Petőfi Népe, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-12 / 36. szám

1965. február 12, péntek

5. oldal

Hogy legyen miieÉinek színháza...

Ugyanilyen hideg volt akkor is, vagy talán még hidegebb. A szél felkapta a porrá fagyott havat és messze hajította, a szomszéd határba. Az úton fehér halmok hevertek keresztbe s minduntalan lefogták a gumiabroncsot. A motor köhögött, prüszkölt.

Néha kiszálltak a férfiak és tovább segítették az apró buszt. Ilyenkor nyirkos felhőt böfögött a hűtő.

Aztán, már jóval éjfél után, elakadt a kocsi a cél előtt végképp. Ott kellett hagyni. Az utasok hat kilométert gyalogoltak a fagyott csillagok alatt félcipőben, szmokingban. Hármat kongatott az óra a kecskeméti nagytemplom tornyában, amikor elsiettek alatta.

Egy éve már, kereken. A kaland szereplői összemosolyognak ma is, ha néha szóba kerül az az éjszaka: Emlékeztek, amikor Kalocsáról jöttünk?!...

De azért mennek azóta is minden hónapban. Udvaros Béla, a Kecskeméti Katona József Színház rendezője és háromnégy színésznő, színész. A modem drámaestek műsorával már második éve járják ezt az utat.

A drámatörténeti előadássorozat Kecskeméten indult öt évvel ezelőtt. Az első ilyen vállalkozás volt az országban. Az érdem érte egyedül Udvaros Béláé, akiben a színház szere- tetének tüze és a színház megszerettetésének szándéka úgy lobog, hogy eddig mindig talált ügyéhez segítőtársakat, pártfogókat is. Ma már remélhetőleg sikerült annyira bebizonyítani igazát, hogy nincs veszélyben többé ez a kitűnő előadássorozat. Megszerették a kecskemétiek. S a kalocsaiak úgy, hogy a szereplő művészek legendákat mesélnek az ottani közönségről, kitartó hűségéről és rajongásáról.

Ezt meg kell nézni!...

Este 7 órakor, mire megérkeztünk, tele volt a kalocsai könyvtár. A házigazda, dr. Nyit- rai Lajos forró feketével fogad. Míg szürcsölgetjük, azon derülünk, hogy Szegedi Erika egyre izgatottabb. Lámpalázas.

— Más ez, mint a színpad — mosolyog csöppnyit sápadtan.

Igen. Onnan sötét a nézőtér,

távol van a közönség, és van ideje beleélni magát a színésznek a szerepbe. Itt meg ülnek a hallgatóság gyűrűjében, s csendben várják, míg rájuk kerül a sor. S akkor, talán éppen a dráma közepén, egy csapásra meg kell teremteniük azt a hangulatot, vagy izzó légkört, amelyre a színpadon egész felvonás is jutott.

• • • A hatalmas könyvtárterem sarkában asztal a vendégeknek. Udvaros Béla ül középre, balról Pathó István és Szegedi Erika, jobbról Dévay Kamilla és Somlai Emília.

Bozsó Ferenc, a kalocsai értelmiségi klub elnöke üdvözli őket, s máris kezdődik az előadás.

A közönség: idősebbek, fiatalok, nők, férfiak vegyesen. Nem ünneplőben, de jól öltözötten. Annál ünnepélyesebb az arcokon tükröződő feszült figyelem.

Az előadó Lorcáról beszél. Néhány mondattal atmoszférát teremt. Dióhéjban is könnyen áttekinthető, világos képet ad a spanyol fasizmus kialakulásáról. .. S ebben a vajúdó, szélsőséges erők harcától terhes világban eszmél egy fiatalember. Federico Garcia Lorca, a forradalom költője.

— Ma Lorcáról, a drámaíróról lesz szó. Nincs időnk, hogy idézzük legszebb verseit. Feltételezem, hogy itt is megvan a könyvtárban a Cigányrománcok. ..

Ismertet terjeszt és biztat az olvasásra. Udvaros Béla talál alkalmat és képes rá, hogy éhessé tegye a hallgatót arra, amit még megtudhat.

Azután megszólal az első mű. A csodálatos Vargáné egyik legszebb részletét halljuk. Az ifjú feleség és az öregedő férj vaskosan sziporkázó dialógusa alatt szék se nyikorog.

Egy hosszabb jelenet következik a Jermából, s már a Vérnász nemesveretű mondatai zengenek.

A színészek pillanatonként alakulnak öreggé, fiatallá, nemessé és gonosszá, amint a szerep diktálja. Sem őket, sem a közönséget nem zavarják ezek a gyors változások. Azt se vesz- szük észre, hogy a játék díszlet és jelmez nélkül folyik. A szó

színházi értelmében nem is játszanak a színészek. Hiszen csak állnak könyvvel a kézben, s felolvasnak. .. Felolvasnak? Nem. A hang, az arc és egy-egy stílusosan visszafogott gesztus teremt itt eleven életet, színpadot, drámát, idevarázsolja a mű különleges világát.

Csak azt érzi hevesen az ember mindig, valahányszor egy részlet végétért; jó volna hallani, látni az egészet!...

Nem egyszerű színházpótlék ez. Kevesebb is, több is, mint amit a színházban kapunk. Egy műből csak részletek, de ugyanakkor áttekintés a teljes életműről. Nem helyettesítése a színháznak, mert más.

Udvaros Bélának ez az est különösen szívügye. Rajong Lor- cáért. Szenvedélytől átfűtött hangon beszél:

— Az ember nem tud szív- fájdalom nélkül és felháborodás nélkül arra gondolni, hogy ezt az óriást uralmuk első pillanatában meggyilkolták a fasiszták. Amikor ennek a tündöklő zseninek kioltották az életét, végét vetették ugyanakkor egy csodálatos társadalmi fejlődésnek is, amelyről nem tudni, milyen magaslatokra emelhette volna Spanyolországot.

Érzem, ahogyan mint villanyáram fut végig a sorokon a döbbenet. Intellektuális eredetű, mégis valóságas az iszonyodás: Ez, ilyen a fasizmus?!...

— Fiatalon pusztult el, mint a mi József Attilánk és Radnóti Miklósunk. Megölték alkotóereje teljében, s vele elpusztítottak még meg sem született és soha többé meg nem ismételhető műveket.

... Amikor befejeződik az est, nem gyúlnak csillárok, a széknyikorgás is halkabb, mint színházi nézőtéren. A közönség tűnődve szedelőzködik.

Hazafelé az autóban megkérdezem Udvaros Bélától:

— Miért csináljátok?

— Ha az anyagiakra gondolsz ez csak ismeretterjesztő előadás... — Sokára folytatja: — Szeretnék úgy élni, mint ahogyan ő ólt. Ha volna nekünk is egy Lorcánk, boldogan csatlakoznék hozzá, hogy vele járjam a falvakat; hogy legyen mindenkinek, a legeldugottabb helyen is színháza...

— írj egy cédulát a tanító bácsinak, hogy nem tudtam megcsinálni a leckét.

Az apa elcsigázottan bólintott.

Hajnalodott. A gyerekek ösz- szegabalyodva aludtak a lócán. Az apa megnyúlt arccal, merev tekintettel ült a tűzhely mellett. Fejét a szobaajtó félfájához támasztotta. Kínlódva figyelt a szobából jövő minden neszre. Ekkor hasított bele a hajnali csendbe a csecsemő két- ségeesett sírása. íA két gyerek háborítatlanul aludt tovább. Az apa felugrott, berontott a szobába. Ott látta ficánkolni a bábaasszony kezében a törülközőbe csavart újszülöttet. Az orvos továbbra is a szülőanyával foglalatoskodott.

— Kapaszkodjék meg —szólt az apához a bábaasszony. — A másik is útban van.

Fáradtan, de jókedvűen gyalogolt az orvos a reggelben. Annak ellenére, hogy borús volt az idő, derű sugárzott a tájból. Szétszóródva a földeken, itt is, ott is traktorok dolgoztak. Zsupán meglepetten látta, hogy kocsiját kivontatták a kátyúból és orral a falu felé állították. Kémlelődött a határban, mire a távolból egy traktoros lengette féléje a karját. Egészségeset nevetett, viszonozta a karlengetést és beszállt a kocsiba.

Útba esett egyik betege, a tizenhatéves Szabados Vali. Beugrott hozzá vizitre.

(Folytatása következik.)

A megyei tanács 1964/65-re szóló népművelési murtkatervé- ben olvashatjuk: „A felszabadulás 20. évfordulójának megünneplése az 1964/65-ós évad középpontjában áll, ez lesz népművelési munkánk tartalmi meghatározója.”

Ebből az következik, hogy a népművelés minden ágában helyet kell adni a tervek összeállításakor e fontos szempontnak. Fülöpháza művelődési otthonának munkatervében viszont az irodalmi előadások tematikája el sem jut „ felszabadulás koráig. Szerepel benne Kisfaludy Károly, Katona József, Madách Imre, Jókai Mór... A XX. századból pedig csupán Móricz Zsigmond.

örvendetes, hogy a falusi művelődési házak immár terjedelmes és többnyire körültekintő terveket készítenek (a fülöphá- ziak terve 34 oldalas), de az már kevésbé örvendetes, hogy a tervezés nincs összhangban a felsőbb szervék által kidolgozott helyes elvekkel.

Még most nem késő segíteni. A megyei népművelés vezetői ilyen esetben dolgoztassák át a munkatervet, hogy a lehetőségekhez képest biztosíthassa az elvek és a megvalósítás közötti összhang megteremtését.

Varga Mihály

Mester László

ICészüI a szakdalfozat

— Láttam, egész délelőtt itt ült a könyvtárban.

— Két hete reggeltől este 6-ig itt dolgozom. Tanulmányi szabadságon vagyok, a szakdolgozatomhoz gyűjtök anyagot.

— Miről szól?

— Egyesületi élet Bácsalmáson. Ez a címe.

— Mikorra kell elkészülnie.

— Máricusra.

— Meglesz vele?

— Négy hét szabadságot kaptam. Nagy az anyag, 1866-tól kezdődően nézem át a fellelhető újságokat.

Rakonczai Hajnalka bácsalmási tanítónő negyedéves a Szegedi Pedagógiai Főiskola testnevelés és történelem szakán, levelező tagozaton. Azért választotta az egyesületi élet helyi történetének földolgozását, mert ennek a imának mindkét szakon hasznát veszi.

— Bizony, nagy munka. Estig éppen elege lehet belőle.

— Otthon pedig akkor kezdem a tanulást. Ki kell használni a tanulmányi szabadságot, nem futja belőle pihenésre is.

Nyelvlecke a falitáblán

Az Eszperantó Világszövetség

1966-ban Budapesten tartja 51. Világkongresszusát. Ezen nemcsak a magyar eszperantisták vesznek részt hanem a világ minden részéről jönnek vendégek hazánkba.

A bajai Verda Stelo eszperantó csoport tagjai is serényen készülnek a kongresszusra. Mivel a kongresszus vendégei a nagyobb vidéki városokat is megtekintik, szükség lesz idegenvezetőre, akik beszélik az eszperantó nyelvet. Baján már szép számumai vannak ilyenek: a

— De azt mondják, attól rá- ot lehet kapni, doktor úr.

— Néném, rákot csak a verned vendéglőkben kapni. — vett már?

— Még nem.

— Akkor tolja le a harisnyáit. — Leoltja a villáiét. — 'essék csak feljebb húzni a érdét. Ügy. Fiatal csontok ezek lég, nagymama. Jeruzsálemig i elgyalogolhatna rajtuk. Csak

szelet, meg a nyirkosságot em szeretik.

— Jól mondja a doktor úr...

— írok magának finom kám- aros kenőcsöt. Azzal bedörzsöli linden este. — Villanyt gyújt, eceptet állít ki.

— Mennyivel tartozom, dókor úr?

Doktor Jász végignézi a szeényes öregasszonyt.

— Magának csak ötven. Dob- a be a postaládába.

Zsupán elszomorodva figyeli nagyüzemi pénzcsdnálást. »zinte szórakoztatja az a meg- epő tény, hogy ilyen egyszerűen, ilyen zavartalanul szem- élheti az Intellektuális bűncse- efamény egyik fajtáját, amelyet ralami feledékenység következében kihagytak a büntetőtör- rénykönyvből.

*

Elcsigázottan, a kialvatlanságéi megöregedve hajolt a volán fölé, kocsija alig döcögött a sötét éjszakában, a dűlőút feneketlen sarában. A hangulat úgy itatott ebben a kietlen órában,

távol a legszerényebb civilizációtól is, mintha soha nem járt volna ezen a tájon. Idegesítő egyhangúsággal kapaszkodott előre az autó, sehogy nem akart feltűnni a reflektorfényben az Asztagos-tanya. Mély kátyúba került, hiába kínozta a motort, nem tudott ki vergődni. Sebtében hóna alá kapta az orvosi táskát, gyalog vágott neki az éjszakai pusztának.

A tanyának, ahova hívták, egyetlen lakószobája volt. Petróleumlámpa pislákolt az asztalon, a vajúdó anya izzadva vergődött az ágyban. Az öreg szülésznő elgyötörtén sóhajtott Zsupánra, ezzel jelezte, hogy tehetetlen. Két fiúgyerek siránkozott a konyhában, az apjuk csitította őket.

— Farfekvés? — kérdezte halkan az orvos.

— Az. És ráadásul nagyon jól érzi magát az anyja hasában — panaszkodott a vastag karú, zsák- derékú szülésznő.

Zsupán fontoskodás nélkül, nagyon hétköznapian matatott táskájában. Ugyanilyen szürkén jegyezte meg:

— Hát valami igaza van neki. Na, lássunk hozzá. Vizet.

Az apa lavórt hozott be a konyhából, gyerekei utána szaladtak. A bábaasszony tuszkolta ki őket.

— Ne bántsák a mamát — tiltakozott az egyik.

— Csak hallgass. Már akkor is nagy volt a szád, amikor

megszülettél — csitította a bábaasszony.

Az apa fekhelyet hevenyészett a konyha saroklócájára. Takaró alá bújtatta a gyerekeket Közben minden idegszálával a szoba felé figyelt Egy ideig kérdésekkel nyaggatták a gyerekek.

— A mamához akarok menni — panaszkodott a kisebbik.

— Majd holnap. Addigra meggyógyul a mama.

— Azzal csúfolnak a faluban, hogy kisjézus van a mama hasában — újságolta a nagyobbik.

— Buták. Az csak olyan kitalálás.

— Hát akkor mitől .beteg?

— Testvéretek születik.

— Kislány? — élénkült meg a kisebbik.

— Lehet — bólintott fáradtan az apa.

A gyerekek már egymás között vitatkoztak.

— Neked kell rá vigyázni — döntötte el a nagyobb. — Én már iskolás vagyok.

— Jövőre én is megyek. Akkor ki vigyázz rá?

— Nem tudom. Majd a Bodri.

— Aludjatok! ;— szólt rájuk az apa.

Komor hangulat ülte meg az egész házat csak a gyerekek maradtak élénkek.

— Be akarok menni a mamához! — makacskodott a kisebb.

— Papa — szólt a nagyobb.

rendőrség tagjai, a MÁV és autóbusz-kalauzok tanfolyamokon tanulják az eszperantót, hogy a tolmácsi teendőket elláthassák.

A Verda Stelo csoport a Központi Mozi bejáratánál elhelyezett falitábláján most rövid nyelvtanfolyamot indít. A nyelv, leckéket hetente cserélik, így azok is megismerhetik az eszperantót, akik nem járnak rendszeresen tanfolyamokra.

Megjegyzés