macskási József elindult a városba. Bekopogott három elvtársához, akik aztán újabb társakat kerestek meg. Huszonötödikén gyűlést tartot­tak, s október 28-án megalakí­tották a kommunista párt ha­lasi szervezetét. A kezében szorongatott, kis pipából most kiveri a hamut, s dohánnyal tömi meg. Komó­tos füsteregetés közben egy pillanatra elrévedez a tekinte­te, majd elmosolyodik. — Az jutott eszembe, milyen jó érzés volt, amikor ötvenhét- ben Kecskeméten, egy összejö­vetelen azt mondja nekem az egyik résztvevő: „Hiszen én is­merem Macskási elvtársat... Magától kaptam negyvenötben A falakon porlepte szem­léltető eszközök. A koloncos óra ábrája, fenséges pózba mere­vített történelmi nagyságok: Árpád, Nagy Lajos, Mária Te­rézia. A katedra mögött — fe­szület. A padokban izgő-mozgó, talpig vedlett rongyokba öltö­zött gyerekek. Kifényesedett ar­cukon a rendkívüli mulatság iz­galma. A bámulat és az érdek­lődés középpontjában pedig mi állana más? A filmfelvevőgép. Kit érdekel most Mária Teré­zia, a padlásról előráncigált sok ócskaság, amikor felvevőgépet láthatnak. Igazit. És kinek jut­na eszébe azon elmélkedni, hogy ami most játék, izgalmas, elbű­völő, az egyszer komoly dolog volt. Valóság... Az ablakokra árnyék borul. Szülők ágaskodnak kint, beles­nek a tanterembe. — Úr ír — harsog harminc torokból a szerep szerinti szö­veg, amelynek szomorú igaz­ságára már csak az ablak alatt ácsorgó néhány szülő emlékszik. Hát igen. ök átélték, a gyere­kek pedig eljátsszák most a múl­tat, a felvevőgép tiszteletére, a Bács megyei Filmstúdió mun­katársainak kérésére. Itt, a pe- reghalmi általános iskolában, 7 kilométerre Tiszakécskétől, ahol a tanyák közt kanyargó köves­ét véget ér... * * * A vesető tanító — Rádi Ti­bor — már levetette a „jelmez­ként” használt, apjától örökölt régi ruhát. A „rongyos sereg” is elviharzott. Otthon tiszta ing, az első párttagsági könyvet...” Mert a megye tizenkét közsé­gében segítettem szervezni a pártot... — Dunaegyliáza nagyon kedves emlék — gondolkodik el. — Este érkeztem a község­be, nem bíztam hozzá, hogy még aznap sikerüljön a gyűlést összehívnom. És a helybeli elv­társak mégis megszervezték ... Tasson Budapest lakossága szá­mára élelemgyűjtő központ volt. Alig győztem járművet keríteni, annyi élelem össze­gyűlt. A dunavecsei gyűlésen egy nagy bajuszú bácsi és — emlékszem — egy tanítónő ült többek között az első sorban és a szavaimon sírva fakadtak. Hencegés ez? Higgye el, elv­társnő, nem az. Én nagyon is­mertem az életet és azt igye­keztem elmondani, hogyan akar újat teremteni a kommunista párt. A számtalan emlék, ezernyi apró epizód felidézése az elbe­szélőnek és jómagámnak leg­alább olyan melengető, mint a tavaszi napsugarak. A városszéli Csalogány utcá­ból dél tájban ballagok Kiskun­halas központja felé, s Macs­kási József bácsi szavai mind­untalan a fülemben csengenek: „Negyvenöt április elsején új ruha, rántott csirke várja őket, aztán összeül a család, áhítattal hallgatni az élménybeszámolót. A tanító felesége nagy tál szend­vicset rak az asztalra, saját ké­szítésű vajjal, kolbásszal meg­rakva. A tanító bort tölt, koc­cintunk. — Mióta tanít ebben az isko­(Fodor Balázs felvétele) — Húsz éve. Ez az év tehát nemcsak az országnak, hanem nekem is jelentős évforduló. Alighogy átvonult a front ezen a tájon, már küldtek is ide, Kis­kunfélegyházáról. Másom se volt — amikor útnak eredtem —, mint hatalmas terveim, örültem. A békének, mert mi más jelképezhetné szebben a bé­két, mint a gyerekek előtt szé­lesre tárt iskolakapu. Az a fal, ott, latja — üresen tátongott. Belövést kapott. Kimentünk hát a gyerekekkel a földekre, sarat gyúrtunk, betapasztottuk. Egy darabig mást sem tettünk, csak fúrtunk, faragtunk, hogy a leg­kisebb nyomát is eltüntessük a háborúnak. A neheze mégis akkor jött, amikor megkezdődött a tanítás az újságpapírral pótolt ablakok mögött. Lassan merészkedtek idáig és sokáig félszegen, szót­lanul ültek a padokban a várat­lan szabadságba csöppent uradal­mi cselédek fiai, lányai. Idegen világ volt számukra az iskola, hiszen szüleik is csak addig kop­tatták a padokat, amíg jól meg nem jegyezték azt a könyörte­len igazságot: úr ír. A cseléd meg dolgozik. Zűrzavaros idők feladattal bízott meg a párt. Debrecenben az Országos Föld­rendező Tanácshoz kerültem párttitkárnak. A kormánnyal együtt április végén költöztünk a fővárosba... Tagja voltam az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek, majd 1947-ig kommunista or­szággyűlési képviselő. .. A párt­központ instruktoraként jártam az országot, szónokoltam nép­gyűléseken ... Negyvenkilenc nyarán osztályvezető-helyettes­nek neveztek ki az FM-ben. Később öntözővállalatok szer­vezésével bíztak meg ... Csil­laghegyen kínáltak lakást, de nem fogadtam el, mert egy ötgyerekes munkáscsalád került volna miattam hátrányosabb helyzetbe ... Évek óta nyugdí­jas vagyok és tagja a városi pártbizottságnak... A Vörös- kereszt szervezetben vezetősé­gi tag, ott is a pártot képvi­selem ...” Es szinte magam előtt lá­tom a 68 esztendős kipróbált harcost a szerény kis családi ház melletti kertben, ahol kedvtelés, pihenés most a vi­rág- és zöldségágyások készíté­se. Abban a kertben, amely valaha csak az igen-igen keser­ves megélhetést jelentette . . . Perny Irén jártak, bizalmatlan arcok für­készték az iskolát, a tanítót. — Ma már könnyű, mert a nehezén túl vagyunk. Ha nincs is mindenünk, bútorra, szemlél­tető eszközökre sokat kaptunk. Könnyebb tanítani azért is, mert megnőtt a szülők igénye, csak azt marasztalják otthon, aki beteg. Mikor idekerültem, egy fejhallgatás rádiónk volt. Azóta villanyt kaptunk, minden héten filmvetítést tartunk az is­kolában, és hozzánk is, de itt a környéken legalább 12 házba bevonult a televízió. A pereghalmi iskolában száz tanyai gyereket tanít a Rádi házaspár és Szerdahelyi Győ- zőné. Míg a tanító pár éve kö­rülgyalogolta a határt, hogy to- vábtanulásra buzdítson, az idén végző nyolcadikosok közül ket­ten jelentkeztek középiskolába, a többi mezőgazdasági szak­munkásképző iskolában folytat­ja tanulmányait. A régi tanít­ványok? Az egyik egyetemen tanul, a másik tsz-elnök lett, lé­nyeg az, hogy mind becsülettel megállja a helyét. — Ez az én erkölcsi fizeté­sem, legnagyobb örömöm. Ha rágondolok, hogy húsz évvel ez­előtt egy kofferrel érkeztem. Azóta itt töltöttem el az életem javát. Ha akartam, mehettem volna máshova, de maradtam. Jó érzés naponta látni a mun­kám eredményét. Beszélgetni meglett családapákkal, akik még tőlem tanulták a betűvetést. Tudni, hogy bíznak bennem és minden tanácsomat megfogad­ják az emberek. Persze ne higy- je, hogy simán, könnyen lehe­tett megnyerni a bizalmukat. A megszokás, a közöny, az előíté­letek de sokszor gátat vetettek a munkámnak. Féltek az újtól, a fejlődéstől, tőlem! Hányszor fojtogatott a magány, a tehetet­lenség! Az átszervezés aztán nagy lendületet, biztonságot adott nekem. Talpra álltam. Kinéz az ablakon. Ismét csak a sarat látni és az ég aljára ta­padó fehér tanyák foltjait. De az iskoláig sikerült kiharcolni a 4 kilométeres kövesutat, évszá­zados vágyát az itt élőknek. Régen minden képviselő azzal kezdte az Ígérgetést: „ a hajtó utat kiköveztetem”. Az Ígéret persze csak Ígéret maradt, a hajtó úton tengelyig ért a sár, vagy égig szállt a homok to­vábbra is. Hát ennek most vége. És fél kiló kenyérért sem kell begyalogolni többé Tiszakécs- kére. Kiverekedtem egy vegyes boltot is, amelyben 100 ezer fo­rint körüli a havi forgalom. Baj persze akad még. A szétszórt tanyákba nem lehet a villanyt bevezetni... * * * Jó napot mindenkinek — lép be az ajtón, a tanyák hír­nöke. Bagi Zoltán postás. Nagy újság: már megint nem nyu- gosznak Vietnamban az ameri­kaiak. Petőfi Népe? Az nincs. Megírhatná az elvtársnő, na­gyon hiányolják az emberek, hogy vasárnap nem kapnak Pe- főfi Népét. Én vállaltam a va­sárnapi kézbesítést, de ha egy­szer nem küldik el időben Ti- szakécskére? Katonásan vigyázba vágja magát és indul. Siet. Naponta 72 kilométert kerekezik. Hozza, viszi a leveleket, pénzt, újságo­kat, híreket. Minden címzettet ismer, még a kiskorúakat is. összekötő kapocs a tanyák és a külvilág között. A postás tanúja örömnek, szomorúságnak. Rádi Tibor tanító részese is. Sors« összefonódott azokéval, akik bíznak benne, tőle várnak taná­csot, útmutatást. Nagy felelős­ség ez! Sok áldozat és munka fekszik ebben a húsz esztendő­ben. Megérte? Csendesen válaszol, inkább önmagának: — Aki nem tett semmit a fejlődés érdekében, hiába élt! Vadas Zsuzsa Iában? Számtanóra a pereghalmi iskolában

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom