Petőfi Népe, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-20 / 67. szám
Kétszáz esztendeje, 1765. március 21-én, saját szavaival élve: az esztendőnek tavaszt újító napján született Mátyási József, a XVIII. század végének és a XIX. század első felének jellegzetes írói egyénisége. Életműve értékeléséről szinte első műveinek megjelenésétől kezdve mind a mai napig nagy vita folyik. „Hivatalosan"’ az irodalmon kívüli irodalomba szorították, és dilettánsnak, mesterkedőnek tartották. Pedig fellépésekor költő barátai felfigyeltek rá. A nála nyolc évvel fiatalabb Csokonai mesterének vallotta, és több versében üdvözölte. Az ötvenes évek végén a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában feldolgoztam a Kalászkaparék. ott található teljesebb kéziratát. (A kecskeméti példányban ugyanis éppen az itt írt versek nagyobbik része hiányzik.) Sőt több évi, már- már reménytelennek látszó keresése után ráakadtam további verseire. Mátyási ugyanis költői pályájának végén, 76 éves koMátyási József emléktáblája Kecskeméten. Sokan híres Gulyásnótáját is el akarják tulajdonítani tőle, aria hivatkozva, hogy a néptől vette át egyes motívumait. Pedig éppen fordítva történt: a mű egyes részei már megírása után a nép ajkára kerültek. Mátyási egyik elmélyült kutatója és értékelője, Mészöly Gedeon szerint a népdalgyűjtők a múlt század negyvenes évei óta máig gyűjteményeik fő érdekességéül szedegetik össze a tökéletes teljességű egésznek szétpergett gyöngyszemeit hazánk legkülönbözőbb tájairól. Erdélyi János népdalgyűjteménye számára maga Petőfi írta össze a nép ajkáról a Gulyásnóta egyes népdallá vált részleteit. Mátyási hatása két Petőfi-versen és a János vitéz néhány során határozottan kimutatható. De szívesen forgatta a Mátyási-verseket Arany János is. A nagy Arany-értékelő Lehr Albert sorozatosan mutatta ki Aranynak azokat a költői képeit, amelyeket Mátyásitól vett át. (Ilyen pl.: hírvirágot szedni gyöngyös koszorúba.) Még azok sem tagadják Mátyási költészetének részletszépségeit, akik életművét értéktelenenk tartják. Minket, kecskemétieket azért is behatóan foglalkoztat Mátyási alakja, mert élete utolsó 25 esztendejét 1824-től haláláig itt töltötte. Domián Árpád dabasi jegyző 1901. augusztus 5-én kelt levele szerint a költő egyik késel utódja, Mátyássy Sándor, „a kecskeméti költőnek” nevezte őt. De az apák és nagyapák hagyományát követve így emlékezik meg róla városunk idősebb nemzedéke is. A hagyomány szerint igen sok tréfás alkalmi költeményt írt mulatságokra, valamint név- és születésnapokra. A bökkenő csak az volt, hogy kevés itt írt verséről tudtak városunk lelkes Mátyási-kutatói (dr. Váry István, Fazekas Ernő, dr. Vértessy Géza és Joós Ferenc), a hagyományokat továbbadok pedig egyről sem. A református egyház könyvtárában, a Kecskeméti Állami Levéltárban, sőt az Országos Széchenyi Könyvtárban fellelhető anyag között alig találtunk Kecskeméten írott verseket. rában, 1841-ben Fáy Andrásnak küldte fel műveit megőrzésre. Fáy az Akadémián helyezte letétbe azokat. Tehát az ő gondossága következtében ismerhettem meg Mátyási 76, Kecskeméten írt versét. A teljes anyag ismerete lehetővé teszi, hogy az irodalomtörténetnek Mátyásiról alkotott értékelését megváltoztassuk, mert rá tudunk mutatni költői fejlődésének eddig szinte ismeretlen újabb szakaszára. Élete és költészete Apja, Mátyási János izsáki református lelkész volt 1760-tól 1789-ben bekövetkezett haláláig. Költőnk csak rövid ideig tanult a kecskeméti református kollégiumban, tanulmányait Nagykőrösön kezdte és Debrecenben fejezte be. Mégis kecskeméti élményei voltak legdöntőbbek életében. Ide kapcsolta itteni barátainak nagy száma és a sajátos jellegű város messze kisugárzó kultúrája. Iskolái elvégzése után a jogi pályára lépett. Főrangúak titkára („titoknoka”) volt. Először gróf Teleki Józsefé, majd ga- lánthai gróf Fekete Jánosé, akinek Voltaire-rel való kapcsolatai ma is közismertek. Közben a Királyi Főítélőszéken volt esküdt 5 éven át. Első jelentős műve, a különös című Semminél több valami két részletben, 1794-ben és 1798-ban jelent meg. Költészetének kialakulására jelentősen hatottak a tanulmányai folytán megismert latin költők (Horatius, Ovidius, Vergilius), Fekete Jánossal való kapcsolatai folytán a felvilágosodás, de műfajait és kifejezési formáit tekintve a hagyományokat őrző magyaros irány hatása a legélesebb. Műfaji szempontból költemény»' változatosak, vannak közöttük bölcselő, tréfás hangú, incselkedő, csúfolkodó hangú és találós versek, útleírások, de a legtöbbje alkalmi költemény. Sokat írt főrangúak (főképpen a Teleki-család tagjainak) születésére, házasságára, halálára, de a legszebbek a barátaihoz írt vidám versek és elhalt barátait külteméujei. Mátyási tudatosan vállalta az alkalmi költő lenézett szerepét. Egyik barátjának hozzá intézett verséről írt megjegyzéseiben mintha a maga költészetét is jellemezte volna: „Csupán csak ez egy köszöntőcskéből is nem- denem csillámlanak-é figyelme- tes olvasó szemébe, s ötlenek-é eszébe: nemes magát alázás, jó- zanbölcsi természetesség, középsorssal elégedés, szíves ember- barátság, nyíltkeblüség, egyenes ítélés, valódiság, tiszta jókívánás, vidámlelküség, ízes el- mésség, bőv olvasottság, satöbbi.” Költeményeit nem az uraknak, hanem a szegény népnek írta. Verseihez így fordult: „Ne kívánkozzatok pompás könyvtárokba, / Jobb hely lesz edé- nyes-almáriomokba / Mert bennfelejtenek amott a penésznek, I De a pohárszékben inkább észrevésznek.” A Semminél több valami c. kötete egyenetlen költői alkotás. A hosszú versek szóáradatából a mulatozás, az öröm hangja és a sok művészi leírás tűnik ki. A hajnalt például így írja le: „Imé fogat a Nap pompaszekerében, / Ülvén su- gári közt inneplő képében, / Felkölté a Hajnalt, szűz szobaleányát, / Megsepreté véle az Egek márványát, / Tiszta kék selyemmel az utat vonatja, / Aranypatkós lovát nyargalva hajtatja.” A költő utolsó kinyomatott verseskötete A barátság és annak mestersége című hosszú tankölteménye volt. Még a század elején kezdte írni, de többször félbeszakítva csak 1821-ben jelent meg. Az általa olyan nagyra értékelt baráti érzés a témája. Kecskemét és a Kalászkaparék Már a Semminél több valami megjelenése után hozzáfogott újabb kötetének összeállításához. 1820-ban címet is adott neki: Kalászkaparék, melyet „hogy semmi tarlóján ne vesz- szen, ezen vontatócskába takarított, most pedig a maga vers- asztagjának végződésével a nemzeti tudományszérűre csépeltetés Végett ágyaz Mátyási József volt helikoni részesarató 1821”. A szerény című kötet Mátyási legismertebb vagy legalábbis legtöbbet emlegetett verseit tartalmazza. A költő közben, Fekete János 1803-ban bekövetkezett halála után, Izsákon telepedett le, meg is nősült, de fiatal felesége harmadfél évi házasság után, 20 éves korában meghalt. Felesége és később anyja halála után érlelődött meg benne az a gondolt, hogy Kecskeméten telepszik meg: „Áldott anyámnak, e földön legigazibb lelkem-felé- nek halála s a testvéreimnek széttelepedésük után Izsák, ez a születésemnek nemrégiben mezővárosodott faluja előttem egyedülmaradásnak, özvegyma- dári száraz ágnak tetszett, és magából kikívánkoztató kietlenné változott.” Azt is kifejtette, hogy miért épepn Kecskemétet választotta. Az idetelepedés oka: „Gyermekségemtől fogvást ideszokásom, testben itt kezdődött embereskedésemnek, itt végzett apróbb oskolai pályafutásomnak kelle- metes emlékezete, számos esztendők folytában itt gyakorta hasznosan gyönyörködtetett tartózkodásaimra visszagondolá- som, nem kevés atyafi-barátságos rokonaimhoz való vérségi vonszódásom, tanult, olvasott személyekkel lehető társalkodá- som, továbbá kedvelt magánosságomnak éppen ilyetén sokaság között tapasztalt gyakorol- hatása.” Kecskemét város tanácsa az 1824 táján ide telepedett költőt 1827. április 11-én „a város polgárai közé való bevétele által lakosi jussal” tisztelte meg. Ettől kezdve büszkén nevezte magát „helybéli bévett polgárnak és lakosnak”. A nemesi szemlélettől eltávolodó költő kapcsolatot talált a gazdákkal és a polgárokkal. Alkalmi verseinek tanúsága szerint bognárok, molnárok, szabók, gazdák is „barátai, ismerősei, különös jóakarói” köréhez tartoztak, őket is felköszöntötte névnapok alkalmával. Amint már említettem, a kéziratos Kalászkaparék anyaga költészetének gazdagodását jelenti. „Népiesség és humor: Mátyási költészetének alkotó tényezői közül e kettő határozottabb körvonalakban bontakozik elő kéziratos könyvéből, mintsem a kinyomottakból.” Mészöly helyesen mutat rá a fejlődés lényegére. De egészítsük ki ezt az értékelést eddig elhanyagolt prózájának a jellemzésével. Már az 1792-es frankfurti útját megörökítő útleírása is kitűnt ötletességével, egyéni stílusával. Leveleiben, prózai köszöntőiben, verseiben írt jegyzeteiben derűs világnézetű kellemes csevegőt, ötletes, humoros. ízes hangú elbeszélőt ismerünk meg. Csendes, derűs öregkor Kecskeméten írt versei is változatos tartalmúak, de nagy többségük most is alkalmi költemény. Régi barátaihoz, Nemes Andráshoz, Szeles Józsefhez. Szerka Sámuelhez, Dömötör Lajoshoz ismételten is ír üdvözlő verseket. De ismerőseink R8re — mint már említettem — állandóan növekszik. Sokkal több a rövid vers, mint ezelőtt. Sokat foglalkozik öreg kori gyengülésével és betegségeivel, de belenyugszik az elmúlás gondolatába. Kedv és ihlet fogytán rátér a prózai köszöntőkre is. Néha pedig verses ,,körleveleket” intéz szomszédaihoz, így a Pá~ lökhöz, Andrásokhoz és Lídiákhoz. Életéről keveset tudunk meg. 1832-ben házába fogadta „halasi lakos Imre testvére József fiát”, akit később általános örökösévé tett meg. Házát megosztotta gondozóival, Szlabej Mátyással és feleségével, Hódost Klárával. A szabadságharc idején, 1849. január 15-én halt meg, gyászjelentése szerint,,lelki elevenségét véglehelletéig megtartva, aggság okozta több éves gyengülései után”. Mátyásinak életében nem sok hivatalos elismerésben volt része. Pályája elején a kecskémé^ Göböl Gáspár üdvözölte versben. 1848. februárjában, adóját elengedve, a városi tanács elismerte „a hajdan nagyon parlag magyar irodalom mezejének" művelésében szerzett érdemeit. Talán ez a mostani évforduló is közelebb visz bennünket annak a költőnek az alaposabb megismeréséhez, aki magáról ezt vallotta: „Ha fennmarad a nép, s magyarul szól szája, / Emlékezetben él annak poétája”. \ Kiss István Mátyási József Kecskeméten íróit és eddig még kiadatlan verseiből Garai Mihály sógoromnak, 1838. Hárman vágynak, akik bizonyságot tesznek, Hogy itten Mihályok holnap annyin lesznek. Űgymint apa, fiú s kislélek unoka. De egy ivadékban minek ily névsoka? Való, hogy keresztény kalendáriomban Apáktól fiukat különböztehetnénk, Lévén magyarok is, kikről nevezhetnénk. Osztán nem is szokják szülék azt rendesen, Hogy Péter Pétert, Pál Pált kereszteltessen, Mert oly egyszerűség gyakran nemzetségi Sort kavar, hol kivált az ágazás régi, Törvénykezésekben bőv ennek példája. — Azonban most nekünk mi gondunk reája? Sőt jobb, hogy itt többre lett egybilleg-nyomás, Mert így már háromszor hármas az áldomás. Hát atyafi-barát kedve sink éljenek, S mint névvel, szívvel is egyhárom légyenek! Isten után Mihály védangyaljok őket őrizze, mint földön nevét viselőket! Frissen virradjanak örömünk napjára! Egy szívből óhajtjuk — két József, egy Klára. A versben nevezendő ügyész neve napjára Éljen soká Dömötör Lajos, Gazdagítsa sok. vgyös-bajos, Üj erdeje legyen bő gallyos, Abban méhe számtalan rajos, Felesége ne legyen zajos, Sőt majd a halála se ja jós — S így áldást halmozzon reája Neve minden kadenciája. Baráti szemrevetés. 1835-ben Üstökös csillagtól Földünket féltettem, De betérés nélkül tűnvén el mellettem Tegnap, legtiszteltebb úrasszony barátom, Hogy csillagtól Földnek nincs mit félni, látom.
